„A részletgazdagabb látásmódot apámtól tanultam meg. De tanítva soha nem voltam. Mindenre az volt a válasza, hogy gyakoroljak. Passzív segítség volt. Azt mondta, találd ki saját magadat, én is azt tettem” – meséli Lugosi Dani, a Polytrip frontembere. Gyerekkoráról, az édesapjával, a Beatrice-gitáros Lugosi Lászlóval való kapcsolatáról, a Nirvana-örökségről és a Polytrip Beyond című bemutatkozó lemezéről beszélgettünk az énekes-gitárossal. Nagyinterjúnk.
„A szólót szard le, a riff megy?”
Legutóbb a harmadik évtizedes Tankcsapda koncert előtt futottunk össze a Budapest Parkban. Meghívtak Lukácsék, hogy a zenekarral és Nagy Feróval add elő a Nagyvárosi farkast és gitározd te édesapád témáit. Hogyan jött a felkérés?
„Debrecenben és Szarvason is be volt tervezve egy-egy Nirvana-akusztik koncertünk Takács Vilkóval. Mivel Vilkó Szarvason a Ganxsta Zolee-val közös Los Diavolos duó tagjaként is fellépett, hogy ne kelljen visszamennünk Zolee-ért Budapestre, ő is velünk tartott Debrecenbe. A koncert után Zolee kiderítette, hogy Bochkor Gábor éppen a városból nyomja a rádiós ügyeit, úgyhogy átmentünk a Roncsbárba, ahol éppen valami hatalmas vigasságot tartottak. Ott volt Lukács és Fejes Tomi is. Fejessel már korábban is kapcsolatban álltam, mert mindig mondta, hogy szívügye a Beatrice és felajánlotta a segítségét apám régi Gibson SG-jének előkerítésében. Elkezdtünk dumálni, Lukács pedig odajött, hogy ne haragudj, most esett le, ki vagy.”
Ismertétek korábbról egymást?
„Találkoztam már vele, mert amikor fel akarták dolgozni a Tankcsapdával a Nagyvárosi farkast, össze kellett futnunk a dal szerzői jogai miatt. Szóval elkezdtünk iszogatni és felajánlották, hogy lépjek fel velük és Feróval a parkos koncerten. Másnap reggel, pár óra alvás után elindultunk Szarvasra és kérdeztem Vilkót az autóban, hogy tényleg volt ilyen felkérés? Róla tudni kell, hogy hatalmas tankcsapdás, nagyon szereti Lukácsot. Láttam a fején azt a vicces sértődöttséget: ’Igen, kell menned a Budapest Parkba, meg is néznélek, de marhára nem érek rá, mert akkor pont Zolee-val fogok koncertezni.’ Imádom őt!” (nevet)
Hogy érezted magadat a bulin?
„Nyilván tudom a dalt, ennek ellenére nagyon készültem. Akkora színpadon, annyi ember előtt nem játszottam még. Amikor mi következtünk Feróval, nagyjából három fok volt a hőmérséklet. Nem vagyok ehhez hozzászokva, nem volt nálam kesztyű, az ujjaim kezdtek elgémberedni. Két perccel a színpadra lépés előtt odalépett hozzám Feró. ’Mi van, mit fosol?’ Mondom nagyon hideg van és nem mozognak az ujjaim. ’A szólót szard le, a riff megy?’ (nevet) Aztán az izgulást elvitte az az élmény, hogy ott van kilencezer ember, megy a tűzgép, Lukács odajön és úgy nyomjuk, mint a Young-tesók az AC/DC-ben, de Sidi jelenléte is megnyugtatott. Mintha egy családi aura, egy burok vette volna körül az egészet. Hatalmas élmény és megtiszteltetés volt, több nap kellett hozzá, mire leesett, hogy a Tankcsapdával játszhattam!”
A Beatricével és Feróval álltál már színpadon, ugye?
„Igen. Amikor apukám meghalt, volt egy Barba Negrás Beatrice buli 2016-ban, ott én játszottam a Meditációt, a Nagyvárosi Farkast és az Utálom az egész XX. századot a zenekarral.”
Te vagy az örököse édesapád szerzői jogainak?
