Szarka Joseph, a Metal Hammer hazai kiadásának grunge-szakértőjeként szinte az összes, fontos seattle-i vonatkozású lemezről írt a ’90-es évek elején és közepén. Később a Sony Music nemzetközi marketing igazgatója lett. Jelenleg a Keytracks ügyvezető-tulajdonosaként olyan hazai zenekarok útját egyengeti, mint a Nomad vagy a Leander Kills. Joseph megtisztelt bennünket, és a Grungery hasábjain emlékezik meg Chris Cornellről. Fogadjátok szeretettel.
Chris Cornell (1964-2017) – Fotó: Seattle Weekly
Kristálytiszta az emlék, amikor a Hands All Over videóját először megláttam az MTV-n.
Szüleim gödöllői házában az utcára néző nagyszobában a faltól falig, padlótól plafonig terjeszkedő könyvespolc közepén állt a TV készülék, melyen egy rövid ideig elérhető volt számomra a zenecsatorna. Földbegyökerezett a lábam, amikor felcsendült ez a dal. Mivel az audio élmény mindig is sokkal fontosabb volt számomra, mint a videó, ezért egészen mostanáig abban a hitben éltem, hogy ez egy fekete-fehér videoklip. A TV volt az…
A zene viszont nagyon megérintett.
Talán csak a King’s X Over My Head című dala volt rám ilyen hatással abból az időszakból és egyértelmű volt, hogy onnantól nagyon figyeltem a Soundgarden minden mozdulatát és igyekeztem visszafelé is kutatni, begyűjtöttem a Screaming Life EP-t és az Ultramega OK LP-t is, sőt később a Deep Six válogatást is MiniDisc-re másoltam magamnak a Sony Music irodában, amikor már ott dolgozhattam a tűz közelében.
A Louder Than Love album jelentős szerepet játszott abban, hogy az 1989-es évet a zenei ízlésem szempontjából a legmeghatározóbb évnek tartom a mai napig. Olyan alkotásokkal együtt formált, mint a Masters Of Reality – Blue Garden és a King’s X – Gretchen Goes To Nebraska lemezei, melyeket a kenderesi Metal Sides fanzine készítője, Kiss András barátom másolt át egy kazettára nekem.
Szintén egy fénymásolt újság készítője, a New Jersey-ben készített The Observation Deck szerkesztője révén ismertem meg a Mother Love Bone zenekart, akiknek több dala is felkerült a Kim által összeállított mix tape-ekre. A csapat egyetlen, Andy Wood énekes tragikusan korai halála után kiadott lemeze, az Apple, minden idők legkedvesebb grunge albuma számomra.
Andy halála után egy turnéról hazatérő szobatárs, Chris Cornell, azonnal dalokba (Say Hello 2 Heaven, Reach Down) öntötte fájdalmát és a MLB két tagjával (Stone Gossard és Jeff Ament) jammelni kezdtek Chris dalai és más dalkezdemények alapján. Hozzájuk csatlakozott a Soundgarden akkori, a Pearl Jam mostani dobosa, Matt Cameron és a Pearl Jam leendő gitárosa Mike McCready. Aztán besétált a képbe Eddie Vedder és megszületett a Hunger Strike, majd napvilágot látott a teljes Temple Of The Dog album, ami minden pillanatában méltó Andy Woodhoz. A Call Me A Dog vagy a Wooden Jesus legalább olyan elementáris erejű, mint a SH2H és a HS vagy az Apple legjobb pillanatai.
Aztán persze jött a Badmotorfinger a Jesus Christ Pose, a Rusty Cage, az Outshined, a Searching With My Good Eyes Closed, a Room A Thousand Years Wide, a Face Pollution klasszikusokkal és egy életre Chris Cornell elkötelezett hívévé váltam, ami azért is érdekes, mert elsősorban a gitárosokért rajongok. Dio, Bruce Dickinson, Geoff Tate mellett Chris Cornell a kedvenc énekesem és mind közül a leghosszabb ideig tudott magához láncolni, melyben nagy szerepe van a szövegeinek. Ezt persze csak évekkel később értettem meg, mert Chris szövegeit és magamat is sokkal jobban értem most, mint akkoriban. A zenéjén keresztül viszont átjött mindazt, amit az évek alatt megtanultam tőle, róla.
És most is folyamatosan ad, segít, miközben újra és újra hallgatom az életművet.
