SEATTLE | 18/11/2019 | 16:19

Seattle-Budapest Grunge Magazin

Barátok a világ végére – Interjú Alain Johannes-szel

Szerző:

Idén lesz húsz éve, hogy Chris Cornell első szólóalbuma, a Euphoria Morning megjelent. Hangzásának és különleges hangulatvilágának összetettsége, igényessége régóta arra ösztönöz, hogy megismerjem alkotóinak munkásságát, egymáshoz fűződő barátságát, az album készítésének egyszeri és megismételhetetlen mágiáját. Noha a dalokból közvetlenül a magány, a sebezhetőség, a melankólia érződik ki, közvetett formában inkább összeszedettségről, közös felfedezésekről és gyógyító összhangról árulkodnak.

Az évforduló alkalmából Alain Johannesszel, a lemez egyik társszerzőjével, közreműködő zenészével, producerével, hangmérnökével, Chris Cornell egykori jó barátjával beszélgettem. A chilei-amerikai származású, multi-instrumentalista zenész több nagyszerű rockzenekar alapítótagja is volt. A What is This-t Hillel Slovakkal, Flea-vel, a Walk The Moon-t és az Elevent élettársával, Natasha Shneiderrel és a dobos Jack Irons-szal alapította. Később olyan zenekarok munkáját segítette, mint a Queens of the Stone Age, a Them Crooked Vultures, az Arctic Monkeys, és olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Mark Lanegan, PJ Harvey vagy éppen Chris Cornell.  

Johannes írásban válaszolta meg a kérdéseimet, amelyek a Euphoria Morningot úgy kívánták bemutatni, ahogy kevésbé ismerjük: három barát, három egymást támogató zenész kivételes albumaként.

Alain Johannes (Fotó: Stephen Linsley)

Mire 1999. szeptember 21-én megjelent Chris Cornell első szólóalbuma, a Euphoria Morning, a rockzenében jelentős változások mentek végbe: a grunge-zenét képviselő legtöbb zenekar feloszlott vagy ideiglenesen visszavonult. Emellett – a digitális kor előtérbe kerülésével – olyan zenekarok és rockzenei irányzatok jelentek meg, amelyek erre az újabb életérzésre reagáltak (indusztriális rock, nu metal stb.). Cornell ekkoriban mégis olyan régebbi dalaihoz nyúlt, amelyekkel a Soundgarden frontembereként nem tudott dolgozni. Egyrészt a zenekar már nem létezett, másrészt a dalvázlatok az egykori zenésztársait nem ösztönözték. Ő mégis fontosnak tartotta, hogy ezekből a számaiból egy teljes albumot adjon ki. Mi volt az elképzelése? Mióta tervezte, hogy elkészíti az önálló albumát?

Pontosan nem tudom, mióta tervezte, vagy hogy mindez ekkortájt forrt-e ki belőle, mindenesetre a Soundgarden felbomlása után velünk, a 11AD nevű stúdiónkban töltötte az ideje nagy részét, hogy kicsit kiengedje a gőzt, kikapcsolódjon. Elkezdtünk dolgozni néhány zenei ötletén. Kicsivel később vált világossá, merrefelé is halad a folyamat.

Cornell szólólemezeinek megítélésekor általában az egyik első szempont, hogy mennyire kapcsolódik (hangzásában, stílusában) a Soundgarden albumaihoz. A másik, hogy mennyire hű ahhoz a színvonalhoz, amelyet tőle elvártak. Az ilyen elvárások, noha természetesek, nem kizárólagosak. Nem veszik figyelembe ugyanis azt, ami Cornell sokoldalú tevékenysége (két különböző zenekar frontembere volt, számtalan zenésszel működött együtt, filmzenéket, szólóalbumokat írt stb.) kapcsán lényeges: a kísérletező kedvét. Ez kifejezetten igaz a Euphoria Morningra is. Mi állt a kísérletező kedv mögött? Megújulási vágy? Útkeresés?