„Ha jól tudom, ötven évig van jogutódlás a halála után. Mi négyen vagyunk testvérek, ezért négyfelé megy az örökösödés. Ötven év után a dolog elévül mindenhol a világon, azután már nincs jogdíjfizetés. Például John Lennon után, 2030-at követően, már nem kap senki semmit.”
„Kisfiú, fogd már be a pofádat!”
Milyen szerepet játszott abban édesapád, hogy zenész lettél?
„Apámnak volt egy szobája, ami egyben műhely is volt. Szerszámok, tévé, folyamatos cigizés. A szobának le volt választva a fele és egy bunker volt beleépítve, aminek a teteje a galéria volt egy ággyal. A hifit, a Videoton hangfalakat, egy kisebb soksávos keverőt és egy kazettás felvevőt is ebben a bunkerben tartotta. Bár a cigifüst miatt nem kellett volna, de már egészen kiskorom óta bejártam oda. Apám gitározott, szólt a zene, mentek a videoklipek, a forrasztás, az elektronika. Művészet-technológiai szempontból az a hely egy gócpont volt számomra. Mondtam neki, hogy szeretnék kapni én is egy elektromos gitárt.”
Zeneiskolába jártál?
„Amikor elsős lettem, szerettem volna, de mondták, hogy kicsi még a kezem, várjunk harmadikos koromig. Végül egy évet jártam oda, de nem kedveltem meg a nylon húros gitárt és a tanáromat sem. Az év végén levizsgáztam, aztán ősszel, amikor mentem beiratkozni, mondták, hogy a tanárom felakasztotta magát. Kisgyermekként azt gondoltam, azt azért nem akarom, hogy meghaljanak azok, akiket nem szeretek. Félretettem az akusztikus gitárt, hogy ez nekem nem ér ennyit. Elsőtől negyedikig viszont elmentem dobolni, hogy a tempóm és az ütemérzékem fejlődjön. Utána jött a nagy, kamaszkori lázadás. Akkor már a Nirvana, Gary Moore, Queen, Beatrice négyes volt a kedvencem.”
Ezen most nem sokat gondolkodtál!
„Mert nem kellett! Mondtam is édesapámnak, hogy ‘te olyan jó vagy, mint Gary Moore’! Erre ő: ’Szerintem nem, de köszi!’ (nevet) Amikor tizenvalahány éves lettem, odajött hozzám, hogy itt van ez a vacak román gitár, felhúrozza nekem. Nylon húros ugyan, de ha látja, hogy haladok, lehet később elektromos is!”
Ez lett a motivációd?
„Igen, nagy lökést kaptam ezzel. Azt mondta, hogy ha odáig jutok, akkor bekapcsolhatom a Marshalljait. Gondoltam, két hét alatt megtanulok gitározni, feltekerem maximumra azt a két őrült dögöt és kilövöm az utcafrontot. Aztán a két hétből két év lett.”
Miket tanultál meg magadtól?
„Például az összes Nirvana-albumot az elejétől a végéig. Mindig kérdeztem apámat, hogy mi a trükk, hogyan kell bizonyos dolgokat csinálni? Mindenre az volt a válasza, hogy gyakorolni kell. Ez egyik híres mondása is az volt, hogy ’nem tudok helyetted gyakorolni’, a másik meg, hogy ’szeretetből csináld’. Annyira kapaszkodtam a gitár nyakába, hogy utáltam már, tele volt a tököm az egésszel, de mondta, hogyha elrontom, nem baj! Ha gyakorlok, másnap jobb lesz. Türelmetlen voltam, fejben már olyan dolgokat akartam megcsinálni, amihez nem volt meg a tapasztalatom és tudásom sem. Aztán egyszer csak elkezdett működni a dolog. Előfordult később, hogy bejött hozzám, lejjebb tekerte a torzítót és azt kérdezte: ’És így menne?’ Hát persze, hogy nem ment! Mondta, hogy ’figyelj, az ott nem úgy van’, én meg mondtam, de igen, láttam a videókban. Erre ő: ’Igen, de ott be van tompítva a hang!’ Úgyhogy ezt a részletgazdagabb látásmódot tőle tanultam meg. De tanítva soha nem voltam. Mindenre az volt a válasza, hogy gyakoroljak. Passzív segítség volt. Azt mondta, találd ki saját magadat, én is azt tettem.”
