Tavaly indult a kezdeményezés, hogy a Grungery – Sound of Seattle állandó és alkalmi szerzői év végi összefoglalót írnak. Az idei évre már hagyományosnak mondható áttekintés számomra nem csak zenei szempontból fontos: végiggondolom ilyenkor, hogy milyen muzsikákat hallgattam, milyen filmeket néztem, miket és hová írtam, merre jártam az év folyamán. Egyfajta napló ez: a zene szárnyain repülve ezer helyre jutok el, sok emberrel találkozom, kedves emlékeket idézek fel. Bár elég hosszú ez a visszatekintés, remélem, mindenki akkora odafigyeléssel olvassa majd, mint amekkorával én írtam.
Kiss Ákos
Top 10 album 2016
1. Fish!: Idő van
A tavaly decemberi év végi Grungery összefoglalóban írtam, hogy hazai viszonylatban az év egyik legjobban várt lemeze számomra a halak új cucca. Az anyag és a zenekar új dobosa, a Mezítlábas Dobos nagyot ment, nem csak az én lejátszómban, hanem az országos médiumokban is. Az idén már 16 éves Fish! megmutatta, hogy hosszan tartó építkezéssel igenis lehet sikeres zenekart és brandet építeni, még akkor is, ha kicsit stílusidegen itthon az egész dolog, amit képviselnek. Nyáron indítottam egy sport jellegű kihívást, amelyben 100 napon keresztül csinálok 100 burpeet (ötütemű fekvőtámasz). A Fish! basszusgitárosát, BingEs-t pedig sikerült rávennem, hogy a nyári Campus Fesztiválos hangversenyük után (ahol délután négykor, egy szabadtéri szaunára hasonlító színpadon léptek fel) lenyomja velem a gyakorlatsort. Így a srác kiérdemelte a „legsportosabb és legkeményebb” magyar zenész címét is.
2. Peter Kovary and the Royal Rebels: Keepin On EP
A Neóból ismert Peter Kovary az idén hívta életre a Royal Rebels nevű formációt, amely a ’60-as, ’70-es évek zenei világába repíti vissza az embert. Számomra első hallásra szerelem volt a bemutatkozó négy számos ‘Keepin On’ Ep címet viselő EP-jük.
3. Blink-182: California
Az idén úgy tűnt, hogy a 2000-es évek szörfpunkjai napjainkra bekerülnek a retro kategóriába, és az emberek nosztalgiaszeretetére alapozva a korszak és a műfaj nagyjai (Blink-182, a Sum 41 és a Good Charlotte) lemezzel jelentkeztek. Lássuk, mi sült ki belőle! A Blink-182 tagsága két részre szakad, és különösen Tom DeLonge nyilatkozott az elmúlt években nagyon abszurd, szürreális, valamiféle űr-szappanoperába illő dolgokat. Travis Barker dobos és Mark Hoppus énekes/basszer próbáltak ezekre ésszerűen és türelmesen reagálni, de egy idő után döntöttek: régi barátjukat lecserélik Matt Skiba-ra. Ilyen előzmények ismeretében nagy vállalás volt az új anyag, nyomás volt a tagokon: bejön ez merész húzás, vagy sem? Talán épp ennek köszönhető, hogy a California címre keresztelt lemez nagyon jól megállja a helyét. Persze a progresszív zenék kedvelőinek továbbra sem ajánlom.
4. Blackbrry Smoke: Like an Arrow
Kőváry Peti hívta fel a figyelmem erre a hamisítatlan southern rock zenekarra, nem csak a 2016-os Arrow lemez, hanem a többi anyaguk is sokat forgott nálam idén.
