Október 29-én jelent meg Jerry Cantrell legújabb szólólemeze, a Brighten. Az albummal a gitáros egyenlített: 3-3 klasszikus és újkori Alice in Chains LP után ez a harmadik, saját neve alatt megjelenő teljes értékű anyaga. Kritikánk.
Fura műfaj ez a szólólemezesdi. Soha nem úszhatja meg az összehasonlítást, emiatt pedig, ha akarja, ha nem, mindig a valahogy sehogy sem jó, „az a baj” megítélés alá kerül. Ha műfaji szempontból nagyon hasonló albummal jössz ki, mint az alapmunkáid során, az a kritika ér, hogy miért nem az eredeti zenekarod neve alatt jelentettétek meg a kiadványt. Ha viszont olyan anyagot készítesz, amely nagyon eltér a főbandád irányvonalától, akkor a feketeöves közönséged azonnal leszedi a keresztvizet rólad gyakran még akkor is, ha egyébként nagyszerű dalokat írtál. Ha maradsz az eredeti receptnél az a baj, ha változtatsz rajta, akkor meg az. Mondom, valahogy sehogy sem jó!
Különösen igaz ez a rock és metal előadókra, valamint az ő közönségükre (a pop ennél sokkal megengedőbb, ott nincsenek ilyen rideg keretek). Emlékezzünk csak például Bruce Dickinsonra, aki hiába készítette el a Tattooed Millionaire, a Balls to Picasso és a Skunkworks című, kiváló szólólemezeit (utóbbit Jack Endinóval), az Iron Maiden rajongók csak akkor nyugodtak meg/bocsátottak meg neki (a kívánt rész aláhúzandó), majd sorakoztak fel újra mögé, amikor az akkori Maiden-kiadványoknál egyébként sokkal erősebb, de műfaji szempontból teljesen azonos Accident of Birth és The Chemical Wedding LP-kkel visszatért a jól megszokott irányhoz.
Amikor 1998-ban Jerry Cantrell az Alice in Chains jó ideje húzódó hiátusát (azóta tudjuk: valójában Layne Staley lassú haláltusáját) félre tudta tenni, a tarsolyában lévő, egy következő Alice in Chains lemezhez készülő dalait pár másik ötlettel kiegészítve megírta és Boggy Depot néven kiadta, nem volt semmilyen vita tárgya, hogy rendkívül színes, de valahogy mégis egységes, jól producerelt anyag célba érjen. Érdekes, hogy bár mindig veretes volt a névsor, az eddigi három lemez során talán egyedül itt működött közre olyan vendégszereplő, aki valóban sokat hozzá tudott tenni a végeredményhez, kezei nyomát, stílusát valóban otthagyva egy dalon: Las Claypool, a Primus basszusgitáros zsenije a Cold Piece-ben.
Érdekes, hogy bár mindig veretes volt a névsor, az eddigi három lemez során talán egyedül itt működött közre olyan vendégszereplő, aki valóban sokat hozzá tudott tenni a végeredményhez, kezei nyomát, stílusát valóban otthagyva egy dalon: Las Claypool, a Primus basszusgitáros zsenije a Cold Piece-ben.
Majd eltelt pár év, hogy aztán Cantrell – a személyes lelki (és anyagi) nyomorát terápiás jelleggel magából kiírva -, az öngyógyítás magányos elvonulásából egy borzasztóan nehéz, rideg duplalemezzel térjen vissza. A Degradation Trip Volumes 1 & 2 című, lepusztultabb, metálosabb Alice in Chains-ként jellemezhető, a Boggy Depot-nál jóval homogénebb anyagot trióban vette fel Mike Bordin (Faith No More dobos) és Robert Trujillo (későbbi Metallica basszusgitáros) társaságában. A lemezt nem fogadta kitörő lelkesedés, csak évekkel később kapta meg azt az elismerést, ami valóban járt neki.
