Miután Axl Rose ország-világgal tudatta, hogy mennyire rajong a Soundgardenért és Chris Cornellért, a Guns N’ Roses menedzsmentje, kifejezetten Rose kérésére akcióba lépett, hogy a Use Your Illusion Tour 1991-es év végi amerikai, valamint az 1992-es európai körére megnyerje magának a seattle-i bandát. Visszatekintésünk második részében a turné viszontagságait és a színfalak mögött zajló folyamatokat mutatjuk be, majd azt, hogy Axl Rose hogyan szerette volna a Nirvanát, a Pearl Jamet és a U2-is beszervezni a koncertkörút további állomásaira.
Síri csend
Az 1987-es nagylemezes debüt, az Appetite for Destruction brutális sikere után nem túlzás azt állítani, a világ rockzene szerető része lélegzet-visszafojtva várta a Guns N’ Roses második albumának megjelenését. 1988 végén ugyan kijött a GN’R Lies EP, de a következő LP-k kiadására egészen 1991. szeptember 17-ig várni kellett. A Use Your Illusion I-II. slágerei és az azt támogató, mozifilm minőségű klipek – You Could Be Mine, November Rain, Don’t Cry -, szédítő magasságokba emelték a zenekart. A sikerekhez nagy mértékben hozzájárult, hogy a Guns N’ Roses nem várta meg a szeptembert, már a megjelenés előtt kilenc (!) hónappal elindította lemezbemutató turnéját. A Use Your Illusion Tour – amit Axl mindenkivel ellentétben csak Get in the Ring Tournak hívott – minden idők egyik leghosszabbjaként került a történelembe. Egészen döbbenetes: 28 hónap alatt 27 országban, 197 koncertet adtak Axl Rose-ék, és 7 millió ember látta őket élőben.
A turné persze tele volt balhékkal. Az alkohollal és különböző drogokkal folyamatosan viaskodó tagok a hatalmas gépezet és saját maguk rabszolgáiként próbálták valahogy túlélni a mindennapokat. Annak, hogy ilyen sokáig tartott a koncertkörút nem csupán promóciós, hanem pénzügyi okai is voltak. A Guns a féktelen pazarlásával a saját csapdájába esett: olyan elképesztő dorbézolást folytattak – például csak az őket kísérő személyzet 130 (!) főből állt -, hogy a mérlegük csupán két évnyi koncertezés után kezdett el pozitív számokat mutatni. A történethez hozzátartozik, hogy a kiadójuk teljesen hülyére vette őket. 1994-ben, a kijózanodás útjára lépő tagoknak jelezték az ügyvédeik, hogy érdemes lenne a Geffent auditálni, mert valószínűleg 6 millió dollárral tartoznak nekik. Fejenként. Igazuk volt.
A Guns N’ Roses számos zenekart felkért, a világjárás különböző szakaszain tartsanak velük, többek között a Blind Melon, a Cult, a Skid Row, a Motörhead, a Smashing Pumpkins, a Faith No More és a Nine Inch Nails is elfogadta a felkérésüket. A Guns N’ Roses megkeresése Susan Silverhez, a Soundgarden menedzseréhez is beérkezett. A cikk első részében már bemutattuk, hogy Axl Rose mekkora rajongója volt Chris Cornellék zenéjének. A dolog nem volt feltétlenül kölcsönös, a Soundgarden főnöke ennek ellenére hatalmas lehetőséget látott abban, hogy estéről-estére tízezrek előtt mutassa meg magát a zenekar.
Susan Silver [a Soundgarden menedzsere]: Felhívtak, hogy játsszunk a Guns N’ Roses turnén. Alig vártam, hogy elmondjam nekik. Nálam volt egy rakás pólóminta egy dobozban, meg kellett mutatnom a fiúknak. Beugrottam hozzájuk a stúdióba, ahol éppen néhány B-oldalas dalt rögzítettek. Szóval odaérek és alig bírok magammal. „Sziasztok srácok! Mondanom kell nektek valamit. Felkértek minket ma… előzenekarnak… aaa… GUNS N’ ROSES TURNÉRA!” Síri csend. Nem válaszoltak semmit. Egy örökkévalóságnak tűnt, míg úgy egy perc elteltével Kim megszólalt: „És a dobozban mi van?”
A Soundgarden tagjait tehát nem izgatta fel különösebben, hogy a világ aktuálisan legnépszerűbb rockbandájával turnézhatnak. Korábban is koncerteztek már különböző metal bandákkal és bár a Guns N’ Roses zenéje, illetve a banda attitűdje továbbra sem volt vállalható számukra, végül rábólintottak a felkérésre. 1996 októberében így emlékezett vissza a Soundgarden akkori helyzetére Kim Thayil.
Kim Thayil: Kezdetben olyan csapatokkal játszottunk, mint a Voivod, a Corrosion of Conformity, vagy a Faith No More, de aztán elértük azt a szintet, amikor már nagyobb bandákkal is turnéra mehettünk. Igen ám, de akkor még nem volt Nirvana vagy Pearl Jam. Mi voltunk a legsikeresebb alternatív kemény rock banda, így aztán ki kellett választanunk azokat a nagyobb metal együtteseket, akikkel nem éreztük cikinek a közös turnét. Ilyen volt a Guns vagy a Skid Row. Duffot ezer éve ismerjük és a Skid Row-s srácokkal is jól kijöttünk.