A Euphoria Morningot illetően úgy gondolom, nagyon is sok köze van a Chris, Natasha és köztem kialakult „kémiához”, mivel együtt fedeztünk fel dolgokat, kísérletezgettünk és játszottunk az ötletekkel. Chris-nek volt néhány félkész dala – Natasha segítette őt abban, hogy ezek harmonikus egésszé váljanak. De volt olyan is, amikor Natasha és én írtunk néhány zenei betétet-riffet, amelyek alapul szolgáltak Chris-nek, hogy megírja a dalait és a dalszövegeket. Nagyon sok időt töltöttünk el pusztán azzal, hogy remek zenéket hallgattunk, filmeket néztünk, vagy éppen beszélgettünk az életről, kreativitásról, művészetről…

A Soundgardennel közös turné és a közben kialakult szakmai-személyes barátság, valamint a Cornellel közösen felvett karácsonyi dal (Ave Maria) után zenekarotok, az Eleven segítette az énekest első szólóalbumának elkészítésében. Hogyan, kinek a részéről merült fel a közös munka ötlete? Melyek voltak az első dalok, dalvázlatok, amelyeket Cornell megmutatott nektek?

Nem sokkal azután, hogy befejezték európai turnéjukat (ezen a mi bandánk, az Eleven volt az előzenekaruk), a Soundgarden feloszlott. Ahogy mondtam, Chris ezután főleg velünk volt. Együtt töltöttük el ezt az időt, szórakoztunk… a kis házi stúdiónkban dolgozgattunk olyan számokon, mint a Sunshower vagy az Ave Maria. Aztán egyszer Chris elhívta Al Cafarót, az A&M elnökét, hogy jöjjön el, nézzen meg bennünket. Játszottunk neki néhányat az Eleven új zenéi közül, mire ő szerződést ajánlott. Meggyőztük, hogy inkább adja oda nekünk a leendő felvétel teljes költségvetését, hogy abból megépíthessük a saját stúdiónkat. Így született meg a 11AD. Chris eljött, hogy hosszabb időre velünk maradjon, mert dolgozni akart néhány demófelvételen. Így indult el az a közös munkafolyamat, amelyről az előbb meséltem. Aztán úgy volt, hogy Daniel Lanois lesz az album producere, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Ekkor Chris megkérdezte: „Most mit csináljak?” Mire Natasha azt felelte: „Baszki, csináljuk meg mi… hiszen mindenünk megvan hozzá…” Mire ő elmosolyodott és azt mondta: „Oké!” Átküldte hozzánk a rengeteg gitárját, erősítőjét… nagyon sok csodálatos hangszerünk volt, remek mikrofonok, előerősítők, kompresszorok. Hihetetlen, mennyire sokszínű zenei környezetté változott az a 20-as években épült ház… Teljesen elmélyülten tudtunk dolgozni az albumon abban a néhány hónapban… és szinte teljes titokban [Nevet]. Valamennyi hangszer egymást erősítette, de mindegyik a saját hangján, a maga karakterével szólalt meg. Nehéz szavakba önteni, de hallani lehet a Euphoria Morningon is.

A kérdésre visszatéve: hogy ki volt a kezdeményező? Chris és Natasha egyszerre. Chris megbízott bennünk mint kollégákban, mint társszerzőkben, bátorítókban, Natasha pedig meggyőzte őt, hogy bízza ránk a társproduceri, hangmérnöki és keverési munkálatokat is.

A Euphoria Morning különleges helyet foglal el a Chris Cornell-szólólemezek sorában. A zenészek tökéletes összhangban dolgoztak – ezt Cornell több interjújában is elmondta. Hogyan emlékszel vissza az album készítésének hét hónapjára?

