Október 31-én jelent meg az EiLEMA új, ötdalos EP-je, a Scales Pt. 1. A magát rhythm’n’grunge zenekarként definiáló kvartett örömzenél, ahogy eddig mindig is, csak most egy sokkal kiegyensúlyozottabb, magasabb színvonalon. Kritikánk.
Gyermekkoromban, tinédzserként futballista szerettem volna lenni. Később zenész. Arra vágytam, hogy legyen egy saját lemezboltom, valahogy úgy, mint Rob Flemingnek Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi (High Fidelity) című regényében. Persze nem akartam annyit szerencsétlenkedni a csajokkal, mint ő, de a zenei kiadványok iránti vonzalom, az őrült vagy éppen viccesen megszállott zenerajongók között egészen biztosan nagyon jól éreztem volna magam.
„Dick feltesz egy lemezt, valami West Coast pszichedeliát, és kávét főz, amíg én átnézem a postát, aztán megisszuk a kávét, aztán Dick megpróbál begyömöszölni néhány lemezt a túlterhelt, nyikorgó böngészőpolcokra, miközben én a postai megrendeléseket csomagolom, aztán a Guardian keresztrejtvényével vacakolok, ő pedig egy amerikai rockmagazint olvas, aztán én vagyok a soros a kávéfőzésben.”*
Ez a mennyei jelenet jutott eszembe az EiLEMA új EP-jének hallgatásakor. Az én sztorimban Dick helyett Kis Sanyi barátom tenné fel azt a lemezt – miután meccseltünk egy jót, hogy akkor Depeche Mode legyen (szerinte), vagy Pearl Jam (szerintem) –, hogy aztán végül kiegyezzünk a Scales Pt. 1-ban. Nem lett volna nehéz, nálunk egészen biztosan sokat forgott volna a sárga-piros-fekete, lepkepikkely-borítós kiadvány!
Az EiLEMA ugyanis annyira hallgatóbarátra vette az új anyag öt dalát és a kiadvány hangzását, hogy abban bárki (értsd: bármilyen stílus felől érkező) könnyen találhat szeretni valót. Bárki, aki betér hozzánk.
Az alapvetően kilencvenes évekbeli amerikai classic rock/alternatív rock/grunge vonalon mozgó csapat megtalálta az egészséges arányokat a zenéjében.
Grunge vonalról a Pearl Jam juthat eszünkbe (néha a Candlebox), a rock felől – kiváltképp Gugyerás Norbert nagyszerű gitárjátéka miatt – Slash és a korai Guns N’ Roses, míg a Seven című dal kezdő ritmusai és dallamai az afroamerikai folkból merítkeznek.
A Scales Pt. 1 hallgatása közben olyanokat írtam fel magamnak, mint: „Az év legkellemesebb grunge/rock albuma.” „Jól kidolgozott, szépen felépített dalok.” „Klassz szólók.” „Felszabadult, görcsöléstől mentes, vannak időszakok, amikor órákon keresztül, végtelenítve hallgatom.” „A TRP verzéinek dallamai székelymarcisak, oké.” „Révzoli basszusgitárja csodaszépen szól a Seven elején.” „Ó, és milyen jókat dobol benne András!” „A Playtime-ban Iván azért végre megmutatja, hogy milyen, amikor dühös.” „Hát, ez már-már punk.” „Várjunk csak, Iván tud dühös is lenni?!”
Nagyon egységes az EP, ami dicséret, de kritika is egyben: a 2021-es Attracted to Light lemezről azért a Mother és a The Worm Inside leugrott annak idején; a mai napig is ezeket tartom az EiLEMA definitív dalainak. Most sokkal egységesebb az összkép. A klipes Sober a leginkább grunge-os tétel, a refrénje egy időutazás a kilencvenes évekbe, a Seven azonban olyan szépen fel lett építve, olyan sajátos, egyedi hangulattal bír, hogy számomra egyértelműen az a lemez dala!
Az EiLEMA viszonylag gyorsan megtalálta a saját stílusát, de ami még fontosabb, olyan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, ami elsőre talán meghökkentő lehet. Abban az értelemben főképpen, hogy a zenekar bármelyik dalra forgathatott volna klipet. Nem hallok minőségi különbséget. Fontos kiemelni a lemez gyönyörű szép hangzását, ami Révzolit dicséri, mert rengeteget hozzáad az EP összképéhez: alapvetően szellős, minden hangszert tisztán hallani, a keverésben jó helyen van az ének (értsd: nincs túlzottan elöl), a basszusgitár meleg tónusa pedig különösen kellemes alapot ad a daloknak. Visszahallgatva a bemutatkozó lemezt, azonnal nyilvánvaló, hogy mennyivel jobban szól a Scales Pt. 1, mennyivel jobban énekel Gyurácz Németh Iván!
A Scales Pt. 1 igazi örömzene olyan emberektől, akik ugyanabban nőttek fel, ugyanazt hallgatták, ugyanúgy megrészegültek, amikor annak idején bejutottak egy-egy lemezboltba, mint te vagy én.
Külföldi útjaim során mindig igyekszem megkeresni a helyi árusokat, nagyokat ugyanúgy, mint kedvenceimet, a kicsi, magánkézben lévő függetleneket. Sok klassz helyen jártam már. A Virgin Megastore-ban, Londonban. Az Amoeba Recordsban és (régen) a Tower Recordsban, Los Angelesben. A Concertóban, Amszterdamban. És persze mind közül a legkirályabban, az Easy Street Recordsban, West Seattle-ben. Rob Fleminghez is biztosan benéztem volna a londoni (a filmben chicagói) Championship Vinylbe.
Sok közös van ezekben a helyekben. Mindegyiknek van például egy Robja, egy Dickje és egy Barryje. Mindegyikben ötös (meg tízes) listákkal szórakoztatja magát a személyzet. És bármelyikben szólhatna a háttérben az EiLEMA nagyszerű Scales Pt. 1 című EP-je.
Végtelenítve, pont úgy, ahogyan az én képzeletbeli lemezboltomban.
Pontszám: 9/10
__
*Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi (45. oldal, Európa Kiadó, 1998. Fordította: M. Nagy Miklós. Nick Hornby: High Fidelity. Copyright: Nick Hornby, 1995. First published by Victor Gollancz Ltd. London)
__
EiLEMA – Scales Pt. 1 (EP, 2018)
Megjelent: 2025. október 31-én, szerzői kiadásban
EiLEMA:
Gugyerás Norbert – ének, gitár
Gyurácz Németh Iván – ének
Révzoli – basszusgitár
Szöllősi András – dob
Dallista:
- Palms of God
- TRP
- Seven
- Playtime
- Sober
__