Ellentétben azzal, hogy egymás között hogyan gondolkodtak, a külvilág felé egyáltalán nem mutatták, hogy kényelmetlen lenne számukra a felkérés. A magyar Metal Hammer (akkoriban „Új Metal Hammer H”) az 1992 januári számában lehozott egy beszélgetést Chris Cornellel és Kim Thayillal, amiben az amerikai Guns N’ Roses turné is szóba került. Kimék arról beszéltek benne, hogy mennyire készülnek a turnéra, mekkora esély ez nekik, hiszen borítékolható, hogy a teltházas aréna turné során rengetegen fogják őket látni majd az Egyesült Államokban.
Chris Cornell: Azt nagyon lényeges még tudni, hogy maguk a GN’R tagok választottak minket, nem a menedzserek vagy a lemeztársaságok állapodtak meg, hanem Axlék döntöttek így, mert tetszett nekik, amit csinálunk. Azt hiszem, hogy [a Guns N’ Roses rajongói] tudnak majd értékelni minket. Persze, az is biztos, hogy a többség csak a Gunsra lesz kíváncsi. Nem tudom, hogy eljut-e hozzájuk, amit csinálunk. Nem hinném, hogy túl elvontak lennénk számukra. Na, mindegy, azt tuti, hogy nagy élmény lesz a dolog.
Tévedett. A Guns N’ Roses rajongóit egyáltalán nem érdekelte a Soundgarden. A turné pedig minden volt számukra, csak nagy élmény nem.
Slash és Kim Thayil a Hollywood Palladiumban, 1991 októberében (Forrás: Rolling Stone)
Ben
A Soundgarden nagy áttörését hozó Badmotorfinger egy hónappal a Ten után, pontosan a Neverminddal egy napon, 1991. szeptember 24-én jelent meg. A lemezen mutatkozott be a zenekar új és immár végleges basszusgitárosa, Ben Shepherd. A langaléta hangszeres a banda régi rajongója volt, alapból gitáros, úgyhogy kicsit meg is lepte, amikor Kim Thayil felhívta és jammelni hívta őt Jason Everman helyére. Ben jó barátja volt Kurt Cobainnek, akivel egy olympiai házibulin találkozott először és akivel azonnal megtalálták a közös hangot. A Soundgarden felkérés idején Kurt nagyon komolyan gondolkodott abban, hogy bevegye a Nirvanába Shepherdöt, de végül lemaradt Benről.
Kim Thayil: Volt még valami, ami hatással volt a döntésünkre: Andy Wood halála. Chris még termékenyebb lett, befejezte a Temple of the Dog lemez megírását. Volt egy olyan az érzésem, hogy úgy gondolja, szüksége van arra, hogy tisztelegjen Andy egyedülálló személyisége előtt. Miután elváltak az útjaink Jasonnal, Chris azt mondta: „Tudod, folyamatosan Benen jár az agyam. Ő is Bainbridge Islandről való, mint Andy. Ismerték is egymást. Senki sem olyan, mint Ben.” Ben nem egy átlagos fickó; ő egy intenzív, kreatív személyiség. Azt gondoltam, hogy Chris meglátásai fantasztikusak voltak.
Ben Shepherd: Csörgött a telefonom, Kim volt az. „Szia Ben, visszatértünk a turnéról, itthon vagyunk. Lenne kedved lógni és meginni egy sört vagy valamit?” Akkor már 21 éves voltam. [Azaz fogyaszthatott már hivatalosan is alkoholt – PM.] Találkoztunk, együtt lógtunk, majd másnap átmentünk Susanhoz és Chrishez, hogy megnézzük az új kutyájukat, egy törpespiccet. És akkor megkérdezték, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a bandához. Köptem egyet a földre és azt válaszoltam: „Persze, bassza meg!”
Az első európai koncerteken még a közönség bőszen „Hirózott”, vagyis Hiro Yamamotót követelte vissza a Soundgardenbe, de aztán szépen lassan elfogadták Shepherdet a rajongók. Ben az első koncerten megpróbált úgy viselkedni, ahogyan Yamamoto, de aztán rájött, hogy sokkal egyszerűbb önmagát adnia, mint megfelelnie az elvárásoknak. Thayil szerint azonnal jobb lett a zenekar a belépésével, annak ellenére, hogy Hiro volt a régi barát, a társalapító és voltak együtt jó időszakaik, de az utolsó közös hónapok – még Jason Everman – csatlakozása előtt, meglehetősen nyomasztóak voltak. Yamamotónak nem tetszett a metálosabb irány és a Soundgarden egyre növekvő sikereit sem túl jól élte meg.
Jeff Gilbert [újságíró]: Ben egy punk rocker. Amikor basszusgitározik úgy néz ki, mint aki meg akarja ölni a hangszerét. Nagyon agresszív, és pontosan erre volt szüksége a Soundgardennek, miután Jason Evermantől megváltak.
