Talán az elmúlt évek legizgalmasabb hazai rockzenei híre volt, hogy Csányi Szabolcs, a Black-Out gitárosa és dalszerzője csatlakozik a Storm the Studióhoz, a csapat pedig máris bemutatkozó albumának folytatásán dolgozik. A Covid aztán valamennyire lassított a folyamaton, így a végeredményt csak idén áprilisában, szinte pontosan az első album megjelenése után három évvel hallhatta először a közönség. A nagyszerű debüt után mindenki arra volt kíváncsi, hogy miképpen illeszkedik be Szabi, hogyan kezeli a változást és milyen irányba indul tovább a zenekar. Véleményünk nekünk is volt, most jött el a pillanat, hogy le is írjuk. Pintér Miklós kritikája.
Ha másra nem, arra mindenképpen jók a megjelenésekhez képest hónapokkal később megírt lemezkritikák, hogy ebben a rendkívül intenzív zenei piaci környezetben, amikor számolatlanul ömlenek ránk az újdonságok, újra eszünkbe jussanak olyan kiadványok is, amik az átlagnál több figyelmet érdemelnek. Vagy rosszabb esetben csak érdemelnének.
A Storm the Studio második lemeze pontosan ilyen. Áprilisban jött ki még a II., de így 2023 vége felé úgy tűnik, mintha nem is hónapok, hanem legalábbis évek teltek volna el azóta, reflektorfényből pedig – az érdemei ellenére – vajmi kevés jutott neki. Persze nehéz koncertek és klipek nélkül ennél többet profitálni egy LP-ből abban a korban, amikor akkora a (social) médiazaj, hogy még a legminimálisabb figyelem fenntartása is komoly energia-befektetést, illetve kreativitást igényel a legelkötelezettebb rajongókon és a régi ismerősökön túlmutató univerzumban.
A zenekar tagjai már az induláskor is tisztában voltak azzal, hogy a körülmények, elsősorban a Fodi és a többiek közötti fizikai távolság, másodsorban a tagok civil elköteleződései miatt nem nagyon alakulhatnak a dolgok másképpen, mégsem lehet jó azzal szembesülniük, hogy hiába adtak ki egy igazán erős, okos lemezt, nem, vagy csak alig-alig léptek előre. Attól félek, hiába a jól befogadható, rádióbarát dalok, a nagy áttörés most sem történik meg, ami a II. dalait hallgatva minden, csak nem az ő hibájuk.
Ez az egész Storm the Studio-dolog már eleve olyan, mint egy mesebeli történet egy, a távoli Fukuokában élő hőssel és a Budapesten boldogulást kereső többi főszereplővel. Mint valami kétezres évekbeli, zenei science fiction a kedvenc karaktereinkkel, file-küldözgetéssel, online meetingekkel, home office-dalszerzéssel. Az élet ráadásul tényleg nagy rendező, mert azért viszonylag kevés olyan forgatókönyv van, ami a Star Wars Jedijei közé Marty McFly-t is beemelné a sztoriba.
Ott ültem az asztalnál az Analog Music Hall teraszán, amikor 2020. augusztus 12-én, egészen pontosan 23:07 perckor a Storm the Studio legénysége hivatalosan is felkérte Csányi Szabolcsot, a Black-Out gitáros/vokalista/dalszerző zsenijét, hogy szálljon be a bandába. Nagyszerű, megható pillanat volt, valahol talán tényleg kicsit hollywoodi!
Sokunk életében, ifjúságában játszott meghatározó szerepet a Bedlam és a Black-Out. Megszámlálhatatlan koncertre kísértük őket el a kilencvenes években hosszú sorokban ázva-fázva, beengedésre várva a Wigwam előtt, a kíméletlen napsugaraktól rákvörösre égve a Sziget nagyszínpadánál, vagy éppen az E-Klubban és a gödöllői Trafóban az első sorokért harcolva, együtt izzadva a tömeggel. Gondolta volna bárki is akkor, hogy ezek a srácok egyszer együtt zenélnek majd? Gondolta volna valaki, hogy a kedvenc triológiáink (mert „triológia csak egy van, és az nem A gyűrűk ura” – kösz, Randall) főszereplői egy filmben szerepelnek majd?
Kizárt, még talán ők maguk sem!
Az azért a mai napig is minden idők legklasszabb színpadi pillanatai közé tartozik, amikor az első Storm the Studio koncerten az A38 Hajón Fodi a fejét csóválva, kicsit hitetlenkedve nézett és mutatott a mellette gitározó Szabira, talán még azt is kicsúszott neki, hogy „el sem hiszem”. Vagy amikor Binges Zsolti arról beszélt a mikrofonba, hogy neki mekkora boldogságot okoz a banda tagjának lenni, hiszen ő valójában a Fekete kéken nőtt fel.