5. A Day To Remember: Bad Vibrations
A másodgenerációs deszkás punkok (vagy dallamos HC-sok?), az ocalai A Day To Remember tagjai is megihletődtek, és kihoztak idén egy új lemezt. Mondjuk esetükben nem ez volt a meglepő (átlag 2-3 évente megteszik), hanem az, hogy az egyenletesen magas színvonalú lemezeket szállító csapat először ihlethiányos állapotról nyilatkozgatott a lemezkészítés ideje alatt, majd bejelentették, hogy mostani anyagukkal visszamennek a gyökerekhez, nem lesz semmi kütyü, meg elektro cicoma, csak dob, basszus, meg jó sok torzított gitár. Az eredmény egy nyers hangzású, a megszokottnál kicsit talán sötétebb hangulatú Bad Vibrations című lemez lett-amelyen hál’ Istennek nyoma sincs a korábbi vélt vagy valós ihlethiánynak.
6. Ignite: A War Against You
A „magyarikai” srác vezette Ignite nem arról híres, hogy futószalagon gyártja a lemezeket, de ha csinálnak valamit akkor az tuti nagyot üt, mint Thor kalapácsa viharos időben. A War Against You, Majdnem Kalifornia, Distorzion, Freedom, Sea Sheperd, etc…
7. Black Stone Cherry: Kentucky
Aki figyelemmel kíséri a zenei újságírás terén végzett munkásságomat, annak nem nagy újdonság, hogy a Black Stone Cherry nagy kedvenc számomra. Az idén áprilisban megjelent a Kentucky ami az egyik legjobban várt lemez számomra az idén. Nem is csalódtam, hiszen azt kaptam, amit a srácoktól megszoktam: igazi tökös rock and roll lemezt.
8. Sixx AM: Prayers for Damned 1-2.
Az év egyik legnagyobb rocktörténeti eseménye kétségtelenül a Mötley Crüe búcsúturnéja volt. A legendás hajmetál alakulat tényleg minden igényt kielégítő gigashow-val zárta le a saját történetét, de ami a legszimpatikusabb az egészben, hogy utána szerződésben kötötték ki: nem akarnak beállni a jövőben a retro érzéseken evező kasszacsengetők sorába. Nem lesz már több „feloszlottunkdeazértegyjókisturnétlenyomunk” kezdeményezés egyik tag részéről sem. A csapat kreatív agya, Nikki Sixx pedig már a turné alatt újraindította side projektjét, a SIXX A.M-et, és kihozott egy dupla albumot, a Prayers for Damned-et (az első rész áprilisban, a második novemberben jelent meg). Nagyon színvonalas amcsi rádiórock, nem hiányoznak belőle a kemény riffek, sem a balladák, sem a grandiózus refrének: minden benne van, ami egy jó rock/metal albumhoz kell.
9. The Rolling Stones: Blue & Lonesome
Mick Jaggerék megfelelési kényszer nélkül hozták ki az új lemezüket: gyakorlatilag egy blues jammelés, a saját kedvenc számaik feldolgozásával. Három nap alatt vették fel, nincs túlgondolás, meg slágergyár, csak rocklegendák, akik visszatérnek a saját fél évszázados gyökereikhez, és örömzenéltek egy kicsit.
10. Jeff Angell’s Staticland: Jeff Angel’s Staticland
Jeff Angell egy vérbeli seattle-i zenész arc, aki zseniálisan keveri a hagyományos amerikai blues alapú gitározást a grunge komor hangulataival: ennek ellenére számomra csak akkor került fel a zenei térképre, amikor Duff McKagannal és a Mad Seasonből/Screaming Treesből ismert Barrett Martinnal megalakították a Walking Paperst. 2014-ben a debreceni Roncs Bárban még élőben is volt szerencsém megtekinteni a formációt: ott és akkor döntöttem el, hogy ez a pali, akármit is csinál, engem érdekelni fog. A Walking Papers a tagok egyéb irányú elfoglaltságai miatt bizonytalan időre leállt, de Jeff életre hívta a Staticlandet, én pedig rongyosra hallgattam bemutatkozó anyagukat.