Ben Shepherd tehát kiváló megoldásnak bizonyult.
Unottak és boldogtalanok
A Use Your Illusion Tour 1991. január 20-án indult el Rio de Janeiróban. A Soundgarden tíz hónappal később, 1991. december 5-én csatlakozott a Guns N’ Roses-hoz Worcesterben, Massachusettsben. Egy amerikai és egy nagyon rövid európai kitérő után ez volt az újabb USA-kör nyitóállomása, egyben Gilby Clark első koncertje is a Guns soraiban.
A turné első amerikai állomásain főképpen a Badmotorfingerről játszottak Cornellék, a setlist nagyjából így alakult: Searching With My Good Eye Closed, Jesus Christ Pose, Face Pollution, I Awake, Big Dumb Sex, Rusty Cage, Room a Thousand Years Wide, Somewhere, Outshined, Slaves & Bulldozers, Hands All Over, Beyond the Wheel. Ahogyan aztán a turné haladt, az Ultramega OK és a Louder Than Love dalai – így a Flower, az Ugly Truth, a Girl U Want és az Incessant Mace – is egyre többször kerültek elő.
Slash: Miután Gilby bekerült, és ismét turnézni kezdtünk, az 1991 decemberében, a massachusettsi Worchesterből induló szakaszba bevettük a Soundgardent. A kedvenc bandánk volt, tényleg jó érzés volt, hogy sikerült megnyerni őket magunknak, de sajnos nem volt valami jó a viszonyunk velük.
A reakció kölcsönös volt, a Soundgardenen a színpadon is lehetett látni, mennyire kényelmetlen számukra az egész a szituáció. Ilyen körülmények között nem tudták megmutatni a valódi arcukat, illetve nagyon is megtudták. Nem játszották meg magukat. Nem voltak jól és emiatt nem is keltettek jó benyomást.
Eric Johnson [a Soundgarden turnémenedzsere]: Akkoriban a Pearl Jamnek dolgoztam. Jeff Amenttel lementünk Las Vegasba, hogy megnézzük őket. Hogy teljesen őszinte legyek, ez nem az a Soundgarden volt, amit én ismertem. Unottnak és boldogtalannak tűntek. Egy majdnem teljesen üres csarnoknak játszottak. Emlékszem, Kim a szakállával szólózott a koncert utolsó két percében. Látni kellett volna: miután a szakállával játszott, felemelte a gitárt és hagyta, hogy sípoljon. Aztán kedvesen eloldalgott a színpadról. Nagyon szomorú volt az egész.
Az Új Metal Hammer H az 1996 januári számában lehozott egy interjút Chris Cornellel, aki egy nagyon érdekes dolgot mondott az Egyesült Államokon belüli városok felfogásbeli különbségeiről. Az énekes válasza egy európai ember számára fontos magyarázattal is szolgál a keleti parti, az általános európai gondolkodásmódhoz jóval közelebb álló New York-i, valamint a nyugati parti, seattle-i fiatalok életfelfogásának éles kontrasztjáról.
Chris Cornell: Az ember hozzáállása nagyon függ attól, hogy hol nőtt fel. New Yorkban például minden a sikerről szól. Amikor a Madison Square Gardenben léptünk fel a Guns N’ Roses nyitóbandájaként, az ottani rajongóink mind el voltak ájulva a dologtól. Számukra ez már az egyik legnagyobb elérhető sikerek egyike. Ha az ember a Madisonban lép fel, akkor már tényleg valaki. Számunkra pedig csak egy újabb buli volt. Ráadásul egy másik banda koncertjén játszottunk egy kényszerűségből megrövidített műsort, és a közönség java része még a parkolóban tötyörészett. Nem mondhatnám, hogy ez volt karrierünk csúcsa.
Ben Shepherd: A Guns N’ Roses turné egy teljes metal-cirkusz-viccparádé volt. Egy őrület. Soha nem akartam stadionokban játszani. A hangzás egy rakás szar és nagyon távol vagy a közönségtől. Szóval álltunk ott, tettük a dolgunkat ugyanazon segg rock arcok, ugyanolyan típusú emberek előtt, akik korábban megpróbáltak megverni, amiért punk rocker voltam. Úgyhogy masszív ellenérzéseim voltak a közönséggel szemben.
A Soundgarden 1992-ben (b-j): Kim Thayil, Chris Cornell, Matt Cameron, Ben Shepherd
Oz, a nagy varázsló
A színfalak mögött eközben olyan dolgok zajlottak, amik nem csak furcsák és idegenek voltak, de életre szóló tanulsággal is bírtak a Soundgarden tagjai számára. Szinte biztos, hogy Matt Cameronék számítottak arra, hogy lesznek sztárallűrjeik Axl Rose-éknak, de a valóság talán még őket is meglepte. Az ugyanis sokkal durvább volt.
