2001. szeptember 11. Vagy ahogyan az Egyesült Államokban emlegetik: 9/11. Az utóbbi évtizedek egyik legsötétebb, és leggyalázatosabb napja, ami valamilyen formában mindannyiunkat érintett. Idén nyáron Manhattanben jártam, és végigsétáltam a WTC környékén található utcákon. Néztem a felhőkarcolókat, és még inkább felfoghatatlannak tűntek a tizennégy évvel ezelőtti események. Próbáltam elképzelni az elképzelhetetlen. Torokszorító érzés volt, és már akkor eldöntöttem, hogy írni fogok a 9/11 és a grunge kapcsolatáról. Hogyan reagáltak a zenészek, milyen hatással voltak a művészetükre a terrorcselekmények? Miért volt sokkal kényesebb a téma számukra, mint ahogyan azt bármikor is gondoltuk volna? A három részes sorozat első posztja a Pearl Jam tagjainak reakcióit meséli el.
Eddie Vedder az America: A Tribute to Heroes koncerten (2011. szeptember 21.)
A Roskilde tragédia után
A Pearl Jam hatodik nagylemeze a Binaural, 2000. május 16-án jelent meg. A zenekar turnéra indult, és az új dalok – annak ellenére, hogy akkoriban a Binaural a legrosszabb eladási mutatókkal induló PJ album volt – nagyon jól működtek élőben. A koncertek szinte mindenhol teltházzal futottak, a zenekar pedig mintha új erőre kapott volna. A dániai Roskilde fesztiválon, június 30-án történt tragédia – a szörnyű események krónikájáról és a 9 ember halálának történetéről ide kattintva olvashattok – azonban mindent megváltoztatott. A Pearl Jam tagjai válaszokat kerestek, a saját felelősségüket firtatták, és mai napig sem tudták túltenni magukat a történteken. Eddie-ék szünetet tartottak, majd az előzetes tervek szerint, egy amerikai koncertturnéval zárták az évet.
2001 nyugodt évnek indult. A Pearl Jam egyáltalán nem tervezett fellépést az következő 12 hónapban, ráadásul márciusig a teljes visszavonulás mellett döntöttek Jeffék. Az eleve pihenésre tervezett év áprilisának első napjaiban Eddie Vedder Neil Finn (Crowded House énekes) szólóturnéján vendégeskedett Új-Zélandon, pár Radiohead és Smiths taggal kiegészülve. Az öt koncert során setlistre került a Better Man, a Parting Ways, az Around the Bend, és a Not For You is, jó pár Crowded House és Split Enz klasszikus mellett. Május elsején a boltok polcára került a Touring Band 2000, a Pearl Jam első, széles körben terjesztett koncert dvd-je (a korábban megjelent Live at the Shobox csak a Ten Club tagok számára volt elérhető, míg a Single Video Theory a Yield dalainak felvételeire fókuszált).
Ebben az időszakban a zenészek többsége a különböző side projektekkel volt elfoglalva: május 22-én Matt Cameron a Wellwater Conspiracy első albumát jelentette meg (aminek Felicity’s Surpise című dalában Eddie Wes C. Addle álnéven vendégszerepelt), Mike McCready Jimi Hendrix Machine Gun dalára jammelt pár Band of Gypsies taggal szeptember 8-án, San Diegoban, Stone Gossard pedig első szólóalbumának felvételeivel volt elfoglalva.
A terrorcselekmények borzalma a lehető legváratlanabb pillanatban, a pihenés és a kikapcsolódás évében érte a zenekar tagjait.
Stone Gossard: Bayleaf
A sors furcsa fintora, hogy 2001. szeptember 11-én Stone Gossard, a Pearl Jam gitárosa éppen New Yorkban tartózkodott, hogy interjúkat adjon a sajtó képviselőinek, az aznap megjelenő szólólemezéről, a Bayleafről. Az album érdekessége, hogy a Bayleafen tízből hét dalt Stone énekel, pedig korábban csupán a No Code Mankindjában hallhatuk a zseniális gitáros hangját. A lemez maradék három felvételén pedig a Green Apple Quick Step énekese, Ty Willman, valamint a lemez producere, a folk-rock zenész Pete Droge vendégszerepel.
