Sokáig úgy hittük, hogy a Metal Hammer Hungarica No. 20, vagyis a magazin 1991. májusi számában olvashattunk először seattle-i grunge-zenekarról Lénárd László (RIP) düsseldorfi Megadeth/Almighty/Alice in Chains koncertbeszámolójával, de most kiderült, tévedtünk. Cikkünkben felidézzük az említett írás egy részletét, és megmutatjuk azt az anyagot, amelyik jelenlegi tudásunk szerint a legkorábbi írásos emléknek gondolunk.
Metal Hammer H(ungarica) és a düsseldorfi Alice in Chains-koncert
Az 1991 májusában megjelent Metal Hammer H(ungarica) koncertbeszámolókból álló rovata, az Élő Fém, különösen érdekes és fontos írást tartalmazott a grunge-rajongók számára. Lénárd László, az újság legendás társalapítója és főszerkesztője a Megadeth/Almighty/Alice in Chains turné düsseldorfi állomásán járt, ahol a szinte teljesen ismeretlen Jerry Cantrellék nyitottak a skótok és Dave Mustaine-ék előtt. A hazai grunge-rajongók többsége ebben a beszámolóban találkozhatott először Layne Staleyék nevével.
„Már megszokhattuk, hogy Seattle-ből csupa új hangzású csapat érkezik. Az Alice in Chains sem sorolható be egyetlen stílusba. Énekesük, Layne Staley a Jane’s Addiction énekesét, Perry Farrelt juttatta az eszembe, ám szinte el sem mozdult a mikrofonállvány elől. Csimbókokban lógó szőke haját néha megrázva, elvont pózban, kifacsarva adta elő a Facelift című bemutatkozó LP nótáit. (…)
Az Alice in Chains fura szerzetek gyülekezete. Fura szerzetek pedig fura zenét produkálnak.
Ha a korai Black Sabbath doomos elemeit keresztezzük a Cult ‘agyas’ korszakával és némi Jane’s Addiction-ösen meghökkentő zenei ötlettel, akkor megkaphatunk valamit a Leláncolt Alice pesszimista, világfájdalommal telített stílusából. (…) Engem arra ösztönzött, hogy itthon betegyem a magnómba első lemezük anyagát.”
Amikor először lehetőségünk adódott interjúzni az azóta tragikus hirtelenséggel Lénárd Lacival, természetesen rákérdeztünk, mire emlékszik vissza koncertből.
„Az Alice in Chainst a Megadeth előzenekaraként láttam először Németországban. A Facelift lemez még friss volt akkor, a kiadójuk tolta be őket a Megadeth-turnéra. Mai fejjel hihetetlennek tűnhet, de amikor elkezdődött a koncert, majdnem teljesen üres volt a nézőtér, még az első sor sem volt teljes. Ott álltunk pár klasszikus felvarrós, mellényes thrash-rajongóval. Layne-ék nagyon fiatalok voltak, olyan igazi, ártatlan, hamvas arcú srácok. Nekünk is abszolút az első élmény volt, de tetszettek, mert ott volt a zenéjükben a Black Sabbath” – mondta el nekünk Lénárd László a 2015-ben adott interjújában.
Sokáig azt gondoltuk, ez az első magyar nyelvű írás egy seattle-i grunge-bandáról, de aztán kiderült, tévedtünk.
Jelenlegi tudásunk szerint ugyanis az első cikket egy másik legendás hazai újságíró, számos kiváló zenei témájú könyv szerzője, Göbölyös N. László írta 1989 szeptemberében, a Világ Ifjúsága című lap számára.
Az anyag az újság 38. oldalán volt olvasható, a Louder Than Love-ra készülő Soundgardenről szólt, és egy-két kivétellel meglepően pontos leírást adott a zenekarról. A meglepetést természetesen nem Göbölyös felkészültsége okozta, hanem az, hogy annak ellenére tudott szinte tökéletesen képben lenni az akkor még szinte teljesen ismeretlen Chris Cornellékkel kapcsolatban, hogy akkoriban a forrásanyagokhoz való hozzáférés hihetetlen messze állt az ideálistól.
Íme az eredeti cikk leirata, melynek végén – a történeti hűség kedvéért – egy-két fontosabb háttérinformációval is kiegészítjük a leírtakat!