Matt Cameron: A Guns N’ Roses-turné egyfajta rémálom volt a backstage-et tekintve, egy másik része viszont nagyon vicces. Egy olyan lecke, ami felnyitotta a szemünket arról, hogy hogyan ne turnézz, ha sikeressé válsz. Mindegyik [Guns N’ Roses] tagnak volt egy testőre és egész idő alatt iszonyat pazarlás ment. Axl egy vagy két órán keresztül várakoztatta a zenekart, mielőtt színpadra léptek volna és ezért minden egyes alkalommal orbitális méretű büntetéseket kellett fizetniük a szervezőknek.
Rose nem ismert korlátokat, nem voltak határok, bármit, bárhol és bármikor megengedett magának. Miközben egyik oldalon ez a fajta féktelenség és megalománia jellemezte őt, a másik oldalról mániás depresszióval küzdött.
Chris Cornell: [Axl] mindig bujdokolt valahol, valami személyes krízis miatt. Mindig! Egyszer ott voltam, amikor a menedzserükkel, Doug Goldsteinnel arról beszélgetett, hogy kellene neki egy Good Year-léghajó a koncertre. Azt mondtam viccből – annak ellenére, hogy igaz volt – hogy a Fuji-léghajó a legnagyobb léghajó a világon. Erre Axl: „Ez az! Legyen egy Fuji-léghajó!”
2012-ben a New York-i Vulture magazin arról kérdezte Chris Cornellt, hogy mi maradt meg a legjobban benne az 1992-es Guns N’ Roses turnéról.
Chris Cornell: Anélkül, hogy bármilyen negatívumot is mondanék Axlről, a leginkább arra emlékszem, hogy Slash, Duff és mindenki más normális, jószívű, rendes srác volt, akik mindössze annyit akartak, hogy egy rockzenekarban játszhassanak. De ugyanakkor a színfalak mögött ott volt ez az Oz, a nagy varázsló karakter, és úgy tűnt, hogy teljesen megbonyolítja a lehető legideálisabb helyzetet, amiben csak lehettek. Azt, hogy ők voltak a legsikeresebb és leghíresebb zenekar a bolygón. Minden egyes alkalommal rajongók tízezrei akarták hallani a dalaikat. Néhány jól ismert ok miatt akadályba ütközött az, hogy [a zenekar tagjai] egyszerűen csak kimenjenek a színpadra és a részesei lehessenek ennek az egész dolognak. Erre emlékszem a legjobban. Szomorú.
Egy másik interjúban konkrétumokat is mesélt az emlékeiről.
Chris Cornell: A két legfontosabb dolog: először is volt egy hatalmas alumínium színpaduk kifutókkal, amelyeknek a végein súgógépek voltak, hogy Axl el tudja olvasni a saját szövegeit. Amiről azt gondoltam, hogy azért egy kicsit furcsa, lévén hogy akkor még csak két lemezük jelent meg. A másik, hogy megtiltották, hogy bárkivel is találkozhasson Axl, miközben az öltöző és az színpad között sétál… hacsak nem Chris Cornellnek hívják az illetőt. Szóval egyik nap látom, hogy Axl jön a testőrével ezen a hosszú folyosón, ahol kizárólag én tartózkodtam és úgy tűnt, azt akarják, hogy összefussunk. Axlön egy ‘Axl Rose’ feliratú fehér teniszcipő, az az icike-picike vörös rövidnadrágja, egy megfordított baseball sapka és egy földet súroló, hosszú bunda volt. Csak jött felém és amikor odaért, azt mondta: „Szia, tesó!” És ennyi. Ez volt az egyik pillanat, amikor úgy éreztem magam, mintha az életem egy képregény lenne – és ez az egész igazából a valóságban meg sem történt volna.
Az amerikai turné gyorsan lefutott, pillanatok alatt az utolsó bulihoz értek, ami az arizónai Chandlerben, Phoenix egyik elővárosában került megrendezésre. A Soundgarden koncertje alatt a Duff McKagan, Slash, Matt Sorum trió egyszer csak a színpadon termett pár felfújt guminő társaságában. Slash anyaszült meztelen volt, cilinderén és csizmáján kívül csupán egy guminő takarta őt. A metal körökben általános, „megvicceljük az előzenekart az utolsó koncerten” viselkedés nem okozott osztatlan sikert: a Soundgarden tagjai – Slash visszaemlékezése szerint – ahelyett, hogy együtt röhögtek volna a többiekkel, rettenetesen rosszul érezték magukat. Lehet, hogy a dolog jól működött volna egy Los Angeles-i glam bandánál, de nem a magát mindig komolyan vevő, teljesen más értékrendet magáénak valló Soundgardennél.
Slash: 1992. február 1-jén játszottuk az utolsó [amerikai] koncertünket a Soundgarden társaságában, az arizónai Compton Terrace-ban. Úgy döntöttünk, hogy egy kis csínytevéssel fogjuk megünnepelni az alkalmat. Duff-fal és Matt-tel magunkhoz vettünk pár felfújható guminőt, ledobtuk a ruhánkat és felmentünk a színpadra hozzájuk. Most, hogy visszagondolok rá, egyedül én voltam teljesen meztelen. Mindenesetre a Soundgarden a Badmotorfinger lemezzel turnézott és egy olyan helyről jött, ahol nem volt mókás rock zenéhez köthető dolgokat csinálni, úgyhogy a történtek miatt megalázva érezték magukat. Részeg voltam és elestem. Valahogy elejtettem a guminőt és abban a pillanatban tök pucér voltam. Így történt.