Szóval ilyen ez a társaság, sőt, még ilyenebb!
Emlékezzünk csak vissza a zenekar korai nyilatkozataira az első Storm the Studio lemez megjelenésének időszakából: Fodiék nem győzték kiemelni, mennyire meglepődtek a Bedlamben viszonylag háttérben tevékenykedő zenésztárs, Hankó Zoltán gitáros, vagyis Judy kreativitásán, kiváló dalötletein.
Aztán megjelent a lemez, Judy pedig ezzel hivatalosan is kilépett a reflektorfénybe dalszerzőként a bedlames idők Cicó-árnyékából.
Hirtelen mindenki elismerte, virtuálisan vagy személyesen hátba veregette, ő lett „a” gitáros. A Storm the Studio sikere – szemben a Bedlamével – már egyértelműen az ő sikere (is) volt! Emberi szempontból kifejezetten nagy dolognak tartom, hogy mindezek után Judy nem a konkurenciát, hanem a zenésztársat látta Szabiban. Nem a féltékenység vagy a jogosan megszerzett és kiérdemelt új pozíció elvesztésétől való félelem dolgozott benne, hanem a zenekar továbblépésének lehetőségét látta a helyzetben. Nagy dolog ez, akárhogy is nézzük! Judy ezen a ponton is csillagos ötösre vizsgázott.
Szó mi szó, azzal, hogy a Bedlam és a Black-Out kicsit dicstelen földbe állása után a dolgok évekkel később így alakultak, a sors valahol igazságot szolgáltatott mindannyiunknak. Talán az egész közeg – zenészek, újságírók és rajongók is – megérdemeljük, hogy Fodor Zoltán énekes, Hankó Zoltán Judy gitáros és Újvári Péter dobos, Szabival és mindenki kedvenc basszusgitárosával, Binges Zsolttal kiegészülve most már egy zenekarban alkosson.
Mert nem kérdés, Fodiéknak és Szabinak alkotnia kell!
A magyar rockzenei élet egyik legdühítőbb és egyben legelkeserítőbb hiátusa volt, hogy az idősebb Csányi-tesó, az ország egyik legkiválóbb szerzője, a Black-Out A szív diktál című lemezét követő földbeállása óta alig-alig írt dalt, legalábbis a nagyközönség számára elérhetőt, talán egy-két Black-Out-, Kowalsky Meg A Vega- és Roy & Ádám Trió-kivételtől eltekintve. A Storm the Studióhoz való csatlakozása az új kezdetet is jelentheti, már ha még bármit is újra akar kezdeni zenei karrierjével.
Hogy mennyire hiányzott ő a hazai rockszíntérről, az a lemez hallgatásakor gyorsan kiderül. A II-höz írt Meztelen és Az álmatlan című felvételek a legszebb Csányi-időket idézik, Szabi vokáljai szokásosan ötletesek és színesek, ráadásul olyan szólókat hallunk mindkét dalban, amilyenekre már nagyon régen vártunk (mondjuk a Meztelen-végit még hallgattam volna egy ideig; akárhányszor szembe jön, az őrületbe kerget azzal, hogy olyan hirtelen és gyorsan vége szakad)!
Ugyancsak sokat gondolkodtam azon, hogy a zenekar nagyon befogadható, már-már rádióbarát, de azt ott elhangzóknál sokkal mélyebb és intelligensebb dalokat tartalmazó második lemeze miért nem lett az elsőnél keményebb, metálosabb? Merthogy papíron simán lehetett volna! Oké, az idő előrehaladtával a zenei ízlés változhat – talán mindannyian kicsit befogadóbbá, nyitottabbá válunk -, de egy olyan banda fő dalszerzője, mint Judy, aki bevallottan szereti például a Toolt, igazán hozhatott volna egy-két zakatolósabb ötletet is. Mindannyiszor, amikor bevillan, hogy a Bedlam 2009-es visszatérésekor a feldemózott Festival Spectacular és America the Whore (plusz az újrafelvett Face of Distress), valamint a Walk with Me mellett Judynak volt egy csak koncerten játszott hatalmas, zúzós, toolos új dala, a House of Delusion, akkor felteszem magamnak a kérdést, a fenébe is, miért nem ír a Storm the Studio számára is hasonlókat?