Top 10 lemez amit hallgattam 2016-ban
1. Nirvana: Nevermind
Akárki akármit mond, a grunge kereskedelmi nyitányát-magyarul a világhírét- Kurt Cobainnak és a Nevermind albumnak köszönheti. Ez a lemez számomra maga a grunge, ráadásul idén ünnepelte a 25 éves szülinapját. Önmagában ez is elég lett volna ahhoz, hogy magamtól is többet pörgessem az idén, de szeptemberben kaptam egy felkérést Sebők Tomitól, hogy a Sorsfordító Korongok sorozatban írjam meg, mi a 10 legmeghatározóbb lemez az életemben. Így kicsit végig kellett gondolnom magam, és persze a cikk írása közben is előkerült a Nirvana történetének legsikeresebb anyaga. A végeredmény egyébként itt olvasható, a lemezt meg úgyis mindenki ismeri.
2. Deadpool: Original Motion Soundtrack
Egy formabontó, vaskos poénokkal teli szuperhősfilm, és egy hozzá passzoló, szintén formabonó soundtrack. Néhol nyálas, de ilyen kontextusban teljesen más értelmezést kapnak egyes számok.
3. Godsmack: The Oracle
4. AC/DC: Back In Black
5. Rage Against The Machine: I.
Az év jelentős részében kemény crossfit edzéseket toltam a debreceni Cross-Sport termében, Reszegi Sándor nyugalmazott főtörzsőrmester kezei alatt. Sanyi afganisztáni missziója idején amerikai katonákkal szolgált együtt, ez pedig nem csak az edzésmódszereire, hanem a tréningek zenei kínálatára is rányomta a bélyegét. Félreértés ne essék, ez nem baj, de fogalmam sincs, mikor hallgattam ennyi Godsmacket utoljára ilyen mennyiségben. Ugyanennek köszönhetően került rá a listámra az AC/DC klasszikusa, a Black In Back, és a Rage Against The Machine első albuma is.
6. Monster Truck: Furiosity
Kanadai favágók nyomni stoner. Gitár lenni horzsolós. Wolverine szeretni Szörnykamion.
7. The Black Keys: Thickfreakness
A The Black Kexs talán legrövidebb, egyben legesszenciálisabb albuma. Soha nem mondod meg róla első hallásra, hogy a 2000-es években készült.
8. Jack Jack: The Album
2008-ban valaki úgy gondolta a TV2-nél, hogy jó ötlet egy amerikai stílusú rock realityt csinálni a csatornára. A produkcióra a hazai zenei élet hétpróbás muzsikusait (és egyben mókamestereit), vagyis Mester Tamást, a supernemes Papp Szabit, Ganxsta Zolee-t és Hooligans Tibit kérték fel. A TV műsor és az annak keretében készült lemez is kereskedelmi kudarc volt, pedig a film maga iszonyat jó, a lemez pedig nemzetközi szinten is megállná a helyét, bármikor, bárhol…
9. Cage the Gods: Badlands
Hallottad már, hogy egy ír, egy skót, egy walesi és egy angol rocker csinál egy bandát? Nem, ez nem egy vicc, tényleg. És amúgy full americana hangzásuk van, némi grunge ízesítéssel…
10. John Williams: Star Wars Collection
George Lucas űrbéli saga-ja az idei évet sem úszta meg folytatás nélkül, de ennek én örülök, mert geek vagyok. Az adventi készülődés nálam a film premier előtti bemutatójára való ráhangolódással telt, és ennek szerves része volt a klasszikus John Williams dallamok folyamatos hallgatása.