Ezek után nem lesz meglepő, hogy az 1992. május 22-i Guns N’ Roses/Faith No More/Soundgarden koncertre az első, nagyon korán kezdő seattle-i csapat miatt mentem el. A Népstadion brutális méretei, a tömeg, a színpadtól való távolságom miatt nem volt meghatározó élmény, de ott kellett lennem.
A Singles filmet ugyan megvettem DVD-n, de mostanáig nem néztem meg. Felmentésem van filmekből, videó tartalmakból. Sokkal jobban szeretek olvasni, zenét hallgatni.
Az 1994. március 8-án megjelenő Superunknown már a Metal Hammer szerkesztőségének soraiban talál és engem ért a megtiszteltetés, hogy ismertetőt írjak róla. Visszaemlékezés helyett álljon itt az eredeti cikk szövege.
SOUNDGARDEN
Superunknown
(AM/POLYGRAM)
A Hangok Kertje az idők kezdetétől fogva paradicsomi birodalom, melynek fáiról, cserjéiről folyvást szakíthat a halandó, kimeríthetetlen kincsei emberöltőn keresztül varázsolnak közénk érzelemgazdag álmot. Reszketeg, dühödt, érzékeny, bátor dallamaik az élet áradó részévé válnak, ahogy a Black Hole Sun című himnusz is a hallgatóba ivódik, mintha a hetvenes évek rockzenei hőskora óta élne a dal időtlen klasszikusként.
Négy Mester kézen fogva vezet immár sokadszor az Élet nevű Kert zegzugos és tövisektől fájdalmas bozótjában, tizenhat új vágyat, történetet, látomást mesélve közben. Matt, Ben, Chris és Kim látnoki erővel muzsikál, őserőt önt minden egyes dalba, mélységes mély ajándékká varázsolja ezt a hetvenhárom perces albumot, mely bódítóan ötvözi a Badmotorfinger sabbath-os súlyosságát a Louder Than Love kábszeres lebegésével. Visszavonhatatlanul szétárad a mágikus Led Zeppelin hullámzó szépsége és idegeken hátfázó izgalma. A keleties Head Down vagy a bizarr Half lüktető emberséggel teli forrás, míg a Fell On Black Days költőien megmutatja a seattle-i alkotómozgalom minden értékét és imádni való vonását.
Lucifer és Buddha, mosoly és sírásra gördülő száj, magzatot adó, áldott szerelem és zavart keltő elmúlás között valahol félúton vibrál a lemez. A pokol árnyait a 4th Of July iszonytatóan mély, döbbenetes hangjai, torokszorító üzenetet idézi meg, míg a szerelem öngyilkos indulatairól a Like Suicide-ban énekel Chris gyönyörűen. A szövegek többsége gondolkodásra emlékeztető képfüzér, melyhez csodálatos borítófüzet egy-egy álomszerű fotógrafikát társít, hol megtámogatva a dal gondolatiságát, hol szivárványszínű hátteret szolgáltatva a cselekedeteket elemző sorokhoz.
Hosszú hetek kellenek, mire a Superunknown titkait kifürkészi a kíváncsi kereső. Kiemelkedő dallamok mögé bújt káprázatos zenei megoldásik megunhatatlanná a lemezt, hiszen már az első klipnóta, a Spoonman sem hagyományos ritmusképletű sikerszám, hát még a különös kalapálással megtekert Head Down mennyire kiszámíthatatlan! Ugyanakkor a hangzás szempontjából is kuriózum a bakelitet utánzó korong, mert mellőzi a hivalkodó technikai bravúrokat, inkább épít a hetvenes évek maradandó, ma is megrázó elemeire, a dalok fensége alá rendeli a hangzást, ami roppant megkapó légkört eredményez.
Furcsa, bizsergető kézben tartani, tisztelettel hallgatni, rácsodálkozva böngészni egy alkotást, megy gazdagítja a világot, fiatalok millióit tesz gazdagabbá. Felemelő tapasztalás bepillantani négy ilyen tehetséges művész – csupán pillanatokra – kitárt lelkébe. Ez a műanyagdobozba zárt, papírlapokkal díszített korong misztikus távlatokat rejt, a technika palack helyett e CD-korongba zárta a Soundgarden hallhatatlan lelkét.
Oly jó tenyeremben tartani ezt a csodát!
