Az alig ezer fő lakosú, Indiana állambeli Dayton városa, nem pont az a hely, ahol csak úgy hemzsegnének a rocksztárok. Itt élt Richard Shannon Hoon, aki teljesen átlagos tagja volt a helyi középiskola, 1985-ben érettségizett osztályának – sportolt, és imádta az olyan jammelős rockzenekarokat, mint a Grateful Dead. A Diffusertől átvett írásunkban, a húsz éve, 1995. október 21-én elhunyt Blind Melon énekesre emlékezünk.
Shannon Hoon (1967-1995)
Dayton szomszédságában található a jóval nagyobb, ám amerikai viszonylatban még mindig csak kisvárosnak számító Lafayette (1990-ben 43 ezer fő körüli lehetett a lakossága). Ám ahhoz képest, hogy milyen kis város volt Lafayette, egész szép számmal kerültek ki onnan olyan hírességek, mint például Shannon Hoon nővérének egyik barátja, egy bizonyos William Bailey, és a haverja, Jeff Isbell. Ez a két srác aztán otthagyta Indianat, és Los Angelesbe költözött, hogy ott aztán bizonyos W. Axl Rose valamint Izzy Stradlin néven új életet kezdjenek.
Shannon maga is zenélt: Lafayette térségében koncertezgetett a Styff Kytten együttes énekeseként. Ekkoriban írta a Change című dalt, amit a későbbiekben a Blind Melon első lemezén hallhattunk viszont. Vajon akkortájt megfordult-e Hoon fejében az, hogy 1994-re annyira megváltozhat minden, hogy akár majd egy tengernyi őrjöngő rajongó előtt is énekelheti a dalt, mondjuk a Woodstock fesztivál nagyszínpadán?
1989-ben aztán Hoon maga is összecsomagolt és Los Angelesbe költözött. Nővére felhívta az akkor már szupersztár Axl Rose-t, és megkérte, hogy segítsen már egy kicsit az öccsének, így Shannon csakhamar annak a hírhedt Cathouse nightclubnak lett az alkalmazottja, amelyet a Guns tagjai is rendszeresen látogattak.
Az ezt követő néhány év egészen úgy alakult, mint egy rock n’ roll tündérmese. Hoon eljátszotta a Change-et egyszer egy házibuliban, amelyen ott volt Rogers Stevens és Brad Smith is, akikkel nem sokkal később megalakították a Blind Melont.
1990-ben a Guns n’ Roses megkezdte az Appetite For Destructiont követő dupla albumának, a Use Your Illusion I-II-nek a munkálatait. Axl megkérte Shannont, hogy vokálozzon a Don’t Cryban és abban a The Garden című dalban, amelyben Alice Cooper is énekelt. A srác tényleg úgy érezhette magát, mint aki átlépett a mesevilág kapuján. (Nézzétek meg ezt a ritkaságnak számító videót, amelyben Hoon fellép a Guns egyik koncertjén! Ez már azután volt, hogy a Blind Melonnal ismertté váltak a nagyközönség előtt.)
1991-ben aztán a Blind Melont leszerződtette a Capitol Records, és elkezdtek dolgozni egy EP-n, Sippin’ Time címmel. Mivel azonban nem voltak elégedettek az eredménnyel, így a Sippin’ Time felvételei csak 2013-ban, a debütáló album, Record Store Dayen történő újrakiadásakor jelentek meg. Szintén még 1991-ben a Blind Melon a Soundgarden előzenekaraként turnézhatott, majd a srácok a lemez munkálatai miatt Észak-Karolinába költöztek (valamivel később aztán Seattle-ben kötöttek ki).
Hoon nagy áttörése is ebben az évben volt, ám ekkor még nem a Blind Melon miatt, hanem azért, mert a csapból is a Don’t Cry folyt. Mivel Shannon még a videoklipben is szerepelt, a Guns rajongók kissé összezavarodtak: “Ki ez az új énekes a Guns N’ Rosesban? Bevettek egy új tagot, vagy mi van?”. Szóval Hoon már azelőtt ismert lett, hogy az emberek hallottak volna egyáltalán a zenekaráról.