TOP 10 dal 2016-ban:
1. Buffalo Summer: Neverend
Az Ozone Mama alapítója, Gábor Andris nem csak kiváló gitáros, hanem elkötelezett „rockmegmentő” is. Az ő kezdeményezésére jött létre az egyre bővülő létszámmal működő „Bigfoot Preston’s Radio Station” nevű zárt Facebook csoport, amely gyűjtőhelye a hazai és nemzetközi színtéren jelen lévő zenészeknek, akik a régivágású rockmuzsikát kedvelik. Itt egy, a The Answer zenekar munkásságát taglaló posztban említette meg valaki (talán a Kőváry Zoli a Trousersből) a Buffalo Summer nevét. Belehallgattam: kellemes blues és country beütésű rockzene. A teljes lemez nem lett a kedvencem, de ez a nóta nagy favorit:
2. MRKTS: Do You Wanna
A 2015-ö év utolsó napján került mozikba a kultikus mozi, a Holtpont remake verziója. Január 3.-án egy barátommal ketten néztük meg a filmet. Úgy mentem haza, hogy számomra meg is van az év mozija, és elmegyek ökoterroristának. A látvány, a mondanivaló és a zenei aláfestés együttesen nagyon megfogtak. Kedvenc dalom erről a soundtrackről:
3. Weezer: King Of The World
A Weezer több mint 20 éve bukkant fel a rockzenei palettán. Imádom ezeket a kis egyszerű-már-már bugyuta- egyszersmint vidám dalocskákat. A 2016-os lemezük nem került be az év nagy durranásai közé számomra, de a klipes nóta, a King Of The World hozta az elvárt színvonalat, így jó párszor meghallgattam és mindig mosolyt csalt az arcomra.
4. The Trousers: Cool Operator
Egy laza road trip hangulatú dal, a testem itt már wireless…
5. Fat Joe, Remy Ma, David Guetta, GLOWINTHEDARK: All The Way Up
„Már nincsenek hazafiak, csak lázadók, és zsarnokok.” Aki ért érti, aki nem, az kutakodjon egy kicsit a neten, „rohadt menő lesz”! 😀
A Bad Habit egy szemtelenül fiatal srácokból verbuválódott debreceni punk-rock formáció, akikre lehet mondani, hogy nem profik, de nem lehet azt mondani, hogy nem szívből csinálják azt amit csinálnak. Az év elején a Debreceni Hősök csapatával szervezett jótékonysági bulin is felléptek, ahol autista gyerekeknek szerveztünk gyűjtést. Az idén nyáron pedig megjelentették új anyagukat, amelyen a legegyszerűbb-vagy ha úgy teszik legpunkosabb-tétel a Flashback című szám volt.
A tavaly év végi összefoglalóban is megemlítettem az alig egy éves Zion Refresh nevű formációt, amely idén óriási sebességre kapcsolt. Petőfi TV, fesztivál-és klubkoncertek, lemezmegjelenés, és videoklipek tömkelege. A Punnany/Halott Pénz vonalon mozgó folk-rap daluk, a Kocsmárosné szerintem kiválóan adja vissza a mai huszonévesek élethelyzetét, gondolatait:
Bemutatásra került a Tankcsapda negyedszázados történetét bemutató dokumentumfilm, a Három Rohadék Rockcsempész, amelyet Lévai Balázs jegyez. Az ehhez készült dal pedig az Alföldi Gyerek, ami sokaknál kiverte a biztosítékot- talán nem jött be az a szarkasztikus humor, ami áthatja az egész produkciót. Biztos vagyok benne, hogy Lukács Laciék nagyon vidám hangulatban voltak, mikor megírták. A helyén kezelve ez a dal egy nagyon jó adalék egy alföldi gyerek mindennapjaihoz.
Amikor Freddie (vagyis Fehérvári Gábor Alfréd) első saját nótája, a Mary Joe felhangzott a rádióban, akkor meg mertem volna esküdni rá, hogy az új Sons Of Anarchy évad egyik betétdalát hallom, nem pedig egy magyar tévés tehetségkutatós srác szólóprodukcióját. Azóta figyelemmel kísérem a munkáját: egy üdítő kivétel ő, aki bizonyította, hogy lehet modern, minőségi pop/rock muzsikát angol nyelven nyomni itthon. Külön örömömre szolgál, hogy a mostanában élő zenekarral fellépő Freddie gitárosnak régi barátomat és grunge testvéremet, Kozma Norbit kérte fel, aki szabad idejében kiváló instrumentális gitárzenéket pakol össze Kozma néven, de valahol a múlt ködében felsejlenek olyan zenekarok is a „szakmai önéletrajzában”, mint például a Games People Play, akik a hazai grunge aranykor nagy reménységei voltak. (a Grungery oldalán a Kis Magyar Grunge Tabló 2 című cikkben emlékeztem meg a csapatról).
