A tavalyi év talán legnagyobb rockzenei szenzációja volt, hogy három korábbi Bedlam-tag, a Japánban élő Fodor Zoltán énekes, valamint Hankó Judy Zoltán gitáros és Újvári Péter dobos zenekart alapított Binges Zsolt, Fish-basszusgitárossal, Storm The Studio néven. A formáció azonnal lemezzel jelentkezett, a bemutatkozó koncert első időpontját azonban az ismert okok miatt nem lehetett júliusban megtartani. A zenekar nem adta fel, így az élő bemutatkozásra végül augusztus 13-án, csütörtökön kerülhet sor, az A38 Hajó fedélzetén. Az indulás előtti órákban még telefonon elértük Fodit, hogy megtudjuk mi a helyzet a járvánnyal a távol-keleten, illetve hogyan készül a zenekar a koncertre. Interjúnk.
Helyzetjelentés Japánból
Mikor jössz haza?
Csütörtökön indulok innen, Fukoukából. Dohában fogok átszállni, és majd csak pénteken érkezem meg Magyarországra. Az út úgy 24 óra lesz. Szombaton már próbálunk is egyet, majd augusztus 13-ig, az A38 Hajós koncert napjáig minden nap nyomni fogjuk.
Teszteltél?
Kettőt is csináltatnom kellett, mert Magyarországon azt kérik a beutazáshoz. Nem olyan könnyű a dolog, mert öt napon belül 48 órás eltéréssel kell a kettő, de hétvégén nem dolgoznak itt a tesztelők. Többet beszéltünk arról a többiekkel, hogy hogyan fogok hazakerülni, mint a setlistről. Az egész zenekar ezen dolgozott. Volt, aki a rendőrséget hívta, volt aki az orvosokat.
A televízióban te is láttad, hogy a világ különböző országai milyen reakciókat adtak a járványra. Mi történt Japánban?
Japánban eleve ki van téve a boltokban a fertőtlenítő spray. Errefelé minden télen felüti a fejét az influenzajárvány, emiatt az emberek rendszeresen viselnek maszkot. Azt biztosan sokan tudják, hogy Japánban akkor is hordják ezeket, ha csak meg vannak fázva, nehogy tovább adják másoknak a betegséget. A maszkviselés itt teljesen normális dolog.
Megijedtek azért a Covid-19-től?
Nem. Nem pánikoltak. Mi itt olyan helyen élünk, ahol rendszeresek a környezeti katasztrófák. Nagyon sokszor van mostanában tájfun, meg hatalmas esőzések, földrengések, árvizek. A japánok edzettebbek ilyen téren. Azt mondják, oké, ezekkel a dolgokkal együtt kell élnünk. Fel vannak készülve mindenre.
Ez a mentalitásukból is adódik, nem?
Sok ember szemében a kormány kicsit lassúnak tűnt, mérlegelni kellett a védekezés és a gazdaság egyensúlyát. Szerintem nagyon jól kezelték a helyzetet. Nem voltak például lezárások egyből. Eleve, ha a japánok betegek, akkor is bemennek dolgozni. Itt nincs olyan, hogy valakinek 38 fokos láza van, aztán bejelenti, hogy otthon marad, mert nem érzi jól magát. Tüdőgyulladással is lazán dolgoznak. Ha hazaküldi őket a főnökük, az oké.
A munka az első, meg a teljesítés. Meg hogy ne hagyj cserben másokat. Ez a lényege a japán társadalomnak. Gyerünk, csináljuk együtt, nehogy már miattam ne sikerüljön valami. Ha mégis így lenne, azt nem tudnák elviselni, az szégyen.
Egy fukoukai középiskolában angol tanárként dolgozol. Milyen hatással voltak a te munkádra a korlátozások?
