Július 6-án csütörtökön, a Barba Negra Trackben újra megidézi A szív diktál című, utolsó sorlemezét a Black-Out. A zenekar tagjaival az egyetlen, Csordás Robival készült album készítéséről, valamint annak fogadtatásáról beszélgettünk a srácok próbatermében. Megkérdeztük, amit már régóta megakartunk, a kérdéseikre pedig Csányi Szabi, Fehérvári Attis és Csordás Robi válaszolt őszintén, mellébeszélés nélkül. Interjúnk.
Black-Out: Csányi Szabolcs, Csordás Róbert, Csányi Zoltán, Fehérvári Attila (fotó: PM)
Jó pár év eltelt már azóta, hogy kijött az utolsó Black-Out sorlemez. Robi, mit jelent a te életedben, a te zenei karrieredben A szív diktál album?
Robi: Zeneileg nekem az a csúcs eddig. Magamnak mindenestre még nem tudtam ilyen muzsikát írni. (nevet) Én nagyon sok mindent a Black-Outban tanultam meg, például hogy milyen fontos a ritmusszekció is, főleg a koncerteken. Szóval nekem A szív diktál a top.
Így utólag visszatekintve, mennyire volt nehéz Kowalsky helyét átvenni?
Robi: Akkoriban voltak olyanok, akik nyomták a szöveget, hogy ki ez, mit akar ez itt, honnan jött? Pedig nem én toltam ki őt a pozícióból, hanem ő ment el. Szabi pedig fogott és berakott a bandába. Azt, hogy kapsz hideget-meleget, az ember vagy tudja kezelni, vagy nem. Én tudtam.
Mennyire voltak szerinted nyitottak a váltásra, és ezen keresztül konkrétan a te személyedre a Black-Out rajongók?
Robi: Szerintem a fanatikusok elfogadtak, legalábbis én így érzem. Akkoriban még jártuk az országot, és rengeteg pozitív visszhanggal találkoztam. Én egy nyitott figura vagyok. Lejövök a színpadról, és a bárpultnál keresem a társaságot, simán beszélgetek bárkivel.
Nektek srácok volt egy jól bevált dalírási folyamatotok, egy jól működő rendszeretek. Mennyire kellett másképpen dolgozni Robival a korábbiakhoz képest?
Attis: Nagyon fontos különbség, hogy Robi, mint szövegíró, korábban csak angolul tevékenykedett. Éreztük mindannyian, hogy ezt a dolgot nem lehet kizárólag ráhagyni. Egy nagyon izgalmas úton indultuk el azzal, hogy közösen próbáltuk meg összehozni a dolgokat. Jó átmenet volt ehhez, hogy a legelső pár számot Robiék közösen írtak Szabival. Így a későbbiekben, a szinte teljesen egyedül összerakott szövegei is működni tudtak. Ráadásul én is hoztam párat. Kialakult a dalírásánál egy olyan műhelymunka, ami korábban nem volt ránk jellemző.
Szabi: Nyakunkba szakadt az egész szövegírás, mindent nekünk kellett megoldani.
Robi: Nekem nem csak a szövegek, hanem az énekdallamok miatt is birkóznom kellett Szabolccsal. Hál’ Istennek, nálam működik az a metódus, hogy ha hallok egy gitárt, egyből jön rá valami ötlet, amit rá tudok énekelni. Itt volt egyfajta ütközés közöttünk, de aztán persze megnéztük mindkettőnk verzióját, és azokból lett kiválasztva legjobb.
Attis: Mindenki érezte, hogy egy kicsit több teher nyomja a vállunkat most, de a zenekar jelesre vizsgázott. Robi hétről hétre elképesztő fejlődést mutatott. Aztán már el is lehetett engedni a kezét, de nem úgy, mint egy gyereknél, mert mi sem voltunk jobb szövegírók. Csak tényleg majdnem a nulláról indultunk. Még Kowánál is előfordult, hogy kellett valami szócsere. Robi végül minden szűrőn átment. Abban bízom, hogy ezek a dalszövegek az idő próbáját is ki fogják állni.
Szabi, ti addig egy viszonylag kényelmes helyzetben voltatok, mert Kowalsky hozta a szövegeket, nektek „csak” a zenét kellett leszállítani a dalokhoz. Nektek mennyire volt nehéz megbarátkozni azzal, hogy Attisra és Robira hárultak a prózai részek, és ezzel nyilván egy kicsit más irányt is vett a dalok mondanivalója?
