Még hét hónap sem telt a klasszikus első Pearl Jam album, a Ten megjelenése óta, de Eddie Vedderék máris meghívást kaptak az MTV hihetetlenül sikeres, harmadik évadját futó MTV Unplugged című műsorába. Az azóta legendássá vált akusztikus koncert hatására a seattle-i zenekar végképp az első ligás zenekarok közé lépett. Ez az írás visszatekint a fellépés körülményeinek háttértörténetére a főszereplők visszaemlékezésein keresztül. Az első grunge MTV Unplugged sztorija.
Eddie Vedder az MTV Unpluggedon (1992)
Előzmények
A Ten 1991. augusztus 27-én került a boltokba, a Pearl Jam pedig ennek örömére elképesztő intenzitással kezdett el koncertezni. A zenekar nyakába vette az Egyesült Államokat és Kanadát, és az év végéig 124 nap alatt, 72 (!) koncertet adott, hogy aztán szinte megállás nélkül robogjon át 1991-ből 1992-be. Január 2-án ugyanis már újra színpadon álltak Eddie-ék az oregoni Salemben, hogy aztán két seattle-i és egy hollywoodi buli után Európa felé vegyék az irányt. A Pearl Jam először tette be a lábát a kontinensre, és a menedzsment egyből egy több, mint huszonnyolc állomásos körutat szervezett számukra.
A feltörekvő, a siker kapuja felé még csak pár apró lépést megtevő zenekarként azonban jó pár, előre nem látható problémával kellett megküzdeniük. Hollandiában például elment Eddie hangja, ami miatt becsúszott egy lemondás, de ez talán még benne is van a pakliban. A nagyobb bajok elsősorban a külső körülményekkel adódtak. Nem elég, hogy a csapat turnébuszát kifosztották Angliában, de a lekötött helyszínek több esetben is egész egyszerűen alkalmatlanok voltak a koncertezésre, míg néhányszor helyi, technikai problémákkal kellett megküzdeniük. Érdekes módon mégis egy ilyen, koncertezésre totálisan alkalmatlan helyszínnek köszönhetjük, hogy a Pearl Jam pár hónappal később – a zenekaron belül messze nem teljes egyetértésben – elvállalta az MTV felkérését az Unplugged szériában való szereplésre.
Pearl Jam (1992) – Forrás: musiclipse.com
Problémák Svájcban
1992. február 19-én a Pearl Jam a turné tizenegyedik állomására, a svájci Winterthurba, a Zürichtől mindössze 25 kilométerre található, 100 000 fős városba érkezett. (Akkoriban még ekkora helyeken is fellépett a zenekar, ami mai viszonyokat látva – mondjuk, hogy a kétmilliós Budapestre húsz éve nem jöttek el – egészen hihetetlennek tűnik.)
Azonban nem csak Winterthur volt kicsi, hanem a meghirdetett helyszín, az Albani Bar Of Music színpada (és nézőtere) is megdöbbentően aprócska volt. Annyira, hogy Dave Abbruzesse dobcucca egészen egyszerűen nem fért fel rá. Látszott, hogy normális módon ezt a koncertet nem fogják tudni megtartani. A zenekar ott állt többszáz kilométer buszozás után, a meghirdetett kezdés előtt mindössze pár órával, és dönteniük kellett. Vagy lemondják a bulit vagy kitalálnak valami áthidaló megoldást. Ami ezután következett, az a Pearl Jam rajongók számára legendás történetté vált.
Jeff Ament: Bementünk a klubba, és azt láttuk, hogy a színpad olyan kicsi, hogy nagyjából csak a dobfelszerelés fog felférni rá. Azon gondolkodtunk, hogy hogyan fogunk így játszani, és hogyan fognak a cuccaink felférni oda. Aztán valaki bedobta, hogy „miért nem játszunk egy akusztikus bulit?” Ott volt néhány fickó a kiadótól, és szereztek nekünk pár akusztikus gitárt. Olyan hetven-nyolcvan koncertet tolhattunk le addig a Ten megjelenése óta, és igazán frissítőnek hatott ez az ötlet a számunkra.
Mike McCready: Úgy értem, hogy tényleg nagyon kicsi volt. Emlékszem, hogy iszonyú zsúfolt volt a színpad. Eddie állt, Jeff és én meg rettentően közel ültünk egymáshoz. Kényelmetlenül éreztem magam akusztikus dolgokat játszani, mert hozzá voltunk szokva, az elektromos gitárok erejéhez. De azt is tudtam, hogy a dalok elég jók ahhoz, hogy akusztikusan is működjenek, mert néhányat korábban már játszottuk így. Még akkoriban, amikor elkezdtük írni őket.