Pearl Jam rajongóként örülhettünk, hogy a Bore Me és a Fits című szerzeményekben újra hallhatjuk Matt Chamberlaint, a Pearl Jam korábbi dobosát. Bár hivatalos PJ sorlemezen nem játszott, de az Alive klipjéből sokanak ismerős lehet Matt fantasztikus játéka. Egyébként pedig minden hangszeres részt Stone játszott fel. A Pearl Jam tagjai közül pedig ő volt az első, aki a saját neve alatt dobott piacra egy szólólemezt.
America: A Tribute to Heroes
Tíz nappal a gépek becsapódása után a rockzenei színtér világsztárjai – többek között Sheryl Crow, Bruce Sprigsteen, Jon Bon Jovi és Richie Sambora, Paul Simon, a U2, Stevie Wonder, Willie Nelson, Tom Petty – összefogtak, és segélykoncertet adtak az áldozatok családtagjainak megsegítéséért, a négy vezető amerikai televízió csatorna (Fox, ABC, NBC, CBS) szervezésében. Az eseményt Los Angelesből, New Yorkból és Londonból különböző tévéstúdiókból sugározták. Az élő fellépéseket csak az USA-ban 35 tévétársaság tűzte műsorra párhuzamosan, aminek eredményeképpen a segélykoncert bevételei meghaladták a 200 millió dollárt.
A műsorban Eddie Vedder és Mike McCready is fellépett Neil Younggal. Eddie eredetileg John Lennon Gimme Some Truth című dalát akarta előadni, de ahogyan később fogalmazott „egy olyan dalt választottam inkább, ami kicsit túlmutat a gyász megélésének folyamatán”. A zenészek a két dalos Merkin Ball EP második felvételét, a csodálatos Long Roadot adták elő, egy végtelenül emocionális verzióban.
Tíz évvel később, 2011. szeptember 11-én a Pearl Jam Ontarioban lépett fel. Sohasem találnátok ki, hogy melyik dallal nyitották a koncertet. Igen. A Long Roaddal. Véletlen? Nem hinném.
Ahogyan az sem lehet meglepetés, hogy a Pearl Jam az estét a Rockin’ in the Free Worlddel zárta.
A Riot Act
Ismerve a seattle-i srácok szociális és társadalmi problémákra való érzékenységét, szinte biztos volt, hogy a Binauralt követő nyolcadik soralbum atmoszféráját valamilyen formában meghatározzák majd az előző években történt események. 2002. november 12-én megjelent a Riot Act, amely – ha nem is oly módon, mint ahogyan azt várni lehetett – az egyik legsötétebb, legszomorúbb Pearl Jam album lett. Eddie szövegeiben a múlandóság és halandóság gondolatai minden korábbinál nagyobb hangsúlyt kaptak. És valóban: a borús hangulatú, kiábrándult lemez szövegeire a Roskilde tragédia mellett a terrortámadások sokkoló élményei ugyancsak hatással voltak. Bár a szövegben nyíltan nem utaltak Mike McCready-ék a szeptember 11-én történtekre, a dalszerzési folyamatban újra, és újra előjöttek a New Yorki események. „Azt hiszem, hogy mindannyian megváltoztunk aznap” – mondta el egy interjúban a kiváló gitáros.
Amikor Eddie-t a Riot Act szövegeiről kérdezték, némi gondolkodás után az énekes a következőket válaszolta: „Be kell vallanom, hogy ezek a felvételek kicsit egyoldalúak. De az országunkban élő embereknek értenie kellene, hogy miért veszünk részt a Közel-Keleten folyó dolgokban. Ez az üres hazafiaskodás egyszerűen megrémít engem.”
