Rengeteg zenét hallgattunk, jó pár koncerten jártunk, nem keveset interjúztunk, azaz rengeteg impulzus ért minket 2015-ben is. Úgy gondoltuk, hogy talán érdemes megosztanunk veletek, hogy zenei szempontból milyen volt számunkra az év. Melyek voltak a legjobb dalok és lemezek, mit hallgatunk leggyakrabban 2015-ben, melyik zenei témájú cikkeket tartjuk idén a legjobbnak, valamint hogy mit láttunk az óévben, és mit várunk grunge/rock/metal szempontból a legjobban 2016-ban. Mindezt teljesen szubjektív módon, a saját szemüvegünkön keresztül. A négyrészes sorozat első felvonásában Kiss Ákos, kiváló zenei újságíró – aki többek között a 3MMM Blogot és a Hero Hub Blogot csinálja, meg még vagy ezer nagyon pozitív kezdeményezésben vesz részt (pl. Debreceni Hősök) – osztja meg veletek a gondolatait. Jöjjenek tehát Ákos színesebbnél is színesebb listái!
Kiss Ákos
A TOP 10 lemez 2015-ben szerintem
1. KétHázKözt: Tiszta kosz
Talán meglepő, hogy én, aki a Grungery vendégírója, és más blogok, sajtótermékek rock újságírójaként híresültem el, elsőként egy hip-hop lemezt említek meg ebben a válogatásban. De ez van srácok, itt a coming out: igen, Kiss Ákos rapet (is) hallgat. A KétHázKözt egyébként ebben az évben élő zenekarral egészült ki, így ha zenei megoldásaiban nem, de hangulatában sokszor megidézi a ’90-es évek kultikus filmzenealbumát, a Judgement Nightot, ahol olyan elmeroggyant feat-ekkel találkozhattunk, mint például a Pearl Jam és a Cypress Hill vadházassága.
2. Nyolcadikosok: Témazáró
A Nyolcadikosok egy alig egy éves debreceni banda, akik egy hiányterületet fednek le itthon: nevesítve az amerikai tini rockot. Egyesek talán infantilisnek tekintik őket ezért, engem meg azért, mert hallgatom őket: de az van, hogy az amerikai hangulat, a garázs hangzás, és egyszerű, de nagyszerű dalocskák miatt a szívembe lopták magukat. És talán az sem véletlen, hogy a Recorder is az év lemezei közé választotta a Témazárót.
3. Ozone Mama: Sonic Glory
Az Ozone Mama felbukkanása előtt azt hittem, hogy kis hazánkban a southern/vintage mániámmal olyan egyedül vagyok, mint a Simple Man a Lynyrd Skynyrd számában. Aztán jöttek ők, és bebizonyították, hogy nem csak én vagyok megőrülve KisGrofó országában. Ráadásul a csodás muzsika mellett nekik köszönhetem azt is, hogy megismerkedtem Pintér Mikivel és a Grungery oldalával. Az idén megjelent Sonic Glory című lemezük pedig világviszonylatban is megállja a helyét.
4. The Trousers: Mother Of Illusions
A The Trousers is a meg nem értett zsenik kategóriájába tartozik itthon. A Mother Of Illusions című lemezük pedig azt a fajta The Beatlesen alapuló középtempós rockot nyomják az arcodba, ami ideális zenei aláfestést jelent ahhoz, hogy végigmenj a 66-os úton… legalább lélekben.
5. Neonhal: Kivezet
A Neonhal egy egyszemélyes produkció, Nagy Imre Tamás, aki rockzenei karrierjét Lukács Lacival együtt kezdte a Kis Vörös Nevű gimnáziumi bluesbandában. Első hallásra talán ijesztő, hogy magát keresztény rock-ként definiálja, de a munkásságában elmerülve inkább egy elgondolkodtató szövegvilággal bíró, gazdagon hangszerelt alternatív rockot ismerhetünk meg. Nem bulizene, de ilyen is kell néha.
6. Tyler Bryant And The Shakedown: Wild Child
Tyler Bryant és kis barátai szemtelenül fiatalok, ennek ellenére iszonyatosan érzik a vagány blues-rockot, és hál’ Istennek nem is tartják ezt magukban. (Már megint) egy cseppnyi Amerika, arra az esetre, ha eleged lenne a közép-európai valóságból.)