Szabi: Mi kész tények elé voltunk állítva, úgyhogy örültünk, hogy volt két olyan ember, aki foglalkozott a zenekaron belül a dologgal. Az első ötletek még nem voltak a legjobbak, aztán Attis mondta, hogy ő is megpróbál valamit írni. Teljesen meglepődtem, hogy milyen jó ötleteket hozott. Nem lett egyszerűbb és nem lett közhelyes sem a Black-Out szövegvilága. Jó volt a mondanivaló, abszolút passzolt az elképzeléseinkhez.
Robi: Szerintem tök jól sült el ez az egész.
Szabi: Pedig még talán arról is beszélgettünk, hogyha nem sikerül a dolog, akkor valami külső szövegírót felkérünk, vagy Kowának szólunk, hogy írjon valamit nekünk. De aztán hál’ istennek meg tudtuk oldani nélkülük is. Valószínűleg a rutin miatt, de meg tudtuk állapítani, hogy hol kell még belenyúlni a gondolatokba, hol kell kicsit össze fésülnünk a sorvégeket. A végén pedig mindenki rábólintott a kész verziókra.
Korábban is volt olyan, hogy a szövegekbe bele kellett nyúlni? Azért kérdezem, mert emlékszem, amikor az Ezüstkötettel kapcsolatban adtatok még anno a Metal Hammernek egy interjút, és abban azt mondtátok az egyik dalnál – amire Kowalsky nem csak szöveget, de énekdallamot is hozott -, hogy első hallásra fetrengetek a röhögéstől, hogy mi ez, aztán egyre jobban megkedveltétek, végül fel is használtátok az ötleteit a lemezhez [közben beugrott, az Álmok volt az – PM].
Szabi: Az a Nem az a tét szövege volt a demón. Valami nagyon alternatív volt, valami hangya, meg valami… (nevet)
Attis: A hangya egy visszatérő motívum, azon nem akadtunk volna ki. Minden lemezen volt hangya. (nevet)
Szabi: Igen, előfordult, hogy bele kellett nyúlni Kowalsky szövegeibe is, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány olyan szó volt, ami nem tetszett nekünk, vagy amit furcsállottunk. Legtöbbször azért megbarátkoztunk ezekkel, mert úgy voltunk vele, hogy mégiscsak Kowa tudja, hogy mit akar vele mondani. Egy dal volt, már nem emlékszem, hogy melyik, amire azt mondtuk, hogy ez annyira alternatív, annyira kispálos, annyira elüt a Black-Out stílusától, hogy azon még üljön egy kicsit. (nevet)
Robi kicsit Chris Cornelles hangja mennyire hozott változást? Mert nekem úgy tűnik, mintha a poposabb Radioaktív után A szív diktálnál mintha megint begrunge-osodtatok volna.
Szabi: Valóban, a zene is sokkal keményebb lett, de nem is kerestünk Kowalsky-hasonmást. Egyébként az is visszatetszést keltett volna, és visszafelé sült volna el. Ahogyan az a Sex Actionnél is megtörtént annak idején. Oké, hogy Áfonyát megtalálták, de a többség nem fogadta őt el. Nekünk talán az lett volna a legjobb, ha egy teljesen más néven csináljuk meg ezt a formációt, de akkor sem tudott volna szerintem többet. Amikor Kowalsky bejelentette, hogy ki akar lépni, akkor már írogattuk a dalokat, már megvoltak az alapötletek, úgyhogy már csak emiatt sem lett volna oké a dolog. És persze azért sem, mert mi játszani akartuk a Black-Out dalokat. Nem bánjuk, hogy így alakult egyébként.
A keményebb hangzáshoz volt végül köze Robi belépésének vagy egyébként is ezt ez irány választottátok volna?
Szabi: A Radioaktív hangzásban és dalokban is egy populárisabb lépés volt a rádiók felé, de a rádiós áttörés persze nem jött össze. (nevet) Többször beszélgetünk róla, hogy azon a lemezen rengeteg olyan szám van, amit simán játszhattak volna a különböző adók, mert a szövegek szempontjából sem irritálóak vagy bántóak, zeneileg pedig kifejezetten rádióbarátnak nevezhetők. Nem volt azonban mögöttünk egy olyan menedzser, aki végigtolta volna a dolgot. A Radioaktív ráadásul elnyerte a MAHASZ Fonogram díját, 2005 év magyar modern rock albuma kategóriájában, ami a zenekar eddigi legnagyobb szakmai elismerése. A sors furcsa fintora, hogy egyikünk sem ért rá aznap este, hogy ott legyen a díjátadón és átvegye a díjat, viszont a kiadónk képviselt minket, úgyhogy ők is, és mi is nagyon büszkék vagyunk arra az albumra (is). Hatalmas köszönet a Hammer Edge Recordsnak és Hartmann Kristófnak, hogy még mindig mellettünk állnak! Egyébként pedig el voltunk könyvelve egy grunge-zenekarnak, így pedig nehéz volt bekerülni a média világába.