Az iskolákat lezárták hamar, de csak pár online órát tartottam. Jött a tavaszi szünet, ami három hét, aztán pedig újraindították az oktatást, amilyen gyorsan csak lehetett, de biztonságosabb keretek között. Első nap csak az elsősök mentek be, aztán a másodikosok, harmadnap pedig a harmadikosok. Az ülésrend úgy volt kialakítva, hogy cikk-cakkban üljenek a gyerekek, egymástól megfelelő távolságot tartva.
Karantén volt?
Nem volt olyan, hogy nem lehet kimenni az utcára. Sőt, azt mondták, hogy egészségügyi okokból inkább menjenek csak ki. Sétáljanak, fussanak, ne adják fel ezeket a dolgokat, de védekezzenek maszkkal és tartsák a távolságot. Új törvényeket is kellett hozniuk. A második világháború után úgy érezték, hogy túlságosan is hallgattak a kormányra, és úgy döntöttek, hogy nem akarják többé azt átélni, mint amit akkor. Az emberek nem biztos, hogy egyet értettek azzal, amikor elküldték őket a háborúba. De menniük kellett, mert ezt mondta az ország. Azóta megváltoztatták a törvényeket úgy, hogy lehet bátorítani, meg felkérni dolgokra az embereket, de utasítani nem.
Storm plusz Csányi Szabi
A Storm The Studio dalok többsége két gitárra íródott. Honnan jött az ötlet, hogy Csányi Szabi legyen a kisegítő gitáros a koncerteken?
A koronavírus előtti terveink szerint a lemezünk hangmérnöke, a Dystopia énekes-gitárosa, Vári Gabi kísért volna minket. Eredetileg úgy volt, hogy júliusban jövök haza, akkorra voltak lekötve az első koncertjeink. A számok valóban két-három gitárra íródtak, Gábor pedig a felvételek végére már szinte jobban ismerte őket, mint mi. (nevet) Örömmel igent is mondott, viszont az új dátumok már nem voltak jók neki. Azt mondta, hogy nagyon sajnálja, de le kell mondania a felkérést. Ezzel egy időben a Black-Out basszusgitárosai kitettek egy háromrészes videósorozatot a YouTube-ra, azokat nézegettem, úgyhogy Csányi Szabi eszemben volt. Sok szép emlék feljött a Black-Out időszakból, meg amikor még a Bedlammel együtt nyomultunk. Nekünk pedig egy olyan gitáros kellett, aki vokálokkal is ki tud bennünket segíteni. A többiek megkérdezték, hogy van-e valami ötletem, mert Gábor nem ér rá. Én pedig egyből rávágtam, hogy persze, Csányi Szabi.
Mit szóltak hozzá?
Azt mondták, nagyon jó ötlet, Binges Zsolti pedig egyből rávágta, hogy „a szomszédom”! Úgyhogy gyorsan el is érték, ő pedig örömmel jött. Szerintem az ő részvétele pluszt ad az egészhez, teljesen illik a képbe.
Jól emlékszem, hogy ez annak idején úgy volt, hogy eleinte, a korai időkben a Black-Out nyitott a Bedlamnek, aztán később ez megfordult, és ti játszottatok először?
Ezen gondolkodtam, mert már említetted korábban is. Én arra emlékszem, hogy egy vagy két bulit játszottunk, de egyik sem olyan volt, hogy bármelyikünk is főzenekar lett volna. A Totalcarban, a Nyugatinál volt egy közös buli szerintem, meg az E-Klubban talán. Dehát nagyon nagy haverságban voltunk, főleg Szabolccsal. A Bedlam talán az elején népszerűbb volt, aztán ők berobbantak, mi meg lassan kialudtunk az Inside Ash után. Jó kis zenekar volt a Black-Out.
Mindig nagyon élveztük azt, ahogyan a Csányi-tesók, Zoli és Szabi vokáloznak. Akkoriban teljesen Alice in Chains-lázban égtünk, ők pedig simán tudták hozni azt a fajta vokálokat. Úgyhogy hatalmas a tisztelet azóta is.