A Lakeland Ledger nevű floridai lap 1992 augusztusi számában Gilby Clarkot kérte meg, hogy idézze fel, hogy pontosan mi is történt aznap este. Ő máshogy emlékszik vissza, mint Slash, szerinte Matt Sorum az utolsó pillanatban meggondolta magát, így ő ugrott be helyette.
Gilby Clark: Axl nem azért nem vett részt a dologban, mert nyuszi volt. Épp akkor érkezett meg a helyszínre, amikor akcióba lendültünk. Megmondom én neked, kinek szállt inába a bátorsága. Mattnek. Írd le kérlek: Mattnek inába szállt a bátorsága! (nevet)
Slash és a guminő a Soundgarden színpadán (Chandler, 1992. február 1.)
A homlokráncolók
Az chandleri események ellenére a karaván természetesen tovább haladt Európa felé. 1992. április 20-án, a londoni Wembley stadionban rendezett Freddie Mercury emlékkoncertre még csak egy rövid bemelegítésként ruccantak át Axl Rose-ék, a hivatalos startra csak egy hónappal később, május 16-án, az írországi Slane-ben került sor. Az érdeklődés óriási volt, a jegyek minden egyes koncertre pillanatok alatt elfogytak. Úgy tűnt, hogy nincs akkora stadion, amit a Guns N’ Roses ne tudna könnyedén megtölteni.
A két előzenekar nem mindenkit érdekelt, de akit igen, annak különleges pluszt adott a jelenlétük. Slash egy interjúkérdésre válaszolva azt felelte, hogy azért a Faith No More-t és a Soundgardent választották maguk elé az európai turnéra, mert szeretnek olyan emberekkel játszani, akiket kedvelnek. Ez még rendben is lett volna, de bármennyire is bírták a Soundgarden zenéjét, azzal nem kalkuláltak, hogy a seattle-i srácok nem éppen a Földkerekség legbulizósabb arcai. És azzal sem, hogy Mike Patton szép lassan megőrül, és Axlnek, Slashnek, valamint a Faith No More gitáros Big Jim Martinnak kell leülni vele beszélgetni, hogy vegyen vissza a Guns N’ Rosest becsmérlő színpadi megjegyzéseiből, mert különben kidobják a zenekarát a turnéról. Hogy pontosan milyenek emberek is voltak Chris Cornellék, arról Stuart Hallerman, a zenekar koncerthangmérnöke mesélte el az alábbiakat (a történet az első Soundgarden turnéjáról való).
Stuart Hallerman [a Soundgarden hangmérnöke]: Beszálltunk a kisbuszba, és már az első órában kiderült számomra, hogy ezek a srácok egytől-egyig nagyszerű fickók. Barátok és nagyon viccesek! Soha nem veszekedtek, soha nem beszéltek egymás háta mögött, hogy ki kellene próbálniuk egy másik basszusgitárost, meg hasonlókat. Ennek pedig komoly része volt abban, hogy sikeresek lettek. Kim azt mondogatta: „Mind részesei vagyunk a szex és drogok és rock and roll dolognak. Kivéve a szexet és a drogokat.” Szentként viselkedtek az egész úton. Mindannyiukat várta a barátnője otthon, úgyhogy nem volt semmifél kurvázás meg hasonlók. Nem voltak nagy partik. Különösen a korai években nem. Egyszer vittem magammal egy kisebb táskányi füvet a turnéra, de senki nem szívott el belőle egyetlen slukkot sem.
Amikor Hallerman csatlakozott a Soundgarden-csapathoz, a zenekar turnémenedzsere Eric Johnson volt. Vagy ahogyan a többiek hívták, Gunny John, és ennek a Guns N’ Roses tagok fura keresztneveinek is komoly köze volt. A becenevet azonban nem a Use Your Illusion Touron kapta, hanem jóval korábban.
Eric Johnson [a Soundgarden turnémenedzsere]: Az első turné, amit végigcsináltam velük, a nyugati parton volt. A Gunny John egy Los Angeles-i utazás közben született. Ez akkor történt, amikor a Guns N’ Roses már hatalmas volt, úgyhogy mi is kitaláltunk magunknak olyan hülye kis neveket [mint amilyen nekik volt], hogy ezt használjuk a következő koncerten a Club Lingerie-ben, ha jól emlékszem. Jókat röhögtünk, miközben bedobáltuk az ötleteket.
Ennél messzebbre nem merészkedtek a Soundgarden tagjai a Guns N’ Roses társaságában sem. Slashék egyszerűen nem akarták elhinni, hogy Cornellék végig ilyen komolyan veszik magukat. Meglehetősen unalmas arcok voltak a folyton részeg, folyamatosan drogozó főbanda tagjai számára. Se drogok, se modellek, se részeg tivornyázások? A Guns stábjától becenevet is kaptak: ők lettek a Frowngarden, azaz szemöldökráncoló, homlokráncoló garden.