Attis: A Ragadozót játszották, az ment Viván. Akkor már nagyon megerősödött Kowa saját zenekara, és én úgy tudom, hogy akkoriban már nem lehetett, hogy egy előadó, két klipjével is forogjon rotációban. Konkrétan megtalálták őt azzal, hogy akkor mit játsszunk, Black-Out-ot vagy Kowasky Meg a Vegát?
Szabi: Ugyanez igaz volt a fesztiváloknál is.
Akkor mondhatjuk, hogy a Kowalsky Meg a Vega, ilyen szinten teljesen kinyírt benneteket, nem?
Attis: Akkoriban, az a rendszer, sok mindenkit kinyírt. Ha mondjuk szerepelt valaki Ganxstáék klipjében, ha még csak úgy is, mint közreműködő, akkor annak az előadónak a saját klipje már nem mehetett adásba. Ez egy ilyen helyzet volt, és ahhoz a feszültséghez, ami végül Kowa kilépéséhez vezetett, a média akkori mechanizmusának is köze volt. Hatalmas nyomás nehezedett rá! Egyébként a Radioaktív dalai a megszületésükkor sokkal nyersebben szóltak.
Szabi: Igen, sokkal keményebbek voltak.
Attis: Akkor fordultunk a gépek felé, illetve ott még egy produceri munka is bejött a képbe. Gyakorlatilag mi egy nyersanyagot rögzítettünk egy produceri utómunkához. Szerintem az egy nagyon jó lemez lett egyébként, egy teljesen vállalható popularitással. Az, hogy itthon mi jön, és mi nem jön be… lehet, hogy mi nem nyomtuk elég erőszakosan, nem tudom. A Black-Out mindig változott.
Szabi: Akkor szerintem már érződött a zenekaron, hogy nincs az az összetartás.
Tudom, hogy kényes a téma, de már régóta fel akarom tenni nektek a kérdést. Mindig olyan szépen nyilatkoztok a Kowalsky-val való elválásról. Sohasem tudom eldönteni, hogy a történtek ellenére is mindig ilyen megbocsátóak és jószívűek vagytok, vagy egyszerű diplomácia az egész.
Szabi: Alapjáraton ilyen a társaság, nem vagyunk rosszindulatú emberek, mindig is ilyen barátságosak voltunk. Hát, figyelj… ez nem esett jól senkinek, de már a Szabadlábon idején is megéreztük a szelét, hogy Kowa picit távolodik. Bejött neki a vallás, és ki akart szakadni ebből az egész rock and roll-életmódból. Már akkor volt a zenekar körül egy hatalmas kérdőjel, hogy lesz-e még egyáltalán Black-Out vagy sem. Aztán Kowalsky bevonult fél évre a templomba, Attis is akkor ment el, úgyhogy egy hatalmas hullámvölgy következett be a zenekar életében. Aztán Kowa visszajött, de nem sokkal később megtalálták az újak. Ez egy folyamat volt, nem volt egy oltári – fiúk (hatalmas röhögés) – összeveszés, ami megbocsáthatatlan lenne [az Oltári Fiúk Csordás Robi egyik zenekarának a neve – PM].
Oké, ezt értem, de ezzel a lépéssel gyakorlatilag vége lett a Black-Out-nak, a zenei pályafutásotok legeslegfontosabb momentumának.
Szabi: A rajongók egy része azt mondja, hogy ez nekik megbocsáthatatlan. Hogy Kowalsky kifordult önmagából és eladta magát. De ez nyilván egy amolyan „sértett kisgyerek” vélemény, amiért nem szabad haragudni rájuk, mert ugyanaz a szomorúság generálja a klasszikus Black-Out zenekar felbomlása és az alkotótevékenység megszűnése kapcsán, mint amit mi is érzünk. Volt, hogy azt éreztem, cserben hagyott minket. Nekünk sem esik jól, hogy mondjuk évi egy bulival le van tudva ez a történet, de megértem, mert most már tényleg hatalmassá nőtte ki magát az a produkció. A mindenkori folytatás csak rajta múlik, mi nyitottak vagyunk. Ha majd szeretné, úgy alakítja velünk és a Vegával is a dolgokat.
Attis: Én nem hiszek ebben az alternatívában. Valószínűleg ez nem működhet már tovább. Nagyon sajnáljuk, hogy így történt, de nem tartjuk járható útnak azt, hogy bárki is haragudjon bárkire. Még itt egy mélyebb beszélgetés során a felelősséget is úgy el lehetne kenni, hogy már azt sem tudnánk, hogy kire haragudjunk. Erre pedig nincs már szükségünk.
