A grunge és én interjúsorozat előző részében Lénárd László, a HammerWorld magazin főszerkesztője mesélt a lap indulásáról és arról, hogy milyen változásokat hozott a seattle-i irányzat térnyerése a zeneiparban. Az interjú második részében pedig a ’90-es évek elejének magyarországi rock és grunge eseményeiről beszélgettünk.
Lukács & Co.
___
A grunge-korszak Magyarországon
Térjünk vissza egy kicsit a ’90-es évek elejére. A grunge rövid, de szerencsére annál termékenyebb időszaka, egy új korszakot kezdetét jelentette. Mi volt ezekben az években a helyzet Magyarországon?
„Itthon mindig van úgy négy év lemaradás a nemzetközi zenei trendekhez képest, úgyhogy akkora változásokat nem hozott magával a grunge térnyerése, mint máshol a világon. 1994-ben a tengerentúlon és Európában már javában tombolt a seattle-i vonal, nálunk meg például éppen akkor jött ki az Omen az akkori korszakuk legjobb lemezével, a Jelekkel. Nálunk nem volt teljes átrendeződés, 1995-ig kitartottak a klasszikus rock/metal bandák, és akkor is inkább a tátogós zenék tették be a kaput a kluboknak. Aztán amikor totál lefutott a grunge-őrület, már nem volt értelme itthon ilyen zenekarok elindításának.”
Ma is megvan szerinted ez a négyéves lemaradás?
„Igen, ez érzésem szerint máig megvan. Mondjuk, ha ma bejönne valami teljesen új dolog, akkor 2019-ben lenne az első használható magyar zenekarunk az adott műfajban. Persze vannak csodák, amikor valami azonnal megtörténik, de ez a lemaradás most is nyomon követhető.”
Melyik magyar zenekarokról gondolod azt, hogy frissek voltak, és ez a négy éves csúszás nem volt rájuk igaz?
„Ott van például a Tankcsapda. Náluk soha nem volt jelen az említett időbeli differencia. Ők mindig nagyon naprakészek voltak az aktuális zenei dolgokat illetően, talán nem is véletlen, hogy annyira kinőtték magukat. Zsigerből azt csinálták, ami a világban ment anélkül, hogy igazából tudtak volna róla.”
A Tankcsapdáról nekem inkább a szokásostól eltérő szövegek és a jópofa rímek jutnak az eszembe. Mitől voltak aktuálisak a zenei trendeket tekintve?
„A Jönnek a férgek lemezen ott van például a Csak neked, ami egy seattle-i punk banda, a Coffin Break egyik dalának a feldolgozása. Amikor először hallottam, kérdeztem is, hogy ’Lukács, ezt meg honnan ismeritek’? Lukács erre elmesélte, hogy amikor Németországban voltak turnén, annak a srácnak a gyűjteményében találta a Coffin Break-albumot, akinél az egyik éjszaka aludtak. Megtetszett neki, átmásolta egy kazettára, hazajött, majd felvették a Tankcsapda saját verzióját. Akkor még nem tudhatták, hogy a seattle-i irányzat ilyen sikeres lesz. Eleve nem az volt a srácok célja, hogy trióban olyan zenét csináljanak, mint mondjuk a Nirvana.”
Ha a grunge-ot és a Tankcsapdát valamilyen formában össze akarom hozni, akkor valóban lehet találni pár dalt, amire egészen biztosan hatással voltak a seattle-i zenekarok. Ott van például az Egyszerű dal, ami ha nem is szándékosan, de bevallottan a Polly, vagy a Magzat a méhben, ami kis túlzással akár egy Pearl Jam szám is lehetne.
„Attól volt érdekes a dolog, hogy ugyanabban az időben találta meg a Lukácsot, az ugyanarról a helyről táplálkozó súlyos, mocskos, punkos, zsigeri rockzene, mint a külföldi zenészeket. Sokan egy kézlegyintéssel elintézik a Tankcsapdát azzal, hogy ’a zene semmi egyéb, mint a Motörhead, meg a Nirvana keveréke’, de ha jobban a dolgok mögé néz az ember, akkor azért kiderül, hogy ennél mindig is jóval többről volt szó.”
Nekünk, hazai grunge rajongóknak ott volt a Bedlam, a Rain, és természetesen nagy kedvenc volt a Black-Out is. Egy viszonylag szélesebb körben akkoriban már ők voltak ’a’ magyar grunge zenekar.
„Kowát még a Cathouse nevű glam banda énekeseként ismertem meg. A csuklóján kötés volt… Sokan hitték azt, hogy ez a világfájdalom csak valami image-dolog nála, de nem, neki akkoriban tényleg voltak súlyos problémái. Ő egy olyan ’glamster’ volt, akinek nem kellett ahhoz Los Angelesben élnie, hogy élesben nyomja. Egyébként, amikor a Black-Out elindult, az eleinte nekem sokkal inkább Love/Hate volt, mint mondjuk Pearl Jam. A zene, a külsőségek, a színes bőrdzsekik meg a sapkák. Vagy Kowa vetődései. Aztán nagyon hamar beütött náluk az Alice in Chains és a grunge. Csányi Szabi elképesztően jó dalokat írt, testvérével, a dobos Csányi Zolival kiválóan énekeltek, kiválóan működtek a többszólamú vokálok, ráadásul mindannyian nagyon jó zenészek voltak. A Sony például meg tudta velük csinálni azt, hogy élőben rögzítsék az Ezüstkötet című albumot.”
