Úgy éreztem, hogy Eddie Vedder a saját csapdájába esett | Beszélgetés Uzseka Norbert újságíróval – 2. rész

Share Button

A grunge pár éven át tartó virágzása után a három nagy Seattle-i zenekar – a Pearl Jam, az Alice in Chains és a Soundgarden – pályáját hullámhegyek és hulllámvölgyek, tragédiák és újrakezdések jellemezték. Az Uzseka Norberttel készült interjú második részében ezeknek az eseményeknek néztük egy kicsit jobban a mélyére.

EV

Seattle Part1: Pearl Jam

Milyen a kapcsolatod a Pearl Jam-mel? Az egész PJ sztorit hogy élted meg a Tentől a Lightning Boltig?

„Mivel az Alice in Chains és a Soundgarden metalosabb volt, akkoriban ők közelebb álltak hozzám. De akkor is éreztem, hogy a Pearl Jam a Ten albumra megírta a nemzedékünk himnuszát. Tudom, hogy sokan a Smells Like Teem Spiritet tartják annak, de az nem az én életérzésem volt. Aztán jött a Vs., és akkor kezdték azt, hogy nem készítenek klipeket, és nem adnak interjúkat. És az nekem nem jött be.”

Becsapva érezted magad?

„Hamisnak éreztem, ugyanis akkor két dolog mellett nem lehetett elmenni. Az egyik, hogy őket is az MTV tette naggyá. A másik pedig, hogy azzal, hogy jött a grunge, az MTV totál kinyírta a metalt. Miközben grunge-os voltam, megmaradtam metalosnak is, és azt láttam, hogy bezárulnak az ajtók az összes többi kedvenc zeném előtt. És kezdtem rájuk haragudni. Majd jött a Vitalogy, akkor egyszerűen nem értettem, hogy ezt most miért csinálták. Szerintem nem kezelték jól a helyzetet. Mai fejjel, és ha ma tennék ugyanezt, akkor jobban megérteném a reakcióikat. A magyar koncertjük is csalódás volt, úgyhogy totál elfordultam tőlük.”

Ebben az is közrejátszott, hogy a Pearl Jam zenéje mondjuk a Tenhez képest jócskán megváltozott?

„Persze. Nem is értettem, hogy ha emberek képesek ilyen számokat írni, mint amilyenekkel tele van a Ten – az elsőtől az az utolsó hangig – akkor miért nem csinálnak többet olyat. Értem én, hogy nem akarnak videoklipet, és nem akarnak slágereket, de attól még írhattak volna jó zenéket. Én aztán rém elfogadó típusú ember vagyok. Ha valaki kísérletezni akar, akkor miért ne csinálja, legfeljebb nem hallgatom.”

Szerinted ebben Eddie Vedder-nek mennyi felelőssége van?

„Biztosan nagyon sok. Szerintem a mai napig ő uralja ezt az egészet. Az Immagine in Cornice DVD-n is látni, hogy ő írja össze mindig, hogy egy adott estén melyik dalokat játsszák. Ő a vezér, de alapból nincs ezzel gond, csak akkoriban hülyeségeket csinált. Nem tudhatjuk, hogy mi volt a fejében, vagy miket élt meg, szóval pont ezért nagyon nehéz, és nem is érdemes ítélkezni. Egyébként pont tegnap hallgattam meg a Yieldet, és amit a mai napig is játszanak róla a koncerteken, az tényleg jó.”

Egyetértek, bár a Yield-en az ütős dalokat (Brain Of J., Faithful, Given To Fly) Mike McCready írta. A másik pedig az, hogy Stone Gossard fejéhez senki nem tartott pisztolyt, hogy akkor innentől kezdve nem írhatsz olyan dalokat, mint a This is Shangrilla, a Stardog Champion, a Once, az Even Flow vagy az Alive. Mégis felmerülhet a kérdés, hogy gyakorolhatott-e bármilyen nyomást Eddie a többi zenekari tagra, hogy ezt vagy azt nem éneklem el?

„Persze, voltak is akkoriban ilyen pletykák. Kicsit úgy éreztem, hogy Eddie Vedder a saját csapdájába esett. Egyrészt elhitte, hogy iszonyú nagy művész – ami egyébként valószínűleg így is van – de emellett magára vállalta azt a szerepet, hogy ő mindenkit megment, hogy odamond bárkinek, meg hogy ő mindent tud. A másik oldalról meg, ha megnézed azt, hogy a Ticketmaster-es történettel hova jutottak, akkor az egy oltári nagy öngól volt, azzal nagyon sok rajongót veszíthettek.

