A Mudhoney európai turnéja sajnos ismét elkerülte Budapestet, így annak, aki a tavalyi Plastic Eternity lemezbemutató körútjának valamelyik állomásán részt akart venni, annak hosszabb útra kellett vállalkoznia. Vendégszerzőnk, Szécsényi Attila, a Nirvana Collector Hungary nevű Instagram oldal üzemeltetője Belgrádban nézte meg Mark Armékat.
A Dorcol Platz
Mivel igazán korán, négy órával kapunyitás előtt érkeztünk, volt alkalmunk feltérképezni a koncert helyszínét, ami jóval többnek bizonyult annál, mint aminek elsőre tűnt. A Dorczol Platz helyet ad helyi és külföldi zenészek fellépéseinek (mivel kül- és beltéri színpaddal is rendelkezik, így télen és nyáron is szerveznek koncerteket), kiállítást rendez különféle művészet ágaknak, de borfesztivált, lemezbörzét vagy éppen régi fényképező gép vásárt is tart. Ha valaki Belgrádba utazik, érdemes megnézni, hogy mi lesz az aznapi program, mert itt tényleg mindenki talál magának való elfoglaltságot! Az udvaron két söröző is helyt kapott: az egyikben helyben főzött, kisüzemi söröket árulnak úgy, hogy csak egy üvegfal választja el az üzemtől az oda látogatókat. Amíg itt időztünk és a helyi söröket tanulmányoztuk, egyszer csak feltűntek a Mudhoney tagjai. Éppen készülődtek a beálláshoz, így volt alkalmunk meghallgatni a Souvenir of My Trip rövid változatát. Az élményt tovább fokozta, hogy a srácok kiültek iszogatni a kerthelyiségbe, ahol Steve Turner és Mark Ark voltak olyan kedvesek, és aláírták a lemezemet is.
SØWT
A SØWT egy eindhoveni noise rock forrmáció. Átpörgettem egy-két lemezt tőlük a koncertet megelőző hetekben, de bevallom, akkor még nem kapott el annyira a banda, bár a Kids Hurting Kids lemez már akkor is kezdett bekúszni a hallójárataimba… de erről később. Miután – a Mudhoney után kicsit késve – beérkezett a turnébuszuk, azonnal nekiálltak kipakolni, a beállást pedig a maroknyi lelkes hallgató így végighallgathatta. A zenekar tagjaival a koncert előtt aztán össze is lehetett futni, ugyanis annyira közvetlen srácokról/lányokról van szó, hogy simán meghívhatta őket bárki a kerthelyiségben egy italra.
Ahogy belecsaptak az első dalba (Gimmie), mintha visszarepültünk volna az időben, egy korai Sonic Youth koncertre: ahogyan Danielle Warner énekes-basszusgitáros elkezdett sejtelmesen beszélni/énekelni, azzal a fiatal Kim Gordont juttatta eszembe. Az ezt követő Acid Rainnel ugyanezt a belassulós vonalat vitték tovább, majd jött a számomra kedvencé vált Found. Jesse van Eiken gitáros lépett előre, aki szőke hajával és énekével igencsak emlékeztetett egy bizonyos legendás aberdeeni zenekar frontemberére (a SØWT-nél nincs állandó frontember, a dobost leszámítva mindenki mikrofonhoz áll).
A zenekar egyik legfelkapottabb száma a Fuck You! címet viseli, és egy rajongó lelkesen kiabálta, hogy játsszák el neki, amire Danielle egy nagy mosollyal és egy Fuck you too!-val reagált.
A röpke hét perc után újabb lassabb témák következtek (Loss, Stupid Kids, Michael Caine), ez pedig kellőképpen megalapozta az azt követő zúzdát. Ekkor dörrent be a HAHAHA és a Fame, amiben a változatosság kedvéért a másik gitáros, Koen Verhees énekelt. Mire a műsor végére értek a Why-jal, szépen megtelt a terem, így majdnem teltház előtt zárta a csapat az koncertet. Ahogy én láttam, aznap este jó pár rajongót szerzett a magának a zenekar.