A magot Chris, Natasha és én alkottuk. Attól függően, hogy mit kívántak meg az egyes számok, felkértük a legkirályabb dobos barátainkat, Freese-t, Cameront, Rieflint, Indrizzót, Upchurch-öt. Minden billentyűs hangszeren Natasha játszott, Chris és én pedig a gitárokon. Basszusgitáron Markmann, Falkner és jómagam. Teljes nyugalomban dolgozhattunk. Volt mindig egy-két nap, amikor hihetetlenül átütő dolgokat fedeztünk fel, aztán pár napig rápihentünk egy kicsit. Chrisnek közben vissza kellett mennie Seattle-be egy vagy két hétre. De nem kellett sietnünk, nem volt rajtunk semmiféle nyomás vagy külső kényszer. Kizárólag a saját belső elvárásainknak, igényeinknek akartunk megfelelni annak érdekében, hogy egy időtlen album születhessen.

Cornell egy interjúban arról beszélt, hogy egy szólóalbum készítése könnyebbnek tetszhet, hiszen nem kell mindenkivel egyezkedni egy-egy dal esetében, másfelől jóval nehezebb feladat, hiszen egyedül kell döntéseket hozni, a szerző egymaga felel a zenéért. E lemez esetében mintha mégsem erről lenne szó, hiszen nem egy klasszikus értelemben vett szólóalbum. A dalok hangszerelése is azt mutatja, hogy az Eleven zenekar, fő hangszereiken (gitár, billentyű, ének) túl, számos más hangszeren (theremin, mandolin, klarinét, tabla, tamburin, timpani stb.) is közreműködött, ráadásul számokat írt (Follow My Way, Pillow Of Your Bones) és producere is volt az albumnak. Hogyan osztottátok meg egymás között a feladatokat?

A Mission-t se felejtsd ki… Chris nagyon sok gitársávot játszott fel, ahogy én is, és még játszottam kürtön, sőt több egzotikus hangszeren is. A 11AD stúdióban több száz hangszerünk gyűlt össze a világ minden tájáról. Régóta gyűjtögetek mindenféle hangot, hangszert – szeretem a hangzásukat. Kb. négyéves korom óta gitározom, azóta érdekelnek a különböző hangszerek. Nem mintha olyan nagyon technikásan játszanék rajtuk, de elég jól ahhoz, hogy különleges hangzást érjek el velük, illetve hogy úgy játsszam rajtuk, hogy azzal valami sajátos atmoszférát teremtsek. Natashának volt a legelképesztőbb zenei gondolkodása. Abszolút hallása volt, persze utálta [nevet], meg valami nagyon mély és ösztönös zsenialitása ahhoz, hogy megtalálja a harmóniákat, az ellenpontokat, hogy feszültséget teremtsen, és kibontsa a melódiákat. Azok szépségét. Szóval az én, hogy úgy mondjam „félelem nélküli – fejesugrásos – első improvizációs” megközelítésemmel és Chris dalszerzői, dalszövegírói és csodálatos komponáló képességével együtt – nem is beszélve arról, milyen kreatív gitáros volt… – nagyon különleges elegyet alkottunk, amely szépen kiforrta magát. Mi hárman, együtt. Csodálatos és egyben szórakoztató felfedezés volt.

A Rolling Stone című magazinnak adott interjújában Cornell elmeséli, hogy az évezred utolsó éveiben személyes és szakmai válságon ment keresztül, és ennek hatására – szerinte – több rossz döntést is hozott. Például a Euphoria Morning (Eufória reggel) címet is megbánta,  később, a lemez újrakiadásakor, 2015-ben meg is változtattat Euphoria Mourning-ra (Eufória gyászolás). Míg az előbbi cím egyértelműen pozitív jelentésű, utóbbi magában hordozza azt a fajta összetettséget, amely Cornell szövegeinek egyik sajátossága is: az olykor zavarba ejtő, látszólagos ellentétességet. Hogyan értelmezhető az új cím: valami elmúlt, jó dolog elgyászolásaként, és/vagy „euforikus gyászolás”-ként, amely arra utal, hogy valaki megérti, miért kell szenvednie, és ez felszabadítóan hat rá, jó érzéssel tölti el?

