A kilencvenes évek eleje a magyar rock és metal zenekarok új generációjának színrelépéséről szólt. Kiváló formációk tűntek fel és alkottak maradandó, időtálló albumokat. Ilyen volt a Bedlam is. Jánosi ‘Cicó’ Szabolccsal, a Bedlam és a Nomad zenekarok gitárosával Pintér Miklós beszélgetett. Nagyinterjúnk.
Jánosi ‘Cicó’ Szabolcs – Bedlam, Nomad (fotó: Mark A. Rosta)
A Nomad próbatermétől csupán pár lépésre található kávézóban ültünk le beszélgetni Cicóval, hogy egy kicsit felevenítsük a bedlames múltat, a nomádos jelent és a nem is olyan távoli jövőt. Mivel mostanában valamiért úgy alakult, hogy a kiváló gitárossal szinte minden héten összefutottunk valamilyen rockbulin, nem nagyon kellett bemelegítenünk a beszélgetéshez. Egyből a sztori közepébe, vagyis inkább a történet elejébe vágtunk.
__
A kezdet és a General Rejection
Cicó, hogyan kerültél kapcsolatba a rockzenével?
„16-17 éves voltam, amikor a kazincbarcikai Művelődési Házba be lehetett menni zenét hallgatni. A könyvtárban ott sorakoztak a különböző lemezek, például a Black Sabbath-albumok az elsőtől a Heaven and Hellig, az Iron Maiden-kiadványok, meg az összes akkoriban elérhető magyar rockzene. Ezekkel a zenekarokkal kerültem először kapcsolatba, úgyhogy így indult a szerelem.”
Gitározni is ekkor kezdtél el?
„Igen, nem sokkal később ugyanis kaptam egy akusztikus gitárt karácsonyra. Éjjel-nappal gyakoroltam, de hát akkor még csak a Für Elise-t, meg hasonló dolgokat tudtam játszani. Aztán alapítottunk egy zenekart, ami inkább alternatív vonalon mozgott, főleg az énekesünk miatt. Kimentünk egy rétre, ahol nem zavartunk senkit a gitározni nem tudásunkkal, és ott zajongtunk. Amikor elindultunk hazafelé, egy fickó megállított. Megkért minket, hogy játsszunk neki valamit. Cserébe behangolta a gitáromat, és megmutatta A felkelő nap háza akkordjait. Talán az volt a legelső dal, amit el tudtam játszani.”
Hogy lett ebből Bedlam?
„Miskolcra jártam középiskolába, ott hallottam először a Metallica Kill ’em All albumát. Annyira megtetszett az (Anesthesia) – Pulling Teeth című dal, hogy megtanultam a szüleimtől kapott Jolana Galaxis–típusú csehszlovák gitáromon. Akkor még nem is tudtam, hogy az nem egy gitártéma, hanem Cliff Burton játssza basszuson. (nevet) Az előbb említett zenekarom egyik koncertjén eljátszottam, Fodi (Fodor Zoltán, a Bedlam énekese – PM) pedig ott volt, és látta ezt. Eljött meghallgatni, mert hallott rólam, és kíváncsi volt, hogy milyen gitáros vagyok. Akkoriban volt neki egy Venom-szerű, hörgős zenekara, a Reaper. Az a zene sokkal közelebb állt hozzám, mint amit a mi bandámmal játszottunk, úgyhogy összebarátkoztunk és beszálltam hozzájuk. Helyi szinten, középiskolai zenekarként viszonylag nagy sikerünk volt, de aztán kiderült, hogy Mezőkövesden van egy másik Reaper zenekar is. Teljesen kiakadtunk ezen és a zenekarunk nevét Bedlamre változtattuk.”
Nem egy tipikus névválasztás volt ez akkoriban, a standard heavy vagy thrash metal zenekar-elnevezések korában.
„Fodi rengeteget olvasott, egy könyvben találta ezt a kifejezést. Akkoriban az új név kapcsán szándékosan kerestük a nem hétköznapi, durvább dolgokat. A XVII. században volt egy tébolyda Angliában, aminek az volt a neve, hogy Bedlam. A bolondokat akkoriban ide zárták be. A gazdagoknak az volt a szórakozása, hogy beültek, és nézték ezeket a szerencsétlen embereket. Az volt számukra a műsor és ezt tartalmazta a zenekarunk neve is. A gazdagok nézik a bolondokat.”
Hogyan teltek akkoriban a napjaitok?