Mikor érezted, hogy kezdesz egyre többet tudni?
„Olyan 16-18 éves lehettem, amikor bementem hozzá, hogy van itt valami, amit nem tudok megcsinálni, mondja már meg, hogyan kellene? Volt egy ujjgyakorlatom, mutattam neki lassan és gyorsan is. Mondtam, hogy valami miatt nem érek oda. És apám el sem tudta kezdeni! Nem ment neki sem, aki akkor már ötven éve gitározott. Ugyanazt a gyűlöletet láttam a szemében, ami az enyémben volt. Néztem édesapámat, cigizett, elengedte a gitárját és azt mondta: ’Ez egy faszság!’ (nevet) Akkor biztos voltam, hogy ennek az embernek vagyok a fia, mert én is ezt mondom mindig! Aztán folytatta, hogy ilyen hülyeségekkel ne foglalkozzak, egyébként is, menjek ki, mert zavarom! Úgy félóra múlva visszafüleltem és még mindig azt gyakorolta, amit mutattam neki.” (nevet)
Végül kipróbálhattad azokat a Marshallokat?
„Megmutattam neki egy-két Polytrip előtti demómat, ő meg azt kérdezte: ’Te hallgatsz Frank Zappát?’ Mondom, az ki? ’Mindegy, csináljad, majd térjünk vissza rá pár hónap múlva!’ Láttam apámon, hogy azt érezte, elindult a gyerekben valami magától. Lassan elérkezettnek az időt a Marshallokra. Mondta, hogy lazuljak le, nyugiba kell ezt csinálni. Spiritualitás! Spiritualitás? Kicsi voltam, nem értettem. És akkor begördült a szobámba balról és jobbról a két Marshall, mintha valami szertartáson lennénk. Ő akkor már tudta, hogy dohányzom, mondta, hogy az ő cigijét nem szívhatom, de csináljam nyugodtan. Kezembe vettem a gitárt, stereo chorus effekt, torzító és azt mondta: ’Ebbe a pipába szívjál bele, nagyon jó lesz!’ Na, úgy beálltam tőle, mint a szar, azt sem tudtam, mi van, folyt szét a kezeim között a gitár. Nem volt jó élmény. Apám látta, hogy lehet, ez még egy kicsit korai volt!” (nevet)
Mikor esett le gyerekként, hogy ő egy legenda?
„Azért volt ez nehéz, mert a ’legenda’ és az ’ikon’ meghatározások a ’régen letettek valamit az asztalra’ dologra rímelnek. Amikor a faterom kiszállt a Beatricéből, akkor négyéves voltam. Nekem ő inkább egy édesapa-szerepet töltött be, akit néha elhívtak azért koncertezni, mert reunion volt, vagy éppen húszéves a Ricse. Emlékszem, amikor egyszer Ganxsta Zolee megérkezett az egyik bulira. Én még kicsi voltam, ő meg már egy aktuális sztár. Jött nagy hanggal, hogy ’fasz, geci’ meg ilyenek, apám meg odaszólt neki, hogy ’Kisfiú, fogd már be a pofádat!’ Látni kellett volna Zolee-t! ’Ki az?’ – folytatta még mindig hangosan, aztán észrevette. ‘Hűűű! Laci bácsi!’ – mondta már suttogva, apám 165 centijére összegörnyedve. Én meg álltam és néztem, hogy mi a fene történik itt? Nem értettem! Én mindig azt láttam belőle, hogy otthon van, zenekart keres, főz, takarít, gyereket nevel. Nekem mondhatta bárki, hogy mekkora király, nekem ő az apukám volt. Nem volt meg nekem ez a legenda-flash, csak később esett le a dolog.”
Úgy tűnik nekem, hogy nem egy átlagos apuka volt.
„Voltak súlyos sztorik! Egyszer elküldte őt anyám szülői értekezletre, de még mielőtt visszaért volna, jött az iskolából a telefon, hogy soha többet nem szeretnék őt ott látni. (nevet) Kiderült, hogy az iskola wc-jében pár diák dohányozni szokott, apám meg visszakérdezett: ’És? Te nem cigiztél soha? Ne mondd már, hogy nem ittál meg még egy sört sem! Hány éves vagy?’ (nevet) Én értem ezt, de nyilván nem lehet ezt egy szülői közösségben előadni. Édesapám valahol a legjobb barátom is volt, nagyon tudta, hogy így fiatalon miben vagyok éppen benne.”