A winterthuri videókat látva hihetetlen, hogy a McCready-ék bevállalták a dolgot. Egyszerre hihetetlen és méltatlan – nem mintha a Pearl Jam bármikor is túlérzékeny lett volna körülményekre. Talán az aznap esti káosznak köszönhető az is, hogy a Pearl Jam történetében egyedülállóan, soha (!) nem került a rajongók birtokába a koncertről bootleg felvétel, és a pontos setlistet is homály fedi. Bár más zenekarnál egy-egy setlist hiánya teljesen normális dolog lenne, de a Pearl Jam az első fellépése óta, a zenei körökben teljesen egyedülálló módon, következetesen dokumentálja a történetét. Így például az elmúlt 25 év koncertjeiről – mikor, hol, milyen dalokat, milyen sorrendben játszottak, melyik dalt hányszor, először mikor, stb. – minden információt feljegyeznek és meg is osztanak a zenekar honlapján. Mindegyik bulinak előkereshető a története. Kivéve ezt az egyet. Az ominózus koncert másnapján csörgött a telefon: a Pearl Jam menedzsmentjét azonnal megkereste az MTV az unplugged fellépés miatt.
Az Alive videója egyre komolyabb rotációban ment a csatornán, a Ten pedig – többek között ennek (is) köszönhetően – egyre több emberhez jutott el. Az MTV úgy látta, hogy elérkezett az idő, hogy bedobja az egyre népszerűbb unplugged szériájába a zenekart. A Pearl Jam tagjai időt kértek, és némi tanakodás után – nem minden tag örült az ötletnek – úgy döntöttek, hogy belevágnak a dologba.
Jeff Ament: Úgy voltunk vele, hogy egyszerűen csak megcsináljuk. Egy héttel korábban hívtak fel, de nem tudtuk volna elvállalni, ha nem próbáltuk volna már ki előtte. Zürichben [valójában Winterthurban – PM] úgy nézett ki, hogy zenei szempontból minden rendben van. Akkoriban még nem volt túl sok tapasztalatunk az akusztikus bulikkal kapcsolatban. A zenekar tagjainak egy része viszont újra meg akarta csinálni a dolgot.
Stone Gossard: Milliónyi ember előtt megcsinálni pedig még félelmetesebb. Egy akusztikus koncert igazából egy olyasféle dolog, mintha meztelenül, kitárulkozva játszanánk a dalainkat, mert az ember nem rejtőzhet a torzított hangzás mögé.
Az európai turné utolsó állomása 1992. március 13-án volt, Münchenben. Három nappal később, azaz március 16-án, a Pearl Jam már a New Yorki Queensben volt, hogy a Kauffman Astoria Studios-ban rögzítse az MTV számára az unplugged műsorát. A seattle-i zenekarok és a későbbiekben a grunge címkével ellátott követők között elsőként. A többiek csak később adták be a derekukat vagy csak később kaptak felkérést: Nirvana (1993), Stone Temple Pilots (1993), Hole (1995), Live (1995), Alice in Chains (1996).
Problémák New Yorkban
A hét hónapja tartó, intenzív koncertezés után kifacsart, végletekig elcsigázott zenekar egyenesen Münchenből érkezett New Yorkba. Még korábban úgy döntöttek, hogy az öreg kontinensen használt hangszereiket hazaküldik Seattle-be, és majd New Yorkban bérelnek felszerelést. A megrendelést még Európában leadták annak rendje és módja szerint és úgy tűnt, hogy minden rendben lesz.
Az akusztikus felvételek létjogosultságával kapcsolatban érzett bizonytalanság miatt eleve kicsit idegesebb Gossardék megdöbbenve látták, hogy szinte semmi nem úgy történt, ahogyan azt eltervezték. Jeff Ament basszusgitárjai nem érkeztek meg (az egyedi, tizenkét húros szerencsére nála volt – lásd Jeremy), Mike McCready gitárja pedig egy olyan gyenge konstrukció volt – a felső tartományokban annyira távol voltak a húrok a gitár nyakától –, hogy azzal nem lehetett normálisan eljátszani egyetlen szólót sem. Stone egy Chet Atkins típusú, fémhúros gitárt rendelt, ehhez képest viszont egy hétköznapi klasszikus gitár várt rá. A zenekar tagjai azonnal telefonálgatni kezdtek, hogy normális felszereléshez jussanak.