***
The Soundgarden
Seattle – Jimi Hendrix szülővárosa. A nagy gitáros emléke ma is élő, de mostanában már nem csak róla beszélnek, ha szóba kerül ez a nyugati parti nagyváros a rockban, hanem egy fiatal kvartettről is, amelyről alighanem sokat fogunk hallani a következő években: ez a Soundgarden. Chris Cornell énekes, Hiro Yamamoto basszusgitáros, Matt Cameron dobos és Kim Thayl (sic!) gitáros öt évvel ezelőtt hozta létre ezt a bandát, első nagylemezük, az ULTRAMEGA OK azonban csak tavaly jelent meg. Albumuk és koncertjeik nyomán felhördültek a kritikusok: mintha a Black Sabbath és a Led Zeppelin egyvelegét hallották volna – írták, és e „súlyos vádat” még az is alátámasztja, hogy Cornell hangja a megtévesztésig hasonlít Robert Plantére.
De ha valaki figyelmesebben hallgatja a zenét, rájön, hogy ezek csak felszíni hasonlóságok. Az ULTARMEGA OK-ban ugyanis olyan merész törések, ritmusváltások vannak, amilyenek soha nem voltak a nagy ősök zenjében. Maguk a zenészek különben inkább a Metallicát és a Guns and Rosest (sic!) tartják mestereiknek, akik viszont… de ezt hagyjuk, mert ugyanoda lyukadunk ki.
A zenekar nevét egy seattle-i park szobráról kapta, amely különleges hangokat ad ki, ha fúj a szél. Az ULTRAMEGA előtt már kiadtak egy kislemezt, egy maxi kislemezt, valamint egy válogatást ezekből, PYRRHIC VICTORY címmel. Eddig egy helyi cégnél dolgoztak, a Sub Popnál, amelynek célja az volt, hogy kialakítsa a „seattle-i hangot”. Ugyaninnen indultak ma már olyan jónevű bandák is, mint a Metal Church vagy a Sanctuary. A nagylemez már az SST cégnél jelent meg, és ennek nyomán a zenekar szerződést kötött egy világmárkával, az A&M-mel.
Az új márka egyben némi hangnemváltást is jelent a zenekar életében. Második, kora ősszel megjelenő albumukról Cornell így beszélt: – Úgy érzem, hogy dalaink sokkal jobban kitapinthatóak, ugyanakkor hipnotikusabbak is lettek. Kevésbé arcátlan, de tömörebb, lassúbb, fajsúlyosabb ez a zene. Hosszabbak is az egyes darabok. Valahogy közelíteni próbálunk a törzsi hangulatokhoz. Producerünk Terry Date lett, ő helybeli, és ez nagyon sokat jelent nekünk. Előfordul ugyanis, hogy hiába van bennünk egy ötlet, ha nincs valaki, aki azt kihozza belőlünk, akkor sohasem lesz belőle felvétel…
G.N.L.
***
A történeti hűség kedvéért – kiegészítések
Az elmúlt évtizedekben megszerzett tudásunk alapján érdemes néhány kiegészítést hozzáfűzni a leírtakhoz, semmiképpen sem kritikai szándékkal, csupán szeretnénk pontos képet adni az akkori történésekről!
Kim Thayil vezetéknevének elírására (Thayl) nem érdemes túl sok szót vesztegetni, ilyen simán előfordul, lehet, hogy a forrásanyagban is helytelenül szerepelt. A „Guns and Roses” már kicsit jobban fáj, bár viccesen megjegyezhetnénk, hogy Axl Rose-ék első seattle-i koncertplakátján is pontosan így szedték a banda nevét, de akkor még csak 1985 volt, és senki sem ismerte a Los Angeles-i bajkeverőket. A cikk megjelenésekor, 1989-ben, viszont már két éve a boltokban volt az Appetite for Destruction, a lemez egy évvel korábban megjárta a Billboard-lista első helyét, a Guns N’ Roses pedig elkezdte bekebelezni a világot.
Szintén előfordulhat, hogy az eredeti cikkben a szerző megemlítette, hogy „a Metallicát és a Guns and Rosest tartják mestereiknek”, de ez nyilvánvalóan nem így volt, az 1992-es Guns N’ Roses-turné például egy rémálom volt a Chris Cornellék számára, ettől függetlenül a zenekarok tagjai később jó viszonyt ápoltak egymással, számos esetben kollaboráltak is (Duff McKagan fellépett a Mad Season-emlékbulin Cornell-lel Seattle-ben, Chris énekelt Slash szólólemezén, stb.).
„Az ULTRAMEGA előtt már kiadtak egy kislemezt, egy maxi kislemezt, valamint egy válogatást ezekből, PYRRHIC VICTORY címmel” – írja a cikk. A valóság az, hogy a Pyrrhic Victory nem egy Soundgarden, hanem a C/Z Records (pontosabban a tulajdonos, Daniel House) limitált kiadású válogatás kazettája volt.