7. Kid Rock: First Kiss
Kid Rock egy erősen country beütésű rocklemezt hozott ki év elején, amelyben semmi nagy megfejtés nincs, egyszerűen csak jó.
8. Faith No More: Sol Invictus
Nem én voltam az egyetlen, aki 1997 óta várta a Faith No More visszatérő lemezét. Nagyon sokszor átrágtam rajta magam, és bár vannak rajta nagy pillanatok, azért nem sikerült annyira, erősre. De a zenekar megvan, a remény él, hogy talán legközelebb.
9. Dash: Turning Vicious
Nem mindennapi dolog, hogy egy debreceni zenekar viszi végbe a metálzene „megreformálását”, úgy, hogy amerikai szaklapok írnak róluk, és rendszeres fellépői a környékbeli országok metálfesztiváljainak. A dAsh egy kis csoda a maga nemében, árad belőlük a betonszag és a szeretet.
10. Prodigy: The Day Is My Enemy
A Prodigy nem öregszik és nem is újít sokat. Ők az elektronikus zene AC/DC-je.
10 lemez, amit a legtöbbet hallgattam 2015-ben
1. Guardians of The Galaxy Soundtrack (2014)
A GOTG soundtrack a roppant gazdagon hangszerelt, és őszinte érzelmekből táplálkozó ’60-as és ’70es évek popzenéjéből merít. Igazából minden zenét ismerek ebből az érából, de mondhatjuk, hogy e miatt elevenítettem fel újra ezt a zenei stílust.
2. Black Stone Cherry: Between The Devil & The Deep Blue Sea (2014)
A Black Stone Cherry (szerintem) legjobb albuma. Ja, és (szerintem) a legjobb rockbanda per pillanat a világon.
3. A Day To Remember: Common Courtesy (2014)
A Day To Remember energizáló hatású amerikai pop-punk. Gördeszkázás közben, vagy kávé helyett is ideális.
4. Bass-O-Matic: The First Issue (2014)
Bass-O-Matic egy debreceni srác, aki a világon talán egyedüli módon zaj-basszusgitározik. Kulturált európai ember számára teljesen emészthetetlen, amit csinál, én mégis szeretem, és elismerem a munkásságát. Aki érez magában bátorságot és zenei nyitottságot, az nyugodtan követheti a példámat! Itt hallgatható meg.
5. Captain! No Captain Chuk!: Pardon My Friens (2014)
Captain! No Captain Chunk! is amerikai stílusú pp punk, iszonyat durva gitárokkal és gigantkus refénekkel. Az mondjuk mellbevágó tény, hogy amúgy franciák. Az meg szintén odavágott, hogy az idei Hegyalján felléptek volna, de elmaradt a rendezvény.
6. Fish!: Konzervzene (2013)
A konzervzene egy rövid, tömör és velős lemez. Nincs sallang, melléduma, töltelék, csak az érzés, hogy újra és újra meg akarod hallgatni.
7. Halott Pénz: Szólj Anyunak, hogy a városban agyok (2013)
A Szólj Anyunak… című hip-hop lemez sokszor épít bluesos, funkys zenei alapokra. És iszonyat jók a szövegek.
8. Die Antwoord: Donker Mag (2014)
A johanessburgi elektro-rap duo definiálhatatlan, és épp emiatt nagyon eredeti muzsikát nyom a maga nemében. Ők tényleg a gettóbol jöttek, ráadásul nem is nyugat európából vagy az Államokból, így volt „lehetőségük” egy saját hangot megteremteni. Hangzásában és látványvilágában meghökkentő a produkció, nem véletlen, hogy Marilyn Manson is felfedezte őket magának.
9. Wovenhand: The Laughing Stalk (2013)
A zenekar alapítója, dobosból lett gitáros, majd frontember, emiatt a stílusán mai napig érződik a ritmusorientáltság. A csapat borongós hangulatú blues rockja valahogy mindig Tarantino filmjeit juttatja eszembe.
10. Lynyrd Skynyrd: Last of a Dyin’ Breed (2012)
A southern rock nagy öregjeinek nagyon vártam az áprilisi bécsi koncertjét, hiszen gyermekkori barátaimmal, és egykori zenésztársaimmal utaztunk egy ős-favorit bulijára. Az erre való „felkészülés” jegyében akkoriban sokszor pörgött a lejátszóban a Last of a Dyin’ Breed és elődje, a God And Guns. És bár egy hibátlan koncertélménnyel gazdagodtunk aznap este, azért hiányoltuk az újkori éra nótáit. De nem csak mi, hanem a Pintér Miki is (szinte szórul szóra ugyanazt írtuk a koncertbeszámolókban, pedig nem beszéltünk össze, viszont nagyot vigyorogtunk, mikor a Gasometer bejáratánál összefutottunk aznap este).