10. „A” Csoport: Gyerünk gyerekek!
A sportcsapatoknak írt indulók az esetek 90%-ban nem szoktak jól elsülni, egy barátom nem túl szofisztikált szójárásával tudnám őket leírni: „aranyosan szar”. Szóval, nem egy könnyű műfajról beszélünk. A Senior Hal vezette Fish!-Supernem-Ignite-Hősök-Wellhello kollaboráció által összehozott jégkorongos induló viszont kihozta magából a műfaj maximumát. Ha ezt a dalt meghallgatod, akkor tuti elkezdesz szurkolnia Magyar Jégkorong Válogatottnak, még akkor is, ha előtte azt sem tudtad, hogy mi fán terem a korcsolya.
10 dal, amit a legtöbbet hallgattam 2016-ban
Hogy az NFL, azon belül pedig a Seattle Seahawks a kedvencem, arról egy külön cikkben értekeztem itt, a Grungery hasábjain. Ennek tükrében talán nem meglepő, hogy a szeptember 6-tól, a legrangosabb amerikai sportesemény-sorozat kezdete a tracklistámat is erősen meghatározta.
1. NoClue: 12th Man
Ez a Seahawks hivatalos indulója. Nem merem visszakeresni sem, hogy mennyiszer pörgettem le a nótát, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy indokolatlanul sokszor.
2. T.N.T. ft Smiley G: Blue and Green
Szintén a Seahawks egyik rajongói indulója. Érdekessége, hogy Wiz Khalifa Black And Yellow című számának átirata.
3. Duff McKagan’s Loaded: We Win
Az egyik kedvenc zenészem zenearának száma a Seahawks nem hivatalos indulójává avanzsált. Kell még más, hogy rongyosra hallgassam? Nem.
4. Norman Greenbaun: Spirit In The Sky
Az álomgyár üdvöskéi a 2014-es Guardians of the Galaxy soundtrackjének összeállításakor valamiért úgy gondolták, hogy a hippikorszak egyik legnagyobb smoker himnusza jó aláfestő zene lesz egy látványos szuperhősmozihoz. A meglepő párosítás bevált, olyannyira, hogy a nóta azóta több hasonló filmben újrahasznosításra került, legutóbb például az Öngyilkos Osztagban. A film egyébként nem aratott egyértelmű sikert, de a hozzá összeválogatott dalcsokor zseniális.
5. Beastie Boys: Sabotage
A Beastie Boys evergreenje a Star Trek filmek visszatérő nótája, a Chris Pine által megformált újkori James Tiberius Kirk „bevonulózenéje”. Az idén nyáron mozikba kerülő Beyond című ST mozi kulcsjelentében hangzott el a nóta, meglehetősen sajátos felhasználási móddal és üzenettel. A filmről itt értekeztem bővebben.
6. Pit Of Saron: Save Me
A debreceni Pit Of Saron alapvetően nem a balladáiról híresült el (térdig ér a beton, ha a húrok közé csapnak), de a 2015 szeptemberében megjelent Save Me című számukkal bebizonyították, hogy ezt is tudják világszínvonalon csinálni.
7. A-F-R-O: Definition Of A Rap Flow
A srác úgy nyomja a flow-t, ahogy senki más. Ezt a nótát call centereseket interjúztató HR-eseknek javaslom elsősorban: aki le tudja fordítani első hallásra, hogy miről vakerál a „kiscsávó”, az automatikusan felvételt nyerhet bármelyik SSC központba.