Susan Silver [a Soundgarden menedzsere]: A Soundgarden tagjainak ilyen természete volt, nem lelkesedtek semmiért, így egy ponton a Guns N’ Roses személyzete Frowngardennek kezdte el őket hívni.
Ben Shepherd: Miért hívtak minket Frowngardennek? Mert nem voltunk party állatok. Nem voltunk kibaszott rocksztárok. Nem voltunk olyanok. Mi azért voltunk ott, hogy zenéljünk. Nem a modellek és a kokain miatt. Azért mentünk, hogy pár ajtót szélesre tárjunk.
Chris Cornell szerint megérdemelték a dolgot. Ben Shepherd külön is kapott egy-két becenevet: Frankenbass-nek és Manimalnak hívták őt, mert mindig letörtnek vagy dühösnek látszott. Bár a turné tényleg nem a legjobb élmény volt számukra, de a Guns N’ Roses tagjaival kapcsolatban mindig elismerően nyilatkoztak. Matt Cameron igazán rendes és segítőkész fickóknak írta le őket, és Ben Shepherd is azt mondta, hogy a Guns tagjai – ahogyan a Skid Row-é is – nagyon rendes arcok voltak, egyszerűen nem lehetett őket utálni. Persze a zenéjük egy másik dolog.
Ben Shepherd: Nem szeretem azt a fajta zenét – de ne forgasd ki a szavaimat, amiért ezt mondtam. Ne érts félre, ők mindannyian nagyon jó srácok. Elmondom, mi van. Én egy punk rocker vagyok. Imádom a Black Flaget és a hasonló hardcore bandákat. De azt a fajta segg rockot nem bírom. Semmi dolgom azzal a világgal. Nem vagyok rocksztár, nem szeretem a rocksztárokat, a környékükön sem akarok lenni. Az a szó, hogy rocksztár, nagyon sértő számomra. Van abban valami rosszindulatóság, amikor valakire ezt mondják. Megalázó.
Az egyre növekvő rajongóbázis elsősorban nem a Guns-turnénak, hanem a seattle-i zenekarok térnyerése okozta felhajtásnak volt köszönhető. Aki ott volt valamelyik koncerten, első kézből tapasztalhatta: a Soundgarden egyszerűen nem az a típusú zene, ami a hatalmas betonteknőkben működik, messze áll attól a fajta stadionrocktól, amit első hallásra be tudna fogadni egy átlag rockrajongó. Emellett a közönség összetétele is meglehetősen heterogén volt, így a jelenlévők közül csak minimális számban szereztek új rajongókat Chris Cornellék.
A turné 1992. május 22-én érkezett meg Budapestre. A mai szemmel is fantasztikusan erős összeállítású koncertről Cselőtei László írt beszámolót a Metal Hammer 1992 júliusi számában. A Hammer-alapító jól látta: a turnén való részvételnek nagyjából semmilyen direkt hasznot nem hozott a zenekarnak: „Az akkorra már jócskán megtelt nézőtérről mély, döbbent csend sugárzott a zenekar felé. Az enyhe kifejezés, hogy a publikum nem értette a bandát. Láthatóan senki sem ismerte a seattle-i együttest. (…) ‘Mit vártok a Guns turnétól?’ – kérdezte a Headbangersben ‘lófejű’ Vanessa a Soundgarden tagjait. ‘Egy kis ingyen kaját’ – jött a realista válasz. És valóban, ennél több haszna nem volt a bandának a fellépésből. (…) Kár, hogy így történt, mert biztos vagyok benne, sokakat maga mellé állíthatott volna a Soundgarden, ha jobb hangminőségben, pár perccel hosszabb műsorban mutatkozhat be.”
A Cselő által említett interjút megaláltuk, íme.
A turné megviselte a Soundgarden tagjait és az alapközönségüket is: a Use Your Illusion Touron való részvétel miatt rengeteg Sub Pop/punk rock/indie fanatikust elidegenítettek maguktól Cornellék. Az ős-rajongók azt gondolták, hogy a zenekar korábban a határon belül volt: valamiféle metal, valamiféle punk dologként könyvelték el őket, de amiért a Guns N’ Roses-szal keltek útra, átlépték a határt.
Matt Cameron: Mi egy metal banda voltunk. Egészen biztos, hogy volt egy metálos élünk. Büszke vagyok erre a tényre. Mindig is azt gondoltam, vicces, hogy az összes píszi punker elutasított minket, mert turnéra mentünk a Guns N’ Roses-szal.
Chris Cornell: Nem hiszem, hogy különösebben segített volna minket a dolog. Nem gondolom, hogy több lemezt adtunk el annál, mintha mi magunk indulunk volna el egy saját turnéra. Amikor egy olyan zenekarnak nyitsz, mint a Guns N’ Roses, nagyon kevés embert érdekel az előzenekar.