Stone Gossard: Már késő volt – úgy este 11:00 körül járhatott – hol lehet ilyenkor hangszert bérelni? Szerencsére ismertünk pár embert, akik képesek voltak arra, hogy szerezzenek nekünk pár gitárt, és a dolgok jóra fordultak. Végül kaptam egy Chet Atkins fémhúrost és egy Takamine-t, amitől kezdtem jobban érezni magam. Az ilyen helyzetekben csak el kell engedni a kezeket, játszani kell, és a dolgok el kezdenek működni.
A végeredményt ismerjük: az idegesség és a pillanatnyi kétségbeesés ellenére a koncert nagyszerűen sikerült.
A koncert
Az MTV Unplugged Eddie Vedder és Dave Abbruzzese jutalomjátéka lett. Mivel a gitárok az akusztikus hangzás miatt nyilvánvalóan háttérbe szorultak, Eddie és Dave teljesítménye sokkal inkább előtérbe kerülhetett. A Pearl Jam addigi fennállásának rövid ideje alatt, akkorra már két dobost – a Tent feljátszó Dave Krusent (lásd később Candlebox), valamint az átmeneti megoldásként érkező, és az Alive klipjében is látható, zseniális Matt Chamberlaint – is elfogyasztott. Abbruzzesét épp Matt ajánlotta maga helyett, és az elképesztően tehetséges texasi srác ötletes, látványos és laza dobolásával azonnal bejátszotta magát a PJ rajongók szívébe.
A hangszerelésnek köszönhetően ráadásul minden apró finomság hallhatóvá vált, a Pearl Jam rajongók pedig az egész világon beleszerettek a mosolygós dobosba. Bár Dave a Vs. után kikerült a csapatból – egyszerűen nem találta a közös hangot Eddie-vel és Jeff Amenttel -, mégis sokak számára a mai napig ő „a” Pearl Jam dobos. Eddie pedig minden kétkedő számára bebizonyította, hogy nem csak lemezen képes hozni azokat a rettentően nehéz énekdallamokat, hanem élőben, minimális zenei kísérettel – nem lehet ugye „a torzított gitárok mögé bújni” – is hihetetlenül tisztán énekel. Vedder minden dalt, az elsőtől az utolsó hangig megélt és átélt a fellépésen, testbeszéde egészen különleges volt, ahogyan lekövette a dalok szövegeinek sorait.
Arra pedig végképp nem számíthatott senki – és nem is nagyon volt erre példa az MTV Unpluggedok történetében -, hogy a produkció ennyire magával ragadja a zenészeket. Eddie már a Jeremy alatt is nehezen bírta ülve, a Porch alatt viszont tényleg elszabadult a pokol. A túlmozgásos, hintázó énekes hatalmasat zakózott a bárszéken ülve, majd a széket valamiféle tornaszerként használva tombolta végig a középrészt, miközben a „Pro-Choice!!!” üzenetet írta fel egy fekete filctollal a karjára. Jeff felmászott Abbruzzese lábdobjára, és a basszusgitárjával a cineket csapkodta, majd a dal végén a közönség soraiba repítette a hangszerét. Egészen elképesztő volt!
___
Miért írta Eddie Vedder a karjára, hogy „Pro-Choice!!!”?
Pro-Choice!!! – azaz (kiállás) a választás (lehetősége/szabadsága) mellett. A Pro-Choice mozgalom az abortusz legalitásának megtartása és a nők szabad döntése mellett kampányol: legyen a döntés joga az övék arról, hogy meg akarják-e tartani a már megfogant magzatot vagy sem. A mozgalom támogatói nem abortuszon átesett személyek, viszont másoknak ehhez való jogát nem kérdőjelezik meg.
A Pro-Choice nem ellentéte a Pro-Life mozgalomnak, akik viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy a nők minden megfogant magzatnak, kivétel nélkül életet adjanak. Eddie akciója tehát egyfajta kiállás volt a nők oldalán, az abortuszról való döntés szabadságáról. Akkoriban a Bush kormány belengette az abortusz eltörlését, ezért erősödött fel a különböző szervezetek kiállása. Ha valaki szeretne egy kicsit mélyebben elmerülni a Pro-Choice/Pro-Life témában, kattintson ide!