8. The Smashing Pumpkins: Bullet with Butterfly
A környezetvédelem legalább olyan fontos számomra, mint a zene. A XXI. század legmenőbb, legrockandrollabb, egyszersmint legeredményesebb természetvédő szervezete pedig a Sea Shepherd (itt írtam arról, hogy miért is), akik az óceánokon kívül rengeteg helyen feltűnnek: például a Téglás Zoli Paul Stanleytől kapott gitárján logo formájában, amit interjú közben odaad Pintér Mikinek, hogy pengessen egy kicsit. Az Animal Planet dokumentumfilm csatorna egy komplett filmsorozatot készített Whale Wars címmel Captain Paul Watsonról és a csapatáról. A főcímzene pedig mi más is lehetett volna, mint a blues fővárosából származó grunge banda, a The Smashing Pumpkins?
9. Ghost Toast: Legacy
A debreceni instrumentális metalt játszó csapat az idén bekerült az NFL-be! Hogy mi? A sztorit itt írtam meg bővebben. A sztorihoz kapcsolódó nótát pedig „leporoltam”.
10. Cinemon: Remember Me
Az év első felében látogatott el a debreceni Kaptár Klubba az Ozone Mama, akik ezúttal a lengyelországi Cinemon zenekart hozták magukkal. Már az első taktusok után belement a boogie a lábamba. Igazi húzós, bluesos, koszos rockot nyomott a trio. Ha nem néztem volna utánuk a koncert után, el sem hittem volna, hogy nem egy amerikai zenekart láttam.
Top 5 cikk 2016
1. Red Hot Chili Peppers: Blood Sugar Sex Magik (Sebők Tomi, Oldtime RnR Magazine)
Sebők Tomi idén indította el az Old Time RnR Magazint, az egyik első írásában a ’90-es évek egyik legmeghatározóbb lemezének, az RHCP Blood Sugar Sex Magic történetének ment utána, nagyon alaposan. Igazi zenetörténeti csemege!
A Blind Myself idén elbúcsúzott a közönségtől, Tóth Gergő pedig egy meglehetősen tartalmas, a zenekaron jóval túlmutató interjúban tárta fel az okokat a Shock hasábjain.
Téglás Zoli egy remek interjúalany, nagyon sok háttérsztorija van a rock & roll világáról.
4. A világ leghosszabb cikke 46. | David Bowie: Changesbowie (Pritz Péter, Open Air Rádió)
Év elején visszament az Űrbe a Földre Pottyan Ember, David Bowie. Gyakorlatilag felrobbant az internet, rengeteg nekrológ született a témában, de a legszemélyesebb, és legalaposabb írást Pritz Peti írta az Open Air Rádió oldalán.
5. Kurt Cobain háborúja (Pintér Miklós, Grungery)
Kötelező olvasmány.
+1: Duff McKagan : It’s So Easy… és más hazugságok (Fordította: Pritz Péter)
A zenei szaksajtó jelentős része abból áll, hogy a szerzők lemezkritikákat és koncertbeszámolókat írnak. Ezek az írások akarva akaratlanul, de meglehetősen szubjektívek, még akkor is, ha profi zsurnaliszták jegyzik őket. Érdekesek, de nem nevezhetőek objektívnek. Éppen ezért sokkal jobban szeretem azokat az írásokat, amelyek komplex zenei jelenségeket írnak le, vagy a zenetörténeti érdekességeket tartalmazó visszatekintéseket, illetve az olyan interjúkat, amelyek igazán mélyek, és nem csak a zenéről, hanem magukról a zenészekről szólnak.
Az ebbe a kategóriába eső újságírók és bloggerek nem sokan vannak itthon: ide tartozik Pritz Peti, az OPEN AIR Rádió szerkesztője, aki egy egy kultikus lemezről írt zenetörténeti cikkeibe annyi érdekességet zsúfol be, hogy azt tényleg csak fanatikusoknak ajánlanám (nekik viszont nagyon). Meg kell említeni Sebők Tomit, aki az idén induló Old Time R’n’R blog oldalon egy valószínűtlenül hosszú cikket írt az RHCP Blood Sugar Sex Magic lemezéről. A shockmagazin.hu oldal régi lemezeit kiveséző írásait is nagyon szeretem. Ide sorolható még a Grungery maga, és végül, de nem utolsó sorban a saját blogom, a 3MMM.