Amikor bejelentettétek, hogy Szabi fog kisegíteni, a maga szintjén egy kicsit fel is robbant az internet. Ismerte egyébként a Storm the Studio lemezt?
Azt nem tudom, de írt nekem, hogy nagyon-nagyon tetszik neki a lemez. Imádja. Azt mondta, hogy nagyon örül a felkérésnek, teljesen be van zsongva a zenétől.
Ha már a lemezt említetted. Mióta kijött a tíz dal, több mint egy év is eltelt. Van olyan, amelyikre másképpen tekintesz ma, mint amikor felvettétek az albumot?
Én nagyon-nagyon szeretem mind a tízet, nem tudok különbséget tenni közöttük. Mindre a saját gyerekeimként tekintek. Vannak időszakok, amikor egy-egy szám jobban kitűnik a többi közül. Például eleinte a Ha kérdeznék volt az abszolút kedvenc, volt olyan nap, hogy vagy tízszer is meghallgattam, pedig amikor írtuk, nem tűnt nekem úgy, hogy ennyire jó szám lesz. Aztán Petya megoldott benne egy dob-kérdést, ami aztán teljesen feldobta a dolgot. Mostanában amit nagyon élvezek énekelni, az az Üvegszoba, talán az most, amelyik a legjobban tetszik, meg a Pixel. Negatív irányba egyik sem változott. A Szavak hullanakra néha nem érzek rá, ahhoz olyan hangulat kell, aztán rájövök, hogy az is milyen jó.
Koncertek és az új lemez
Ha már a gyerekeidként jellemezted őket, vannak régebbi gyerekeid is. Tíz dal pedig kevés egy koncerthez. Szóval nem téved az, aki arra számít, hogy lesznek más dalok is?
Többször is elmondtam már interjúkban, én úgy jöttem ebbe a projektbe, hogy szerettem volna a Bedlam-rajongóknak most adni valamit újra. Sokan követnek minket még így, 30 év távlatából is. Valami újdonságot akartam nyújtani nekik, de ugyanakkor tudom azt is, hogy a Bedlamet a mai napig is visszavárják. Lesz a koncerten dal abból korszakból is.
Az Inside Ash egy jóval sötétebb hangulatú lemez, mint a Storm the Studio-album, emiatt úgy kellett kitalálnunk a számsorrendet, hogy illeszkedjen egymáshoz a kettő. Lesznek feldolgozások is és két új dalt is meg fogunk mutatni.
Utóbbinak elég komoly hírértéke van, ezeket eddig nem hallhattuk sehol.
Az a jó, hogy Szabinak azonnal ráállt a keze az új dalokra, én meg nagyon örülök neki, hogy eljátsszuk majd őket, mert mind a két új számot nagyon szeretem. A Bedlamet nem akarjuk túltolni, nem akarjuk, hogy ez vigye el a figyelmet.
Fodi, mikor álltál utoljára színpadon, arra emlékszel?
Szerintem a Tankcsapda előtt a Bedlammel. Talán 2009 májusában lehetett a Dieselben, a régi E-Klubban.
Akkor több mint tíz éve.
Furcsa is lesz, mert most már nem ugyanazok a dolgok motiválnak, mint annak idején. Akkoriban király csávó akartam lenni, most meg az lett fontos, hogy a közönséggel és a zenésztársaimmal együtt megéljünk olyan pillanatokat, amit máshogyan nem lehet. Semmilyen más életélmény nem adja ugyanezt. Érettebb lett a hozzáállásom, de hogy ez hogy fog lejönni a színpadról…
A két új dalra visszatérve. Az elmúlt években már egyáltalán nem olyan zenéket hallgattál, mint a korai Bedlam-időkben, ami teljesen normális. A Primust, a Jane’s Addictiont, Jimi Hendrixet szoktuk mostanában emlegetni, míg Judy inkább a keményebb, Tool-os vonalat szereti. Az új dalokban ez a kettősség valamilyen szinten érződni fog?
