Amikor a Lángoló Gitárokon először szembesültem azzal, hogy lesz új Nomad lemez, nem éreztem túl nagy késztetést arra, hogy elindítsam az étvágycsinálónak beágyazott A tenger meséi videóját. Annyira nem, hogy első körben meg sem hallgattam a dalt. Talán azért sem, mert bárhogyan is igyekeztem korábban, a Végállomásra isten igazából sohasem sikerült megérkeznem. Nem sokkal később újra a népszerű blogot olvasgattam, és ha már így alakult, csak rákattintottam a felvételre. Aztán a nap hátralevő részében még vagy ötvenszer tettem meg ugyanezt. Pár hét telt csak el ezután, amikor Hotel Polimer címmel megjelent az utóbbi évek legjobb magyar nyelvű rock albuma.
Deftools
Nem emlékszem, hogy egy magyar kiadvány megjelenése miatt mikor türelmetlenkedtem ennyire. Talán az Ezüstkötet idején? Mindenesetre az már nagyon régen lehetett. Rajtam és sok más Bedlam rajongón kívül vajon mennyien és mennyire várhatták még, hogy a kezükben tartsák az új Nomad albumot? Gyors Facebook like, folyamatos infó check az üzenőfalon, és lám, ott is a poszt. Előrendelés on, ez király, de póló is kell!
Ha egyedül csak A tenger meséi lesz a cd-n, a többi szám helyett meg mondjuk a haltetemek felett civakodó sirályok fülsüketítő károgását kell hallgatnom, ezt az anyagot akkor is nagyon szeretni fogom – gondoltam magamban. Egyetlen, brutálisan jól megszólaló, a verzékben Deftones-osan elszállós gitárokkal operáló, Tool-os hangulatú dallal elérte a csapat, hogy hatalmas várakozás előzze meg a folytatást.
Várj még!
Aztán gyorsan kiderült, hogy felesleges volt az aggodalmam. A cd-n ugyanis kaptam tizenkét indirekten grunge-os, karcos rockslágert. Legutóbb az Eleven Hold első albumán hallottam ennyire egyedi, a zene és a szöveg tökéletes szimbiózisában megírt magyar nyelvű dalokat. Azóta nem. Pedig akkor még csak kétezret írtunk. A tenger jéghideg hullámaiból kimászva először a Várj még ölelt át, szorított magához és melegített fel a zseniális dal végi refrén továbbgondolásával, meg a szívbemarkoló szövegével. Teljesen mindegy, hogy egy váratlanul vidám pillanatodban nyomod meg a play gombot, vagy mondjuk éppen a padlóról kaparod össze magad, mindig jól esik teli torokból üvölteni, hogy:
„Gyere közelebb most, amíg így lehet, addig, amíg nem késő!
Add ide a kezed, hagy mondjam el neked,
Hagy mondjam el neked, hogy valaki szeret”
Erre mondjuk a barátaimmal, hogy ez már most kult-státusz.
Fantastic Four
Szóval valaki szeret, és ha más nem, ez a négy nagyszerű zenész mindenképpen. Bedlam, Neck Sprain, Agnus Dei, Kowalsky Meg a Vega. Jánosi Cicó Szabolcs, Nagy Levi, Újvári Péter. Nyugodtan nevezhetjük őket magyar rock/metal szupergruppnak, nem?
Hallgattam a cd-t autóban, hi-fin, és kevésbé jó minőségű cuccon is, mindenhol működött a hangzás: az egész album csodálatosan szól. Mindig eszembe jut az az örök és teljesen felesleges dilemma, hogy mi lenne, ha mondjuk egy Brendan O’Brian vagy Jack Endino dolgozna a zenekaral? Vajon hogyan szólalna meg az a lemez? Mi változna? Mit tudnának még kihozni ebből a nyersanyagból?
Ha csupán egy-két dolgot kellene kiemelnem, akkor az – Cicó elképesztő kreativitása mellett – a ritmusszekció együttlélegzős játéka és tökéletes összhangja lenne. Újvári Péter az ország legjobb balkezes ütősei közé tartozik, Nagy Levi basszusgitárja pedig úgy dohog, mintha legalábbis egy Alice In Chains felvételt hallgatnánk, mondjuk a Last Action Hero filmzene albumos What The Hell Have I? vagy az A Little Bitter stílusában. És ne felejtsük el, hogy itt van velük az ország egyik legtehetségesebb énekese, Juhász Marci is.
Marci születik
Marci teljesítménye nem csak azért elismerésreméltó, mert sokat látott zenészek között kellett helytállnia, és nem is csak azért, mert Fodi stílusát annyira szeretjük. Nem volt könnyű dolga a fiatal énekesnek, mert elsőre talán még némi plusz hendikeppel is indult egy-két Nomad rajongónál a Csillag születikben való szereplés miatt.
Én kifejezetten kedvelem Marci népzenés alapjait, mivel serdülő kettes koromban magam is népzenészek között tölthettem pár évet. Ha pedig valahol, akkor a népzenében tényleg valódi érzelmek vannak. Azt nem felszínes celebek vagy percemberek kreálják, ott tényleg megjárja az ember a dalokban a Mennyet és a poklot (tradicionálisan az utóbbit jóval többször). Biztos vagyok benne, hogy ezek a hatások is közrejátszanak abban, hogy Cicó mesteri szövegeit Marci olyan ösztönös muzikalitással énekli. És ettől az album minden egyes dalának, minden egyes sora tökéletesen működik.