Emlékszem, hogy akkoriban számtalanszor ácsorogtunk kígyózó sorokban a Wigwam vagy a gödöllői Trafó előtt és amiatt izgultunk, hogy vajon beengednek-e minket, akkora teltházakat csinált a zenekar. Mindenki szerette őket, tisztelte a srácokat a szakma, turnéra mentek a Tankcsapdával, de valamiért az utolsó, nagy lépés mégsem jött össze nekik. Mi lehetett szerinted ennek az oka?
„Talán a szövegek. Aki megértette, az nagyon rákattant, annak nagyon sokat jelentettek azok a sorok. A feleségemnek például egy Black-Out szöveg van a karjára tetoválva! (nevet) A nagyobb tömegek számára viszont lehetségesnek tartom, hogy nem volt elég direkt az üzenet, a szöveg. Egyszerűen túl nehéz volt számukra a mondanivaló megfejtése. De a Black-Out valóságos volt. Kowa meg is élte azt, amiről énekelt. Nem véletlen, hogy a saját csapatával most is nagyon sikeres, többek között szerintem azért, mert neki ma is van karakteres mondanivalója.”
A Bedlam elindult egy nagyon ígéretes thrash-vonalon, aztán az 1995-ös Szigeten pedig már az Alice in Chains-től a Man in the Boxot, meg a Pearl Jamtől az Animalt játszották a saját dalaik mellett. Mit szóltál az új dalokhoz?
„A srácok nagyon hosszú és kemény időszakon mentek keresztül, mire kijött az Inside Ash. Nagyon nyomasztó emlékeim vannak akkoriból, a végére Fodival (Fodor Zoltán énekes – PM) már nem is nagyon lehetett beszélni, annyira rossz kedve volt. Elfogyott az erő, kilátástalannak tűnt minden.”
Hogy tetszett az Inside Ash album?
„Az igazat megvallva az Inside Ash nem egészen az én zeném. Én a thrashesebb vonalat preferáltam, és sajnáltam is, hogy ebbe az irányba fordultak. Beütött ez az altermetalos, grunge-os dolog, viszont én meg teljesen máshogy ismertem meg őket. Talán úgy is fogalmazhatnék, hogy nem egy ilyen anyagot vártam tőlük. Emellett meg tényleg hihetetlen, hogy Cicó kezeiből mi jön ki. Ő mindig is egy ösztönös zseni volt. Soha nem úgy hallgatott zenét, mint te vagy én. Teljesen rapszodikusan futott bele egyes zenekarok albumaiba, nem követte napra készen a zenei élet történéseit. Klasszikus történet a múltból, amikor 1988 táján megkérdezte, hogy ki az a Kalapács?” (nevet)
Egy kicsit azért csodálkozom azon, amit az Inside Ash-sel kapcsolatban mondasz, mert amikor a Bedlam visszatérő koncertje volt az E-Klubban 2009-ben, akkor ott headbangeltél a közönség soraiban közvetlenül mellettem, és elejétől a végéig énekelted a dalok szövegeit, láthatóan nagyon élvezted a bulit.
„Annyira, hogy Sopronba is elmentem megnézni őket. Persze, szeretem az Inside Ash-t, de nem úgy, mint a demókat, azokhoz máshogy kötődöm. De ez most nem az duma, hogy régen minden jobb, volt, meg a demók még jók voltak! (nevet) Emlékszem, amikor először hallottam őket, csak annyit tudtam mondani, hogy ’te jó ég, ilyen van Magyarországon?’ Ami döbbenetes volt az az, hogy a Bedlam nem arról szólt, hogy ’jó, akkor csináljuk meg a Destructiont, a Testamentet vagy a Metallicát magyarul’. A Bedlam iszonyatosan egyedi volt.”
Mit szólsz a Cicóék új erőre kapott zenekarához, a Nomadhoz?
„Nagyon örültem a visszatérésüknek, szerintem Juhász Marci nagyon jó választás volt a számukra. Láttam őket pár hete a Tankcsapda előtt Dunakeszin, és nem mondom, hogy minden tökéletes volt, de ha teljesen összecsiszolódik a dolog, akkor nagyon jó zenéket fognak még összehozni.”
A rockzene és a HammerWorld jövője
A YouTube korszakot megelőzően úgy vadásztam a cd-ket, hogy ha te – vagy az Uzseka Norbi – minimum nyolc pontra értékeltetek valamit, akkor azt én megvettem. Neked is vannak olyan véleményformáló újságírók, akiknek hasonlóan adsz a véleményére?
„A mai napig figyelem, hogy milyen albumok vannak például Götz Kühnemund listáin. Aztán régebben volt egy srác a Kerrangnál, Paul Millernek hívták, de sajnos autóbalesetben meghalt. Az online médiában viszont nincs most olyan újságíró, akinek az írásait a neten követném. Hiányolom a karaktereket, nem is nagyon tudom, kik írják a cikkeket, kritikákat, nekem ez hiányzik. Rendszeres olvasója vagyok viszont a magyar webzine-eknek.”