Az új lemezt ott fogjuk folytatni, ahol az előzőt abbahagytuk. Én úgy érzem, hogy az egyes lemezen is elütnek bizonyos dalok a másiktól, más a hangulatuk, mást adnak. Szeretjük, hogy bármit játszhatunk, ami belefér az elgondolásunkba. Ha mind a négyen rábólintunk valamire, akkor az maradhat. Nincsenek korlátok, épp ez benne a jó. Kilenc új dalunk van, ebből kettőt fogunk bemutatni.
Stúdiózni is fogtok, amíg itthon vagy?
Az eredeti terv az volt, hogy amikor hazajövök, felvesszük az új albumhoz az éneksávokat. Előfordulhat azonban, hogy idő hiányában mégsem tudok felénekelni mindent. Meglátjuk. Nem volt annyi időnk felkészülni, mint legutóbb. Lelkileg mindannyiunkat kicsit odavágott a koronavírus. Néztük a híreket, az elménk mással volt elfoglalva sajnos. 2020-ban nehéz alkotni úgy, hogy nem tudod, mi lesz a jövőben.
Tudom, hogy szereted a Soundgardent, de azért érdekes kombináció, hogy a Superunknowns, azaz egy tribute banda játszik majd előttetek. Miért pont ők?
Nem ismerem a hazai viszonyokat, de azt gondolom, hogy akinek a Soundgarden bejön, annak a Storm the Studio is tetszeni fog. A Hajó szerette volna, hogy mindenképpen ők játsszanak és mi nem tiltakoztunk. Nagyon örülök, hogy a Superunknownsra esett a választás, mert mindannyian imádjuk a Soundgardent.
Az A38-as bemutatkozó buli másnapján Kazincbarcikán lép fel a zenekar. Az a koncert is különleges lesz.
Judy és én onnan jövünk, meg persze korábban Cicó és [Mester] Csaba, vagyis a Bedlam négyötöde. Ez most egy új hely, az a neve, hogy Kocka, ők kerestek meg minket, hogy hát „csak ’barcikai a zenekar”. Ugyan ez nem teljesen igaz, de ők mégis annak érzik, a Bedlamet pedig nagy becsben tartják. Oda mindenképpen el kellett menni. Lett volna egyébként máshol is koncertünk, Esztergom le volt már kötve, aztán ott volt Debrecen és Sopron is, de a koronavírus minden tervünket áthúzta.
Már csak pár nap választ el attól, hogy a Storm The Studio végre élőben is bemutatkozhasson. Nem sokan fogadtak volna arra, hogy bármi is történt körülöttünk az elmúlt hónapokban, mégis összejöhet a dolog.
Nekem furcsa volt, hogy a különböző országok szinte versengtek, hogy melyik tud jobban védekezni a koronavírus ellen. Szerintem ezt a problémát együtt, az emberiség problémájaként kellene kezelni. A széthúzás, ami Magyarországon és a világon is megy, nagyon nem tetszik nekem. Nem érzem jól magam, amikor ilyenekről hallok.
Azt az egy dolgot akarom a Storm-koncerten közvetíteni, hogy mi mindannyian egyek vagyunk. Ez az üzenete a zenénknek. Legalábbis számomra. Egyek vagyunk a természettel, egyek vagyunk az emberiséggel, együtt kell megoldanunk a problémákat, nem pedig ujjal mutogatni, hogy kinek, mi a hibája.
__
__
Storm the Studio koncert
Időpont: 2020. augusztus 13. csütörtök
Helyszín: A38 Hajó, Budapest
Vendég: Superunknowns (Soundgarden tribute)
Jegyek:
- Elővételben (augusztus 12-ig): 2000 Ft – ide kattints!
- A helyszínen: 2500 Ft