Slash: Egyetlen grunge bandával sem sikerült megtalálnunk akkor a közös nevezőt, mert akkoriban nagyon nagynak számítottunk; mi voltunk a kor Led Zeppelinje, ezért azok, akik az underground világából érkeztek, és indie-szemszögből nézték az eseményeket, kövérnek, lustának és önteltnek tartottak bennünket. Elvittek őket turnézni, de nem szóltak hozzánk. Ez álszentség volt, mert valójában nem akartak ott lenni, de tudomásom szerint mégsem mondtak nemet a bulikra. Mindegy, a lényeg az, hogy Duff meg én elég jól kijöttünk Chris Cornellel és Kim Thayillal, megértettem őket, hogy megpróbálnak kimaradni a körülöttünk zajló cirkuszból.
Chris Cornell: Nem volt kimondottan túlfűtött a srácok [nézők] reakciója. Mondjuk úgy, türelmesek voltak velünk. Néhányuknak tetszett is, amit csináltunk. Persze, sokan még meg sem érkeztek, mikor mi már játszottunk. Ettől függetlenül rengeteg ember látott bennünket és remélhetőleg mély nyomokat is hagytunk bennük. Hamarosan kiderül.
Cornellék tehát végigjárták a Guns N’ Roses-szal az összes újabb amerikai és európai állomást, majd egészen 1992. július 2-ig, a lisszaboni európai zárásig velük tartottak.
Ne akard megmondani nekem, hogy mi a munkám
1992. július 2-án tehát befejeződött a Use Your Illusion Tour második európai szakasza. A Soundgarden kiszállt és a Skid Row-val folytatta végre kisebb, színházterem nagyságú helyeken. A turné egyhetes pihenőjét kihasználva Chris Cornellék a Melvins társaságában lenyomtak egy bulit Vancouverben, majd a seattle-i Paramount Theatre-ben – szintén Buzz Osbornékkal – két koncertet is adtak, hogy egy videófilmet rögzítsenek Motorvision címmel. A Rocket újságírója, Grant Alden megdöbbenve látta, hogyan alakult át a Soundgarden közönsége az elmúlt időben: a mosh pit már nagyon korán beindult, „a közönség a székeken állt és folyamatosan a fáradt ördög jelet [metal-villa] mutogatta a színpad felé”. A csordultig telt nézőtér egyik fele teljesen új volt volt. A Soundgarden nagyon jól játszott, de a régiek megdöbbenve látták, hogy a kereskedelmi sikerek a zenekar körüli közeget teljesen megváltoztatták. Hát még, amikor az A&M egyik alelnöke felsétált a színpadra, hogy átadja Cornelléknek a Badmotorfinger eladásai után járó aranylemezt!
A Guns N’ Roses eközben a következő etapra, egy valódi nagy dobásra készült: július 17. és október 6. között a Metallica társaságában járták be az Egyesült Államok stadionjait. Axl nagyon szerette volna, ha a Nirvana is csatlakozik hozzájuk, de Kurt Cobainék meg sem hallgatták a Guns N’ Roses ajánlatát.
Bryn Bridenthal [a Geffen pr vezetője]: Axl azt akarta, hogy a Nirvana nyisson a Guns előtt, mert hallotta ő is, hogy mennyire különleges a zenéjük, és bárhogyan is, de segíteni szeretett volna nekik. Csak úgy, mint egy új, fiatal bandának. Nem számolt viszont azzal, hogy ők álltak az egész [grunge] mozgalom élén. [Axl] egyszerűen nem értette, hogy miért nincsenek benne [Kurték] a dologban. Axlnek dolgozott a nővére, Amy. Amy egy napon felhívott és azt kérdezte: „Miért nem akarják elfogadni a segítségünket?” Azt válaszoltam: „Mert ti mind azt képviselitek, ami ellen ők vannak. Ti egy nagy, sikeres, nagykiadós millárdos banda vagytok. Pont a Nirvana ellentéte.” Axl nem gondolta úgy, hogy a Guns ilyen lenne.
Axl Rose azonnal felismerte és megértette a nyilvánvaló különbséget a seattle-i bandák és az aktuális Los Angeles-i trendbandák attitűdje és hozzáállása között. A saját zenéjén ugyan nem akart változtatni, de tudta, hogy mitől működnek olyan jól az új alternatív rock és grunge bandák a közönség körében. Doug Goldstein, a Guns N’ Roses menedzsere szerint Duffot és Slasht Axl győzködte arról, hogy hallgassák meg a Nirvana és az Alice in Chains lemezeit.
Doug Goldstein [a Guns N’ Roses menedzsere]: Axl Rose imádta az Alice in Chainst. Nagyon szerette őket. Axl vette rá Duffot és Slasht, hogy hallgassák meg a Nirvanát. Azt mondta nekik: „Srácok, ez az, amerre a zenei világ tart.”