„Én éjjel-nappal gitároztam. A többiek nem voltak ebben annyira benne, úgyhogy meg kellett tanítanom gitározni, és basszusgitározni őket. Húztuk föl egymást, mutogattam Fodinak és Mester Csabának a témákat, amiket aztán megtanultak, és egyre jobbak lettek. Ha lehet ilyet mondani, akkor ők az én tanítványaim voltak. (nevet) Abban az időben rengeteget próbáltunk. Közben változott a stílusunk is. Az első demó előtt is volt nagyon sok olyan dal, ami végül nem került rögzítésre. Akkor még magyarul énekeltünk, egy-két fanatikus rajongónak meg is vannak ezek a dalok is. Az Aljas mészáros, a Pandémia… ilyen számcímekre emlékszem még.” (nevet)
Vidéki bandaként nem lehetett valami könnyű előrejutnotok. Mi hozta meg számotokra az áttörést?
„Elég sokat koncerteztünk akkoriban, és amikor először játszottunk Budapesten, az Undertaking klubjában, a Bedlam híre eljutott a Metal Hammerig is. Akkoriban hihetetlen súlya volt egy-egy ott megjelent cikknek. Miután először írtak rólunk a Lénárd Laciék, rengetegen kezdtek el a zenekar iránt érdeklődni, több mint 3000 példány ment el a General Rejection demóból, ha jól tudom.”
Dreamland in Misery
Én arra emlékszem, hogy mindenhol azt lehetett rólatok olvasni, hogy valami hihetetlenül előremutató, inkább amerikai, mint európai hatásokkal teletűzdelt technikás thrasht játszotok, ami valamitől mégis totál egyedi. Ha voltak hatásaitok, akkor honnan jöttek ezek?
„Fodi nagyon naprakész volt a zenekarokban. Kijött az első Testament, sorba jelentek meg a Destruction lemezei, aztán a Metallica- és a Megadeth-albumok… ezek kivétel nélkül nagy hatással voltak ránk.”
Akkor már angolul írtátok a szövegeket. Mi volt annak az oka, hogy nem a könnyebb utat választottátok a magyar nyelvvel?
„Akkoriban a hasonló stílusú zenekarok annyira vállalhatatlanul rossz szövegeket írtak, hogy ez minket is elrettentett attól, hogy magyarul énekeljünk. (nevet) Annak a zenének egyszerűen az angol volt az anyanyelve. Egy-két dalt megpróbáltunk magyarul játszani, de az nem volt jó hatással rájuk, rengeteget vesztettek a zenei értékükből.”
Eközben a kötelező sorkatonai szolgálat titeket sem kímélt.
„Igen, emiatt elég sok zenekari tag kicserélődött nálunk. Egy ideig például beugró dobosokkal játszottunk. Egy debreceni koncert alkalmával találkoztunk a gödöllői Pestilence zenekarral, akikkel óriási barátságot kötöttünk. Újvári Petya [a Pestilence, a Bedlam, és a Nomad dobosa] fogalmazta ezt meg nagyon találóan: ’mintha önmagunk saját képével találkoztunk volna’. Éppen nem volt dobosunk, amikor Petya elhívott magukhoz egy szilveszteri partyra, és ott mondta, hogy szívesen beszállna a zenekarba, de hozná magával a Lovász Bécit is. Akkor alakult meg az a Bedlam, ami a Dreamland in Miseryt megalkotta. Pár hónappal később Gödöllőre költöztünk, ott születettek meg azok a dalok, amik rákerültek a demóra.”
The Bedlam
Milyen inspirációitok voltak a Dreamland in Misery megírásakor?
„Az a demó a többi anyagtól egy kicsit eltérő dolgot képvisel a zenekar életében. Otthagytuk Kazincbarcikát, és Gödöllőn egy olyan gondtalan, ifjúkori pillanatunkat örökítette meg, ahol az életnek a nehéz dolgait még nem vettük észre. Később ez azért jócskán megváltozott.”
Ami már az Inside Ashnél meg is jelent mondjuk a szövegekben?
„Annak sokkal nehezebb a hangulata. Egy az egyben azt jellemezte, amit akkor éreztünk. Ott van például a Secrets. Az a dal arról szól, hogy van egy fiatal srác, aki felköltözik a nagyvárosba, ahol minden csillog-villog, nagyon jó autók, luxus mindenhol. Aztán persze rájön arra, hogy minden mű, semmi sem igazi, az autók, a ruhák béreltek, stb. Amikről addig úgy tűntek, hogy azok igazi értékek, mind csak ócska másolatok, értéktelen valamik. Az egész lemez hangulatán érezhető volt, hogy ha nem is csalódtunk, de egy picit jobban a dolgok mögé láttunk. A Dreamland in Misery folytatódott tovább: régen álmodoztunk róla, utána megláttuk, aztán valósággá vált, majd rájöttünk arra, hogy ezek a dolgok nem érnek annyit, mint amennyinek látszanak.”