A TOP 10 dal 2015-ben szerintem
1. Zion Refresh: Nem nőttem fel
Debrecenben néhány éve alakult egy zenekar, a 2Joints. Fiatalok voltak, bulisak, jópofák, és tehetségesek. A legnagyobb erényük pedig az volt, hogy bebizonyították: talentummal, alázatos munkával igenis el lehet jutni a kisszobából a nagyobb színpadokig. Sajnos a zenekar befejezte működését idén nyáron, de a gitáros/frontember Tajti Viktor nem tétlenkedett: életre hívott hip-hop formációt Zion Refresh néven, és ezzel megalakította a debreceni HalottPunnanyt, vagy mit…
A Fish! a hazai zenekarok közül az egyik kedvencem. Érdekes, hogy a korai RHCP hatásoktól eltávolodva manapság egyre távolabb kerülnek, és egyfajta letisztult modern punk rockot prezentálnak inkább. De nem csak a zenei hatások, a mondanivaló is változik: a szarkasztikus bulizós csajozós dumát egy, már-már társadalomkritikus szöveg váltotta fel az idén nyáron megjelent, a 2016-os lemez beharangozásaként szánt Gyújtsuk Fel! című opuszban. Egyesek kinőnek a punk attitűdből, a halak viszont most nőnek csak bele igazán.
Az Enter Shikai kedvelt, de nem kedvenc zenekar. Az idei Campus Fesztiválon azonban felléptek, és népszerűsítették új anyagukat. A koncertkészülés jegyében meglehetősen sokat pörgött nálam a zenekar 2015 „nyári slágere” a Torn Apart.
4. Duff McKagan feat. Izzy Stradlin and Jerry Cantrell: How To Be A Man
Életkori sajátosság, hogy az összes GN’R ex tag minden megmozdulása kiemelt fontossággal bír nálam. Duff McKagan egyébként a rockandroll Buddhája, olyan érzelmi intelligencia, alázat és kreativitás van benne, ami miatt nem csak zenei, hanem emberi értelemben véve is egy példakép a számomra. A második könyvéhez kiadott kislemezhez a remeteéletet élő ex-Gunner Izzy Stradlint és az Alice In Chains gitáros Jerry Cantrellt hívta meg egy kollaboráció erejéig. Most kezdjem el magyarázni a Grungery olvasóinak, hogy ez miért jó?
5. Ozone Mama: Lovelight
A csapat már megemlítésre került az idei Top 10 lemezek kapcsán. A lemez egy telitalálat, és olyannyira jól hozza a retro-rock feelinget, hogy ha Cameron Crowe napjainkban forgatná az Almost Famoust-ot, akkor tuti rárakná a soundtrackre a Lovelightot… de még az is lehet, hogy Székely Marciék játszanák a filmben a StillWater-t.
6. Wiz Khalifa: See You Again
Igen, engem is elkapott a Fast And Furious és a Paul Walker hév. Lehet divatmajmos, de ez a nóta annyira jól felépített és olyan érzelem dús refrénje van, hogy nálam is jó sokszor becsúszott…
7. Danny Elfman: Age Of Ultron OST
Heroes: a grunge/rock mellett másik nagy szerelmem a szuperhősök világa. A Danny Elfman által jegyzett Ultron Kora Soundtrack monumentális zenei élmény.
8. Yellawolf: Devil In My Vains
Kicsit több rejlik ebben az agyontetovált rapperben, mint azt sokan gondolták. Ez a western ballada valami új irányvonalat jelent szerintem.
Na, ez nem lett túlgondolva, épp ettől működik nagyon.
10. Five Finger Death Punch: Wash It All Away
Egyesek lakossági metálnak csúfolják a Five Finger Death Punchot, de nekem egyrészt tetszik, másrészt iszonyat büszke vagyok rá, hogy a tengerentúl egyik legmenőbb metálbandáját egy magyar srác alapította.
