Ezt is megértük: harminc éves lett a könnyűzenét megreformáló Nirvana klasszikus, rajta a papírpénz felé úszó meztelen csecsemővel – a jubileum remek apropót nyújt az emlékezéshez. Nagy István, az M2 Petőfi TV zenei szerkesztőjének írása.
Hol voltál, mit csináltál?
A „hol voltál, amikor 9/11 történt?” mellett az egyik leggyakoribb visszaemlékező kérdés a „mit csináltál épp, amikor megtudtad, hogy Kurt Cobain meghalt?”, illetve a „mikor láttad először a Smells Like Teen Spirit klipjét?” Az MTV generáció tagjaként én természetesen a zeneadón szembesültem először a dallal, és tátott szájjal figyeltem, ahogy a videóban fokozatosan vadulnak be a nézők, ahogy maga a takarító bácsi is megbuggyan, ahogy ellenállhatatlanul vonaglanak az anarchista szimbólumot viselő pompomlányok, és ahogy a zenekar elkerülhetetlenül szétveri a berendezést. Rögtön tudatosult bennem, hogy ebben a négy percben mindenkinél jobban sikerült összefoglalni azt, hogy mit jelent tizenévesnek lenni, és azt kívántam, hogy bárcsak én is ott lettem volna, és pogózhattam volna a többi tinédzserrel.
Az első megtekintés csak egyike volt a szubjektív benyomások sorának: pár hónappal Cobain halála után az egyik legjobb barátommal úgy ismerkedtem meg, hogy egy buliban egyszerre borultunk meg a Smells Like Teen Spirit közben, és még persze felsorolhatnék egy csomó élményt, ami ehhez a dalhoz köt. Törtem a fejem és nem jutott eszembe olyan dal azóta, ami ilyen szinten változtatta meg a zenei világot – a Nirvana lényegében nyugdíjba küldte a teljesen elröhejesedett hajmetalt, és amolyan szimbolikus jelleggel nem sokkal a megjelenése után az aktuális Michael Jackson albumot taszította le a lemezlista trónjáról. Az undergroundból mainstream lett.
Hiba lenne persze csakis Cobainék számlájára írni a forradalmat, előttük ugyanis jó pár keményebb hangvételű zenekar tett arról, hogy a kilencvenes évek izgalmasabbra sikeredjenek, mint az azt megelőző rózsaszín évtized. A Nirvana – hol kisebb, hol nagyobb mértékben – rengeteget köszönhet a Sonic Youth-nak, a Pixies-nek, a Faith No More-nak, a Red Hot Chili Peppers-nek és a Jane’s Addictionnek, ugyanis ezek az együttesek már komoly alternatívát mutattak a cicanadrágos, tupírozott hajú, kisminkelt metalhősökkel szemben.
1989-ben ehhez már hozzájárult a Nirvana is, de az első lemez, a minimalista költségvetéssel ellátott Bleach még nem kavart nagy visszhangot. Ettől függetlenül már érezni lehetett, hogy valami komoly dolog van készülőben Seattle környékén, köszönhetően a Melvins-nek, a Mudhoneynak, a Screaming Trees-nek, a Tadnek (akikkel Cobainék még Magyarországon is jártak ’89 végén), és már éledezett a későbbi nagy grunge kvartett másik három tagja, az Alice In Chains, a Soundgarden és a Pearl Jam – tény, hogy utóbbi egy kicsivel később nőtte ki magát, részben a Mother Love Bone tagjaiból.
A Nevermind
A Nirvanának jót tett, hogy ’90-ben csatlakozott a zenekarhoz Dave Grohl, aki emberileg és zeneileg is óriási lökést adott a bandának. Összejött egy szerencsés szerződés egy nagykiadóval, a DGC-vel (akik először 46.251 példányt gyártottak le a lemezből, nos, ennél nagyjából 29.953.749-cel több fogyott), producernek leszerződtették Butch Viget, átcuccoltak Kaliforniába, és innentől kezdve tényleg már minden csak a dalokon múlott.
Sokak szerint a minden gitártanuló első riffjét tartalmazó és lefordíthatatlan című Smells Like Teen Spirit (a Pop csajok satöbbi fordítója megpróbálta, olyan is lett) kissé elhomályosítja a lemez többi számát, pedig tizenkét, majdhogynem egyenrangú klasszikusról beszélhetünk. Dalszerzői szempontból óriási a fejlődés a darálós, nyers Bleach-hez képest: egyértelmű a Pixies és a visszafogottabb R.E.M. hatása, és akár annak a korabeli kritikusnak is igazat lehet adni, aki a Beatles és a Black Sabbath házasságának nevezte a Nevermindot (állítólag a frontember meg azt szerette volna, ha a dalokban a Black Flag megerőszakolná a Bay City Rollers-t).
Az időnként fülsértő torzításból ugyanis nagyszerű dallamok bontakoznak elő, a szövegek pedig viccesen kétértelműek, illetve direkt értelmetlenek – Cobain ebből a szempontból részben John Lennontól, részben Michael Stipe-tól merített (elég csak a Smells Like értelmetlen rímeire, vagy esetleg arra gondolni, hogy „I’m on a plain, I can’t complain”).
Csupa telitalálat követi egymást: az In Bloom középtempósan is elképesztóan zúzós, a Come As You Are-ban Cobain bizonygatja, hogy nincs fegyvere (márpedig, ugye…), a Lithium amolyan klasszikus egyszer lassú / egyszer gyors dal, a Territorial Pissings és a Stay Away komplett őrület, a Breed, a Drain You és az On A Plain amennyire gyors, annyira dallamos, a Polly és a Something In The Way pedig már a Nirvana unplugged koncertjét is előrevetítik. Utóbbi dalt, melyben még egy cselló is felcsendül, állítólag úgy vették fel, hogy lekapcsolták a villanyt a stúdióban és csak egy pár gyertyát gyújtottak meg, hogy még kísértetiesebb, még túlvilágibb legyen a hangulat.
Érdemes még megemlíteni az emblematikus borítót, mellyel kapcsolatban ezen sorok írója komoly vitákat szokott folytatni egy jeles hazai popfotográfussal. Az artwork azért is zseniális szerintem, mert megjósolta az album, a zenekar és a frontember sorsát: akár úgy is lehet értelmezni, hogy a képen lebegő csecsemő maga Cobain, akit a bankóval szépen elcsábítanak. És ami a borítót külön hátborzongatóvá teszi, az az akkor még nem sejthető tragikus következmény volt – a világ gazdagodott egy remekművel, nem sokkal később pedig elveszített egy zsenit, aki valószínűleg a legutolsó, klasszikus értelemben vett rocksztár volt.
Zárszó
Rövid karrierjének egyértelműen a Nevermind volt a főműve, ami megjelenése évében még a sok remek lemez közül is maximálisan kiemelkedett. Nosztalgiázni nem túl hasznos, de azért az mégiscsak vitathatatlan tény, hogy jó érzés volt 1991-ben lenni.
__
Nirvana – Nevermind
Megjelent: 1991. szeptember 24.
Kiadó: DGC / Geffen
Producer: Butch Vig
Keverés: Andy Wallace
Tracklist:
- Smells Like Teen Spirit
- In Bloom
- Come As You Are
- Breed
- Lithium
- Polly
- Territorial Pissings
- Drain You
- Lounge Act
- Stay Away
- On A Plain
- Something In The Way
- Endless, Nameless (hidden track)
___
(A cikk eredeti változata tíz évvel ezelőtt az mr2.hu-n jelent meg.)
