Los Angeles, 2013. február 17. A King Animal turné zárásaként a csodaszép Wiltern színházban lépett fel a Soundgarden. A koncertet az Artist Den produkció rögzítette és bizonyos részeit egy amerikai televíziócsatornán mutatta be, még ugyanannak az évnek a nyarán. A teljes felvétel sokáig nem volt hozzáférhető, csupán Chris Cornell halála után, 2019. július 26-án tették a nagyközönség számára is elérhetővé. Az anyag végül CD-n, vinylen és Blu-ray lemezen is megjelent, sőt, még az IMAX mozik is a műsorukra tűzhették a filmet szerte a világon. Kritika az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb zenei koncertkiadványáról.
Soundgarden – Live From The Artist Den (2019)
Tudodki
Kevés jobb dolog történhetett a Soundgarden rajongókkal, mint ennek az anyagnak a megjelenése.
A Live From The Artist Den kiadását számos olyan mozzanat előzte meg, ami sokkal inkább a különböző színű, csillogó-villogó csomagoló papírba burkolt profitmaximalizálásról szólt, mint Chris Cornell és a Soundgarden valós művészetéről. Hiányzott a hozzáadott érték, az újdonság és a valódi miért. Bármi is volt a célja, a legtöbb esetben csak ártott a felszínességével a mindenek hátterében a szálakat mozgató Tudodki.
A Cornell halálát követő teljesen felesleges best of kiadvány és a mainstreamből érkező, többségében totális kívülállóval nehezen értelmezhető Los Angeles-i (!) emlékkoncert mellett én a seattle-i szoboravatást is kicsit korainak érzem (bár a jogosságát természetesen nem vitatom). A Rock and Roll Hall of Fame beiktatásra való lobby-t pedig minősítse mindenki a saját értékítélete szerint. Nekem mindenesetre úgy tűnik, mintha nem a zenekar tagjainak lenne fontos ez az egész. A zenének szerintem sem a teljesítményről, a díjakról, a rekordokról, meg az elitizmusról kellene szólnia. Pláne nem azok számára, akik nem ezért vettek annak idején hangszert a kezükbe. Persze most sem ők, a zenészek akarják így intézni az életüket. Hanem Tudodki. Tudodki rátelepedett a Chris Cornell- és a Soundgarden-hagyatékra és olyan irányba tereli a folyamatokat, ami leginkább neki jó. Azok hárman meg csak vergődnek a hálójában.
A fentiekhez képest a King Animal turné zárófelvonásaként, 2013. február 17-én megörökített, speciális Artist Den produkció mindenféle szuper és kevésbé szuperebb dobozban való kiadása végre maga a Soundgarden. És minden más, amiért a zenekart annyira szeretni lehet.
Az Artsist Den
Az Artist Den egy televíziós műsorsorozat neve, ami a 2008-as indulása óta háromszor is Emmy-jelölést kapott – ha már a fentiekben a díjakról volt szó. A koncepció szerint Mark Lieberman executive producer és Alan Light programigazgató választja ki a fellépő művészeket és a koncerthelyszíneket, saját szempontrendszerük alapján. A lokációk mellett szépségük, történelmi jelentőségük vagy az adott fellépőhöz való kötődésük alapján döntenek. A Soundgarden esetén a Wiltern nevű, 1931-ben átadott és a hetvenes évekbeli lepusztulást követően 1985-ban felújított, patinás Los Angeles-i színházra voksoltak. A Wiltern elnevezés annak a két utcának a nevéből ered, amelyek kereszteződésében az épület áll (Wilshire és Western = Wiltern).