10 dal, amit a legtöbbet hallgattam 2015-ben
1.Nightloosers: Hoochie Coochie Man
A Nightloosers egy román zenekar, akik az amerikai népzenei hagyományokat (értsd: blues) keverik a Kárpát–Medence és a balkán folklórjával: ezt pedig nagyon eredeti módon teszik. A koncertjükbe teljesen véletlenül futottam bele augusztusban egy kolozsvári kiruccanás során. (Erről bővebben ide kattintva olvashattok.)
2. Black Stone Cherry: Blame It a Boom Boom
Az utóbbi tíz év legüdítőbb dolga a rockandrollban, hogy feltűnt néhány parasztgyerek Kentuckyból, és nekik bármikor elhiszem, hogy a rock and roll nem halott. A Blame It a Boom-Boom pedig az egyik legnagyobb stadionhimnusz. Ever. Életem egyik legnagyobb koncertélménye volt az augusztusi A38-as koncert, bár az sok mindent elmond a haza zenei helyzetről, hogy a zenekar, aki bárhol a világon tízezres stadionokat tölt meg, itthon miért egy 800 fős klubban lép fel, de ez már egy másik történet.
3. A Day To Remember: Right Back At It Again
Enervált vagy? Felejtsd el a kávét: az ocalai srácok ezzel a számmal tuti felráznak, bármikor, bárhol.
4. Stone Temple Pilots: Interstate Love Song
A Stone Temple Pilots nem gyakori, de állandó szereplője a playlistemnek. Scott Weiland közelmúltban bekövetkezett tragikus halála miatt az STP életmű számomra legkedvesebb dala, az Interstate Love Song a megszokottnál jóval többször pörgött nálam.
Ez a nóta is Scott Weiland halálához kapcsolódik. A Candlebox annak idején Andy Wood emlékének szentelte ezt a dalt, de sajnos újra aktuálissá vált. Csak ennek a cikknek az írása közben legalább hatszor meghallgattam.
6. The Rolling Stones: Gimme Shelter
Ez a nóta az egyik örök favoritom.
Ez a nóta a másik örök favoritom.
8. Pearl Jam: Yellow Ledbetter
A YL az egyik személyes kedvencem a PJ-től, de ahogy Honoluluban előadták Hendrix Little Wing című klasszikusával összekötve, az valami zseniális.
Aki kicsit is követi az online jelenlétemet, az tudja, hogy nagy rajongója vagyok a komádi Tankcsapdának, vagyis a Next Daynek. Életem egyik legnagyobb áldása, hogy a csapat frontemberét, GisMot a barátomnak nevezhetem, mert az egyik leginspiratívabb ember, akit ismerek, és nélküle nem lenne a Debreceni Hősök nevű karitatív partizáncsapat sem, amely egy éve hétköznapjaim szerves részét képezi… ugyanúgy, mint ez a dal, amit valamikor tini koromban én akartam megírni, csak valahogy nem jött össze.
10. The Answer: One More Revival
Jó kis rerto rock, gospel kórusok, karcos gitár, Hammond orgona, meg minden, ami kell.
5 zenei témájú cikk, ami a legjobb volt 2015-ben szerintem
A korrupcióra rácsodálkozni nem több, mint álszentség (Cz.T., Hvg.hu, 2015. január 11.)
A Quimby menedzsere nagyon érdekes, tanulságos és odamondós interjút adott a hazai zeneipart illetően. Bár a cikk 2015 januárjában jelent meg, de az elmúlt 12 hónapban nem sikerült áttörő változást elérni, így még mindig aktuális.
A Middlemist Red jelenség (fehérsólyom, 3MMM Blog, 2015. július 22.)
A Middlemist Red nem csak muzikalitás szempontjából üdítő jelenség itthon, hanem olyan pimasz hozzáállást képviselnek a hazai zeneiparral kapcsolatban, hogy amellett nem lehetett szó nélkül elmenni. De mivel mégis mindenki kihagyta ezt a ziccert, ezért én magam írtam erről egy cikket: a zenekar és rajongótábora egyből felkapta a fejét, és megosztásaiknak köszönhetően ez lett a 3MMM Magazine egyik legolvasottabb cikke 2015-ben.