A grunge és én
Kijöttek a demók, aztán értek bennetek valamilyen zenei és más jellegű impulzusok, amitől az Inside Ash eltért a korábbi anyagok irányvonalától. Kérlek, egy kicsit mesélj ezekről a hatásokról, mi történt azokban azt években?
„Nálunk azért sosem úgy volt, hogy tudatosan, egy meghatározott irányzatot követtünk. Azt csináltuk, amit éppen akkor éreztünk. Ez egyébként a mai napig sem változott. A szabadság feelingje, a korunkból adódó változások, és a grunge is hozott újat a számunkra. A zene nem hazudik. Ha valaki ír egy dalt, abból megmondom, hogy milyen ember. Számomra maga a zene hitelesít egy zenészt, és egy zenekart is. Azokból lett mindig egy újfajta divatirányzat, akik tényleg komolyan gondolták, amiről énekeltek, és a valóságban is úgy éltek. De ahogyan említettem, nagy hatással volt ránk a grunge korszak is.”
Melyik zenekarokat szeretted a legjobban a Seattle-i irányzatból?
„Elsősorban a Pearl Jamet, de az Alice in Chains is nagy kedvencem volt. A Nirvana viszont már túl populáris volt nekem.”
Mi a helyzet a Soundgarden-nel?
„Minden barátom a Soundgardenért volt oda, de Chris Cornell hangját nem tudtam megszeretni. Pedig még meg is néztem őket élőben is, de valamiért úgy sem működött nálam a dolog. A Rusty Cage viszont tetszett, az egy jó dal. Aztán később már sokkal jobban bejött az, amit Chris Cornell az Audioslave-ben csinált.”
Emlékszem a 1995-ös Szigetre, ahol a Man in the Boxot (AIC), és az Animalt (Pearl Jam) játszottátok a saját dalok mellett. A korábbi évekből van egy video a YouTube-on, ahol viszont még az Exodustól a Fabolous Disaster került be a setlistbe. Ez már az új idők szele volt?
„Amikor a Fabolous Disastert játszottuk, akkor szerintem még csak egy pár hónapja jelent meg az a lemez, és akkor az annyira tetszett, hogy megtanultuk. Mindig kerestük az új vonalat, ezért a Pearl Jam és az Alice in Chains tényleg nagy hatással volt ránk. Tehát mindig inkább ez a nézőpont határozta meg, hogy milyen feldolgozásokat játszunk. Ami Fodinak nagyon komolyan tetszett, az bekerült a setlistbe. Nyilván a Pearl Jam is ilyen volt. Eddie Veddert nagyon szerettem, nagyon meghatározó énekesnek tartom őt. Az énekstílusa korszakalkotó volt.”
Inside Ash
Úgy tudom, hogy az Inside Ash felvétele nem volt zökkenőmentes. Hogyan jutottatok a Polygram szárnyai alá?
„A demók hatására megkeresett bennünket egy debreceni kiadó, akik elküldtek bennünket, hogy vegyük fel a lemezt. Nagyjából a keverésnél tartottunk, amikor a kiadó eltűnt, ezért a súdió költségét nekünk kellett volna kifizetnünk. Pont akkoriban, egy siófoki fesztiválon láttot minket a Polygram marketing igazgatója, aki azonnal lemezszerződést ajánlott nekünk. Így gyakorlatilag az akkor rögzített anyag lett a lemez. Mivel azonban nem egy profi stúdióban dolgoztunk, voltak komoly felvételi hibák, ezért már a felvétel pillanatában eldőlt, hogy hogyan fog szólni a lemez. Hiába vittük el aztán újrakeverni, a rögzített anyagba már olyan mértékben belenyúltak, hogy nem lehetett belőle csodát csinálni. A Polygram állt viszont minden költséget. Kifizette a stúdiót, és az újrakeverést is.”
Ekkor már 1995 volt, és a grunge kezdett veszíteni a lendületéből nemzetközi szinten is.