Mudhoney
Aki akár csak egy kicsit is érdeklődik a Seattle Sound iránt, hamar rádöbben, hogy a Mudhoney egyszerűen megkerülhetetlen. Ezek a srácok a mai napig is ugyanazzal a lazasággal és eltökéltséggel zenélnek, mint ahogyan azt a kezdetek, vagyis a nyolcvanas évek végén tették. Még mindig humorosak, intelligensek, gúnyosak és dühösek, de legfőképpen önazonosak, nem kevés mondanivalóval. Ha nem is ők a leghíresebbek, de számomra ők a legnagyobbak Seattle-ből. A tavaly megjelent Plastic Eternity lemezt turnéztatják most Európában, ami a hangzását tekintve letisztultabb, néhol kissé pszichedelikus, bár nem hanyagolja a zúzósabb, fuzzosabb vonalat sem.
Az If I Think nyitása után egyből bedörrent az új album egyik leghúzósabb száma a Move Under, ami szerintem még jó sokáig benne fog ragadni a koncertprogramba. Kevesebb fogós dal szerepel az utolsó albumon, de ez mindenképpen azok között van. Szünetet nem tartva csaptak bele a Who You Drivin Now?-ba, onnantól kezdve pedig szinte megállás nélkül zúzták végig a koncertet. A Nerve Attackkel visszakanyarodtunk a Digital Garbage lemez egyik “slágeréhez”, majd a Get Into Yours után belezuhantunk az Almost Everytingbe, ami a különös hangzás miatt kicsit kilógott a repertoárból.
A Mudhoney elsöprő tempót diktált, nem igazán álltak meg a számok között, maximum csak gitárt cserélni. A nagy pörgésben több helyen is pogók kezdtek kialakulni a tömegben, amik aztán a Touch Me I’m Sickre egy nagy, közös tomoblássá csúcsosodtak a nézőtéren. A Plastic Eternity egyetlen kakukktojás dalát Mark csak úgy konferálta fel, mint az egyetlen szerelmes számukat, amit valaha írtak. Ez volt a Little Dogs, ami mindekit hagyott egy kis levegőhöz jutni a Touch Me I’m Sick után.
Az új albumról még lenyomták a Human Stock Catipalt, a Tom Herman’s Hermits-et és a Souvenir Of My Tripet. is. A három közül számomra a legelszállósabb, legpszichedelikusabb Souvenir tetszett legjobban. Sokkal erősebb ez a dal élőben, mint a lemezen. Lementek még olyan nagy klasszikusok mint a Let It Slide, a Sweet Young Thing vagy az I’m Now. Végül az estét a Suck You Dry, Here Comes Sickness, In “n” Out Of Grace hármasával koronázták meg.
A srácok teljesítménye egyenként is kiemelkedő, volt nagyon jó formában játszottak. Bár Steve Turner egy indokloatlanul keveset emlegetett gitáros, számomra egy zseni, elképesztő jó szólókat játszott az este folyamán. Guy Maddison basszusa szilárdan adta az alapot, a 21st Century Pharisees-be szinte még a föld is beleremegett. Az egyik legmeglepőbb dolog az volt, amikor Dan Peters lenyomott egy elég feszes dobszólót (ahol a többiek megpihenhettek egy pillanatra). Mark Arm pedig azon kevés énekesek egyike, akit nehéz nem szeretni. Táncolt, mosolygott, miközben minden erejét beleadta a produkcióba. az énekbe.
A Mudhoney még mindig csúcsformában van!
(A koncert végeztével az egyik Mudhoney road jófejségéből a sok nyújtózkodó kéz közül elsőnek engem választott Steve setlistjével. Így került még egy szuvenír a táskámba. Innen is köszönet érte!)
__
Mudhoney Plastic Eternity Tour 2024
Időpont: 2024. Szeptember 17.
Helyszín: Dorcol Platz, Belgrád
Mudhoney:
Mark Arm – ének, gitár
Steve Turner – gitár
Guy Maddison – basszusgitár
Dan Peters – dob
Setlist
1.) If I Think
2.) Move Under
3.) Who You Drivin’ Now?
4.) Nerve Attack
5.) Get Into Yours
6.) Almost Everything
7.) Good Enough
8.) Let It Slide
9.) Judgement, Rage, Retribution
10.) Sweet Young Thing (Ain’t Sweet No More)
11.) Touch Me I’m Sick
12.) Little Dogs
13.) You Got It
14.) Souvenir Of My Trip
15.) Tom Herman’s Hermits
16.) F.D.K. (Fearless Doctor Killers)
17.) Oh Yeah
18.) Next Time
19.) I’m Now
20.) Paranoid Core
21.) Human Stock Capital
22.) 21st Century Pharisees
23.) One Bad Actor
24.) Suck You Dry
25.) Here Comes Sickness
26.) In “n” Out Of Grace
__