Az Alice in Chains 2009-es újjáalakulását követően aztán Cantrell kizárólag a fő zenekarára koncentrált. A legutóbbi sorlemez, a Rainier Fog 2018-as megjelenését követően idén megérkezett a Brighten, mint a harmadik Jerry Cantrell szólókiadvány, de őszintén szólva nehezen tudom hova tenni ezt az anyagot. Tipikusan a bevezetőben említett „az a baj” csapdájában érzem magam, mert ennyire távol egyetlen LP-je sem volt Alice in Chainstől, a dalok minősége ezzel együtt nem tudja átütni azt a plafont, amit a Boggy Depot (vagy a Dickinson-példánál említett Skunkworks) simán meg tudott tenni.
Joe Barresi és Tyler Bates ugyan csodálatos hangzást varázsolt a lemezhez, de én ezt nyolc felvételt, plusz az Elton John-feldolgozást egyáltalán nem érzem többnek, mint kiadatlan B-oldalas ötletek gyűjteményének.
A dalok alapvetően egyszerű hard rock témákból indulnak ki, Cantrell country-hatásai elő-elő jönnek, de ha erre a műfaji mixre valamiféle különlegesen izgalmas lehetőségként tekintünk, és miért is ne tekintenénk rá így, akkor bizony a végeredmény sokkal kevésbé lett izgalmas és kreatív ahhoz képest, mint amilyen lehetett volna. A gitáros ugyan mindent kihozott a rendelkezésre álló alapanyagokból, de azt nem érzem, hogy ezek az alapanyagok felső kategóriások lettek volna. Az ő kvalitásaihoz mérten nekem ez nem elegendő, erről pedig csakis ő tehet, mert ő helyezte olyan iszonyatosan magasra a lécet korábban. Ez az LP sokkal inkább egy tisztességes rutinmunka, mint varázslat, Cantrell esetén pedig egyszerűen nem ehhez vagyunk szokva!
Kivétel kevés van, az Atone nyilván az, ahogyan a Siren Song és a Had to Know is jobb valamennyivel az átlagnál. Hogy ezek a dalok mikor íródtak pontosan, mennyire a múltból lettek összegereblyézve, mennyire friss ötletek, arról (eddig) a gitáros nem nyilatkozott részletesen. Azt biztosan tudjuk, hogy Atone-t már 2001-ben (!) is játszotta akusztikus verzióban Cantrell, szóval legalább 20 év kellett, hogy a dal elnyerje végső formáját. És még hány hasonló ötlet pihenhet a fiókban!
A szőke gitáros, azt mondja, hogy a Brighten címadója a kedvence a lemezről, és hát ki akarna vele ízlésről vitatkozni. A Nobody Breaks You halványan megidézi a Jar of Flies hangulatát, a szólója igazán remek, valahogy a végeredmény mégsem okoz semmit bennem. A záró Elton John feldolgozáshoz maga a szerző adta a jóváhagyását: a Goodbye cím logikus lezárás, ezzel együtt valamiféle csúcspontja is, talán itt nyújtja énekesként a legjobb teljesítményt Cantrell a lemezen.
Az Alice in Chains fő dalszerzője ezzel a lemezzel kicsit eltávolodott a megszokott dolgaitól, amivel alapból nem lenne baj, sőt, de az egyes tételeket mégsem érzem elég erősnek ahhoz, hogy nyugodt szívvel oda lehessen tenni a Boggy Depot és a Degredation Trip mellé. Az életműből egyértelműen ez a lemez rezonál velem a legkevésbé, de bízom benne, hogy máshoz könnyebben utat talál majd!
Pontszám: 7/10
__
Jerry Cantrell – Brighten (LP, 2021)
Megjelent: 2021. október 29.
Kiadja: Double J Music
Producer: Tyler Bates
Keverés: Joe Barresi
Közreműködik:
Jerry Cantrell – ének, gitár, basszusgitár, billentyűk
Greg Puciato – vokál
Duff McKagan – basszusgitár
Gil Sharone – dob
Abe Laboriel Jr. – dob
Dallista:
- Atone
- Brighten
- Prism of Doubt
- Black Hearts and Evil Done
- Siren Song
- Had to Know
- Nobody Breaks You
- Dismembered
- Goodbye
__
__