Erre nem tudok válaszolni, mert akkoriban nem voltam tisztában azzal, hogy különböző címeken is gondolkozik. Szeretem a Euphoria Mourning-címet, nyilvánvalóan költőibb. Számomra ez a cím a gyászon, a mély hiányon való merengést jelenti. Vagy az elmúlt, vissza nem térő boldogságot, esetleg a tökéletes boldogság illúzióját. De jelentheti valami olyasminek a gyászolását is, amely igazából sosem volt vagy nem is lehetett volna. Mint a művészi idealizmus, amely feszültséget teremt aközött, ami van és amire vágyunk.

Végigolvasva a lemez dalszövegeit, feltűnt, hogy azok alanyai egy szűk, bensőséges, személyes térben szólalnak meg: leggyakoribb az „én”, illetve a „én és te” jelenléte. Ebből a szempontból is kivétel a Wave Goodbye, amelyet Chris Cornell 1997-ben elhunyt barátja, Jeff Buckley emlékére írt. Te ismerted őt?

Volt szerencsénk találkozni vele, amikor együtt játszottunk a Soundgarden előtt. Néha együtt lógtunk. Emlékezetes volt a Saturday Night Live felvétele és az utána következők. Jeff-fel osztoztunk a Nusrat Fateh Ali Khan iránti rajongásunkban, volt néhány mókás közös hangpróbánk, meg izgalmas beszélgetésünk Nusratról. Nagyon vicces volt és rendkívül okos. Ráadásul imádta az első bandámat, a What Is This-t. Micsoda hihetetlen arc volt, egy zseni!

A Wave Goodbye című dalon túl volt valamilyen hatással Buckley akár a Euphoria Morningra, akár Cornell későbbi művészetére? Például következő szólóalbumára, a Carry on-ra?

Szerintem igen, persze. Jeff nagyon nagy hatással volt Chrisre, de azt gondolom, sokan mások is. Engem is mindörökre megváltoztattak azok a művészek, akiknek köszönhetően kinyíltam, akik inspiráltak és példaképként jártak előttem, hogy rátaláljak a magam útjára.

Az albumra végül nem kerültek fel az olyan közösen felvett számok, mint a Someone to Die for, a Heart of honey vagy az Ave Maria.

A Someone To Die For-t Natashával közösen írtuk. Készítettünk belőle egy demót, amit el akartunk juttatni a kiadónknak, viszont az én hangommal szarul szólt. Chris épp velünk volt, és amikor jöttem ki a stúdióból, kérdeztem őket: „Hé, srácok, akarja ezt valaki énekelni? Nekem most valahogy nem megy…” Mire Chris: „Majd én eléneklem.” Amikor Al Cafaro hallotta a demót, egyből nagyon megtetszett neki, azt akarta, hogy egy Bond-filmhez használják fel. Csak egy demó volt, mégis mindenki szerette. Majdnem fel is használták, ám végül volt valami nézeteltérés a Broccoli család és az A&M között, úgyhogy a kezdeményezés itt el is akadt. Évekkel később aztán Rick Rubin volt a producere a szám azon változatának, amelyet a Pókember 2-höz használtak. Azt hiszem, Jimmy Gnecco énekelt, Brian May pedig vendégszerepelt benne. A Heart of Honey-t szintén mi írtuk egy filmhez, de aztán azt sem használták fel. Így a YouTube-on kötött ki [Nevet]. Chris nagyszerűen énekelte ezt a számot. Az Ave Mariát az A&M kérésére, a Very Special Christmas válogatáslemezhez vettük fel, még azelőtt, hogy a legújabb stúdióeszközeink megérkeztek volna. A szintetizátor sem volt valami nagy szám, de Natasha igazán különlegeset hozott ki belőle, az énekhangja pedig valami csodálatosan harmonizált Chris hangjával. Még intrót és outrót is komponált hozzá. Natasha… [Nevet]

Terveztetek-e újabb lemezt, számokat közösen felvenni?

