Hosszú idő után, a zenekar tizedik születésnapjának évben jelent meg a budapesti CLUE legújabb nagylemeze, az Intrinsic. A zenekar tekert egyet a potmétereken, és a korábbiakhoz képest egy jóval súlyosabb anyagot rakott össze!
Hihetetlen, mennyire repül az idő! Megdöbbentő szembesülni azzal, hogy a CLUE 2012-ben alakult, vagyis a zenekar idén fennállása tizenegyedik életévébe lépett. Az igazán elkötelezett rockzene-kedvelők az underground barlangjaiban már találkozhattak a srácokkal, Snopper Kiss Péter énekes/gitárossal, Nedoluha György basszusgitárossal és Erdei Attila dobos/sampleressel, nekik nem kell bemutatni a bandát, a többieknek pedig íme egy rövid bemutató!
A CLUE 2016-ban nyert egy tehetségkutatót, ahol pszichedelikus grunge-ként definiálták önmagukat, zenei hatásaik közül pedig mások mellett a Pearl Jamet és a Soundgardent is megnevezték. Korábbi anyagaikban egyfajta stoner/sludge hangzás keveredett klasszikus hard rock elemekkel, és némi Seattle-ből importált melankóliával, amit időnként szellősebb gitártémák és visszhangos effektek tették földöntúlivá. Az elmúlt években Péterék „csak” egy EP-t jelentetettek meg Triptychon címmel (2018), az viszont elég röviden, tömören és konkrétan jelezte, hogy a zenekar innentől be fog keményíteni a korábbi önmagához képest. Ennek a folyamatnak lett az eredménye a CLUE legújabb, Intrinsic című második nagylemeze, ami hat év kihagyást (vagy inkább lassú érést) követően jelent meg 2022 decemberének közepén. És valóban, az eddigiekhez képest tényleg vaskosabb lett a forma!
De olyannyira vaskosabb, hogy a stílusmeghatározásban most már a „pszichedelikus” és a „grunge” kifejezések mellé egészen nyugodtan oda lehet tenni a „metált” is!
A Pearl Jam hatásait mindeközben nyugodtan el lehet felejteni, viszont számos riffről, vokálról, dalszerkezetről egyértelműen az Alice in Chains, a nagy seattle-i négyes legmetálosabb grunge zenekara ugrik be.
E sorok írásakor pörgettem a lemezt, a címadó Samsaránál a párom megkérdezte, hogy „mi ez, az új Limp Bizkit”? És valóban, valami korai nu-metal hangulat is van ebben az egészben, míg a Tremendum című dalnál – valószínűleg az egyik vezérmotívumot adó indusztriális effekt miatt – a Rammstein ugrott be. De néha vannak szinti alapokkal spékelt klasszikus (lovag)metált idéző hangulatok, amelyeket mostanában főleg a skandinávok tolnak előszeretettel, de előfordult a mongol torokéneklést idéző rész is, ami meg olyan, mint a The HU. A Zoom című dalban szaxofon hallható, amiről a Dog Eat Dog juthatna eszünkbe, de itt Majdnem Kaliforniában legyen inkább a Másfél nevű banda a viszonyítási alap, ha már alternatív rock és fúvós hangszerek találkozásáról beszélünk.
Egy szó, mint száz, a CLUE az elmúlt 20-30 év szinte minden jelentősebb rockzenei irányzatából merített egy kicsit, de olyan jól keverték az arányokat, hogy a lemezt hallgatva nem a plagizálásba hajló amatőr zenélés, hanem sokkal inkább a profi és fantáziadús dalírás jut eszünkbe. Talán merész kijelentés, de mivel a Grungery mindig is egy merész vállalkozás volt, megteszem: ez az anyag világszínvonal a maga nemében/műfajában! Az angol nyelvű szövegek éneklésénél ráadásul kevéssé érződik akcentus, így tényleg a világ bármelyik pontján „ledobható” a lemez és a zenekar, ez pedig egyértelműen Snopper Kiss Péter énekes/gitáros érdeme!
A zenekar saját felületein azt fogalmazta meg egyfajta ars poeticaként, hogy a CLUE „complicated music for complicated people”, vagyis „bonyolult zene, bonyolult embereknek”
és valóban, a dalszerkezetek közt is érdekes építkezések, átvezetések vannak, csaponganak a hangulatok. A harc isteneihez való „imádkozás” ugyanúgy jelen van a dalszövegekben, mint mondjuk az élet körforgásáról való merengés, vagyis nem csak zenei értelemben, de a mondanivaló terén is ökomenikus a lemez (aki viszont édes-bús szerelmes dalokat szeretne, az rossz helyen keresgél).
Amikor valamikor időszámításunk előtt egy jó barátom kezembe nyomta az első Tool-lemezt, azt mondta: ez ilyen igazi, belső utazós zene. Igaza lett, és ezt az érzést azóta is csak nagyon kevés (rock)zenekartól kaptam meg (jellemzően csak a Tooltól, de ők ugye nem a világ legaktívabb bandája). Az Intrinsic egy igaz csemege az agyasabb, agyalósabb rock kedvelőinek, mindazoknak, akik szeretik a stílusok találkozását, a szabadon áramló zenéket és azt az érzést, „amikor a zene felkap és elrepít innen”.
A dalok hossza ennek ellenére egyáltalán nem extrém, átlagosan négy perc, de annyira tömények és komplexek egyes tételek, hogy becsapják az időérzéket. A már említett címadó Samsara végighallgatásakor például szentül meg voltam győződve arról, hogy legalább 7-8 perce megy már a dal, pedig egész pontosan csak 3:51 percet vett el az életemből, vagyis pontosabban ennyi ideig kaptam a zene ajándékából. És ha már a tömény kifejezést használtam, muszáj a hangszerelést és a hangzást külön kiemelnem: sok helyen a hihetetlennel határos, hogy itt csupán egy trió zenél!
Az új CLUE-lemez konkrétan olyan, mintha valaki térdig érő betonban állva meditálna.
Még mielőtt valaki elkezdené meg- vagy félremagyarázni ezt az apró szerzői képzavart, leszögezném, ez nagyon jó dolog!
Az Intrinsic egyelőre csak digitális formában jelent meg, de nem egy helyen olvastam újságírói vagy rajongói részről a fizikai formátum iránti igényt, csakis egyetérteni tudok ezzel!
Talán nem meglepő, hogy matematikai összefüggésekre lefordítva a fent leírtak 10-es pontszámot érnek nálam.
Le a kalappal a banda muzsikusai előtt!
Pontszám: 10/10
___
__
CLUE – Intrinsic (LP)
Megjelent: 2022. december 14.
Kiadja: Metal.hu
CLUE:
Snopper Kiss Péter – ének, gitár
Nedoluha György – basszusgitár
Erdei Attila – dob, sampling
Dallista:
- Samsara
- Intrinsic
- White Clown
- Numinosus
- Solidifaction
- Improper Eternity
- Entheogen
- A New Magician
- Tremendum
- Zoom
__
___