10 Szarka Joseph
És még ebben az évben rengeteg mindent kaptam Christől, hiszen az ő közreműködése miatt is a kedvenc Alice Cooper albumom a The Last Temptation. A teljes egészében általa írt Stolen Prayer és a társszerzőként jegyzett Unholy War a két ékköve ennek a hibátlan alkotásnak, melyet bármikor örömmel hallgatok végig az első hangjától az utolsóig. Persze a legjobban a hatos és a hetes nótát várom mindig, melyekben vokálozik is Chris. (Ennek az albumnak köszönhetem, hogy megismertem Neil Gaimant, aki az évek során az egyik legkedvesebb írómmá vált. Nagy becsben tartom a három füzetes The Last Temptation képregényt, melyet Alice Cooper és Neil Gaiman is dedikált. Ez utóbbi aláírás miatt egy Black Sabbath koncertről maradtam le.)
A Down On The Upside album már teljesen elkötelezett Soundgarden rajongóként talált, ezért nem is tudok kritikát megfogalmazni a könnyedebb hangvételű album kapcsán. Egyértelmű sarokpontja a Soundgarden album szentháromságnak.
Ha az 1999-ben kiadott Morning Euphoria albumon csak a nyitó Can’t Change Me szerepelt volna tizenkétszer, akkor is korszakos műnek tartanám, de a Preaching the End of the World, a Mission és társaik nagy élményt jelentettek, jelentenek számomra a mai napig. (A Can’t Change Me francia verzióját most fedeztem fel a Spotify-on. Ínyencfalat.)
És 2003-ban értem el arra a pontra, ahol a szövegek átvették az uralmat a zene felett és lemezről lemezre találtam olyan dalt, ami nemcsak a harmóniák miatt vált meghatározóvá számomra. A Like A Stone című Audioslave kislemeznóta ment először igazán mélyre. Száz százalékig magamra ismertem ebben az attitűdben és azóta is gyakran visszanyúlok ehhez a dalhoz, hogy megtaláljam a belső békémet.
„In your house I long to be
Room by room patiently
I’ll wait for you there
Like a stone
I’ll wait for you there
Alone”
Mivel ezt a lemezt a Sony Music gondozta és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a magyarországi marketingjén dolgozhattam, mai napi élénken él bennem, hogy mennyire szurkoltunk, hogy rádiós szinten megtörténjen Amerikában a dal, hogy arra építve mi is át tudjuk ütni a rádiókon.
Hétről hétre készítettük az összefoglalókat, emlékeztetőket az eredményeiről. Annak ellenére, hogy Amerikában aranylemez szintet ért el és a legsikeresebb Audioslave kislemeznek bizonyult, a nagy áttörést nem hozta meg a csapatnak a dal: 31. helyig tudott eljutni a Billboard Hot 100 listán. Ezzel egyébként a Like A Stone Chris Cornell legsikeresebb dala, ide értve a Soundgarden, a Temple Of The Dog és szóló kislemezeket is.
Anélkül, hogy a 2007-es Carry On-t újra hallgattam volna, amikor ezeket a sorokat írom, azonnal beugrott ebből az időszakból a Casino Royale című James Bond filmhez írt már címében is zseniális You Know My Name, a döbbenetes Killing Birds és a lélegzetelállító Michael Jackson feldolgozás, a Billie Jean.
A 2009-es Scream-re nem azért haragszom, mint a legtöbben. Egyáltalán nem zavar, hogy Timbalanddal pop irányba mentek ezzel az albummal, viszont az megbocsáthatatlan, hogy Timbaland nem hozott ki többet Cornell zseniális dalaiból és páratlan hangjából. (Szintén most szembesültem azzal, hogy a legcornellesebb lemezzáró hidden track társszerzője az a John Mayer, aki Continuum albumával szintén feliratkozott a legnagyobb kedvenceim listájára.)
2012-ben aztán jött a King Animal album, amely nem okozott csalódás, sőt a jobbnál jobb felvételek sorát egy olyan dal zárja, ami ismét nagyon mélyen megérintett: Rowing.