Ha jól tudom a Beatrice után nem is nagyon zenélt tovább.
„Elég inaktív volt, miután kiszállt a zenekarból. Utána már csak a Hard Légió nevű együttesben játszott, de ott az énekes olyan mértékben alkoholizált és cuccozott, hogy nem lehetett vele együtt dolgozni. Később hívták gitározni a Republicba, de nem akart olyat csinálni, amiben nem érezte magát önazonosnak. Feró egyszer állítólag megmondta neki, ha kiszáll a Beatricéből, nem lesz több zenekara, mert a Beatrice a zenekara. A Dinamit is csak egy kicsúszás volt, hogy meg tudják mutatni, a ’sötét oldalról’ átállt valaki hozzájuk.”
„A Nirvanán kívül nem érdekelt semmi”
Arra emlékszel, hogy milyen volt az első találkozásod a Nirvanával?
„Aznap apám letargikus, depressziós állapotban ékezett haza. Bementem hozzá a szobájába. Ott mérgelődött: ’Ennyit vezetni ezért a szarért!’ Mondom mi történt? Meséli, hogy próbált egy zenekarral, akik kurva rosszak voltak, de annyira, hogy az valami hihetetlen! Közben látom, hogy a földön ott van egy átlátszó kazetta. Egy átlátszó kazetta! Ez micsoda? ’Be se tedd, nem tudom, ezt adták, hogy ilyen zenét akarnak játszani, de annyira rosszak voltak, hogy be sem raktam’ – aztán kiment én meg bent maradtam. Mint Gollam és a gyűrű nézegettük egymást a kazettával. Teljesen megbabonázott, muszáj volt belehallgatnom! Hogy ne bukjak le, felvettem a fejhallgatót, és elindítottam. Éppen vége lett egy dalnak.”
Mit hallottál?
„Megszólalt egy számomra nem létező hangzásvilágú, buffogó, nagyon hangos mixű dob, berobbant a gitár meg a basszusgitár, amik kurva hangosak voltak azokhoz képest, amiket addig hallgattam. Annyira torzak voltak, hogy nem is értettem, mi történik. A mix közepéből egy krákogó ember üvöltött, mint az állat és egy fura effekt volt az éneken. A keverés, a hangzásvilág, a dal maga olyannak tűnt, mint amikor Koszovóból átvisznek Los Angelesbe és nem hiszed el, hogy van ilyen. Teljesen le voltam sokkolva! Aztán jött a következő szám, ami már sokkal nyugodtabb és populáriasabb volt. Irányított erőt, agressziót éreztem.”
Mit csináltál ezután?
„Odamentem apámhoz, hogy meghallgattam a kazettát. ’Milyen kazettát?’ Azt, amit kidobtál – válaszoltam. ’Azt a borzadályt, amit hazahoztam?’ Szerintem nem rossz, fülesben meghallgattam, nem értem, mi történik, de valamiért tetszik – erősködtem. ’Jó, akkor nézzük meg!’ Visszamentünk a szobájába. Feltekerte a hifit. Mondom nem lesz jó, mert nagyon hangos, de nem foglalkozott vele, kirakta a hangfalakra és elindította. Egyszer csak megszólalt: ’Te figyelj, ez nem is rossz! Ezek nagyon-nagyon haragszanak valakire, de ez nagyon jó!’ Aztán jött az a kellemesebb szám és azt mondta: „Ha ez neked tetszik, akkor csukd be az ajtót nyugodtan és hallgasd végig!’ Természetesen a kazetta az In Utero volt, az elsőként hallott dal a Scentless Apprentice, a slágeresebb meg a Heart-Shaped Box. Gondolj bele, az első Nirvana-dal, amit hallottam, a Scentless Apprentice volt! (nevet)
Jól bekezdtél!