Ez utóbbit kérem senki ne vegye nárcizmusnak. 🙂
Ennek szellemében kiemelhetném a fent említett sajtótermékek vagy szerzők bármelyik cikkét 2016-ból (bőven több lenne, mint öt), e helyett viszont 2016-os meghatározó olvasmány-élményként egy könyvet, ez pedig nem más, mint Duff McKagan : It’s So Easy… és más hazugságok című kötete.
2011-ben, amikor eredetileg megjelent, még szó sem volt magyar fordításról. Sőt, arról szóltak a pletykák, hogy tuti nem jön ki nálunk, mert nincs rá igény, érdeklődés. Hosszú ideig vártam, de végül olyat tettem, amit azelőtt még sosem: megszereztem az eredeti verziót, és életemben először nekiálltam angolul elolvasni egy egész könyvet. Mire Pritz Peti elkezdett arról posztolgatni, hogy készíti a magyar fordítást, már az utolsó fejezetnél jártam. Szóval, jó sokat tanultam az angol nyelvről, és a rock & rollról, köszi Duff! És persze köszi Peti a fordítást, nem volt rossz az angol verzió, de anyanyelven azért mégiscsak jobb volt olvasni, így azért mélyebben meg tudtam érteni.
A rock/metal színtér 2016-ban
Nagy csalódás ért az idén.
Még januárban megvettük a jegyeket a AC/DC májusi bécsi koncertjére, és nagyon készültünk rá, hiszen a csapat egy gyermekkori kedvenc, egy bakancslistás pipa lett volna számunkra. A jegyvásárlás után pár héttel elkezdtek szállingózni az aggasztó hírek Brian Johnson hallásproblémáiról, majd jött a rocktörténelem talán legméltatlanabb „elbocsájtása”.
Megmondom őszintén, Angus Young nagyot csökkent a szememben ekkor, és már ekkor elgondolkoztunk barátaimmal a jegy visszaváltásán. Végül úgy döntöttünk, hogy kivárjuk a szappanopera végén, hiszen egy Airborne, vagy The Answer énekessel kiegészült AC/DC még jó, közel eredeti élményt is nyújthat. Aztán megszületett a döntés: a csapat és/vagy a managment a saját magát és a Guns N Roses nevet évtizedek óta lejárató, megalomániás, Axl Rose-t szerződtette. Ez egy megosztó deal lett, ami zenei szempontból meglehetősen vitatható volt, viszont így a rockzenei-és bulvársajtó orgánumok hetekig cikkeztek pro-és kontra a témáról. (Van egy olyan hátsó gondolatom, hogy épp emiatt a marketingérték miatt hozták meg az érintettek ezt a döntést). Mi viszont visszaváltottuk a jegyet. Tankcsapda koncertre se mennék el, ha mondjuk Kalapács Józsi énekelne… Óriási csalódással vettük tudomásul, hogy valószínűleg már soha nem fogjuk látni az AC/DC-t úgy, ahogy szerettük volna.
Persze jó dolgok is történtek: hazai viszonylatban a rock-és annak leágazásai (mint például a grunge) egyértelműen a rétegzene kategóriába sorolhatóak. Ennek ellenére azt vettem észre, hogy a grungery.hu követői létszáma majdnem elérte idén a 6000 főt, és az index2 oldalára is fel lehet juttatni rétegzenei cikkeket, ha jól meg vannak írva. Ez azt jelenti, hogy van egy nem nagy, de azért számszerűsíthető olvasói réteg, akiket érdekel ez a dolog.
Közben pedig kiérdemeltem a Grungery oldalán azt, hogy guest-bloggerből teljes értékű tag lettem, ez nagy sikerélmény nekem, köszönöm Mikinek a bizalmat, igyekszem megszolgálni!
