GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Polytrip: Newsless – Klippremier a Grungery-n!

A budapesti Polytrip első albuma, a Beyond május 7-én jelent meg. A teltházas Nirvana estekről jól ismert Lugosi Dani nevével fémjelzett grunge-rock trió a Newsless című dalukra készített klipet, ami teljes hosszában itt debütál, a Grungery-n!

A Polytripet 2017-ben alapította Lugosi Dániel énekes/gitáros (aki a saját projektjei mellett a Takács Vilkóval közösen alapított Nirvana tribute zenekar frontembere is), Székely Ádám basszusgitáros/vokalista és Vincze Ákos dobos. A 2018-as, nagyszerű háromszámos debütáló EP-t követően a srácok több single-t is megjelentettek az elmúlt években, a 2019-es, Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló programjának keretében pedig bekerültek a támogatott zenekarok közé, ennek köszönhetően jelenhetett meg a zenekar első albuma.

A májusban megjelent debütlemez, a Beyond egy tizenkét számos stíluskavalkád, amelyben kilencvenes évek rock- és grunge-hangzása mellett rendkívül sok más hatás, így a metal, a funk, de még az alterpop is megjelenik a számokban. Az album artworkjéért Válik Bernát felelt, a felvételeket Válik László és Válik Bernát készítették az LV hangstúdióban, a mixing és a mastering pedig Vári Gábor (Miracle Sound stúdió) keze munkáját dicséri. 

A korong tizenkét dalából hatot a banda már korábban megjelentetett más formátumban, azonban a lemez másuk felét csak a koncertekről ismerhetik a hallgatók, ezek közül az együttes tagjai a Newsless című felvételére készítették el legújabb videójukat. A zenekar eddigi anyagaitól eltérően ezúttal egy animációs klipet kaptunk, amelyben a banda is szerepel. A klipet Kakuk Marcell készítette, a koncepcióban pedig teljes mértékben szabad kezet adott a banda, így az animált klip készítése mellett a kreatív dizájn és a történet is Marcell tollából származik teljes mértékben. 

A Newsless görbe tükröt tart a jelenlegi modern médiának, ennek megfelelően a képvilág is a dal mondanivalóját egészíti ki egészen egyedi vizuális megvalósítással.

A klip egy részét pár napja az M2 Petőfi TV már bemutatta, de teljes egészében itt debütál a videó a Grungery-n!

__

Bővebben