„Anyám nem tudta megemészteni, hogy Freddie Mercury után hogyan jöhetett nekem ez az üvöltözés. Amikor évekkel később először hallottam a Nevermindot és az MTV Unplugged in New Yorkot, nem is tetszettek az In Utero után. A Nevermindot viszont később annyira megszerettem, hogy ötödikes koromban, egy osztálykiránduláson majdnem elütött miatta egy autó, mert csukott szemmel, Walkmannel a fülemen, légdobolva leléptem az útra. Úgy rántottak vissza a többiek.” (nevet)
Walkman, kazetták, nagyon retró!
„Nem volt netünk és kábeltévénk sem, ezért nagyon későn értesültem mindenről. Meg hát a Nirvanán kívül nem is érdekelt semmi. Akkor már dübörgött a CD-korszak, viszont a Szabó Ervin könyvtárban kazettát is lehetett kölcsönözni. A CD 200 forint volt három napra, a kazetta meg 30 egy hétre. Mondtam, hogy az Incesticide-ot 300 forintért elviszem tíz hétre. De csak ötre lehet! Jól van, akkor itt van 150 forint! (nevet) 2002-ben odajártam kazettákért, amikor a világ már rég túl volt ezen. Ez volt az én MTV-m!”
A Nirvanán túl is elkapott a grunge?
„El és ez is egy jó sztori! Volt egy barátom, akinek az apja videójátékokkal foglalkozott. Átmentem hozzá egyik este, de egy idő után kidőlt. A nővére az alattuk lévő lakásra vigyázott és szólt, ha úgyis alszik a tesója, ugorjak le hozzá tévét nézni. Egy hét választott el a tizenötödik születésnapomtól. Emlékszem, a Taxi 1 ment a tévében, gyerekkori barátok voltunk ezzel a lánnyal és egyszer csak úgy alakult a helyzet, hogy elvesztettem a szüzességemet. (nevet) Másnap reggel felkeltünk, kapcsolgattam a tévét, és emlékeztem, hogy az egyik haveromnál volt VH1, ott mindig jó zenék szoktak menni. Elindul egy videóklip, csúsztak szét a babák feje, jött a nagy vihar, elképesztő volt! Meg voltam babonázva teljesen. Aztán a következő videóban a sivatagban autókáztak valakik, rendőrök, durranás. Felírtam, amire emlékeztem. Valami Sun Hole, meg valami Slave.”
Be kellett azonnal szerezned őket?
„Persze! Bementem a Baross utcai lemezboltba, hogy van valami Sun Hole Black, azt akarom. És mi ez a fekete borítós Nirvana-album? Azt mondja a boltos, még az első és nagyon szar. Jó akkor azt is kérem! (nevet) Így vettem meg a Bleachet és a Superunknownt. Otthon betettem a Soundgarden-lemezt, apám benyitott: ’Ez micsoda? Úristen, hogy énekel ez a fickó! Ez a modern Led Zeppelin! Hozd már át hozzám a hifibe!’ 1994 neki már kiesett, így a Nirvana és a Soundgarden is. A Pantera is csak 2010 körül jött meg neki.”
Pantera? Ezt azért nem gondoltam volna!
„Hallgattam otthon Anselmoékat, de nem tudtam eldönteni, hogy megmutassam-e apámnak vagy inkább ne. Aztán mégis megmutattam. Azt mondja: ’Te, itt hagyod nekem ezt a CD-t?’ Persze, hogyne, Megyek vissza két nappal később, apám tekergeti az erősítőt: ’Nem tudok ennyi torzítót csinálni. Nem akarok lehangolni E-ről, de ilyet szeretnék játszani!’ Próbálgatta a Cowboys From Hellt! (nevet) De a Killing in the Name-et is imádta. Azt mondja: ’Jól hallom, hogy úgy szólt benne a gitár, mint egy lézer?’ Mondom micsoda? ’Hát a szólóban!’ Tudod, van benne az a Whammy-nevű effekt. ’Rakd be még egyszer! Még egyszer rakd be! Nem tudom, hogy csinálja ezt!’ Fogékony volt rá, azonnal meg akarta fejteni, amit hallott. Nagyon élte ezeket! Az ajtónyitás egy szélsőséges dolog volt, mert vagy azért jött be, hogy nagyon jó ez a zene, vagy hogy a faszért ébresztettem fel.” (nevet)
Anyukád sosem nyitott így be?