Azokban az években fontosabb volt nekik, hogy ők a harcosok, akik a világot megmentik mindenféle elvek mentén, mint maga a zene. Kicsit talán hasonló volt a helyzet, mint a U2-nál. Ragadd meg a lehetőséget, hogy tudsz az emberekhez szólni, de nem biztos, hogy el kell hinned magadról, hogy te mindent tudsz. A közönség szeretné magát jól érezni a koncerten. Nem biztos, hogy célszerű rájuk erőltetni, amit te gondolsz.”

Melyik Pearl Jam lemez adta vissza a hitedet?

„A 2007-es, az avokádós. A Flop nagyon sok Vs. utáni Pearl Jam dalt játszott a saját koncertjein, és az valahogy segített visszajutni hozzájuk. Aztán a Backsapcer is jó volt, de azon érezhető volt az örülünk Obamának feeling, emiatt furcsán vidámak azok a dalok. Hosszú távon viszont nem is maradtak meg nekem.”

Az írásaidból nekem úgy tűnik, hogy hatalmas kedvenced a Temple Of The Dog.

„Talán mondhatom azt, hogy a mai napig azt az albumot hallgatom a legsűrűbben. Énekelgetem a Hunger Strike-ot a gyerekeimnek, amikor fürdetem őket, meg hasonlók. Emlékszem Szüts Laci Hammeres kritikájára, amiben azt írja, hogy Temple Of The Dog a ’60-as, ’70-es évek zenéje. Értem, hogy neki ez túl retro volt, és akkoriban nem is ez volt pont divat. És teljesen értem azt is, hogy miért írta, hogy neki az a múltja volt. De nekem meg nem. Megláttam a Hunger Strike klipjét, és… azt az eget, hogy ilyen van?!”


Seattle Part2: Alice in Chains, Soundgarden, Screaming Trees

Az Alice in Chainst már említetted. Velük mindig is jó volt a viszony?

„Szerettem a Faceliftet meg a Sap-et is nagyon, de amit aztán a Dirt-tel, és a Jar Of Flies-szal csináltak… Számomra az volt a legmegdöbbentőbb, hogy egy ilyen masszívan súlyos zenét, a kábítószeres háttérrel, ilyen klipekkel mégis így tud tolni az MTV.”

A visszatérés hogyan tetszett?

„Szerintem teljesen vállalható a két új lemez. Az első album jött be jobban, ott van például a Your Decision… Bármennyire is sajnálta az ember Layne Staley-t, az egy előre megmondható dolog volt. Egy halállal indult, egy halállal végződött a grunge. Amilyen dolgokkal játszottak, amilyen dolgokba belementek, abba csak belepusztulni lehet.”

A Soundgarden is hasonlóan betalált nálad, mint a másik két nagy Seattle-i zenekar?

„A Soundgardennel a Jesus Christ Pose volt az első kapcsolatom. Elsőre a Badmotorfinger-t nem is tudtam végighallgatni, annyira iszonyatosan töménynek éreztem. Ennek ellenére az azonnali rákattanás volt. Később jó volt visszakeresni az azt megelőző albumokat, és rájönni arra, hogy például a Louder Than Love mennyire jó lemez. Egyébként a Superunknown-t, a Down on the Upside-ot, és a visszatérő King Animal-t is nagyon sokat hallgattam, de ezek már nekem nem jelentettek annyit. Te is kiraktad a Grungery Facebook oldalára valamelyik nap, hogy az egyik legjobb grunge dal a Fell on Black Days, és tényleg. Azt egyszerűen nem lehet kitörölni.”

Milyen emlékeid vannak Népstadionos Soundgarden koncertről?

„Na, az mókás volt. Ott álltam az első sorok egyikében, és egy tíz méter sugarú körön belül én voltam az egyetlen, aki ismerte őket. Aztán eltelt három év, és mindenki a Black Hole Sun-nal jött. Így utólag azt látja az ember, hogy bennük volt talán a legtöbb kompromisszumkészség, és a legtöbb óvatosság is. Róluk nem igazán hallottuk azt, hogy lóg ki a tű a karjukból. És ezt jól tették.”

A Screaming Trees-ről mindig kevés szó esik, pedig fantasztikus albumokat készítettek, bennük is ott lehetett volna a lehetőség, hogy nagyobb sikereket érjenek el.

