A Candlebox csupán hét koncert erejéig és kizárólag Nagy-Britanniába ugrott át, hogy menjen egy bemelegítő kört az amerikai turné előtt. A zenekar tavaly ünnepelte az első lemezük kiadásának 25. évfordulóját és ez a koncerten játszott dalok összetételén is meglátszott. Bár a Metallica szintén aznap lépett fel Manchesterben, mi mégis a seattle-i banda koncertjét választottuk. És persze nem is csalódtunk.
Candlebox
Hatalmas restanciám van Candlebox-koncertbeszámoló ügyben. Amióta 2015 márciusában elindult a Grungery, most láttam harmadszor a csapatot élóben. Az egyik fellépés ráadásul a seattle-i Neptune Theatre-ben volt Jeff Angell Staticlandjének társaságában, a másik meg egy nagyjából 80 fős közönség befogadására képes éjszakai bárban Amszterdamban, szintén Jeffék vendégjátékával. Egyikre se lehet mondani, hogy ne lett volna különleges, mégis csak most írok cikket a tapasztalataimról először. A Disappearing in Airports, az utolsó Candlebox lemez nagyon jól sikerült, a 2016-os év végi listámon második lett és abban az évben a legjobb dal is a seattle-i srácoké volt szerintem. (I’ve Got A Gun a címe, és persze hogy nincs a gyakran játszott számok között.)
Gyorsan szögezzük le: a Candlebox óriási banda. Szerencséjük volt, hogy annak idején nagyon kellett Madonna frissen alakult kiadójának, a Mavericknek egy grunge zenekar Seattle-ből, ezzel együtt a balszerencséjük is ugyanez volt. A helyi, mindenért morgó közösség annak ellenére is nehezen fogadta be őket, hogy már 1990-ben megalakultak, azaz jóval a nagy grunge-robbanást megelőzően is működtek már. Az „okosok” rájuk sütötték, hogy csupán megjátsszák magukat, felültek az alternatív rockvonatra, csak követői a nagybandáknak, akinek pedig ez nem volt elég, az a „stigmatikus” Madonna-dealt emlegette velük kapcsolatban. Szövetkezni egy mainstream szereplővel – az meg milyen hozzáállás már? Ne szépítsük: Seattle zenekarainak legendás összetartása mellett létezett egy fura sznobizmus is a városban. A helyi punk- és zajbrigádok „trúságához” képest Joey DeMaio kiscserkész a Manowar „metal vagy halál” hozzáállásával. Ehhez képest a valóság csupán annyi volt, hogy a Candlebox tagjai 5-6 évvel fiatalabbak voltak a többieknél, már csak ezért sem lógtak vagy szívtak velük éjjel-nappal, és ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy egyesek megbélyegezzék őket.
A zenekar első lemeze 1993-ban jött ki és mindjárt el is ment 4 millió (!) példányban, azaz négyszeres platina lemez lett az Egyesült Államokban. Ez lett a Maverick első igazán sikeres kiadványa (aztán 1994-ben jött Alanis Morissette és 33 millióig meg sem állt a Jagged Little Pills-zel)! A Candlebox gyakori szereplő volt az MTV-n, komoly rotációban mentek a banda klipjei, főleg a You, illetve a heroinozó haverok és az Andy Wood emlékére írt Far Behind. A zenekar annyira jól ment, hogy az 1994-es Woodstock fesztivál egyik headlinerei lehettek, a helyszínen pedig tízezrek őrültek meg a dalaikra. Hogy mennyire nem túlzás ez, arra itt van egy videó az estéről (a dal pedig a feliratozással ellentétben nem a Far Behind, hanem az Arrow).
Rengeteg dolog történt azóta Kevin Martinékkal – feloszlás, jogi viták a kiadóval, újjáalakulás, szólólemezek és különböző, jobbnál jobb projektek (The Gracious Few, Hiwatts, Le Projet), stb. – mígnem eljutottunk az utolsó lemezig és végre egy stabil felállásig. A zenekar dobosa 2015 óta újra Dave Krusen (az 1997 és 1999 közötti időszak után másodszor), akinek a játéka arany betűkkel vésődött a rocktörténelem nagykönyvébe (Pearl Jam – Ten; 1991), a basszusgitáros 2007-től Adam Kury, de a gitárosok Brian Quinn és Island Styles is már évek óta hűségesek Kevinhez.
Ne legyen kétségünk afelől, hogy bár ez egy valódi formáció, de azért mégis csak Kevin Martin zenekara. A frontember minden bizonnyal Seattle egyik legképzettebb és legjobb énekese, a Candlebox pedig kb. annyira grunge, mint amilyen mondjuk a Pearl Jam volt a Ten idején, vagy még inkább a Mother Love Bone. Teljesen egyedi, amit csinálnak, a hagyományos hard rock hatások miatt kilógnak a város mocsok-grunge bandái közül. Itt bizony dallamok vannak, jól felépített szólók, kitűnően megkomponált vokálok és komoly mondanivaló. Ezt az utat járja Kevin lassan 30 éve a Candleboxszal. Bár nem tősgyökeres seattle-i – emlékeim szerint 1984-ben, 15 éves korában költözött a városba a szüleivel -, manapság pedig Los Angelesben él a családjával, de még mindig úgy mutatja be koncerten a csapatot, hogy „We are Candlebox from Seattle, Washington”.
Candlebox (Fotó: Pintér Miklós)
A koncert
A koncert látogatottságának nem tett jót, hogy aznap este a Metallica a Manchester City stadionjában lépett fel: 60.000 ember látogatott ki az Etihadba, hogy megnézze James Hetfieldéket (és a Ghostot). Bár látszólag nincs nagy átfedés a két tábor között, de számít, hogyne számítana, hogy a világ legnépszerűbb metal bandája játszik pár kilométerrel arrébb, így valóban csak a legfanatikusabbak döntöttek a Candlebox mellett. Manchester felett egyre sötétebb felhők gyülekeztek.
A banda a lelke mélyén még mindig az első lemezt ünnepli. Tavaly volt 25 éves a kiadvány, az évforduló miatt pedig újra összeállt az eredeti felállás két koncert erejéig Seattle-ben. Leginkább erről az albumról vesznek elő dalokat mostanában Kevin Martinék: volt olyan koncert a turnén, ahol a 11-ből 10-et játszottak, csupán szegény Rain maradt ki. Annyi seattle-i rain után ez talán valamennyire érthető is. És ez a helyi egyetem színpadán, a Manchester Academyn is pont így volt. A raint most sem Kevinék, hanem a manchesteri felhők szolgáltatták. Mert bár a városban pont annyi eső esik, mint Rómában, a Candlebox bulijának estéjén valamiért újra csak eleredt.
Adam Kury, Kevin Martin és Dave Krusen (Fotó: Pintér Miklós)
A 15 dalos setlistben két dal képviselte a Disappearing in Airportsot (Vexatious, The Bridge), egy-egy az Into The Sunt (Bitches Brewin), a Love Stories and Other Musings-ot (Sweet Summertime) és a Happy Pillst (Sometime), az öszes többi pedig a debütről jött. A Lucy-ről semmi nem hangzott el, mondjuk azt Kevin nagyon nem is szereti.
A Candleboxnak sokáig csak egy gitárosa volt, a 2008-as újjáalakulás során duplázódott meg a létszám és ennek eredménye egy minden korábbinál keményebb élő hangzás lett. Brian Quinn és Island Styles ráadásul egészen kiemelkedő zenészek, a ritmusozás mellett a szólózásból is kiveszik a részüket, de fontos pillér a basszer Adam Kury is, aki hatalmasakat vokálozik Kevin mögött. Dave Krusen pedig… nahát, ha valaki, akkor ő tényleg egy igazi legenda! Sokak szemében Dave Abbruzzese volt a Pearl Jam ideális dobosa, de ne feledjük el, hogy a Ten ritmusait azért csak ő találta ki és játszotta fel. Azok a káprázatos tempók (Once, Even Flow, Why Go, Jeremy, Porch), a hipnotikus ütemek (Alive, Oceans, Deep) mind-mind Dave Krusennek köszönhetők. Rengeteget hozzátesz a Candlebox hangzásához is, meggyőződésem, hogy másik dobossal nem lenne ennyire eredeti és karakteres a banda.
A pörgősebb dalok vitték a hátukon a koncertet, a Don’t You, a Bitches Brewin, a Sweet Summertime, az Arrow és a Bridge, a legnagyobb üdvrivalgás pedig természetesen a You-t és a Far Behindot fogadta. Kevin Martin sokat mosolygott és viccelődött, egyes dalok előtt – nyakában egy akusztikus gitárral – hosszan sztorizott. Szép lassan, dalról dalra pörgette be magát. Hol a mikrofonállványba kapaszkodva rázta egészen őrült módon a fejét, hol óriásiakat üvöltött, de egy biztos: mindent kiadott magából. A Supernova klipjében – ami egy összevágott montázs egy Candlebox koncertről az érkezéstől a koncert végéig – ül a földön csatakosan, kimerülten, talán megszólalni sincs ereje, annyira készen van. Valami ilyesmi történhetett itt is: a hatalmas gitárszólókkal záruló The Bridge végén egyszerűen lerohant a színpadról, búcsú, integetés vagy bármilyen ilyenkor szokásos interakció nélkül, és biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy zihált az öltözőben, mint ahogyan azt a kilipben is láthattuk.
Kevin Martin (Fotó: Pintér Miklós)
Összegzés
Vannak zenészek, akik a pályájuk elején tündökölnek igazán – és itt akár a seattle-i kedvencek tömkelegét is felsorolhatnánk -, azonban fura módon a Candleboxnál pont fordítva van a dolog. Kevin Martin idén töltötte be az ötvenet. A rövidnadrágos, fordított sapkás srácból egy megfontolt rockzenész lett jókora élettapasztalattal, minden korábbinál komolyabb szövegekkel – és talán pont emiatt – egészen egyszerűen sokkal jobb dalokkal. Lehet, hogy ezt csak én gondolom így, de szerintem az első lemez mindig is erősen felülreprezentált volt a koncerteken – így a mostanin is – a többihez képest. Az Into The Sunról vagy az utolsó albumról még jó pár dal elfért volna a setlistben.
A Candlebox nagyon jó formában van, ez a felállás talán a legerősebbnek, legegységesebbnek tűnik a zenekar történetében. 2020-ban jön az új lemez, addig pedig ott vannak a régiek, szép lassan érdemes elővenni őket és felkészülni a jövő évre.
Ki tudja, talán Kevin Martinék végre Magyarországra is ellátogatnak majd!
___
(A koncert előtt lehetőséget kaptunk arra, hogy Kevin Martinnal interjúzzunk, az eredmény hamarosan olvasható lesz a Grungery-n!)
___
Candlebox European Tour 2019
Időpont: 2019. június 18. kedd
Helyszín: Manchester Academy
Candlebox:
Kevin Martin – ének, akusztikus gitár
Brian Quinn – gitár
Island Styles – gitár
Adam Kury – basszusgitár
Dave Krusen – dob
Setlist:
- Vexatious
- Sweet Summertime
- Arrow
- Don’t You
- Change
- Blossom
- No Sense
- Bitches Brewin
- Miss You
- Cover Me
- Mothers Dream
- He Calls Home
- You
- Far Behind
- The Bridge
___
Így játszotta a You-t nyolcvan embernek a már említett amszterdami koncerten a Candlebox (a videót mi vettük fel a terem legvégéből):