A szeptember 11-i események azonban a zenekar belpolitikai megnyilvánulásaira is hatással voltak. Bár már korábban is sokszor előkerült a srácok politikai állásfoglalása, mégis most, a Bu$hleaguer című dalban volt tettenérhető legkonkrétabban a Bush adminisztráció elutasítása. („He’s not a leader, he’s a Texas leaguer.”) Érdekes módon azonban a szöveget nem Eddie Vedder, hanem a szarkasztikus humoráról híres Stone Gossard jegyezte.
A dal még jóval az iraki invázió előtt született. És hatalmas botrányt kavart az Egyesült Államokban.
Bu$hleaguer
Az énekes gyakran viselte George W. Bush maszkját a dal előadása közben, de nem mindenhol fogadta kitörő lelkesedés a performanszt. Sőt. 2003. április 1-jén a Pearl Jam Denverben lépett fel. Az iraki háború kitörése óta ez volt az első koncertjük hazai pályán, ezért is érhette felkészületlenül őket a közönség heves reakciója.
Pedig a botrány borítékolható volt.
A zenekar az első ráadást játszotta. A Thumbing My Way és a Black katarzisát követően Eddie egy George W. Bushként perdült színpadra, azonban a Bu$hleaguer kezdőtaktusai alatt gyorsan rájött, hogy a maszkkal a fején nem fog tudni énekelni. Ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve a földre dobta, néhány tánclépéssel megtaposta, majd a mikrofonállványra tűzte, és a közönség felé fordította az álarcot. Mintha karóba húzta volna az USA hivatalban lévő vezetőjét.
A felháborodás hatalmas volt.
Többen felálltak, és otthagyták a helyszínt. Mivel az iraki bevetés még éppen csak elkezdődött, a nézők hazafiatlan és tiszteletlen cselekedetnek gondolták az énekes performanszát. Nicole Vandenberg, a Pearl Jam kommunikációs igazgatója a következőket nyilatkozta: „Furcsa idők jártak az országban. Szeptember 11-e után voltunk. Háborúban álltunk. Az emberek féltek, dühösek és bizonytalanok voltak. A zenei és a különböző más művészeti produkcióknak mindig annak a helynek kell lenniük, ahol az emberek kérdéseken keresztül kapnak válaszokat a napi problámáikra. (…) Nagyon büszke voltam a zenekar ellenállására. Sokkal könnyebb lett volna csendben maradni, és nem tenni semmit.” Ezek után érthető, hogy a média – újabb botrányokra várva – árgus szemekkel figyelte a zenekar további fellépéseit a turné hátralevő részén.
És nem is kellett sokat várniuk rá.
Április 30-án egy újabb kényelmetlen helyzet adódott a New York állambeli Uniondale-ben. A közönség a második ráadás elején, a Bu$hleaguer elhangzása után hangos pfujolásba kezdett. Eddie így válaszolt: „Nem értelek benneteket. Talán kedvelitek őt (Busht), mert csökkentette az adókat. Kedvelitek őt, mert ő egy igazi férfi, olyan, mint amilyenek ti vagytok.” A közönség erre heves „USA, USA, USA!” kiabálásba kezdett. Eddie folytatta: „Én veled vagyok USA. Én csupán azt gondolom, hogy mindannyiunknak, akik itt vagyunk ebben a teremben hallattnia kell a hangját, hiszen mi vagyunk az Amerikai Egyesült Államok. Ez minden, amit mondani akarok. Szeretjük Amerikát! Itt állok a szípadon egy nagy tömeg előtt. Egy istenverte drogériában dolgoztam. Szeretlek Amerika, oké?”