Az eseményekre való bejutást nagyrészt a szerencsének köszönhetik a nézők: előzetes e-mailen történő feliratkozás alapján a műsor adatbázisából sorsolják ki a közönséget, akik számára a belépés ingyenes (a jegy személyre szóló és nem átruházható). Az évek folyamán presztízs kérdés lett bejutni, a műsorba ugyanis tényleg csak a legjobbak kerülhetnek be: a Soundgarden előtt és után olyan előadókkal lehetett találkozni, mint Robert Plant, Ringo Star, Ben Harper, Alanis Morissette, Tori Amos vagy éppen Norah Jones, Adele és Ed Sheeran. A teljes estés koncertből egy egyórás műsort vágnak össze a szerkesztők, amiben a dalok mellett interjúkat is készítenek a fellépőkkel. Így történt ez a Soundgarden esetén is. A négy zenésszel készült – őszintén szólva nem túl izgalmas – beszélgetések teljes hosszukban megtalálhatóak a Blu-ray lemez extrái között. Az este folyamán eljátszott dalokból az Incessant Mace, a Taree, a Spoonman, a Blind Dogs, a Rowing, a Non-state Actor, a Thousand Days Before, a Rusty Cage, a New Damage és az Outshined került végül adásba. Az amerikai televízióban a hatodik évad második részében (S06E02) debütált Cornellék fellépése, a szezon premier pedig 2013 júliusában volt.
Az Artist Den egyes részeit 1080-as HD kamerákkal és 64 csatornás Apogee’s custom Symphony I/O multitrack rendszerrel rögzítik, vagyis elképesztő minőségben! Pont olyan kitűnő kordokumentum a felvétel az újraegyesülést követő Soundgardenről, mint amilyen annak idején a Louder Than Live (1990) vagy a Motorvision (1992) volt! Annak ellenére is az, hogy Kim Thayil azt nyilatkozta, hogy a reflektorfény és a kamerák miatt talán egy kicsit idegesebbek és visszafogottabbak voltak a szokásosnál.
A koncert
A nyilvánvalóan sok-sok utómunka ellenére nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Soundgarden bombaformába került a King Animal turné végére. Chris fantasztikusan énekel, az Audioslave-féle hangproblémáinak (érts: magasak fokozatos eltűnése) nyoma sincs. Hogy ebbe a technika mennyit segíthetett neki, az egyáltalán nem fontos már. Ha volt is belenyúlás, azt nem lehet észrevenni és csak az anyag javára szolgált! A huszonnyolc dalos – valójában huszonkilenc, de az utolsóként elővezetett zajongást, a vicces nevű Feedbacchanalt nem nevezném annak -, két és félórás koncert egészen egyszerűen pazar.
El lehet egyes dalokon időzni és érdemes is, de még mielőtt belevágnánk, Matt Cameron játékáról külön is ejtsünk néhány szót. Azt a temérdek, könnyen elérhető Pearl Jam videón már megszoktuk, hogy Cameron milyen elképesztően dobol. De amilyen lazán és erőteljesen letarolja itt a Jesus Christ Pose elejét, majd persze az egész dalt, az technikai és dinamikai szempontból is lélegzetelállító! Meggyőződésem, hogy korunk egyik legjobb rockdobosának a Soundgarden (volt) az első számú otthona és ez soha nem is változott az idők folyamán. Itt vannak ezek a felvételek, nem is kell rá jobb bizonyíték!
A koncert egyébként nagyjából már abban a pillanatban eldőlt, amikor a világítóan zöldszemű, bakancsos Chris Cornell szép lassan besétált a színpadra sötét színű, zakószerű kabátjában és garbójában. Az az ember – bármennyire is akarta Tudodki, hogy valami más legyen – maga volt Seattle és minden más, ami jó volt a városban a nyolcvanas-kilencvenes években. Olyan karizmája volt, olyan sugárzó és erőteljes színpadi jelenléttel bírt, amihez hasonlót senki más sem birtokolt a színtérről. Azon az estén is éppen csak kisétált a színpadra, de már az övé volt minden és mindenki. Pedig még el sem kezdett énekelni.
A koncert meglepetése és legkülönlegesebb pillanata a Blind Dogs megidézése volt. A tinédzser Leonardo Di Caprio nevével fémjelzett generációs remekmű, a Basketball Diaries (Egy kosaras naplója) című mozialkotás betétdala itt hangzott el élőben először. Chris pár mondatban mesélt Jim Carroll-ról és a filmről, majd következett az elvakult, vallásos emberekről szóló szám, az egyik legjobb Soundgarden szerzemény. Rejtély, hogyan jutott az évek során ilyen mostoha sors számára! A Badmotorfingerről elővett és nagyrészt a koncert végére hagyott klasszikusok – Jesus Christ Pose, Drawing Flies, Rusty Cage, New Damage, Outshined, Saves & Bulldozers – természetüknél fogva is működtek, de a legnagyobb húzása öt Black Sabbath-rokon dalnak volt. A nyitó Incessant Mace, a Flower, a New Damage, a Blind Dogs és a Blood on the Valley Floor bizonyította, hogy bár sok idő telt el az Ultramega OK és a King Animal között, sok minden változott a zenekar körül és a nagyvilágban, a Soundgarden sohasem tagadta meg önmagát, bármennyire is nagy volt a csábítás, mindig hű maradt a gyökereihez. Talán ez az egyik oka annak, hogy sokakkal ellentétben a seattle-i négyes mindig hiteles tudott maradni.
A koncerten a Louder Than Love-on kívül minden album megidézésre került. A King Animal dalai, élükön a teljesen Superunknown-kompatibilis Taree-vel, egy cseppet sem lógtak ki a jól ismert szerzemények közül. Aztán a Black Hole Sun nyünyörgése (copyright: RZ) után megváltásként következett a Ty Cobb. Még mintha a zenekar is feloldódott volna a koncert végére, hirtelen egy kis lendület költözött a színpadra. Mondjuk a kiállás utáni basszus-dob kettős minimum furcsa ritmusban játszik egymáshoz képest, de ez lehet, hogy normális, csak eddig nem vettem észre, hogy a dal 27/48,5-ben van.
Pótolhatatlanok
Kim Thayil a napokban azt válaszolta egy új album megjelenésére vonatkozó kérdésre, hogy „Teljes mértékben lehetséges, hogy megjelenik, mert épp azon dolgoztunk [amikor Chris meghalt]. Nyilvánvaló, hogy van még egy lemez bennünk. Vannak dolgok, amiket már megírtunk, vannak, amiket már feldemóztunk és fel is játszottunk.”
A Soundgarden világát semmivel sem lehetett összehasonlítani. Meg sem próbálták őket úgy utánozni, mint a három másik nagy seattle-i pályatársukat, a Nirvanát, az Alice in Chains-t és a Pearl Jam-et. Nem, mert nem lehetett. Még mindig nagyon furcsa leírni múlt időben ezt. Hihetetlen veszteség a Soundgarden. Pótolhatatlan. Ez a kiadvány mutatja meg csak igazán, mennyire.
Bízom benne, hogy a még fiókban heverő, az új lemezre megírt vagy még korábbról itt maradt Soundgarden, esetleg Temple of the Dog szerzemények is hamarosan napvilágot látnak majd!
__
Soundgarden – Live From The Artist Den
Formátumok: Blu-ray, LP, CD
Megjelenés: 2019. július 26.
Kiadja: Univeral Music Enterprises
Zenei producer: Joe Barresi
Tracklist:
- Incessant Mace
- My Wave
- Been Away Too Long
- Worse Dreams
- Jesus Christ Pose
- Flower
- Taree
- Spoonman
- By Crooked Steps
- Blind Dogs
- Rowing
- Non-State Actor
- Drawing Flies
- Hunted Down
- Black Saturday
- Bones Of Birds
- Blow Up The Outside World
- Fell On Black Days
- Burden In My Hand
- A Thousand Days Before
- Blood On The Valley Floor
- Rusty Cage
- New Damage
- 4th Of July
- Outshined
- Black Hole Sun
- Ty Cobb
- Slaves & Bulldozers
- Feedbacchanal