„Amikor a lemez végre megjelent, már egy kicsit szét voltunk esve. Felköltöztünk Budapestre, de kicsit kilátástalannak tűnt minden, és emellett ráadásul nagyon kemény rock and roll életet éltünk. Napról napra, albérletről albérletre. Minden esténket a Tüzesvízben töltöttük. Mire az Inside Ash megjelent, teljesen kiégett a zenekar. A kiadónk egyáltalán nem promotálta az anyagot, viszont adott egy lehetőséget nekünk. Azt mondták, hogy ha megcsináljuk magyarul a lemezt, akkor a kánaán kapui megnyílnak a Polygramtól a zenekar felé. Elmondtuk nekik, hogy ahogyan az operának az olasz, ennek a zenének meg az angol az anyanyelve, és magyarul nem lennénk hitelesek. A válaszunk tehát egy határozott nem volt, amit a mai napig sem bántam meg. A kiadó nem biztosított semmilyen promóciót, és ráült az anyagra. A szerződésünk miatt meg volt kötve a kezünk, és gyakorlatilag ez is jelentette a Bedlam végét.”
__
A Polygramnál – 1. rész
„A Polygram vezetőjével, Hegedűs Lászlóval volt egy nagyon hosszú megbeszélésem. Elmondta nekem, hogy amiatt aggódnak, hogy a nagy művészek, mint a Metallica meg a Rolling Stones, csak négy évente adnak ki lemezt. De milyen jó, hogy itt vannak az úgynevezett mondvacsinált sztárok – és akkor azt hiszem a Milli Vanillit hozta fel példának -, akiknek megír egy zenész egy anyagot és gyakorlatilag ugyanannyit produkálnak eladási szempontból, mint a nagy sztárok. Csak éppen negyedannyi befektetéssel. Nem kell várni rájuk éveket, hanem folyamatosan termelik a bevételt. Még ők sem tudták akkor, hogy a saját sírjukat ássák meg ezzel.”
__
Az album kiadásától számítva mennyi idő telt el, amikor végleg úgy döntöttetek, hogy nem folytatjátok tovább?
„Kevesebb, mint egy év. Volt egy balesetünk, ahol csodával határos módon nem sérültünk meg. Elindultunk egy gyöngyösi koncertre, és útközben Petyát fel kellett venni Gödöllőn. Mondta, hogy a szülei nem adják oda az autót, úgyhogy a menedzserünk Trabantjával indultunk el. Az volt a szerencsénk, hogy amikor az induláskor becsaptam a kocsi ajtaját, akkor az úgy, ahogy volt leszakadt. A gitárkábelemmel kellett kikötözni a két ajtót, hogy úgy maradjon. Amikor leértünk Gödöllőre, akkor mondta a menedzserünk Petyának, hogy kérd csak el a szüleidtől a kocsit, mert ezzel nem tudunk továbbmenni. Végül odaadták és csak ezért éltük túl. Ha a Trabantban ülünk a baleset idején…”
Mi történt pontosan?
„Aszód közelében, a bagi elágazásnál hajtottunk volna fel az autópályára. Ahogy kiértünk a kanyarba, a mi sávunkban szembe jött velünk egy autó, amivel frontálisan ütköztünk. Mi egy kombiban ültünk, hátul volt a dobcucc, meg a többi felszerelés. A kocsink kettétört, de csodával határos módon senki sem sérült meg komolyabban. Annyi volt, hogy Judy [Hankó Zoltán, gitáros] nyaka meghúzodott, emiatt be kellett vinni őt a hatvani kórházba. Ez volt talán az a pont, amikor végleg úgy gondoltuk, hogy talán nem kéne ezt tovább csinálni. Olyan volt az akkor, mint valami égi jel.”
Mi vezetett oda, hogy egyszer csak – számomra némileg váratlanul – újra összeálljon a Bedlam? Hogyan jött az ötlet, hogy 2009-ben csináljatok egy visszatérő koncertet?
„A 2007-ben megjelent első Nomad-lemezzel újra feltűntünk a zenei színtéren. Petyának nagyon hiányzott a Bedlam, így elkezdtünk újra próbálni. Nagyon elfoglaltak voltunk abban az időben, de azért születettek új dalok. Aztán kaptunk egy lehetőséget, hogy a Tankcsapdával turnézzunk. Az lett volna a cél, hogy újra összeálljunk, és elkészítsünk egy új Bedlam-albumot.”