1992. szeptember 22-én került a banda első albuma a lemezboltok polcaira, és ugyanebben a hónapban jelent meg második kislemezük is. Noha a dalt nem Hoon, hanem a basszusgitáros Brad Smith írta, a No Rain nagyon jól be tudta mutatni az énekes, jam-bandekből táplálkozó gyökereit. Azok a rajongók pedig, akik egy Guns n’ Roses utánzatra számítottak, jól meglepődhettek. Mégis imádták. A videóban szereplő aranyos kis méhecske lány is hozzájárult ahhoz, hogy a dal nemsokára mindenütt jelen legyen.
A No Rain hamar egyfajta kulturális jelenséggé változtatta a Blind Melont. Megállás nélkül turnéztak – egészen 1993 végéig úton voltak – és a kemény munka meghozta a gyümölcsét: a Blind Melon című debütalbum 4 milliós példányszámban ment el, az együttes pedig a Rolling Stone magazin címoldalán találta magát.
Hoon egy szabad szellemű egyéniség volt, zenésztársai elmondása szerint “zsarnoki és angyali volt egyszerre”. Ennek a képletnek a drogok és az alkohol is részei voltak. Egyszer, egy ’93-mas Halloween műsor közben a részeg énekes levizelt egy nézőt. A marihuána fogyasztását sem titkolta, a ‘94-es woodstocki koncertjükön pedig LSD hatása alatt állt. Az énekes haláláról szóló cikkében a New York Times megjegyezte, hogy volt idő, amikor Hoon édesanyja négy különböző esetben vállalt kezességet a fia óvadék ellenében történő szabadlábra helyezéséért.
Mindezek ellenére a zenekar tovább tudott működni. 1994 áprilisában kezdtek el dolgozni Soup című, második lemezükön. Felvették többek között az Out On The Tiles feldolgozását egy Led Zeppelin tribute albumra, valamint a brilliáns Three Is A Magic Number dalt, egy Schoolhouse Rock című gyerekkiadványra. Eközben Hoon a drogproblémái miatt egy rehabilitációs klinikára került. Rogers Stevens, a Blind Melon gitárosa figyelmeztette őt: “A sírba fogod vinni magad ezzel, és mindenkinek az életét tönkreteszed magad körül!”
A Soupot nem fogadta akkora rajongás, mint a banda első lemezét. Mivel nem volt rajta No Rain kaliberű sláger, sem a kritikusok, sem a vásárlók nem favorizálták az albumot. Amikor a Blind Melon lemezbemutató turnéra indult, felfogadtak egy szakembert, akinek az volt a dolga, hogy Hoont távol tartsa a kísértésektől. De az énekes utálta, hogy egy “bébiszitter” figyeli minden lépését, ami feszültségekhez vezetett a bandán belül. Végül megváltak a felügyelő személytől.
Shannon megpróbált tiszta maradni, nem csak a zenekar, hanem újszülött kislánya, Nico Blue miatt is, de 1995. október 21-én megszegte fogadalmát, és másnap a turnébuszban társai már hiába próbálták felébreszteni. A halál oka kokaintúladagolás volt. Hoon 28 évesen ment el.
Sokan inkább csak a tragédiára fókuszálnak, amikor az efféle sztorikról beszélgetnek. Danny Clinch filmkészítő (lásd még Pearl Jam Lightning Bolt – a szerk.) ezen szeretne változtatni egy, a fiatalon elhunyt énekes életéről szóló, közösségi finanszírozású dokumentumfilmmel. Clinch a Rolling Stone-nak tett nyilatkozata szerint: “Hoon igazán megnyerő személyiségű ember volt. Az a fajta, akit azonnal a legjobb barátoddá fogadnál. Nagyszerű energiákkal rendelkezett. Rendkívül kreatív és hihetetlenül barátságos volt. Nyilvánvalóan szerette jól érezni magát, és élvezte a rock n’ roll életstílust is, ami megadatott neki.”
Layne Staley és Shannon Hoon
A fordítás Borbás Bence munkája. Hálás köszönet neki!