Egy szó mint száz, nagyon jó döntés volt Marci csatasorba állítása!
Hotel Műanyag
Egyszerűen nem bírom elviselni a béna magyar dalszövegeket. Szerintem a legtöbb külföldi előadóhoz képest ezen a téren vannak az átlag magyar zenekarok legjobban lemaradva. Persze kint is vannak borzalmasan gyengén megírt tartalmak, de mivel az angol nem az anyanyelvem, az kevésbé zavar a műélvezetben.
Az erőltetett kínrímeken edződött magyar fülnek furcsa, hogy itt a szövegek elindulnak valahonnan, elgondolkodtatnak, aztán a zenével együtt meg is érkeznek valahová. Nem mindig direktek, csak ha nagyon kell, és nem is feleslegesen művészkedősek. Mintha Cicó mindig is ezzel foglalkozott volna. Imádom például a Hotel Polimer rendkívül ötletes sorait, a társadalomkritikus párhuzamot a kazincbarcikai hotel műanyag koncepciója és a totálisan lebutított, értékelési zavarokkal küzdő fogyasztói társadalom igényei között. A címadó – a Várj még-hez (és a Seed-hez) hasonlóan – a végén húz be egy jókorát:
„Mert itt mindenki meg van szállva, pedig a hotel be van zárva
Vajon kinek ez az álma, ahol műanyag az angyal szárnya?”
Zseniális! Ez a dal zeneileg is az egyik nagy kedvencem, imádom azt a Stone Gossard-os riffet az indulásnál, és azt a Mother Love Bone-os gyerekkórust a dal végén.
Légy jó, Tom Morello!
Amennyiben további favoritokat kellene megneveznem, szinte az egész albumot felsorolhatnám. Ott van például a Fájdalom G azzal az Audioslave-es időkre emlékeztető Morello-s riffel, meg tekeréssel, és a megasláger refrénnel. Nagyon állat, nagyon szeretem! A Mammonország bedlames feeling-je azonnal elkap, és jogosan lett klip az Igazak álmából is.
Az Ajtó a mennybe mániákusan ismétlődő refrénje szintén kitörölhetetlen, és egyébként is: tegye fel a kezét az a Nomad rajongó, akinek parkolásnál még egyszer sem jutott eszébe az a bizonyos gitáros lány. Na ugye. A mainstream népszerűségre is jogosan számítható Kimondhatatlanra meg a túlzott MR2-s rotáció miatt kellene ráunnunk egy normális világban.
Ha pedig kizárólag csak az emóciókat nézem, akkor biztosan a Légy jó kerülne a listám élére. Nem tehetek róla, bármiről is szól a szöveg, valamiért mindig bizonyos Nyilas Mihály, debreceni diák jut az eszembe, de gondolom nem csak nekem. Nem valami vidám történet, és ha az ember a megfelelő életkorban olvasta a könyvet, akkor még ma is összeszorul a „Légy jó mindhalálig” szókapcsolat hallatán a szíve.
Nomadalizátor
A Grungery indulásában komoly katalizátorként működött a Nomad második albuma. Egyszerűen a falnak mentem attól, hogy az album nem kapja meg a megfelelő szintű médiatámogatást. Ez így nem mehet tovább. Itt van végre valami, amit nemcsak zeneileg, de mondanivalóját tekintve is értékes, és nem jut el mindazokhoz, akikhez el kellene jutnia. Erről pedig nem a zenekar tehet, sőt személyes tapasztalatom, hogy ők aztán tényleg mindent beletesznek a dologba. Olvastam a rengeteg pozitív értékelést, és örülök, hogy a Nomad a Tankcsapdával turnézik, meg hogy van új szerződés a Hear Hungary-vel. Megérdemlik Cicóék, hogy sokan lássák-hallják őket.
Ha pontozni kellene, akkor nem lenne kérdéses az eredmény.
A Hotel Polimer tíz pontos album.
Short Report
Nomad: Hotel Polimer
Megjelenés: 2014 október
Zene: Jánosi Cicó Szabolcs, Nomad
Szöveg: Jánosi Cicó Szabolcs, Fodi, Léhi Ákos
Producer: Horváth Attila, Jánosi Cicó Szabolcs
Nomad: Juhász Marci, Jánosi Cicó Szabolcs, Nagy Levente, Újvári Péter
Tracklist: A tenger meséi | Igazak álma | Kimondhatatlan | Hotel Polimer | Várj még | Mammonország | Fájdalom G | Légy jó | Fájnak a szavak | Engedd, hogy még egyszer | Ne félj | Ajtó a Mennybe
Kíváncsi vagy, hogy mit írtak mások az albumról? Kattints!
- Fémforgács kritika itt
- Hands Of Doom kritika itt
- Metal Hammer World kritika a 2014 novemberi számban (No. 269)
- Rockbook kritika itt
- Rockstation Blog kritika itt
- Shock! Magazin kritika itt
Ha találtál még valahol az albumról kritikát írj nekem, szívesen megosztom azt is!