Sokszor szóba kerül haveri beszélgetések során, hogy miért nincs ilyen olyan nagy koncert itthon, meg hogy egy-egy kedvencért miért kell Bécsig, vagy Prágáig utazni. Mivel én valamennyire járatos vagyok a zeneiparban ezért szoktak erre félkész válaszaim lenni, de a Grungery szerkesztője, Pintér Miki leültette az asztalhoz a Live Nation főmunkatársát és olyan interjút készített vele, ami átfogó választ adott mindenkinek, aki a téma iránt kicsit is érdeklődő, vagy fogékony.
Debreceni lévén számomra – és a város számára – az év egyik legnagyobb könnyűzenei eseménye a Campus Fesztivál. Az évről évre fejlődő esemény egyik fő szervezője Süli András, akinek nem kis szerepe van abban, hogy a fesztivál ma az, ami: a vidéki Magyarország egyik legnagyobb kulturális eseménye. A fesztiválszervezés és fejlesztés kulisszatitkairól átfogó, és érdekes interjú készült vele.
Slash 1987 óta rockikon és nem mellesleg kiváló meglátásai vannak a globálisan zeneipari jelenségeket illetően. Mint például itt.
A rock/metal színtér 2015-ben
2014 óta egy tudatos döntéssorozat hatására egyre kevesebbet járok itthon rock-koncertekre, viszont bevállalok messzebbi utakat is azért, hogy egy-egy külföldi kedvencemet láthassam. Ennek köszönhetően jutottam el áprilisban a Lynyrd Skynyrd, augusztusban pedig a Black Stone Cherry koncertekre. Mindkettő életre szóló, bakancslistás emlék.
Ennek köszönhetően viszont egyre inkább érzem, hogy a hazai viszonyok mennyire elmaradottak: és nem csak technikai, vagy pénzügyi, de mentalitás szempontjából is. Gondolj bele, ha életedben nem hallottál még rockzenét, de elvisznek egy olyan koncertre, mint például a BSC volt az A38-on, akkor utána megnézed Pataky Attilát, és azt tudod mondani, hogy ó, ez igazán menő, meg nagyon rock’n’ roll? Ugye, hogy nem…
Itthon van egy szűk kör, akikbe beleszámít a Tankcsapda, az Ozone Mama, a The Trousers, a Middlemist Red, a Fish!, a Supernem, vagy hogy egy új zenekart említsek, a Junkie Jack Flash, akik megadják az embernek a rock’n’ roll életérzést és illúziót. Ők azonban egy kisebbséget képviselnek. Remélem, egyre több külföldi zenekar lesz elérhető számunkra itthon, és a jövőben sokat tanulunk majd tőlük.
A grunge színtér 2015-ben
A grunge számomra igazából ma már nosztalgia, a fiatalkorom mementója. Így igazán nagy grunge megmozdulásokról nem nagyon tudok beszámolni, egész egyszerűen azért, mert egy Alice In Chains vagy Foo Fighters lemezmegjelenést sem tartok annak. Az akkor volt szép és jó. Persze annak örülök, hogy vannak az érának még élő zenészei és aktív zenekarai, kül- és belföldön egyaránt.
Különösen nagy örömmel tölt el, hogy itthon a Kovács Tamás Viktor személyéven fémjelzett zenészközösségek (pl. Men In The Box) és szervezőgárda, valamint a Grungery körül tömörülő olvasótábor egy szűk, de erős egységet alkot, akik ápolják az „eszmét”.
Értelemszerűen nem tetszett, hogy meghalt Scott Weiland. Természetesen mindenki tudta már nagyon régen, hogy a vesztébe rohan a pali, ennek ellenére hirtelen jött a halála. Ő is egy olyan előadó volt, aki szívesen megnéztem volna, akár a Stone Temple Pilots, akár az újjáalakuló Velvet Revolver élén. Ezt a pipát már sajnos nem tehetem oda a bakancslistámra.
Mit várok 2016-tól?
Várom a 2016-os budapesti Pearl Jam koncertet, remélem jól halad a szervezés. Rebesgetik, hogy 2016-ban újra Prágába látogat az AC/DC. Na, ez az, amit nem halogatok tovább, ha jönnek, én tuti ott leszek. Hazai viszonylatban a Punnany Massif (már megint ez a nyamvadt hip-hop) és a Fish! lemezeit várom, meg azt, hogy kevesebb mulatós, és több rock legyen a médiában.
Ja, és kérünk egy Men In The Box koncertet Debrecenbe!
Világbéke!
Ákos publikációi a Grungeryn:
