Jeff Ament, a Pearl Jam basszusgitárosa nem nyugszik. Kreativitását többnyire dalírásban éli ki, ha nem éppen jótékonykodik, vagy parkot épít gördeszkásoknak. Harmadik szólólemezének megjelenése nem meglepetés: míg az anyazenekar a 2013-as Lightning Bolt óta nem jelentkezett albummal, Ament azóta kettővel is: a RNDM második kiadványa, a Ghost Riding (2016) után most itt a Heaven/Hell. Lemezkritikánk.
Ament: Heaven/Hell (2018)
Jeff Ament
A Pearl Jam zenészei már most is egészen elképesztő életművet tudhatnak a magukénak. Ha önmagában csak Jeff Ament munkáit nézzük, az is lélegzetelállító. Olyan bandák motorja, dalszerzője, kreatív embere volt, amelyek művészeti (zene és artwork) szempontból egyaránt különlegesek voltak. A kezdeti idők és a Deranged Diction nevű, hardcore punk banda után jöttek az igazi nagyágyúk: a Green River, a Mother Love Bone, a Temple Of The Dog, a Pearl Jam, a Three Fish, de a Tres Mts. és a RNDM lemezekre is igazán büszke lehet. A montanai származású basszusgitáros-zseni játszott Neil Younggal (Mirrorball LP), a Tribe After Tribe-bal (Pearls Before Shine LP), vagy éppen Hendrix-dalokat dolgozott fel a Temple Of The Dog-beli haverjaival (Hey Baby – Land of the New Rising Sun), és a King’s X-zel (Manic Depression). Elképesztő névsor! Jeff generációjának egyik legfontosabb zenésze, még ha nem is ő van a legtöbbet előtérben.
A Pearl Jam mellett
Ha egy zenekarban minden tag dalszerző is egyben, sorlemezeket pedig csak négy-öt évente jelentetnek meg, akkor rengeteg olyan ötlet, kész szám halmozódik fel, amely nem kerül fel az aktuális albumra. Nem lehet könnyű ilyenkor megfelelően kezelni a sok egót, a Pearl Jamnél mégis valahogy megoldják. Létezik például egy állandó B-terv: a szerencsésebb lemaradók többsége kislemezek B-oldalain, filmzenealbumokon vagy válogatások kuriózumaiként jelenik meg. És akkor még nem beszéltünk a különböző projektekről és szólólemezekről.
A Lightning Bolt megjelenése óta öt év telt el, mire kijön a folytatás, hat lesz. Tavaly Matt Cameron jelentkezett egy saját kiadvánnyal (Cavedweller), Eddie Vedder egyre többet koncentrál a szólódolgaira, ahogy Mike McCready is rengeteg meghívásnak tesz eleget: számtalan kiadványon vendégeskedik, főképpen saját kiadója, a kislemezekre specializálódott Hockeytalkter Records 45″-esein.
Jeff Ament sem különbözik a többiektől. Sőt, mintha még koncepciózusabb is lenne náluk. Ő is sokkal termékenyebb annál, minthogy csak alig pár ötletéből szülessen Pearl Jam szám. Amiből meg született – például a Jeremy, a Why Go, a Rats, a Nothingman, a Smile, a Low Light, a Nothing As It Seems vagy a Got Some és így tovább -, mind kivételesen jól sikerült darabok, egytől-egyig állandó szereplői a koncertek változatos setlistjeinek. Joggal érezheti úgy, hogy a „leszavazottak” nem végezhetik a fiók mélyén. A kérdés csak az, hogy vajon előkerül-e végre valamelyik szólóalbumon Jeff ifjúkori, metálos múltja? Még ha nem is annyira karakteres módon, mint gyerekkori hősei, a Venom vagy a Motörhead esetén. Hogy lesz-e valaha ilyen jellegű lemeze, nehezen megjósolható. Arra a kiadványra még bizonyosan várni kell.
A Heaven/Hellen ugyanis nagyjából minden van, csak kemény rockzene nincs.
Heaven/Hell
A lemezt felvezető Safe in the Car című, klipes felvétellel Ament nagyjából el is lőtte a lemez rock-faktorát. Matt Cameron és Mike McCready segítette ki őt itt, és azért velük nyilván egészen másképpen szólal meg a felvétel. Nem csak relatív slágeressége, a többihez képest keményebb hangvétele, de McCready mérföldekről felismerhető játéka miatt is kiemelkedik a többi közül. A basszusgitáros azt nyilatkozta, hogy a Heaven/Hellre azok a szerzeményei kerültek fel, amik nem mentek át a rostán, vagy ha igen, túl személyesnek vélte a szövegüket Eddie Vedder.
Nem tudom, hogy ez is köztük volt vagy sem, de az utóbbi évek kicsit kiszámíthatóbb Pearl Jam dalai után, a Safe in the Cart simán felhasználhatták volna Vedderék az új lemezhez, igazi out of the box szám lehetett volna (legutóbb talán a You Are és a Pendulum voltak ilyenek). Nem újdonság, hogy ahogyan a Tone (2008) és a While My Heart Beats (2012) szólólemezeken, úgy most is Jeff énekel, a Safe in the Carban ráadásul kifejezetten jól. Szép a női vokál is, ami Angel Olsent, a mindössze harmincegy éves, egyre sikeresebb St. Louis-i énekesnőt dicséri.
A dalhoz készült klip rém egyszerű: Jeff ül az autójában, mögötte (körülötte) pedig az apokalipszis különböző formái (tűzvész, áradások, stb.) jelennek meg. Az inspirációt Cormac McCarthy The Road című, 2006-os, poszt-apokaliptikus novellája adta. A Pulitzer-díjas alkotás 2009-es, számtalan jelölést kapó filmváltozatában Viggo Mortensen, Charlize Theron, Robert DuVall és Guy Pearce játszotta a főbb szerepeket.
De nézzük a többi dalt!
A Safe In The Car előtti kettő, a nyitó The Noise, The Noise, illetve a második The Door korrekt számok, de ennél többet nem érzek bennük. Az előbbi nem egy tipikus kezdődal, de a hangulata jól szimbolizálja az egész anyagot, az utóbbi viszont nem igazán jön be, főleg a verzéivel nem tudok kibékülni. A Hyperphagia vonósai némileg meglepőek, a nyúlós verzék nem kevésbé, de egyáltalán nem mondanám rossznak.
Az azt követő Drugs 5:26 hosszú, prózaként indul, ami alá különböző szürreális zajok adják a hátteret, majd 2:40 után beindul és a lemez egyik legkiemelkedőbb tétele válik belőle. Sok-sok hangszer, billentyűk, vonósok, gitárok, pszichedelia, enyhe káosz, szóval állati jó! Furcsa, meg nyilván semmi köze Jeff inspirációihoz, de nekem az Anathema Release című, zseniális dala jutott eszembe róla, a 2001-es Fine Day To Exit albumról.
A könnyed Moment Of Impact jól is jön, kicsit oldja a Drugs drámaiságát. A felvétel maga nem okoz különösebb fejtörést, viszont a lezáró zongorás rész egészen szép lett. Nem meglepő ez a kidolgozottság: Jeff változtatott a Heaven/Hell dalírási metódusán, a korábbiakkal ellentétben most a dalok nagy része nem gitáron, hanem zongorán született meg. A The Voices hagyományos, ének-akusztikus gitár-basszus-dob hangszerelése akár jó is lehetne, de az énektémák annyira nem jönnek be, ahogyan az azt követő Somewhere-é sem. Pedig előbbiben Amira Ament, Jeff unokahúga is énekel. (Amira nem tagadja meg a családi tradíciókat: a magas, szőke, huszonéves modell-lány egy időben az ismert West Seattle-i lemezboltban, az Easy Street Recordsban is dolgozott.)
Épp jókor jön a zseniális Are You Truing?, ami akkora King’s X, hogy csak azon csodálkozom, hogy sehol nem találom Ty Tabor és dUg Pinnick nevét a szerzők között! Nem egy fejletépős dal, inkább a finomabb Beatles-vonal, nagyon szívesen hallgattam volna még ilyeneket Jefftől! A Choose Your Colour hangulatában már-már karácsonyi szépségű, a szövege is gyönyörű. Finoman, szinte szünet nélkül vezet át az éppen csak egy perc feletti, zongorával kísért, kicsit drámai Only One-ba. Nagyon-nagyon szép pillanatok ezek, valamiért Andy Wood jut róluk az eszembe. Az alapötlettel talán foglalkozhattak volna a többiek, valószínűleg egy nagyon kedvelt Pearl Jam felvétel lett volna belőle!
Nem pótlék
A dalokat 2017 júniusa és októbere között rögzítette Jeff Seattle-ben, javarészt a Studio X-ben, valamint Stone Gossard Studio Lithójában, hazai pályán: a felvételeknél és a keverésnél két Pearl Jam háttérarc, John Burton és Josh Evans segédkezett. A lemezen szinte minden (!) hangszert Jeff kezel, gitározik, basszusgitározik, billentyűzik, mellotronon és még ki tudja min játszik. A dobok döntő részében a régi jóbarát, Richard Stuverud segített. Jeff Pearl Jamen kívüli munkásságában ő képviseli az állandóságot: a korábbi Fastbacks ütős hozta a ritmusokat annak idején a Three Fish-ben, a Tres Mts-ban és a RNDM-ban is. A lemez szépen szól, de azt hiszem ebben semmi meglepő nincsen egy ilyen kaliberű zenész esetén.
A Heaven/Hell kellemes hallgatnivaló. A koncepció, a hangulat és az olyan dalok, mint a Safe In The Car, a Drugs, az Are You Truing? és az Only One miatt az erősebb 2018-as lemezek közé sorolható. Csupán vinylen, a Pearl Jam hivatalos oldaláról rendelve, valamint a digitális felületeken (Spotify és társai) érhető el, CD-n nem. Érdemes odafigyelni rá, dalról dalra haladni vele, mert nagyszerű hangszerelési megoldásokat tartalmaz. Szerzői lemez ez, ahol a dalok a fontosak, nem a hangszeres bravúrok. Még Jeff Pearl Jamben megszokott, védjegyszerű, karakteres basszusgitár-hangzása sincs annyira jellemzően jelen, mint a korábbi kiadványokon. Aki tehát valamiféle pótlékra számít, az csalódni fog. Aki viszont nyitott Jeff újdonságaira, az nagyon fogja szeretni ezt a lemezt. Én az utóbbiak közé tartozom.
___
Ament: Heaven/Hell (2018)
Megjelent: 2018. május 10.
Kiadja: Monkeywrench Records
Felvételek, keverés: John Burton, Josh Evans
Közreműködik:
Jeff Ament – ének, gitár, basszusgitár, billentyűk, mellotron, dobok
Richard Stuverud – dobok
Akira Ament – ének (The Voices)
Brianna Atwell, Jordan Voelker, April Cameron és Alex Ho – vonósok (Drugs, Hyperphagia, Safe in the Car)
Dalok:
- The Noise, The Noise
- The Door
- Safe In The Car
- Hyperphagia
- Drugs
- Moment Of Impact
- The Voices
- Somewhere
- Are You Truing?
- Choose Your Colour
- Only One