A Pearl Jam zenészei egyébként számos Pro-Choice típusú mozgalomnak a tagjai, így a Choice USA-nak valamint a Voters for Choice-nak is. Stone Gossardék karrierje során számos esetben elindítója vagy aktív részese különböző társadalomjobbító tevékenységeknek, átlag feletti társadalmi felelősségvállalásuk példaértékű. Ezzel együtt sokszor vesznek részt politikai kampányokban is, és ennek létjogosultságáról erősen megoszlik a rajongók véleménye (a zenész zenéljen vs. a zenész bármiben mondja el a véleményét, és kampányoljon nyugodtan érte).
___
Csúcspontok
A koncert csúcspontjai a Porch, a State Of Love And Trust, a Jeremy valamint a Black voltak. A State-et sokan csak itt ismerték meg, és ahogyan az akkori Metal Hammer Hungarica nagyon találóan megfogalmazta, szinte mindennél jobb volt, mint ami a Tenen megjelent. A Singles filmzenealbumhoz készített felvételen már Dave Abbruzzese dobolt, és a zenekar azóta sem – Jack Irons-szal és Matt Cameronnal sem – tudta vagy akarta ugyanebben a tempóban eljátszani koncerten a dalt. (Nagyon nagy kár ezért!) Ez az unplugged verzió is zseniális lett, Eddie Vedder pedig talán utoljára énekelte ki élőben a dal végén az „and the barrel waits, trigger shakes / Aimed right at my head, won’t you help me / Help me from myself” klasszikus sorait.
A Jeremy-ben viszont pont az volt a meglepő, hogy az unplugged körülményeknek köszönhetően hirtelen előtérbe került, hihetetlenül húzós dobok, valamint Eddie kifejező éneke a drámai végkifejlettel legalább annyi pluszt adott az eredetihez képest, mint mondjuk a torzított gitárok a Tenen hallható felvételekhez. Szemben mondjuk az Alive-val vagy az Even Flow-val, amiket ugyan sokan szeretnek így is, de a groove-ok talán ezekből vesztek ki a legjobban. A két klipes dalhoz rengeteget tett hozzá a torzított hangszín, a wah pedálos szólók valamint a nyitóriffek dinamikája.
Mike McCready: Az unplugged arra kényszerít, hogy másképpen játssz. Arra kényszerít, hogy használd a dinamikát, és minden dalra más-más módon nézz rá. Néhány jól megszólalt akusztikus formában, de néhány nem. Nem gondolom például, hogy az Even Flow olyan jól sikerült volna.
A Black-kel kapcsolatban viszont lehettek elvárások, de hogy ennyire hatásos és mély lesz a performansz, arra talán senki sem számított. A kiadó folyamatosan nyomasztotta Vedderéket, hogy készítsenek klipet a számhoz, de Eddie-ék kategorikusan elzárkóztak ettől. Meggyőződésem, hogy ha ezt az unplugged verziót odaadják az MTV-nek – végül soha nem tették meg -, akkor olyan magasságokba jutottak volna, amit már nem is biztos, hogy kezelni tudtak volna.
Így sem volt könnyű, dolguk. Az, ahogyan később elmenekültek a sajtónyilvánosság és a klipkészítések elől, végül jó döntésnek bizonyult. Túlélték azokat az éveket. Mint ahogyan Eddie-vel együtt egy kicsit mi is meghaltunk a Black alatt, átéltük az elengedés gyötrelmeit, leereszkedtünk a csalódás okozta fájdalom legmélyebb nyomorába, hogy aztán az örökkévalóságban újra találkozzunk. We belong together.
A Pearl Jam aznap este két blokkban, összesen nyolc dalt játszott el, de képernyőre csupán hat dal került. Az első etapból kimaradt a nyitó Oceans, míg a másodikból a záró Neil Young feldolgozás, a Rockin’ in the Free World. Az eredetihez képest a dalok sorrendjén aztán változtattak a szerkesztők: ahogyan a végső felvételeken is látni lehetett, Eddie Vedder visszavette a kabátját a Porch után, és az Even Flow-t már a kézfején kivillanó három felkiáltójellel énekelte végig (ahogyan a Rockin’ in the Free Worldöt is.) A nyers felvételt itt lehet megtekinteni.