„Don’t know where I’m going I just keep on rowing
I just keep on polling, gotta row”
És az utolsó szólóalbum, a Higher Truth, melyről a címadó dal szúrt szíven. Azóta is egyre jobban fáj:
„You can make somebody cry
Go on
Do what you like
I won’t be there by your side
I know
What the future holds
You can set the world on fire
Yeah if you want
It isn’t hard
I won’t be there looking on
To see the trail of lies
As you fall
But I’ll take the truth
The higher truth
The higher truth
I want the truth
The higher truth
The higher truth
You can fill the world with pain
Yeah if you want
I’ve seen it now
You can fill the world with hate
I’ve seen it done before
And I know how it all works out
Make a promise if you can
You know
You’ll only break it
Make a promise if you dare
Go on right ahead
And let’s see where it gets you
But I’ll take the truth
The higher truth
The higher truth
I want the truth
The higher truth
The higher truth
Maybe you and I one day
Will finally choose
A higher truth
Come let’s sit in the sun
Feel the world spin around
As the birds fly overhead
Can’t you hear the waves
Can’t you feel the rain
As it falls upon your face
I’ll take a truth
A higher truth
A higher truth
I want the truth
The higher truth
A higher truth
Maybe you and I one day will finally choose
The higher truth
Can’t you feel the higher
Can’t you feel the higher
As it falls around?”
Chris Cornell a halálával is adott.
Meggyőződést, hogy figyelni kell a másikra. Segíteni kell a gyengébbeket, a betegséggel, drogokkal, alkohollal küzdőket. A halálának hetében éppen sziszifuszinak tűnő erőfeszítéseket tettem valakiért, aki nagyon közel áll hozzám. Akkor kudarcot vallottam, de Chris elvesztése új erőt adott, hogy menjek tovább, hitemet szilárdítsam meggyőződéssé. Nézzek szembe a problémával! Próbáljam megérteni a helyzetet! Találjam meg a megoldást!
Chris május 18-án ment el. Feleségem születésnapján, aki 27 éve a legfontosabb ember az életemben. Aki akkor még nem értette, hogy miért küzdök egy 30 éve alkohollal birkózó emberért.
Ekkor nyert számomra új értelmet a Can’t Change Me.
„She can do anything at all
Have anything she pleases
The power to change what she thinks is wrong
But what could she want with me? Yeah,
Wait, just, one minute here
I can see that she’s trying to read me
Suddenly I know
She’s going to change the world
She’s going to change the world
She’s going to change the world
But she can’t change me,
No, she can’t change me
She has the daylight at her command
She gives the night it’s dreams, yeah
She can uncover your darkest fear,
And make you forget you feel it.
But wait, just, one minute more,
I can see that she’s trying to free me
Suddenly I know
Suddenly I can see everything that’s wrong,
With me, yeah.
What can I do, I’m the only thing I really have, at all.
But wait, just, one minute here,
I can see that she’s trying to need me
Suddenly I know”
Aztán persze elkísért az első hozzátartozói konzultációra.
Azóta is, hétszámra hallgatom Chris dalait és új értelemmel telnek meg számomra még a legnagyobb kedvencek is. Rádöbbentem, hogy mennyire mást jelent nekem a Can’t Change Me, a Like a Stone, a Rowing. Számára ezek nem pillanatnyi melankólikus hangulatok voltak, hanem segélykiálltások. Engem elvarázsolt. Neki fájt. Hallgatom a felvételeit és újabb és újabb csodákra lelek.
A CCM francia változata anno elment mellettem, pedig imádom az ilyen verziókat, ráadásul ebben a harmonika szóló fergeteges. Már önmagában a hangszerválasztás zseniális. Aztán rábukkantam a Songbookra, melynek a létezéséről sem tudtam ezidáig. Izgalmas visszaigazolás. Ott sorakoznak a kedvenceim. És azok a jókedvű konferálások. Csodálatos. Nearly Forget My Broken Heart.
Nem sírtam a halálhírén.
Talán, mert a még élőkért aggódtam.
Talán, mert tudom, hogy örökké velem lesznek a dalai, felvételei.
Mindig inspirálni fog.
Mindig hallani fogom a kiáltását: Segíts!
Szarka József
Chris Cornell Top 10 by Jozsef Szarka
Soundgarden – Hands All Over
Temple Of The Dog – Call Me A Dog
Soundgarden – Outshined
Soundgarden – Fell On Black Days
Soundgarden – Blow Up the Outside World
Chris Cornell – Can’t Change Me
Audioslave – Like A Stone
Chris Cornell – You Know My Name
Soundgarden – Rowing
Chris Cornell – Higher Truth
Spotify Playlist itt!
Interjúnk Szarka Joseph-fel a Grungeryn (link):
Visszaadni valamit abból, amit gyerekkorom óta a zenétől kapok | Interjú Szarka Józseffel, a Hear Hungary ügyvezetőjével