A borítókat Daniel House saját kezűleg nyomtatta ki, és hajtogatta össze a Seattle Central Community College-ban folytatott nyomdaórája során.
A kazetta 1986-ban jelent meg, és olyan bandák szerepeltek rajta, mint a Ten Minute Warning, a Skin Yard, a Vexed vagy a The Probes. Cornellék az Incessant Mace című dalukkal szerepelnek rajta. Érdekesség, hogy a felvételen Thayil és Yamamoto mellett Chris Cornell nemcsak énekel, de a dobokat is ő játszotta fel.
A Metal Church csak pont annyira seattle-i banda, mint amennyire a Nirvana volt, vagyis semennyire: mindkét formáció Aberdeenből származik (a Metal Church alapítója, Kurdt Vanderhoof első évében még San Franciscóban próbált a bandával, aztán visszatért szülővárosába, Aberdeenbe), ennek ellenére a korabeli újságok, többek között a Metal Hammer is, seattle-inek titulálták őket.
A Louder Than Love producere valóban Terry Date volt, akiről a cikk azt írja, hogy „ő helybeli, és ez nagyon sokat jelent nekünk”. Az állítás csak részben igaz, mert Date valójában Michiganben, egy oregoni gyökerekkel rendelkező családba született, Clevelandben és Cincinnatiben töltötte a gyerekkorát, 1975-ben Idahóba ment egyetemre, majd 1979-ben igazolt át a Seattle-től nagyjából 250 kilométerre található Cheneybe, a Eastern Washington Universityre, és csak jóval később költözött a grunge fővárosába.
Mire a Louder Than Love-ige eljutott, már olyan, a Pacific Northwestről származó bandákkal dolgozott együtt, mint a már említett Metal Church, a Fifth Angel, Sir Mix-A-Lot, a Sanctuary, vagy a The Accüsed.
A Soundarden második lemezét a legendás seattle-i London Bridge stúdióban vette fel a csapattal, később dolgozott a Mother Love Bone-nal az Apple-ön, de a nagy áttörést a Badmotorfinger hozta meg számára.
Terry Date egy újságírói kérdésre, miszerint vannak-e olyan albumok, amelyekkel elégedettebb, mint a többivel, a producer azt válaszolta:
„A Mother Love Bone lemez fontos számomra. Az az album valószínűleg sokkal messzebbre jutott volna, ha az énekes [Andy Wood] nem halt volna meg. Barátként való elvesztése még fontosabbá teszi számomra ezt a lemezt. Azt mondanám, hogy annak a három zenekarnak [Mother Love Bone, Pantera, Soundgarden] a munkája fontos számomra, amelyekről már beszéltem. A White Pony, a Vulgar Display of Power, a Far Beyond Driven és a Badmotorfinger. Boldog vagyok, hogy dolgozhattam ezeken a kiadványokon.”
Zárógondolatok
Még egyszer: 1989 szeptemberét írtuk. A cikk a kommunizmus/szocializmus (kinek mi a komfortos) végóráiban jelent meg, akkor, amikor nem csupán internet, hanem értékelhető nyugati háttéranyagok híján voltak a zsurnaliszták, információikat – jobb esetben – nehezen elérhető, külföldi magazinokból szerezték.
Ezért is bravúros, amit Göbölyös N. László csinált: bár a forrás valószínűleg szintén említette, jól látta, hogy a Soundgardenről „alighanem sokat fogunk hallani a következő években”, ahogyan a Black Sabbath/Led Zeppelin/Robert Plant összehasonlítás is helyénvalónak bizonyult.
Göbölyös N. László egészen kiváló munkát végzett, a cikk nagyszerű kordokumentum, le a kalappal a szerző előtt!
Mivel a Nirvana és a Tad budapesti fellépése csak 1989. november 21-én volt esedékes, a koncert promóciója pedig nem valószínű, hogy túl korán elkezdődött volna, a Metal Hammer H(ungarica) pedig csak 1991-ben publikált az Alice in Chainsről, ezért nagy valószínűség szerint tényleg Göbölyös írt először magyar nyelven a Világ Ifjúsága 1989. szeptemberi számában egy seattle-i grunge-bandáról, a Soundgardenről.
Hálás köszönet érte!
__
Köszönetet szeretnénk mondani továbbá Dragoljovics Péternek, aki megtalálta és eljuttatta hozzánk az eredeti cikket! Péter, köszönjük!
Íme a teljes 38. oldal a Világ Ifjúsága 1989. szeptemberi számából:
__