Érdekesség még, hogy a zenekar honlapján szerepel a setlisten a Garden és a Leash is, viszont ezekről semmilyen más hivatkozást sem találni a neten, úgyhogy valószínűleg csupán valamilyen szerkesztési hiba történhetett az oldalon. A rajongói fórumokon olvasottak alapján – jól értesültek szerencsére mindig, mindenhol vannak – úgy tűnik, hogy ez a két dal tényleg nem hangzott el.
Stone Gossard: Mi csak kimentünk oda, és odatettünk egy szórakoztató és energikus show-t. Az emberek a zenekar egy másik arcát láthatták. Klassz dolog így hallani a zenekart, mert az ének és a dob jobban átjön. Eddie még inkább magára tudja vonni az emberek figyelmét, mert az ének előtérbe kerül.
A gitáros több szempontból is nagyon találóan és pontosan fogalmazott. Egyrészt – az európai tapasztalatoknak és a közös zenélés okozta rutinnak köszönhetően – a Pearl Jam már nem ugyanaz a banda volt, mint amelyet Európa előtt megismerhetett az amerikai közönség. Amenték immáron egyértelműen egy más szintet képviseltek. Másrészt Vedder véglegesen rivaldafénybe került, köszönhetően annak az elképesztő teljesítménynek, amit énekesként és frontemberként egyaránt meg tudott mutatni az alapból visszafogott, unplugged körülmények között.
Jeff Ament: Néhány évvel később a Nirvana is megcsinálta az unplugged buliját, és nyilvánvalóan több időt szánt a felkészülésre. Mi a szó szoros értelmében csak megérkeztünk Európából, leszálltunk a repülőgépről, az egész napot egy barlangszerű hangstúdióban töltöttük New Yorkban, és még aznap este felvettük a bulit. Ennyi volt az egész.
Mike McCready: Úgy nézett ki, hogy az emberek nagyon szeretik az unplugged előadást, de én nem kedveltem annyira. Mi egy rock zenekar vagyunk. Mi hangosan játszunk. Harcoltam vele, próbáltam keményebben játszani, ahogyan csak lehetett. Ma már szeretem az akusztikus dolgokat. De akkor azt mondtam, hogy „gyerünk, hozzuk vissza az erőt a zenekarba”.
Az MTV-s fellépés után egy héttel már újra úton volt a Pearl Jam olyan zenekarokkal, mint a Soundgarden, a Rage Against The Machine, vagy a Smashing Pumpkins. Egyes források szerint az unplugged adásba kerülése után megkétszereződött a Ten Club (a Pearl Jam hivatalos rajongói klubja) tagjainak száma. Az Even Flow videóját elképesztően sűrű rotációban kezdte el játszani az MTV, jött a Lollapalooza a Soundgardennel, majd augusztusban a Jeremy videoklipje, ami aztán végképp letarolta az MTV-t. A Pearl Jam végleg első ligás zenekarrá vált.
Bootlegből hivatalos anyagok: Ten Redux, Pearl Jam Twenty
A rajongók között gyorsan terjedt a fellépés bootleg felvétele, számos különböző, házilag barkácsolt CD és kazetta látott napvilágot, de hivatalosan soha nem jelent meg a teljes hanganyag. (Hogy a mai napig miért nem, arról csak találgatni lehet. A pletykák szerint túl sokat kért a jogdíjakból az MTV, amibe a Pearl Jam kőkemény menedzsmentje nem ment bele. A pályatársak, a Nirvana és az Alice in Chains később játszott a műsorban így elképzelhető, hogy akkor már mások voltak a tárgyalási feltételek. Mindenesetre utóbbiak éltek a lehetőséggel.)
A koncert anyagát végül 2009-ben, a Ten Redux kiadásának részeként, DVD-n tette hozzáférhetővé a Pearl Jam. A lemezre felkerült az adásból kimaradt Oceans, de a Rockin’ in the Free World nem. Utóbbi a YouTube-on fellelhető: Eddie hangja szinte teljesen elmegy a dal közben, így talán érthető, hogy miért nem akarták a DVD-re feltenni. A hanganyag viszont továbbra sem elérhető hivatalos CD-n. Némi gyógyír, hogy a Blacket a Pearl Jam Twenty mozi soundtrack CD-jén végül hivatalosan is kiadták 2011-ben Eddie-ék (ahogyan a winterthuri buliról a Gardent is).