„Míg a többiek látványosak voltak, a Screaming Trees egyáltalán nem volt az, és emiatt egy kicsit sem tolta őket az MTV. Ráadásul nekem mindig az jött le az interjúkból, hogy ez egy balhés csapat. Emlékszem, amikor elmentünk az akkori barátnőmmel megnézni a Singles-t. Csak mi voltunk ketten grunge rajongók a moziban. Ott ültem a Soundgarden pólómban a nézőtéren, és amikor jött a Birth Ritual, én meg elkezdtem zúzni rá, ő lefogott, hogy, ’jaj, ne csináld már’. (nevet)

A filmzene albumon ott volt a Screaming Trees-től a Nearly Lost You, ami egy elképesztően jó nóta. Ennek ellenére a Dust volt az, ami igazán bejött, a korábbi lemezeik érdekes módon nem annyira. A Dust-ot a mai napig szívesebben veszem elő, mint bármelyik Alice in Chains albumot, mert pozitív a hangulata. Ma már szívesebben hallgatok olyat, ami nem lehúz, hanem felemel.”

Nem lehet, hogy a korábbi albumokba bele kellett érni?

„De lehet. Talán a Temple of the Dogba is bele kellett volna, de akkor ott volt a gyász Andy Wood halála miatt, és talán attól egy kicsit azt jobban meg lehetett érteni. Ott volt például a Times Of Trouble…”

Igen, írtad is a bécsi Pearl Jam koncert kritikádban, hogy egy pillanatra azt hitted, hogy azt kezdik el játszani, nem a Footstepset.

„Hát az tök rossz érzés volt. Persze azonnal beugrott nekem is, hogy van ez a verzió is. Amikor ki vagyok bukva, akkor ezeket a zenéket hallgatom. A Temple Of The Dog-ot, a Jar Of Fliest vagy a Blind Melon kettes lemezét, a Soup-ot.”


 (Az interjú első része ide kattintva olvasható!)

Uzseka Norbert kedvencei

 

„Ami a listát illeti, mivel kaptam kompromisszumos lehetőséget, hogy 10 helyett 15-öt írjak össze, és az még mindig kevés minden, számomra egetverően fontos albumhoz, próbáltam összeszedni azt a 15-öt, ami nagy hatással volt rám, és hosszú távon. Persze abból is több van, de most így sikerült…”

 

  1. Queensryche: Operation: Mindcrime / Rage for Order / Empire / Promised Land
  2. Psychotic Waltz: Into the Everflow / Bleeding
  3. Led Zeppelin: IV
  4. Iron Maiden: Seventh Son of a Seventh Son
  5. Black Sabbath: Sabbath Bloody Sabbath / Tyr
  6. Rush: 2112 / Roll the Bones
  7. VoiVod: Dimension Hatröss / Nothingface / Angel Rat / The Outer Limits
  8. Alice In Chains: Dirt / Jar of Flies
  9. Pearl Jam: Ten
  10. King’s X: Faith, Hope, Love
  11. Cynic: Focus
  12. Death: Symbolic
  13. Trouble: Manic Frustration
  14. Mastodon: Blood Mountain / Crack the Sky
  15. Thy Catafalque: Róka hasa rádió

8 hozzászólás

  1. janomano

    Nagyon jo kis interjú, egy friss és, igen fasza, klassz oldalon, i ll be back 🙂 Egy dolgot nem értek, azzal együtt, hogy tudom, hogy a mindefele, mindenkori “all time fevörit” listák nem egyszerűek, hogy a cikkböl még okésan (three fish) de, a Norbertnál a Tribe After Tribe hogyan tudott kimaradni? Lehet pótolni, az idén sajna igen messze megrendezendő, 3rd Ear Experience bulik barmelyikevel 🙂

    • Stardog

      Azt nem tudom, de arra gondoltam annál a résznél, hogy ha én nem innék valamilyen (vallási vagy egyéb) ok miatt, és Jerry Cantrell meghívna, hogy igyunk meg egyszer egy sört, akkor abban a pillanatban rohadtul örülnék, hogy létezik a világon alkoholmentes sör =D

  2. Remek cikk és remek az egész grungery.hu úgy, ahogy van.
    Csak apró megjegyzés: az “Imagine in Chronicles” az nem “Immagine in cornice” avagy “Imagine in a frame” (a Tom Waits -dal nyomán)? Vagy lemaradtam valamiről? Szép napot nektek és további jó munkát! z

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.