Szabi: Nem csak ő hibás ebben, mi is. Olyan, mint egy kapcsolat, mindig kettőn áll a vásár.
Attis: Mindig egy csodálatos konstelláció, ha négy ember egy pár évig együtt tud alkotni, egy irányba tud evezni. Annyira sok változón múlik a dolog! És ő is tényleg nagyon sokat változott, egy fantasztikus utat járt be, mind személyiségében, mind életében, mind spirituálisan, a mondanivalóját, az eszközeit, a szövegeit tekintve. Mi bizonyos szempontból nem változtunk annyit, mint ő. A zenéhez, a hangszerünkhöz való viszonyunk minket fizikailag is sokkal jobban köt, ezért nekünk sokkal könnyebb. Én nem kívánom senkinek azt a belső nyomást, ami rajta volt akkor, amikor döntéshelyzetbe került. És mi a jót feltételezzük egymásról. Van, hogy megorrolunk a másikra, de nagyon szeretjük egymást. Én annak is örülök, hogy ha évente egyszer összejövünk. De örülünk annak is, hogy Kowalsky egészséges, és bár sajnáljuk, hogy most nem velünk alkot éppen, de sehova nem vezet, ha haragszunk rá. Ha rendesen kiveséznénk a dolgot, azt sem tudnánk pontosan, hogy miért haragudjunk.
Szabi: Kowa is mindig azt mondta, hogy a Black-Out mindig egy jól összerakott egység volt, de a dalok hangszeres részébe ő nem annyira tudott beleszólni, mert nem volt hangszeres zenész. Azt nem tudta annyira élvezni, ahogyan mi a próbateremben élvezkedünk, ő mindig a kész verzióra készített szöveget. Mindig azt mondta, hogy neki a zene egy felület, ahol a mondanivalóját tálalhatja. Ezek alatt az évek alatt, ezt a fajta mondanivalóját ki tudta vetíteni egy meghatározott számú közönségre, de az új formációjában már egy sokkal szélesebb közönséget tudott megszólítani, sokkal több embernek tudja elmondani, amit érez.
Attis: És azért ez nagyon fontos egy előadónak.
Szabi: Igen, ezért érthető, miért ott van száz százalékosan. Ráadásul az élete is olyan irányba változott, amiről a Black-Outban nem tudott korábban énekelni.
Ha ő őszintén, valóban boldog abban, amit most csinál, akkor szerintem nincs ezzel gond szerintem sem. De térjünk vissza egy kicsit A szív diktál lemezre. Arra emlékszem, hogy a Metal Hammerben nem kaptatok jó kritikát Uzseka Norbitól. Hogy éltétek meg azt akkoriban, az új kezdetnél?
Szabi: Vártuk, hogy lesz ellenhatása ennek a történetnek, hogy nem fog bejönni száz százalékosan a Black-Out mindenkinek. Kowalsky volt a zenekar arca, egy egyéniség, róla beszélt mindenki a szakmán belül is. Akik vele ismerték meg a Black-Outot, úgy szerették, és akik nem voltak kicsit nyitottabbak, azok nem tudták elfogadni.
Szabi: De ez a közönséget nem befolyásolta volna szerintem.
Robi: De, a Hammer-olvasókat mindenképpen.
Szabi: Norbi nagy rajongója volt a Black-Outnak.
Attis: Pont azért, mert érzelmileg kötődött, nem biztos, hogy szerencsés volt, hogy ő írta. Ő azt csinálta, amit tudott, amit a szívéből érzett. Három évvel később lehet, hogy már mást írt volna.
Szabi: Ő is csak azt érezte, hogy ez nem a „kowalsky-s Black-Out”.
Attis: Szerintem ő is dühös volt, de természetesen elfogadtuk a véleményét.
Szabi: Elfogadtuk, így van.
Attis: Eladások tekintetében egyébként nem döntögetett rekordokat a kiadvány, de szép felületeteken tudtuk képviselni. Volt egy komoly turné a Tankcsapda előtt, csodálatos közönségnek játszottunk. Felléphettünk előttük a Kisstadionban, de játszottunk a Szigeten is. Ebből a szempontból A szív diktál egy nagyon sikeres lemez volt. Lehettünk volna kitartóbbak. Ha ez a négyes együtt marad, még legalább egy lemez benne lett volna.
Robi?
Robi: Én ezekkel a dolgokkal nem foglalkozom. Az, hogy kinek tetszik és kinek nem, teljesen szubjektív dolog. Én nem sértődök meg ezen.