Sok évvel később együtt dolgoztunk The Keeper című számon. Aztán 2011-ben újra együtt turnéztunk. Igen, hiszem, hogy lettek volna újra közös munkáink. Gyakran küldözgettünk egymásnak zenéket. Tartottuk a kapcsolatot.

Alain Johannes (Fotó: Stephen Linsley)

Az album első kislemez dala a Can’t Change Me volt. Hogyan látod: megváltoztatta-e (és ha igen, hogyan) Chris Cornellt az album elkészítése, segített-e túllendülnie élete egyik nehéz szakaszán? Elégedett volt-e a végeredménnyel? És Ti?

Szerintem mindhármunkat segített abban, hogy kibontakozhassunk és tovább növekedjünk. Sem a felvétel közben, sem a turné alatt nem vettem észre, hogy Chris nehéz időszakot élt volna meg. Nagyszerű hangulatban volt, viccelődött, tele volt energiával. Hiszem, hogy amiként mi is, ő is nagyon büszke volt arra, amit együtt elértünk.

Nincs két egyforma vagy hasonló hangzású Cornell-szólóalbum: mindegyikben felismerhető Chris Cornell kísérletező kedve, ötletei, tehetsége, mégis hozzám a Euphoria Morning áll a legközelebb, ezt tartom a legletisztultabb és legegységesebb lemezének. Amikor megismertem Howling Book című albumotokat, rájöttem, hogy mi az, amit Cornell későbbi szólólemezeiből mindig hiányoltam: a Ti (Natasha Shneider és Alain Johannes) munkátokat. Azért is említem ezt az albumot, mert sok párhuzamot fedeztem fel közte és az első Cornell-lemez között. Azon túl, hogy mindkét album készítésében közreműködtetek, van valami tudatos kapcsolat a két lemez között? 

Köszönöm. Nos, a Euphoria Morningon kétségtelenül jelen vagyunk mint a kreatív forrás egyik része. Hogy megismerhettük Christ és a Soundgardent – mérhetetlenül meghatározó és inspiráló élmény volt Natashának és nekem. Az ember megváltozik, amikor valami mélyen megérinti. ’91-ben találkoztunk, akkor kezdődött a barátságunk, az együttműködésünk. Befogadtak bennünket.

Amikor a Howling Book című albumunkat vettük fel, Jack Irons épp csak visszatért a Pearl Jammel eltöltött néhány éve után, nekiláttunk hát felvenni az albumunkat a 11AD stúdióban, és mindez valahogy olyan energiát adott a dolognak, mint amit korábban a Euphoria Morning készítésekor éltünk meg. Jacket gyerekkorom óta ismerem, így három, egymáshoz nagyon közeli barát alkothatott újra egók nélkül, pusztán a zene szeretetéért.

Zenei és alkati párhuzam az is, hogy akárcsak Cornellről, Rólad is sok előadó úgy nyilatkozott: nemcsak a sokoldalúságodért és a számos zenei produkcióban való részvételedért tisztelnek, de azért is, mert bizalommal fordulhatnak Hozzád, aki ösztönző erővel bírsz. Mit gondolsz, az Eleven mivel járult hozzá leginkább a Euphoria Morning elkészüléséhez, illetve mivel gazdagodott általa?

Szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy együtt vagyunk benne, együtt készítjük az albumot valami magasabb cél jegyében. Kicsit más, mint az Eleven-albumok készítésekor, mégis a folyamat ugyanaz. Mindent a dalért. Megteremteni azt a világot, azt az atmoszférát, amelyben igazán működik. Ráérezni, hogy mi helyes, mit akar a dal a maga egészében kifejezni. Nagyon szerencsés, amikor nem egy, nem két, hanem három művész rezonál egymásra érzelmileg egy közös cél érdekében. Ami az inspirációt illeti: rendkívüli volt érezni, hogy elértük a célunkat és még ráadásul élveztük is. A Chrisszel végzett kreatív munkának köszönhetően sokat tanultunk és fejlődtünk.