Persze, tudom, Szabi és Judy esetén is teljesen felesleges „mi lett volna/mi lenne, ha” kezdetű kérdésekkel jönni, de amikor Újvári Petya és Binges Zsolti személyében az abszolút legjobbak között említhető ritmusszekció áll mögöttük, akkor a srácok kényelmesen beleülhetnének a metálos progresszivitás iránti vonzalmuk karosszékébe, és egy kicsit igazán belelazulhatnának a helyzetbe!
Nem mintha most ne tettek volna valami hasonlót, csak egy kicsit másképpen csinálták. Az egész kettes lemeznek általában véve is van egy mindenféle görcstől, megfelelési kényszertől és elvárásoktól mentes, egységes összképe. Első blikkre az egyes Nomad-lemez, a Végál.om.. jutott róla eszembe, sokáig így is kezeltem az albumot, pedig valójában csak a Fehér című dal mozog azon a vonalon.
Fodi üzenetei mondjuk azonnal működtek, a szövegei viszont nem tűntek elsőre olyan gördülékenynek, mint az egyes Storm the Studio-albumnál. Aztán amikor hónapokkal a megjelenés után az egyik nyári reggelen az autóban elindítottam a lemezt, annyira elkapott, hogy hetekig mást sem hallgattam és dúdoltam magamban, mint azt, hogy „kiléptünk a szerepből, nem megy ki a fejemből”, aztán azt, hogy „sose voltam ilyen távol tőled, sose voltam hozzád ilyen közel”, meg azt, hogy „nem élhetsz másként, mint aki vagy, nem élhetsz valaki másként”, és azt is, hogy „csak nézek ki a fejemből, halott bölcsek keletről… nem tanulunk a jelekből”, nem beszélve arról, hogy „fogadatlan prókátor, tanácsok egy rókától”, illetve azt is még, hogy „ahol én ülök, onnan úgy látszik, minden szerepet egy színész játszik”… és így tovább!
Nem tudom, mi a trükk, de Fodi szövegei, dallamai egy idő után iszonyatosan beakadnak, beragadnak, ennél a lemeznél talán a korábbiaknál is jobban.
Vajon mi lehet az, ami miatt neki teljesen mindegy, hogy Bedlamet, Nomádot vagy Storm the Studiót énekel, az eredmény mindig ugyanaz az a kötődés, addikció lesz?
A hozzá hasonló frontemberekben van valami megfoghatatlan a hitelesség-bölcsesség-tisztaság szentháromsága mellett: a mondanivalóval való teljes azonosulás és a kinyilatkoztatás beülről jövő igénye. Egy biztos, Fodira nem lehet nem odafigyelni, a szövegeivel pedig szinte lehetetlen nem azonosulni!
A lemez tizenegy dala egyébként kivétel nélkül működik, hallgatója válogatja, hogy kinek melyik dal a kedvence, hallottam már sok opciót. Nekem a Narancs napfény mindenképpen az, nem tudom úgy hallgatni, hogy ne tartanék a refrénben Fodival, de nagyon szeretem a már említett Meztelen Alice in Chains-es többszólamait, különösen a refrénben. Kedvelem az első lemezt idéző Drótokon pulzáló ritmusait, és a záró Negyedik fal grunge-os/progos/önvallomásos drámáját is. Utóbbi különösen jól áll a zenekarnak, van egy különös sci-fi-ízű atmoszférája, akár egy teljes lemeznyi anyagot is meghallgatnék a Storm the Studiótól ezen a vonalon!
Ahogyan az eddig leírtakból is látszik, a Storm the Studio előtt számtalan út van, bármerre kanyarodhatnak, szinte minden jól áll nekik. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy különösebben változtatnának az irányon. A II. a Covid miatt sokáig készült, talán a következő lemezre nem kell majd ennyit várni, de ne akarjunk egyszerre mindent.
Örüljünk, hogy a srácok zenélnek, dalokat írnak és valószínűleg már a következő lemezre készülnek!
Pontszám: 10/10
__
Storm the Studio – II. (LP)
Megjelent: 2023. április 21.
Kiadta: GrundRecords
Producer/hangmérnök: Vári Gábor
Storm the Studio:
Fodor Zoltán – ének
Hankó Zoltán – gitár
Újvári Péter – dob
Binges Zsolt – basszusgitár
Csányi Szabolcs – gitár
Dallista:
- A világ közepe
- Narancs napfény
- Szellem a gépben
- Meztelen
- Paranoia
- Fehér
- Rituálé
- Álmatlan
- Drótokon
- Egó Rádió
- Negyedik fal
__
__
__