A grunge színtér 2016-ban
A nagy grunge dinoszauruszok (Pearl Jam, Soundgarden, Alice In Chains) szépen komótosan „ellegelésznek”, ritkán mozdulnak meg. Persze a régi dolgaik folyamatosan forognak nálam, az oldalaikat követem, de viszonylag ritkán és kevés újdonsággal szolgálnak.
Az év legmeglepőbb híre talán a Temple Of The Dog jubileumi miniturnéja volt, ezen a neves eseményen Pintér Miki Főszerkesztő Úr személyesen is jelen volt Los Angelesben és Seattle-ben is.
Számomra érdekesebb volt a jelenség, hogy ha az ember mélyre ás, akkor mennyire jelen van még napjainkban is a grunge, mint zenei hatás. Először felfedeztem a Superheaven zenekart, amelyről írtam egy rövid ismertetőt a Grungery oldalra (hamarosan megjelenik) majd Sebők Tomi hívta fel a figyelmemet a RiotMonk nevű román bandára. Ezen a nyomvonalon elindulva aztán tettem egy virtuális sétát a „keleti blokkban”, és rájöttem, hogy kiváló grunge, vagy legalábbis grunge hatású zenekarok vannak karnyújtásnyira tőlünk, a környező országokban (Románia, Lengyelország, Csehország) is. Bővebben később, cikk formájában.
Hazai viszonylatban fontos megjegyezni, hogy az első PJ lemez, a Ten, idén 25 éves jubileuma mellett a hazai grunge örökséget ápoló zenekarok sem mentek el szó nélkül, és több, muzsikálással egybekötött megemlékezést is tartottak. Megnyugtató érzés, hogy így, egy negyed évszázaddal a nagy berobbanás után is vannak még emberek (zenészek), akik áldoznak erre időt, pénzt, energiát és figyelmet. Az más kérdés, hogy a Ten mellett több korszakos lemez (Nevermind, Blood Sugar Sex Magic) is betöltötte a 25-öt, ez pedig emlékeztet arra, hogy mennyire vén csatalovak vagyunk. 😀
A keleti végek legpermanensebb grunge (később már inkább alternatív rock) zenekara lassan két évtizede a Frogshow (bővebben itt írtam róluk a Grungeryn). A csapat az utóbbi időszakban egyre kisebb aktivitással bírt, a rajongók-, sőt már néha maguk a tagok is – temették a bandát. Idén tavasszal azonban egy váratlan húzással eszközöltek egy vérátömlesztést (az alapító Rábold Ákos énekes és Szegedi Károly basszusgitáros mellé érkezett Vígh László dobos és Balogh Árpád gitáros), a megújult felállással pedig egyet jelentett a lendületes újrakezdéssel. A csapat intenzív turnézásba fogott, és a régen esedékes akusztikus lemezük befejezésének munkálatait is felpörgették.
Mit várok 2017-től?
A szintén a Grungery nevéhez köthető „Scream Hello // Bring Pearl Jam Back to Budapest 1996/2016” kampány, ami idén nem érett be, de nagyon szurkolok, hogy 2017-ben pont kerül a dolog végére, és egy budapesti Pearl Jam koncerten tarthatunk majd egy rendkívüli szerkesztőségi ülést. Biztos lesz egy pár jó új dal és lemez, de bevallom őszintén, nem is néztem utána alaposan, mi várható. Aminek kell, az úgyis szembe fog velem jönni.
Filmes szempontból erős lesz a 2017: Guardians of the Galaxy 2, szupercuki Baby Grootal, Pókember hazatér, lesz FF8, Baywatch, és a Majmok bolgygója is folytatódik is. Szóval lesz mit nézni jövőre is.
Ja, és szeretnék lefutni egy maratont, de ennek semmi köze a grunge-hoz. 😀
Kiss Ákos Grungeryn publikált cikkei (2016):
Vajon mit szólna Kurt Cobain ehhez az egészhez? | 10 meghökkentő Nirvana feldolgozás