Cornell a Higher Truth című lemezének bemutatóturnéján egyszerű színpadképet alkalmazott: a berendezési tárgyak bensőségességet sugároztak. A gitárok mellett olyan tárgyak tették számára otthonosabbá a teret, mint a piros telefon vagy a bakelitlemez, amelyről a When I’m Down című szám zongoraalapját játszotta le. Ezek olyan személyekhez kapcsolódnak, akik nagy hatással voltak a Euphoria Morning világára: Jeff Buckley-hoz és Natasha Shneiderhez. Kettejük közül Natasha hatásának tudom be az olyan zenei megoldásokat is z Euphoria Morning egyes számaiban (pl. Follow My Way, Disappearing One), amelyek az Eleven sokoldalúsága mellett egyrészt klasszikus zenei, másrészt markáns kelet-európai zenei műveltségre utalnak. Jól gondolom?

Igen, Natashának valami elképesztő és természetes érzéke volt a harmóniákhoz. Általában úgy kezdődött, hogy belefogtam egy riffbe vagy egy akkordváltásba, ő pedig beszállt, és együtt bontakoztattuk ki a dalt. Azt szokták gondolni, hogy a Pillow Of Your Bones-t eredetileg inkább én írtam, valójában viszont Natasha műve. Hosszú kapcsolatunknak és partnerségünknek köszönhetően alkotói gondolkodásmódunk, egyéniségünk erőteljesen egymásba fonódott.

Abszolút hallása volt. Ehhez a képességhez gyakran társul fotografikus memória is – szóval előfordul, hogy akinek abszolút hallása van, fejben vissza tudja játszani vagy lejegyezni egy hallott dal részletét. Natasha képessége különösen ritka volt, nagyon jól működött. Mikor hallott valamit, rögtön elképzelte és azon volt, hogy eleganciát, mélységet adjon neki.

Egy veled készült interjúban olvastam, hogy édesanyád Erdélyből származik. Talán tudod, hogy a magyar nyelvben is létezik az ’eleven’ szó, de az angol eleventől egészen eltérő jelentéssel: élő, élénk, színes, életteli, energikus, tevékeny, vidám, el nem fakult stb.). Ismerve eddigi pályádat, egyrészt azt kívánjuk, hogy veszteséged ellenére is sokáig tudd folytatni sokoldalú és eleven tevékenységed, másrészt, hogy egyszer lépj fel Magyarországon is!

[Nevet] Köszönöm szépen, ez fantasztikus! Valójában a nagymamám volt, Zita, aki Kolozsváron született.

*

Levelezésünk végén Alain írt jelenlegi munkáiról is: miután elkészítette a 2017-ben megjelent Ghost Recon Wildlands videójáték zenéjét, bevonták a következő rész munkálataiba is. Így legújabb szerzeményeit az októberben megjelenő Ghost Recon Breakpoint alatt hallhatjuk majd, sőt szólóalbummal is jelentkezik 2019 végén, legkésőbb 2020 elején. És ugyan a budapesti koncertre még várni kell, a vakmerőbbek élőben is láthatják őt idén szeptemberben, Hollandiában és az Egyesült Királyságban.

1999 óta Alain sok felületen nyilatkozott (angol és spanyol nyelven) az Euphoria Morning készítésének folyamatáról: így például az alkotói munkásságáról szóló Unfinished Plan: The path of Alain Johannes című dokumentumfilmben, vagy legutóbb Abbey Travis áprilisi podcast-adásában (mely innen visszahallgatható). Fellépői estjein több alkalommal felcsendült a Chris Cornell-lel és Natasha Shneiderrel közösen írt szerzemény, a Disappearing One, melyet legutóbb januárban, a Los Angelesben megrendezett Chris Cornell Memorial Concerten Nikka Costával adott elő.

I’m your disappearing one
Vanish when the curtain’s drawn
But I will come again, and you will let me in
And you’ll see I never disappear for long

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Legutolsó Interjú

A LAP TETEJÉRE