A következmények: 1992
Az 1992-es év tehát mozgalmasan telt Seattle-ben. A Pearl Jam és a Nirvana döbbenetes lemezeladási eredményeket ért el, amivel magával húzta az Alice in Chains-t és a Soundgardent valamint a kisebb csapatokat is. A zenekarok járták a világot, Eddie Vedderék és Chris Cornellék a Lollapalooza headlinerei lettek. Ez az év volt a fordulópont, amikor a Ten és a Nevermind ledöntötte a korlátokat, amitől kezdve a seattle-i zenészek élete már soha többé nem volt ugyanaz, mint annak előtte.
Eddie Vedder: Elmentünk Európába, visszajöttünk és a dolgok nagyon gyorsan megváltoztak. Mindenki látta és hallotta a dalt [az Alive-ot]. Az emberek megvették a lemezünket.
Kim Thayil (Soundgarden): Mindannyian platinalemezesek lettünk. Mi voltunk az utolsók, de végül mi is elértük a platina státuszt. Pedig mi voltunk azok a „lovak”, akikre néhány évvel korábban fogadtak volna. Aztán egyszer csak mindannyian azokká váltunk. Mi még aranylemezek sem voltunk, amikor a Nirvana már multiplatina lemezes lett. Mi nagyjából egy időben lettünk aranylemezesek a Pearl Jammel, csak aztán ők az egekig értek. Alice in Chains… annyi minden történt. Ezzel a négy bandával, a Sub Pop növekvő sikereivel azt vártam, hogy a Screaming Trees és a Mudhoney is követi a példánkat. Hogy a közösségünk és a régió iránt érzett büszkeséget, és a többiek sikerei miatt érzett örömöt ne is említsem.
Jack Endino (a Skin Yard korábbi gitárosa, az első számú seattle-i producer): ’92 volt az az év, amikor a Nirvana letaszította Michael Jacksont a listák tetejéről. A Pearl Jam eladott egymillió darab lemezt és a Soundgarden sorsa is egyre és egyre jobban alakult. A koncertek teltházasak voltak, a Lollapalooza is. Az egész dolog intenzívvé vált – egy másik szintre lépett. Többé már nem csupán egy brit sajtóorgánum [Melody Maker – PM] és nem csupán az egyetemi [Seattle University, a nyolcvanas évek pre-grunge korszakának fellegvára – PM] rádió által felkapott dolog volt, már nem csak az indie színtér beszélt Seattle-ről. Hirtelen a kibaszott Time magazin borítójára került a dolog. Ez volt az a pont, amikor azt gondoltam, hogy „ó istenem, mi történik itt?” Legyél óvatos, hogy mit kívánsz, még a végén valóra válik.
A Pearl Jam története során számtalan akusztikus koncertet adott. Ezek közül talán a leismertebb, a 2003. október 22-én, a Benaroya Hallban megrendezett koncert volt, ahol Eddiék 26 (!) dalt játszottak el unplugged verzióban. A seattle-i hajléktalanok fiatalok megsegítésére létrehozott non-profit szervezet, a Youth Care támogatására szervezett előadás anyaga 2004-ben a Ten Club tagok számára vinylen (mindössze 2000 db – kevesebb, mint egy óra alatt fogyott el) valamint a nagyközönség számára dupla CD-n is megjelent.
MTV Unplugged: a sikerszéria folytatása
Az MTV Unplugged szériája továbbra is töretlen népszerűségnek örvendett, és hatalmas tülekedés vette kezdetét a helyekért. A Pearl Jam hihetetlenül sikeres előadása után megfordult a helyzet: immáron a zenekarok menedzserei kopogtattak az MTV döntéshozóinak ajtaján, fellépésért ácsingózva. A grunge korszak legnagyobbjai azonban továbbra is vonakodtak, hogy aztán hosszas egyeztetések után, 1993-ban végül Kurt Cobain is kötélnek álljon. De ez már egy másik történet. Hamarosan erről is olvashattok itt, a Grungeryn.
___
Összefoglaló
Pearl Jam MTV Unplugged
Helyszín: Kauffman Astoria Studios, Queens, New York
Felvétel időpontja: 1992. március 16.
Adásba kerülés helye: MTV S03E04
Adásba kerülés időpontja: 1992. május 13.
Megjelenés: A Ten Redux részeként DVD-n – 2009. március 24.
Eredeti setlist:
Oceans
State Of Love And Trust
Alive
Black
Jeremy
Porch
Even Flow
Rockin’ In The Free World
Adásba került dalok:
State Of Love And Trust
Alive
Black
Jeremy
Even Flow
Porch
___
Az MTV Unplugged sorozat további részei:
