Chrysta Bell 2017 után, egy elképesztően sűrű turnéprogram kellős közepén látogatott el újra Magyarországra, hogy bemutassa a frissen megjelent Feels Like Love című albumát. Sunday Night Fly a Dürer Kertben.
Chrysta Bell, Budapest (Fotó: Valentin Szilvia, Shockmagazin)
Tammy Preston vs. Chrysta Bell
Friday night, friday night fly In the city, pretty city Boys, boys, boys in the city Girls, girls, girls in the city _
Emlékszem, amikor tavaly az Alice in Chains új lemezének kritikáját kellett megírnom, két dologban szinte azonnal biztos voltam.
Az egyik, hogy bármennyire is jó az anyag, nem szabad túlzásokba esni, nehogy kontraproduktívvá váljon a cikk ahelyett, hogy az elsőre kevésbé lelkes olvasókat újabb meghallgatásra biztatná.
A másik, hogy a William DuVall és a zenekar alkotói teljesítménye iránti tiszteletből, nem fogok az írásban „laynestaleyzni”. Egyszerűen tiszteletlenségnek tartottam volna Williammel és a többiekkel szemben, hogy az új éra, és annak a Rainier Fog lemezzel való megkoronázása után, még mindig a Faceliftet és a Dirtöt emlegessem. És ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy mennyire kedvelem Layne Staley-t és az eredeti Alice in Chains kiadványokat. Míg az első célkitűzésemet nem sikerült teljesítenem, addig a másodikat igen: a Grungery azon kevés felületek között volt, ahol a Rainier Fog kritikában Layne neve egyáltalán nem szerepelt.
Valahogy így voltam Chrysta Bell és a Twin Peaks kapcsán is: vajon tart-e már ott az énekesnő a karrierjében, hogy egy koncertbeszámolóban ne említsük meg a sorozatot, illetve az általa megformált, lassan-lassan kultikus státuszba kerülő Tammy Preston különleges ügynök karakterét? Ahogy a példa mutatja, nem, még nem, de Chrysta Bell – látva az utóbbi időszak töretlen evolúcióját – pontosan ugyanazon az úton jár, mint Jerry Cantrellék: legalább annyira lehet őt szeretni a jelenkori alkotói és előadói tevékenysége miatt, mint a múltbéli okán. A vasárnapi koncertet látva ráadásul még inkább egyértelművé vált a párhuzam.
Chrysta Bell ma sokkal inkább Chrysta Bell, mint valaha. Vagy másképpen: a Twin Peaks harmadik évadának lezárása óta nem volt annyira önmaga és nem volt annyira kevéssé Tammy Preston, mint most. Teljesen megszabadulni talán sohasem fog a szereptől, de lehet, hogy nem is feltétlenül akar, és ez így van jól.
Chrysta Bell, Budapest (Fotó: Valentin Szilvia, Shockmagazin)
Chrysta Bell, énekesnő
Run, run Run with me Fly, fly Fly with me _
A Tammy Preston karakteréhez való pozicionálás tudatos és okos húzásnak bizonyult 2017-ben: a harmadik évados Twin Peaks élmény még friss volt, a brand meg még két és fél évtizeddel később is méregerős. Nem véletlen, hogy „David Lynch múzsájaként” kommunikálták őt a promóterek az akkori turnén, ahogyan az sem, hogy a Sycamore Trees szólt a hangfalakból a koncertek előtt. Nem véletlenül jelent meg Lynch az intrókban, nem véletlenül mozgott kicsit Tammyként Chrysta Bell a színpadon, de a Questions in a World of Blue és a Pink Room (lásd Fire Walk With Me filmzenealbum) sem véletlenül hangzott el a fellépésein. Nem is ért senkit sem meglepetésként, hogy Chrysta Bell mindenhol megtöltötte a koncerttermeket. Tavaly aztán valamiféle átmenetnek voltunk szemtanúi Varsóban: a Roadhouse/Black Lodge-érzések távolodtak, cserébe a valódi én egyre inkább előlépett a kiválóan megformált karakter mögül, ma meg már szinte nyoma sincs Preston ügynöknek.
Iszonyú keményen és tudatosan kellett Chrysta Bellnek dolgoznia azon, hogy eljusson idáig. Egy kérdésre válaszolva már tavalyelőtt arról beszélt, hogy a jövőben inkább az énekesnői karrierjére kíván koncentrálni, minthogy a Twin Peaks esetleges következő évadában szerepeljen. „Bár ki tudja” – tette hozzá sejtelmesen. És hogy mennyire nem a levegőbe beszélt: a zenekar három éve folyamatosan úton van és szinte megállás nélkül koncertezik. Szerencsére nem hanyagolják el térségünket sem, sőt, olyan kelet európai városokba is ellátogattak, amelyekbe mások csak nagyon ritkán. A mostani turnén Párizs, London, Zürich vagy éppen Glasgow mellett a kvartett fellépett Belgrádban, Bukarestben, Kolozsváron és Kassán is, a turnézárás pedig (dobpergés és felkiáltójelek, mindjárt három) Koszovóban lesz.
A tempó, amit ezen a körúton diktálnak, elképesztő: a budapesti koncert előtti négy napban, három ország négy különböző városában, négy fellépése volt a zenekarnak. Brutális vállalás, a fene tudja, honnan merítenek hozzá erőt! Minimális pihenéssel, a sok utazástól és kevés alvástól elgyötörve érkeztek a zenészek Magyarországra, mégis hibátlan koncertet varázsoltak a Dürer Kertbe. „A színpadon elszáll ez a dolog, ott érezzük a legjobban magunkat” – mondta Christopher Smart, a csapat basszusgitárosa. A koncert alatt végig azon morfondíroztam, hogy mindezen hangszálgyilkos körülmények ellenére, miként képes Chrysta Bell estéről estére ilyen gyönyörűen énekelni? Aztán egy külön előadó/rajongó kapcsolati értekezést az is megérne, hogy az énekesnő hogyan tud mindig ilyen kedves, mosolygós, barátságos lenni a koncertek után a közös fotóra és dedikálásra váró idegenekkel, no meg azzal a jó pár, nyelvét lógató/nyálát csorgató, a határokat nemigen ismerő, izzadt, középkorú férfival (tisztelet a kivételnek).
Chrysta Bell, Budapest (Fotó: Valentin Szilvia, Shockmagazin)
A koncert
It's alright, so good Oh yeah, electric Frequency _
Ha az egyszeri ember percekig tartó, látszólag teljesen értelmetlen, sípoló hangokat hall, meg ütemtelenül villogó fényeket lát, valószínűleg a világból is kiszalad, de hogy egy idő után minden bizonnyal őrült idegesség fogja el, az egészen biztos. Ha azonban az illető egy Twin Peaks rajongó, a hatás leírhatatlan. Ez történt itt is, így indult a buli: az intró vége felé a zenészek felsétáltak a színpadra, magukhoz vették a hangszereiket, berobbantak a Tonight We Rise-zal és ezzel egy tizenhat dalos, álomszerű utazás vette kezdetét. Egy picivel más utazás és más álom volt ez, mint eddig, talán kevesebb forgolódással és összegyűrt lepedővel, de ugyanazzal a megfogahatatlan, vibráló lebegéssel, mint korábban bármikor.
Az elmúlt esztendők európai koncert körútjaira igazán rajongóbarát módon lettek összeállítva a setlistek, nagyjából a dalok fele évről évre kicserélődött. Az új lemez, a Feels Like Love pár nappal korábban, a kolozsvári koncert napján jelent meg, így most az azon található szerzemények adták a koncert gerincét. Sok dalt – Undertow, Everest, 52 Hz, Blue Rose – ismerhettünk már a tavalyi EP-ről, míg a Tonight We Rise, a Feels Like Love, a Do You Think You Can Love Me? most debütált a magyar közönség előtt. Aki hallotta már az új albumot, az szinte egészen biztosan várta a Red Angelt is, a Chyrsta Bell életmű talán legjobb dalát: a 8 perc 34 másodperces eposz azonban nem hangzott el, talán valamikor műsorra kerül. Egyébként is, a totál elszállós, epikus, csodálatos hangszerelt szerzemény egyáltalán nem passzolt volna a Dürer Kert puritán környezetébe.
A dalhoz és magához a produkcióhoz is sokkal jobban illene egy patinás színházterem vagy mondjuk a Művészetek Palotája, mint a lepukkant suli-múlttal és interiorral reménytelenül küszködő, amúgy egy Mudhoney vagy egy Melvins koncerthez tökéletesen alkalmas Dürer Kert. A haverokkal oké egy jó kis grunge-buli a hasonló helyeken, de ugyan, ki hívna el randevúra egy dívát mondjuk egy talponállóba?
Kizárólag Chrysta Bellnek és fantasztikus zenésztársainak – Jon Sanchez gitárosnak, Christopher Smart basszusgitárosnak és Jayson Altman dobosnak – köszönhető, hogy a maroknyi közönség teljesen ki tudta kapcsolni a körülményeket. Arról pedig, hogy a középső terem is csak félig telt meg, nem ők tehetnek, de még csak nem is a vasárnap esti időpont.
Mikor, ha nem most? Mikor fordíthatná a körülményeket a javára a szervező, ha nem akkor, amikor éppen David Lynch kiállítás van pár száz méterrel arrébb, a Műcsarnokban, amikor a két új Twin Peaks könyv mellett pár hónapja Lynch vaskos életrajzi kötete is megjelent magyarul, amikor még mindig elérhetőek az HBO GO programjában a Twin Peaks-évadok? Vajon miért nem profitált szinte semmit abból ez az este, hogy az Index és egyes zenei oldalak (például a Shockmagazin vagy a Grungery) újságírói szinte megszállottként rajonganak a sorozatért és Chrysta Bellért?
Kommunikációs szempontból tényleg adott volt ahhoz minden, hogy sokan legyünk a koncerten. Egyszerűen többet érdemelt volna ez a négy kiváló, a koncert alatt végig nagyon keményen dolgozó zenész egy félig üres teremnél. Az összegyűltekre egyébként nem lehetett panasz, aki eljött, pontosan tisztában volt azzal, hogy hova érkezett, hálás és értő közönség fogadta a zenekart a Dürerben. Jó volt látni, hogy az újként érkezők is mennyire élvezték az estét, ami csak megerősítette a nyilvánvalót: Chrysta Bell simán megáll a saját maga lábán is.
A kihagyhatatlan, teljes pszichedelia Friday Night Fly mellett, a mágikus gitárdallamokkal megtámogatott 52 Hz-et, a kivetítőn hatalmas lángokkal megtámogatott Real Love-ot (oké, az mondjuk tényleg Black Lodge volt), az élőben brutálisan ütős (haha) Beat The Beatet, a Rockin in the Free World-ös húzással záruló slágert, az Undertow-t, valamint az utolsó, örök kedvenc Beautifult szerettem a legjobban. A Swing With Me-t ugyan még meghallgattam volna, de a kétdalos ráadás után valójában senkinek sem maradhatott hiányérzete.
Az élő produkció most is sokkal-sokkal erőteljesebb volt, mint az albumverziók és ezzel a zenészek is tisztában vannak. Lassan talán eljön az ideje egy koncertlemez megjelentetésének is. Arról nem is beszélve, hogy egy nagyzenekaros kompiláció (lásd például a 2012-es Hooverphonic With Orchestra Live kiadványát) egészen új polcra helyezhetné Chrysta Bellt. Oda, ahová mi tudjuk, hogy valójában is tartozik.
Vasárnap este Chrysta Bell újra elvarázsolta Budapestet. Egészen pontosan fogalmazva: most már Chrysta Bell varázsolta el Budapestet. Szóval viszlát, Tammy!
Találkozunk Twin Peaksben.
_
Kiss me, kiss me Kiss me, pretty city Boys boys boys in the city Girls girls girls in the city Friday night fly ___
Chrysta Bell – Feels Like Love European Tour 2019
Időpont: 2019. április 7.
Helyszín: Dürer Kert, Budapest
A zenekar:
Chrysta Bell – ének
Jon Sanchez – gitár
Christopher Smart – basszusgitár
Jayson Altman – dob
Turnémenedzser: Andrey Vigdorovich
Setlist:
- Tonight We Rise
- Devil Inside Me
- 52 Hz
- This Train
- Beat the Beat
- Do You Think You Can Love Me?
- Half Asleep
- Everest
- Real Love
- All The Things
- Feels Like Love
- Undertow
- Over You
- Planet Wide
- Blue Rose
- Beautiful
___
A Grungery-n eddig megjelent Chrysta Bell cikkek:
Egy koncert, ami 27 éve kezdődött és soha nem ér véget – Chrysta Bell koncert, Dürer Kert, Budapest
A Twin Peaks éve – 2017 legjei szerintünk – 1. rész: Pintér Miklós
Az idő egy vicces dolog – Chrysta Bell koncert, Smolna, Varsó
In English:
___
Ja, majdnem elfelejtettem: meg kéne tudni, milyenfajta fenyők ezek. Fantasztikusak!