És Magyarországon van valaki, akinek odafigyelsz az írásaira?
„Magyarországon egyetlen olyan újságíró van, akinek mindig kíváncsi vagyok a véleményére, ő pedig a Draveczki-Ury Ádám a Shocktól. Ő is Hammeren nőtt fel, és gyakran zavarba is hoz, amikor szó szerint idéz régi kritikákból! (nevet) Egy kicsit sajnálom is, hogy Ádám nem Hammeres, de amikor hívtam őt, éppen akkor vágtak bele komolyabban a Shockmagazin felfejlesztésébe.”
Szerinted mi egyébként a nyomtatott rock sajtó jövője?
„Az utóbbi két évben két komoly metal újság is indult, az egyik Angliában, a másik Németországban. Más a nyomtatott magazinok funkciója, és más az online sajtóé. Utóbbin sokszor azt látom, hogy a tartalom átmegy infotainment-be. Aki viszont egy kicsit többre vágyik, annak még mindig a nyomtatott lap kell, alaposabb interjúkkal, részletesebb ismertetőkkel. Más a funkciója a nyomtatott magazinnak és más a Hammer honlapjának is. Látom, hogy mennyi időt töltenek az olvasók az oldalunkon egy-egy anyagnál, de annyi idő alatt egyszerűen nem lehet végigdarálni a cikkeket. Magamról is tudom, hogy az online lapoknál a publicisztikáknak még nekifutok, de ha valami nagyon hosszú, akkor azon már nem megyek végig. Az új generáció meg azért nem szereti a hosszú írásokat, ha sok a karakter, mert ők gyors ingereket várnak. A feleségem középiskolai tanár, és ő is gyakran belefut abba, hogy hiába beszélnek át egy témakört órán, a srácok másnap már nem is emlékeznek rá.”
A Metal Hammer Hungarica indulása óra eltelt huszonhat év. Hogyan látod, meddig fogjátok tudni ugyanezzel a lelkesedéssel és fanatizmussal csinálni?
„Amíg az ember hisz valamiben, addig csinálni akarja. Amíg szeretem, élvezem, hogy elmehetünk egy új bandát megnézni, vagy érdekel egy frissen megjelent lemez, addig minden rendben van. Ezt kizárólag mániából lehet így vállalni!” (nevet)
Hogyan látod a rockzene jövőjét?
„Most nagyon jó idők vannak szerintem. Lefutott a laptop-metal kor, az élő, klasszikus zenére újra egyre nagyobb az emberek igénye. Sok minden megváltozott: nincs az a nagy nyomasztás, nincsenek nagykiadók, az MTV-nek már semmilyen befolyása sincs. Zenét sem igen adnak. Nincs az, hogy az zenecsatorna lenyom egy bármilyen zenét a torkunkon, aztán a zenekar kiad három-négy lemezt, az énekes meg mondjuk öngyilkos lesz. Mert ez volt a grunge történet sajnos.”
___
Névjegy
Név: Lénárd László
Szül: Budapest, 1965. május 12.
Kedvenc filmek: Egy makulátlan elme örök ragyogása, Spinal Tap, Let There Be Rock
Kedvenc sorozat: Breaking Bad
Kedvenc könyv: Bán Mór – Hunyadi (sorozat – egy a sok közül)
Kedvenc énekes: Ozzy Osbourne
Kedvenc gitáros: Randy Rhoads (RIP)
Kedvenc basszusgitáros: Cliff Burton (RIP)
Kedvenc dobos: Clive Burr (RIP)
Egy kedvenc lemez a ’60-as évekből: Cream – Wheels Of Fire (1968)
Egy kedvenc lemez a ’70-es évekből: Black Sabbath – Master Of Reality (1971)
Egy kedvenc lemez a ’80-as évekből: Iron Maiden – The Number Of The Beast (1982)
Egy kedvenc lemez a ’90-es évekből: Corrosion Of Conformity – Blind (1991)
Egy kedvenc lemez a 2000-es évekből: Avenged Sevenfold – City Of Evil (2005)
Egy kedvenc lemez a 2010-es évekből: Steven Wilson – The Raven That Refused To Sing (2013)
Első metal póló: AC/DC – Back In Black Tour 1980 (sajnos nem koncerten vettem)
Első interjúm: James Hetfield – Metallica (1987, Katowice)
Lemezgyűjteményem legféltettebb kincse: Mayhem – Deathcrush EP (eredeti verzió, pink borító – Euronymous-szal cseréltem)
Legfontosabb hatás: 1979-es Beatrice (a saját nóták, a szövegek miatt, valamint tőlük hallottam először AC/DC-t, Ramonest, Sex Pistols – örök hála Nagy Ferónak!)
Legjobb magyar banda: a régi P. Mobil (Vikidállal, Bencsikkel, Cserhátival – az első nagylemeznek ígért 1978-as Láng MK-s koncertfelvételt kell meghallgatni)