___
A Polygramnál – 2. rész
„A nagyon hosszú Polygramos beszélgetésünk alatt egymást próbáltuk meggyőzni Hegedűs Lászlóval arról, hogy a zenénknek angolul vagy magyarul kellene-e megszólnia. Akkor még hittünk abban, hogy meg lehet csinálni angolul, és nekünk is lehetnének a németekhez vagy a svédekhez hasonló nemzetközi produkcióink. Ott egyértelműen kiderült, hogy a kiadó többi zenekara mind olyan dolgot képviselt, hogyha minket elkezdtek volna az angol szövegeinkkel nyomni, akkor az a többi kiadvány rovására ment volna. Tisztában voltak azzal, hogy az anyacég milyen irányba fogja majd a stílusokat elvinni, és mi nem fértünk bele ebbe a dologba. Ki tudja, ha ő akkor másképp dönt, akkor lehet, hogy a mai nap lenne már olyan nemzetközi szintű, angol nyelvű produkciónk, mint mondjuk a németeknek a Rammstein, a dánoknak a Volbeat, vagy a svédeknek az Abba. (nevet) Tehát ha az az ember, aki akkoriban a Polygram-Multimédia-Danubius Rádió szentháromság székében ült, úgy határozott volna, hogy próbáljuk meg angolul, szerintem akár azt is eldönthette volna, hogy a zenei kultúra milyen irányba haladjon tovább itthon. Gyakorlatilag ő határozta meg, hogy az emberek milyen zenéhez juthatnak hozzá. A szerződésbontásunkban is az szerepel, hogy mivel nem voltunk hajlandóak magyarul énekelni, ezért nem látnak semmilyen esélyt arra, hogy ők ezt sikerre tudják vinni.”
___
Iconoclast – A visszatérés
A 2009-es E-Klubos visszatérő koncert életem egyik legfontosabb zenei élménye volt. Teltház, nagyon jó hangulat, fanatikus Bedlam rajongók mindenhol. A nézőtérről úgy tűnt, hogy ennek lesz valami folytatása. Két dologra szeretnék viszont rákérdezni, az egyik, hogy miért nem játszottátok a Secrets elejét, a másik, hogy miért hagytátok ki egyetlen dalként az Inside Ashről a Seedet?
„Amikor a Bedlam demókat rögzítettük, teljesen másfajta viszonyok és elvárások voltak. Mivel Csaba nem lakott Budapesten, illetve már nem zenélt aktívan, ezért kipróbáltunk pár basszusgitárost a turnéra. Akkor esett a választásunk Levire [Nagy Levente, a Nomad és a Neck Sprain basszusgitárosa]. Akik meghallgatásra jöttek, mindannyian nagyon jó basszusgitárosok voltak. Leszedték a lemezen található bőgőket, de valamiért az egész nem úgy szólalt meg, ahogyan azt elvártuk volna. Aztán jött Levi és azt mondta: ’Figyelj, én ezt nem játszom, mert tök béna lesz így!’ Egyszerűen másfajta aggyal írtunk zenét akkoriban, amikor azok a dalok születtek. Az ő basszusgitár témái felerősítették a gitárokat, amitől alja lett a zenének. Azokat a dalokat és azokat a részeket tartottuk meg, amelyeknél egy újkori hallgató számára sem ülhetett le a buli.”
Ennek esett áldozatul a Secrets eleje is?
„Igen, ennek. Nem akartunk túl sok lírai részt betenni a programba. Egyébként a visszatérő bulin akár el is lehett volna játszani, mert ott az a közönség volt, aki ezekre vágyott. Mondjuk így is olyan széles volt a repertoár, hogy nem lehetett mindent eljátszani. A Seedre visszatérve, Fodinak ott egyértelműen a szöveggel volt problémája. Ő tudja, hogy miért írta, de nem gondolta olyannak, amit akkori fejjel már vállalni tudott volna.”
Miért nem jött végül össze egy új Bedlam-lemez?
„Az első bulikon nagyon nagy érdeklődés volt, de főképpen a régi rajongók miatt. Aztán később lehetett látni, hogy ezt a nézőszámot folyamatosan nem tudnánk hozni, ha csak nem adunk ki valami olyat, ami a mai hallgatóknak is értékelhető. Viszont a 2009-es Tankcsapda-turné végére egyértelműen kiderült számunkra az, hogy az angol nyelvvel nem fogunk tudni egy újabb olyan dolgot csinálni, amivel az ajtót berúghatnánk. Akkoriban jött Fodinak a lehetősége – tudod, a felesége egy japán lány -, hogy Japánba költözzön. Azzal, hogy Fodi elment, az ajtók bezáródtak. Viszont én akkor kezdtem el megint komolyabban a kezembe venni a hangszert, és rengeteg új téma jött. Én otthon mindig is zenélgettem, és Petya egyszer megkérdezte, hogy lenne-e kedvem jammelni vele. Lementünk a próbaterembe, és megmutattam neki egy témát. Petya felpattant, és azonnal hívta a Levit, aki éppen turnén volt: „Figyelj, ez egy olyan zenekar lesz… azonnal jönnöd kell!” (nevet)
___
(folyt. köv)
Az interjú második része ide kattintva olvasható!
___