„Egyetlen alkalommal, amikor Primust hallgattam. Nem tudtam megfejteni, hogy mitől jó, vagy harmincszor meghallgattam, hogy rájöjjek, de ő azonnal értette!”
„Jobban örülök, ha a zenénket grunge-osnak nevezik, mintha nirvanásnak hívnák”
Korábban a Gouranga nevű zenekaroddal, most pedig Takács Vilkóval játszol Nirvana-dalokat. Ez neked valamiféle küldetés vagy egyszerűen csak élvezed, amit csinálsz?
„A Nirvana tribute-özés csak úgy lehetett szerelem, ha én is megkapom tőle azt, amit én megkaptam gyerekként a szobámban a kazetták hallgatásakor. Mi csupán a közvetítők vagyunk, hogy a koncerteken felelevenedjen a pillanat, amikor a közönség tagjai először találkoztak a Nirvanával, amikor a szerelmes korszakuk volt, vagy amikor szakítottak és így tovább. Éppen ezért nem a saját szájízünk szerint vagy átformálva játsszuk a dalokat. Többször előfordult, hogy egy-egy dal után kinéztem a nézőtérre és úgy emlékeztem, hogy tizennégytől hatvanéves éves korig jöttek el megnézni minket, de mindenhol ’tinédzsereket’ láttam. Ha van egy ilyen egységes tekintet, akkor tudom, hogy rendben vagyunk.”
Hogyan kezdődött a Polytrip-sztori?
„Székely Ádám barátommal korábban volt egy Dafke nevű zenekarunk, ami úgy 2006-2007 körül indult. Én már leérettségiztem, Ádám még nem. Később ő egyetemre ment, én meg 0-24-ben hangtechnikusként melóztam. Ami szabadidőnk volt, azt mind a zenekarnak áldoztuk. Akkoriban Kiss Lóránd dobolt még, de elég link és kiszámíthatatlan volt, így elváltak útjaink. Belekezdünk egy több éves dobos keresgélésbe, de nem jártunk sikerrel, mert vagy nem voltak jók, vagy nem értek rá, vagy linkek voltak. Egy idő után belefáradtunk az egészbe és nekünk is elváltak az útjaink.”
Mikor jöttél rá, hogy nem lesz ez így jó, zene nélkül?
„2017 közepén. Úgy éreztem, ha beledöglök, akkor is muszáj ezt csinálnom. Kocsis Máté barátommal akkoriban a Wellhellóban ügyködtünk és megemlítettem neki, hogy szükségem lenne egy jó dobosra, mert zenélni akarok. Mondta, hogy van egy tanítványa, még fiatal és alakítható, de meri őt ajánlani. Megkaptam a kontaktját, ő volt Vincze Ákos. Szerintem akkor még 20 éves sem volt. Elmondtam neki, hogy teljesen eszeveszett dolgokat szeretnék játszani, küldök demót hallgassa meg. Visszaírt, hogy neki ez tetszik, nyomjuk! Basszusgitáros viszont nem volt. Már nem emlékszem pontosan, de talán jammeltünk párat és eszembe jutott Ádám, hogy hátha.”
Ő mivel foglalkozott akkor?
„Akkora már szuper beosztású menedzser volt öltönyben, de megkerestem őt, hogy bár ezer éve nem dumáltunk, van itt egy srác, vannak demók, nem jönne-e mégis el? Ádám iszonyatosan jó most is és tíz évvel ezelőtt is az volt. Nagyon egy hullámhosszon mozogtunk, nem akartam kihagyni őt. 2017 októbere körül elkezdtünk próbálni, de csak egy évvel később koncerteztünk, mert azt beszéltük meg, hogy egy évig halálra gyakoroljuk magunkat és csak úgy lépünk fel, hogy ’BAMM, ezt kapjátok ki!’ (nevet)
A Nirvana projektekből a Polytrip egyenes következmény volt?
„A grunge melankóliája mindig tetszett, van egy sötétsége, egy mélylila, mélykék színe, a Polytrip alapjai ebből fakadnak. Jobban is örülök, ha a zenénket grunge-osnak nevezik, mintha nirvanásnak hívnák. Persze, vannak színpadi elemek, amik elől nem tudok kitérni. Az, ahogyan éneklek, hogy én is balkezes vagyok, nekem is kék a szemem, ráadásul mi is trióban játszunk. Ha írok valamit, mindig van bennem egy félsz, hogy lehet, ki kellene kerülni bizonyos lépéseket, mert attól a végeredmény nirvanás lesz, de mégsem kerülöm ki őket. Nem akarom játszani a pózer hülye gyereket, anélkül a hang nélkül is azt fogják mondani, hogy nagyon nirvanás, nagyon grunge-os, amit csinálok.”
Hatásai mindenkinek vannak.
„Persze, Frank Zappa vagy Les Claypool is szedte valahonnan a dolgait. Hogy hatással voltak rám zenék, az egyértelmű, de nem feltétlenül egy homogén csoportból származnak ezek. A ’poly’ szó pont erre a sokrétűségre, sokszínűségre utal. Ha megkérdezik valakitől, hogy mit hallgatott és azt mondja, nem tud minket besorolni, már nyertünk! Szeretem ezt az összevisszaságot.”
A lemez egyik legjobbja, a Death Jazz is korai szerzemény?
„A Death Jazz még a Dafke idején íródott, amikor tizennyolc voltam. Azt a számot egyébként többször is megtámadták. A Fekete rigó című filmben felhasználtuk, de még nem a lemezen hallható formában. Ott az alap-riffel kezdődött a dal és azt mondták, hogy a Rage Against The Machine-től loptam. Pedig akkor még nem is hallgattam őket. Viszont Lóri vágta és valami hasonlót is dobolt a riff alá. Így abba bele kellett nyúlni. Sok olyan ötlet van a Beyondon, amit még tinédzserként írtam. Nyilván megjelenhet a Nirvana-hatás ezekben, de ez nem feltétlenül baj. Akkor még nem volt meg a Primus, a Pantera és egy csomó más zenekar sem.”
Mi a következő lépés a Polytrippel?
„Már dolgozunk a második albumon, ami 2022 végén, vagy 2023 elején fog megjelenni majd. Az első lemez után most egy még nagyobb kérdőjelet szeretnék! A lényeg, hogy akármilyen durva is, táncolható legyen. Néha azért rá kell csapni a kezemre. A többiek mondják is, hogy figyelj, mi egy zenekarban vagyunk veled, de néha fingunk sincs, hogy mit csinálsz. Lehet, hogy te érted, meg neked szórakoztató, de azért gondoljunk a közönségre is!”
Akkor meg sem próbálom kitalálni, milyen lesz majd.
„Mondok erre egy jó sztorit. Szakított velem az első nagy szerelmem. Ömlött a könnyem, teljesen kivoltam, apám próbált megvigasztalni. Azzal nyugtatott, hogy semmi baj, majd lesz következő. Mondtam, hogy életem szerelme elhagyott, nem lesz. ’Dehogynem, lehet, hogy szőke lesz, magasabb, kisebb, nagyobb lesz a melle, lesz még rengeteg nőd!’ – válaszolta, de nem álltam le a sírógörccsel. Egy idő után elkezdhettem már idegesíteni. Elhagyta a számat az a mondat, hogy ’Apa, ha életem szerelme nem ő volt, akkor életem szerelme nem létezik’. Erre megfogta a kezem, mélyen a szemembe nézett és azt mondta: ’Kisfiam! Életed szerelme létezik. Csak most éppen nagyon k…ák valahol!” (nevet)
Ez kemény!
„Levegőt nem kaptam. ’Micsoda? Micsoda?’ Azt hittem, annál már nem leszek szarabbul, mint amennyire akkor voltam. ’Majd akkor jön el, amikor már mindenkit leszo…tt, mindenki megk…a és mindent tudni fog!’ És én akkor ott elpusztultam. Egy Örkény-novellában nem kapsz ilyen választ! (nevet) Hetekig, hónapokig szenvedtem, csak évekkel később esett le, amit mondott. Egy csomó ilyen hülye humora volt apámnak. A Polytrip és más zenei dolgaim azért tudnak megszületni, mert nem gátolja meg őket semmi, nincs kontroll, ami visszafogná ezt az egészet. Apám idióta mondata nagyon sokat segített ebben!”
___
___