Aztán kiléptél a zenekarból – a hivatalos információ szerint, hogy beindítsad a fogtechnikus-vállalkozásodat. Nem volt benned hiányérzet, hogy azért több volt ebben a dologban?
Robi: Akkor nem, később jött, a mi lett volna, ha érzés. De akkor tényleg szétestem. Én a zenekaraimra családomként tekintek, és volt még két bandám, amikből nem léptem ki akkor sem, amikor beszálltam a Black-Outba. Abban az időszakban egyébként nagyon sokat fejlődtem. Voltak olyan próbák, ahol csak az énekszólamokat néztük meg. Akkor voltam a csúcson, bármit ki tudtam énekelni. Nem úgy, mint most. (nevet)
Mi várható csütörtökön?
Attis: Szerintem jó buli lesz.
Szabi: Eljátsszuk A szív diktál album dalait, és megspékeljük két medley-vel. Ez az újdonság, hogy a régebben készült, Attis által összerakott és Kowával bemutatott medley-k közül kettőt eljátszunk, úgyhogy színes lesz a repertoár. Nincs előzenekar, az egész időt a mi műsorunk fogja kitölteni. Bő másfél órára lehet számítani. És lesznek vendégeink is, Pócsi Pisti barátunk és Andrics Laci!
Attis: Baromira örülünk, mert nekünk is ünnep, hogy színpadra vihetjük a lemezt.
Robi: És azt mondjuk, hogy jövőre csinálunk új számot?
Szabi: Zolinak van egy ötlete, amit a zenekar elfogadott, és ha lesz rá tényleg idő, akkor abból lesz egy új Black-Out dal.
Robi: Arra gondoltunk, hogy ha minden évben tudjuk tartani ezt az ütemet..
…akkor tíz év múlva lesz egy új Black-Out album?
(hatalmas röhögés)
Szabi: Robi most nyitottabb erre a kérdésre, mint Kowa. Zoliék kint voltak Roy-ékkal hajón zenélni, volt ideje, és ott összerakott pár ötletet. Egy részükből lett egy-két zseniális Roy és Ádám nóta, volt olyan, ami a Black-Outhoz is passzolt volna. Gyorsan elkezdtünk dolgozgatni rajta. Már a 25 éves, jubileumi bulira meg akartuk csinálni, átküldtük a Kowalsky-nak, de nem jött visszajelzés. Kowa olyan, hogy ha meghallja, és egyből ír rá valamit, akkor abból lesz dal. A Black-Outban mindig így működött a dalszerzés. Ez viszont most nem következett be, ezért ez nem valósult végül meg. Viszont a dal megvan, Robi majd meghallgatja, ír rá valamit, aztán majd megnézzük.
Attis: De ezt, ebben a formában, nem nevezhetjük Black-Outnak.
Szabi: Robi nyitott volt rá, az első támpont az, hogy megnézzük, hogy működik-e vele.
Az, hogy ti így együtt nem írtok saját dalokat, a hazai zenei élet legnagyobb veszteségei közé tartozik. Rettenetesen szomorú, hogy eltelt kilenc év, anélkül, hogy megjelent volna Black-Out lemez.
Attis: Ebben egyetértünk.
Szabi: Pont az az inspiráció hiányzik, amitől együtt tudnánk maradni. Mindenki ezer felé szakad, ezért már nincs időnk arra, hogy összeüljünk jammelgessünk, megőrüljünk, és jó dalokat írjunk.
Attis: Azt azért ne felejtsük el, hogy még korábban készítettünk Kowával két számot [Repülő a Viharban, Jónak Lenni – PM], koncerteken játszottuk is őket, de mégis abbamaradt az a vonal.
Szabi: Az is azt mutatja, hogy imádjuk csinálni a Black-Outot, hogy évente legalább egyszer összejövünk, ha nincs is többre időnk. Azért koncertezünk, hogy magunkat és a a közönséget is biztassuk egy kicsit a jövővel kapcsolatban, hogyha úgy alakul, akkor még új dalok is kijöhetnek!
A szív diktál album dalai Csordás Robival és Black-Out dalok trióban
Időpont: 2017. július 6., csütörtök
Helyszín: Barba Negra Track – 1117 Budapest, Neumann János u. 2.
Vendégek: Andrics László, Pócsi István
Kapunyitás: 18.00
Jegyár: 1999 FtJegyek a Barba Negra Track jegypénztárában kaphatók.
Nyitva tartás: programnapokon 17.00 órától
Barba Negra rendszerében: itt
Ticketportal rendszerében: itt
Broadway Jegyiroda rendszerében: itt
