Ahogy közeledik az év vége, úgy erősödnek fel a pletykák egy közelgő Pearl Jam lemezről és egy nyári európai turnéról. Utánajártunk, hogy hol jár most a dolog, mik a legfrissebb találgatások ezekkel kapcsolatban.
Új Pearl Jam lemez
A lemezmegjelenésre nagy tétben lehetne fogadni, a 2013-as Lightning Bolt óta hét év telik majd el, amikor 2020 (minden bizonnyal) tavaszán kijön az új album. A pletykák egy dupla-lemezről szólnak és mivel a tizenegyedik lesz a sorban, sokan az Eleven címet sem tartják kizártnak. A Ten „után” logikus lenne, de pont ez az, ami miatt kevéssé valószínű a dolog. Eddie Vedder és Jeff Ament ennél azért kreatívabb szokott lenni.
Európai Pearl Jam turné
Szinte teljesen biztos, hogy a Pearl Jam újra ellátogat Európába. A Ten Club rajongói fórumán végtelen számú kommentben fejtegetik a hozzászólók a lehetséges menetrendet. A szikra akkor kapott lángra, amikor a mindig bennfentes információkkal rendelkező, mindig mindent előre és pontosan tudó Dimitros nevű görög fanatikus október végén felkavarta az állóvizet azzal, hogy kiírta, hány koncertre megy majd és ezek közül mennyi lesz szabadtéren, fesztiválon vagy fedett helyen. Az igencsak aktív Dimitros nem árul el semmi konkrétumot persze, de egyes válaszaiból a következőkre lehet következtetni:
- a legfontosabb, hogy úgy tűnik, hogy hosszabb turnéra vállalkozik a zenekar, mint az elmúlt években bármikor
- a helyszínek nem mindig a logikusan legközelebbi városokban lesznek
- a koncertek időpontjait és helyszíneit befolyásolja a nyári labdarúgó EB, amit 2020-ban nem egy vagy két ország, hanem több város rendez meg (London, München, Baku, Szentpétervár, Róma, Koppenhága, Bukarest, Amszterdam, Dublin, Bilbao, Budapest és Glasgow)
- Finnországban és Írországban nem lesz koncert
- a Pearl Jam a június 26-28-i hétvégén játszani fog valahol, de nem Göteborgban és Stockholm sem kap bulit
- a Brexit hatással van a turnéra (talán nem lesz brit helyszín)
- öt napon belül három „spicy”, azaz a Pearl Jam által kevésbé látogatott városban is lesz koncert
- egyelőre egyetlen városban sem lesz dupla buli, de talán Amsterdam kivétel lesz ez alól
- nem lesz tavaszi turné az Egyesült Államokban
- szinte biztos koncerthelyszín a hollandiai Pink Pop és a belgiumi Werchter fesztivál
- szintén biztosnak tűnik Imola (Olaszország, talán július 5.), ami után még sok koncert várható
- valószínűleg Berlinben is lesz buli, de biztosan nem június 30-án
- nem lép fel a Pearl Jam Varsóban és Gdanskban sem
Lehet-e koncert Budapesten?
Ami számunkra a legfontosabb a fenti információk közül, az a három „spicy” városról szóló pletyka. A kommentelők már-már a tények szintjén értekeznek arról, hogy az imolai koncert után a Pearl Jam észak-keletre tart és közvetlenül utána következik a „spicy 3”. A három koncertre öt napon belül kerül sor, azaz a távolságok minimálisak ezen időpontok között. A kamionoknak át kell érni egyik helyről a másikra, de a színpadállítás, majd a leszerelés is sok időt vesz igénybe.
A „spicy 1” sokak szerint Graz és a Stadthalle lehet, de vannak, akik kicsit messzebbre, Lodz-ra tippelnek. És most jön, ami minket a legjobban érdekel: a kommentelők szinte mindegyike biztos abban, hogy a „spicy 2” város Budapest lesz! Egy osztrák hozzászóló meg is jegyzi, hogy ez milyen vicces, mert ők Magyarországot „spicy country-nak” hívják. Dimitros egyébként nem cáfolja a dolgot, mond is valamit, meg nem is, de nem azt, hogy nem lesz budapesti koncert. „Dimi also mentioned ’next after Imola isn’t Hungary’ – not denying Hungary, just saying it is not next after Imola”, azaz „Dimi azt is írta, hogy Imola után nem Magyarország jön, tehát nem tagadta Magyarországot, csak azt mondta, hogy nem Magyarország következik közvetlenül utána”.
Egy finn kommentelő kérdezi, hogy „Honnan erednek eredetileg a Budapesttel kapcsolatos pletykák?”, mire a válasz az volt egy másik hozzászólótól, hogy „Semmi fix, de Budapest egy olyan város, amire sokan tippelnek és nem kapott határozott ’nem’ választ. Ahogyan Koppenhága sem. Budapest megfelelne a ’spicy’, azaz a kevésbé látogatott város definíciójának.”
Ami még érdekes, hogy kivétel nélkül mindenki nagyon örülne a budapesti koncertnek, rengetegen jelezték, hogy eljönnének a fővárosunkba. A legjobb reakció ez: „2000-ben törölték a budapesti koncertet, ehelyett kétszer játszottak Katowicében. Ha Buda megtörténik, akkor ez lesz a turné gyöngyszeme!”
A budapesti koncert dátumának a legtöbben július 15-ét tippelték.
Mikor tudjuk meg a részleteket az európai koncertkörútról és hogy lesz-e budapesti buli?
A Ten Club hírlevelét november 10-én kapták meg a Pearl Jam rajongói klubjának tagjai. A bejelentés pár héten belül, valószínűleg még a decemberi hírlevél előtt megérkezik. Annak ellenére, hogy kifejezetten jó érzéseink vannak a jövő évi budapesti Pearl Jam koncerttel kapcsolatban, kérjük, hogy ne élje bele magát senki a dologba. Ezek csupán rajongói (igaz, bennfentes) pletykák.
És még valami
Ne felejtse el senki: a Ten Club tagok mindig korábban vásárolhatnak jegyeket a Pearl Jam koncertekre, mint a többi rajongó. A legtöbb esetben a színpad előtti részt is leválasztják a számukra. Ha valaki nem Ten Club tag, számoljon ezzel a lehetőséggel. Ha valaki most, gyorsan beregisztrálja magát a pearljam.com oldalon a Ten Clubba és befizeti az éves tagdíjat, akkor sincs rá biztosíték, hogy fog tudni jegyet kapni ezekre a helyekre, mert a túljelentkezések miatt csak sorsolás után lehet majd ezekhez hozzájutni. Az is igaz, hogy ilyenkor a Ten Club szinte mindig a helyi rajongókat részesíti előnyben. Ennek ellenére TC-tagként még mindig nagyobb esély van jó helyről végig nézni a háromóra körüli koncertet, mint standard jegyvásárlóként. Ha lesz koncert itthon, több ezer külföldi fog idelátogatni, azaz pillanatok alatt elfogyhatnak a jegyek. Budapest kuriózum lenne mindenki számára!
__
Csatlakozz a SCREAM HELLO – Bring Pearl Jam Back to Budapest 1996/2020 oldalunkhoz!