A világ arra tartott valóban, de az a világ nem tudta elfogadni őt. Kurt Cobain, de főképpen felesége, Courtney Love Guns N’ Roses utálata a nagyvilág számára ismert volt, ahogyan az is, hogy Kurt visszautasította a Guns N’ Roses megkeresését. Az üzengetés innentől kezdve mindennapos volt, de ezt a háborút nem Axl Rose kezdte. A történetet mindenki ismeri, ezzel együtt egyetlen nyilatkozat vagy cikk sem adja vissza jobban a Guns N’ Roses énekesének csalódottságát, mint az 1992. szeptember 2-i, a floridai Orlandóban megrendezett koncerten, a közönséghez intézett szavai. Még akkor sem, ha nyilvánvalóan túllőtt a célon.
Axl Rose: Adódott némi problémánk az úgynevezett alternatív zenekarokkal. De mi ez a szó? Mit jelent? Soha nem használtam. Alternatív, mint valaki, aki alternatív életformát folytat. Amit tudok róla, az mindössze annyi, hogy a kibaszott rádióadók nem játszhatják a dalainkat. És a rádióadók nem játszhatják a Metallica dalait sem. Úgyhogy ma este itt a miénk a világ legnagyobb alternatív közönsége. Azt hiszem, hogy a problémák akkor kezdődnek, amikor azon kezdesz el agyalni, hogy te mindenkitől különbözöl az egész kibaszott bolygón. Talán egy kicsit tényleg másképp csinálod a dolgaidat, de van egy olyan érzésem, hogy te talán ugyanolyan ember vagy. Talán ugyanolyan emberi lény. És most az alternatív egyetlen dolgot jelent számomra, azt, amit Kurt Cobain a Nirvanából, aki alapvetően egy kibaszott drogos, egy drogos feleséggel. És ha kisgyermekük valamilyen rendellenességgel születik meg, akkor mindkettejüknek a börtönben a helye. Ezek az én érzéseim. [Kurt] túl jó és túl menő ahhoz, hogy elhozza nektek ide a rock’n’rollját. Mert a legtöbbeteket nem szeret, nem jön el ide még akkor sem, ha ti szeretitek az ő zenéjét. Úgy tűnik, hogy ez egy általános érzés az alternatív bandák között. Azt sem akarják, hogy a többség szeresse őket. Szeretnének kimaradni ebből az egészből.
Axl, Nirvana baseball sapkában (forrás: Ultimate Classic Rock)
Miután a Nirvana nemet mondott, Axl Rose egy Guns N’ Roses/Pearl Jam/U2 közös turnéban is gondolkodott a Metallica kör után. Ahogyan a Nirvana esetén, úgy most sem rajta múlt, hogy nem jött össze a dolog. Hogy pontosan mi történt, azt egy 2018-as rádióinterjúban Doug Goldstein mesélte el.
A Guns 1993. május 22-én Tel-Avivban koncertezett. Izraeli tartózkodásuk egyik reggelén Rose odament Goldsteinhez és azt mondta neki: „Nem érdekel, ha mi nyitunk, nem érdekel, ha nem kapunk érte pénzt, de szeretném, ha játszhatnánk egyetlen vagy akár több alkalommal is a Pearl Jammel, a U2 pedig zárhatná a bulikat. Fel tudnál hívni minden érintettet?” Goldstein azonnal munkához látott. Először a U2 menedzserét, Paul McGuiness-t tárcsázta, aki benne volt a dologban és azt válaszolta, hogy arról majd később egyeztetnek, hogy ki legyen a főbanda, de Goldstein újra megerősítette, hogy Axl ragaszkodik ahhoz, hogy a U2 legyen az. Rose hozzáállása azért is érdekes, mert ebben az időben a Guns N’ Roses volt a legnagyobb durranás, jóval népszerűbbnek számított Bonóéknál is. Már csak a Pearl Jam menedzserét, Kelly Curtist kellett meggyőznie.
Doug Goldstein [a Guns N’ Roses menedzsere]: Az egyik ujjammal be kellett dugnom a fülem, hogy halljak valamit, mert a koncert elkezdődött, én egy kis bádog helységben voltam, Kelly pedig egy kihangosítón keresztül beszélt velem.
– Kelly, felvennéd a telefont?
– Nem.
– Kelly, nagyon fontos lenne, hogy beszéljünk.
– Jó, de nem érdekel. Mit akarsz, Doug?
– Kelly, nem hallak, egy fülkében vagyok.
Elmeséltem neki a koncert ötletét.
– Á, nem. Ki kell hagynunk.
– Oké várj egy másodpercet. Én menedzselem a Gunst, de amikor van egy ötletem, azt általában meg szoktam beszélni a zenekarral.
Aztán így folytattam:
– Te most a zenekar nevében beszélsz?
Azt válaszolta:
– Nem érdekel a dolog.
Én erre:
– Nem érzel erkölcsi felelősséget azért, hogy legalább fuss egy kört a zenekarral?
– Kibaszottul ne akard nekem megmondani, hogy mi a munkám!
– Oké, jó volt veled beszélni, nagyszerű életed lehet!”
Axl álmai tehát a Nirvanával és a Pearl Jammel sem teljesültek.
A Soundgarden-történet azonban itt még nem ért véget.
__
(folyt. köv.)
__
Az első rész ide kattintva olvasható el!