De akkor már késő volt, a közönség egy része végleg a zenekar ellen fordult. A Pearl Jam még ledarált két feldolgozást – a Know Your Rights-ot, és a Keep on Rockin’ in the Free Worldöt – és az előre megírt setlisthez képest három dallal korábban levonult a színpadról. Mike McCready a következőképpen magyarázta az eseményeket: „Emlékszem, hogy egy tűzoltó állt az első sorban, és a jelvényét mutogatta felém: ‘Elárultatok bennünket!’ Én ugyanúgy éreztem, mint a többi amerikai. Jogot kellene szereznünk ahhoz, hogy azt mondjuk, amit mondanunk kell. És a Bu$hleaguer egy példa volt arra, amit gondoltunk. Az emberek azonban nem értettek ezzel egyet, és el voltak keseredve. És mi talán egy rakás rajongót veszítettünk el aznap. Az volt a pályafutásunk egyik legsötétebb pillanata.”
Jeff Ament, a zenekar basszusgitárosa pedig egy egészen különleges élményről számolt be: „Lesétáltam a színpadról és jól éreztem magam. Ez egy egészen újfajta élmény volt. Gyilkos. Kifújoltak minket egy olyan dolog miatt, amiben a teljes szívünkből hittünk. (…) Készen álltam arra, minden este ezzel a kib…tt dallal nyissam a koncertet. Büszke voltam rá.”
World Wide Suicide
A Pearl Jam tagjai mindig is híresek voltak a szociális érzékenységükről, a társadalmi problémák felszínre hozatalának, valamint a hátrányos helyzetű emberek megsegítésének témakörében. A szeptemberi események után a média képviselői éppen ezért már a tragédiát követő első napoktól kezdve fokozott figyelemmel kísérték Stone Gossardék megnyilvánulásait. Eddie azonban nem akart részt venni a szerinte szélsőségesen nacionalista kommunikációs licitben. A véleményét megtartotta magának, de emellett azt azért elmondta, hogy szerinte rengeteg híres művész szereptévesztésben van, amikor megnyilvánul szeptember 11-ével kapcsolatban.
Az iraki háborúval kapcsolatban viszont nem kertelt. A 2006. május 2-án megjelenő, a borítója miatt avokádósnak hívott lemez egyik legjobbja, a World Wide Suicide adja vissza leginkább azt a haragot, amit Eddie az amerikai katonák bevetése, és egy Patrick Daniel Tillman nevű amerikai foci játékos halála miatt érzett („In the form of a morning paper. Laid out for me to see. Saw his face in a corner picture. I recognized the name.”) Pat Tillman önként jelentkezet a hadseregbe, ígéretes sportpályafutását maga mögött hagyva, de soha nem jött vissza Irakból. Eddie a sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az amerikai kormány el kívánta tussolni a focista halálának körülményeit. Különböző források szerint ugyanis a fiatal katona és egységének halálát nem egy ellenséges rajtaütés, hanem baráti tűz okozta.
A Pearl Jam politikai aktivitásai mindig is megosztották a rajongókat. Az erősen Demokrata Párti, szociálliberális beállítottságú srácok mindig szívesen mutatkoztak amerikai elnökökkel, Bill Clintontól Barack Obamáig. Sokakban felmerülhetett már a kérdés, hogy vajon valóban a zenész feladata-e a különböző elnökválasztási kampányokban való részvétel, a szavazásra és a változásra (Bush-éra, Vote For Change) való buzdítás? A zenész szórakoztasson vagy vállaljon fel társadalomjobbító szerepet is, ha egyszer már úgy alakult, hogy lehetősége van színpadra állni, és ezrekhez szólni? Mennyire használja fel a politika a zenészeket, mint véleményfomáló személyeket a saját céljai eléréséhez? Hol húzódnak a határok egy zenész számára az egészséges véleménynyilvánítás, és a kampányszerű politikai push között?
Mindenki döntse el maga.
Egy valami azonban biztos. Kevés, a Pearl Jamnél is nyitottabb, a társadalmi problémákra érzékenyebb zenekar működik napjainkban. A Vitalogy Foundation, és a zenészek saját alapítványai folyamatosan azon dolgoznak, hogy különböző kampányokon és adományokon keresztül a rászorulókon segítsenek.
Ezért pedig hatalmas tisztelet és köszönet jár nekik!
(folyt. köv)
