A 2013-as Rat Farmot követően hat évvel itt az új Meat Puppets album, a Dusty Notes. A zenekar az eredeti tagokkal, valamint két új belépővel tért vissza, hogy újabb ízelítőt adjanak hangulatos cowpunk zenéjükből. A legendás phoenix-i banda tizenötödik nagylemeze a megszokott hangzású dalok mellett egy-két meglepetéssel is szolgál. Lemezkritikánk.
Meat Puppets – Dusty Notes (2019)
Ne legyünk!
Ne legyünk álszentek! Ha feltennénk a kérdést itthon vagy bárhol máshol az Amerikán kívüli világban, hogy hol hallott a többség először Meat Puppets-dalokat, a legtöbb ember azonnal rávágná, hogy 1993 év végén vagy talán 1994-ben, de mindenképpen a Nirvana MTV Unpluggedjának köszönhetően. Bármennyire is régen indult a banda, a világ aktuálisan legnépszerűbb zenekarának akusztikus fellépése tette ismertté a Glóbuszon a phoenix-i csapatot. Kurt Cobain ízig-vérig Meat Puppets rajongó volt, különösen a második lemezért volt annyira oda. A zenecsatornás fellépésén is erről idézték meg a műsorban elhangzó három Meat Puppets számot (Oh, Me, Plateau, Lake of Fire).
A Meat Puppets 1994 januárjában jelentette meg nyolcadik, egyben legsikeresebb lemezét Too High To Die címmel, aminek a végén hidden trackként ott szerepelt a Lake of Fire újragondolt verziója is. A dal végre megkapta azt a törődést, amit produceri és zenész szempontból is megérdemelt. Össze sem lehet hasonlítani a nyers, hamiskás, kidolgozatlannak tűnő eredetivel. A Too High To Die megjelenését követően a Meat Puppets szinte azonnal masszív turnézásba kezdett. Olyan előadókkal játszottak együtt, mint a Blind Melon, a Soul Asylum, vagy a Stone Temple Pilots, de hiába, az akkori csúcsközeli előadók társasága és a Nirvana-kaland ellenére sem sikerül komoly sikereket elérniük.
Az 1980-as megalakulás óta annyi minden történt a Meat Puppets tagjaival, hogy a végeláthatatlan sztorikkal egy könyvet is meg lehetne tölteni (remélhetőleg előbb-utóbb valaki sort is kerít rá). Néhány évvel ezelőtt mi is írtunk ezek egy részéről a brooklyni Meat Puppets/Soul Asylum koncert kapcsán, ha valakit érdekel, kattintson ide.
A banda trióként indult és sokáig így is játszottak. Curt Kirkwood gitáros/énekes/dalszerző és testvére Cris Kirkwood basszusgitáros/énekes mellett 1980 és 1996 között Derrick Bostrom püfölte a bőröket. Bostrom 2018-ban visszatért, így már ő hallható a Dusty Notes-on, a zenekar tizenötödik nagylemezén. A reunion leginkább Shandon Sahm-nek, a banda dobosának köszönhető. Shandon tizenegy év közös zenélés után úgy döntött, hogy az Egyesült Államokból végleg Amszerdamba költözik, maga helyett pedig Derricket ajánlotta. Ma már szintén fix tagnak számít az évek óta a zenekar turnéin kisegítő Elmo Kirkwood gitáros (Curt fia) és Ron Stabinsky billentyűs is. Ők öten játszották fel az új lemezt és a komolyabb vérfrissítés nagyon jót tett a Meat Puppetsnek!
A nagy ébredés
A zene alapvetően nem változott, ugyanaz a cowpunk, vagyis legtöbbször kétszólamú énekkel kísért country-alapú vagy alternatív megközelítésű, gitáralapú egyveleg. A legfontosabb szó itt az alapvetően, a Meat Puppets pályafutásának egyes lemezei ugyanis nagyon széles spektrumon mozognak. Míg az 1982-es első albumot – amire 35 dal (!) került és így is csak 51 perc a játékideje -, leginkább az artikulátlan üvöltözés és a bántóan félrecsúszott hangok jellemzik, addig a későbbi lemezeken súlyos metal-riffek (lásd az 1989-es Monsters-t, ami úgy kezdődik, mint egy Melvins album), a grunge korszak egyes elemei (Too High To Die, 1994) vagy éppen country/folk hatások (lásd a Dusty Notes-ot, a mostani lemezt) köszönnek vissza.
A Dusty Notes első tétele, a low budget klipes Warranty, a pumpáló, lakodalmas basszusgitár kíséretnek köszönhetően zavarba ejtően cirkuszi. Ettől, az átlag hallgató számára nem kicsit zavaró tényezőtől eltekintve valószínűleg klasszikus lesz a dal a Meat Puppets univerzumban. Szuper jók viszont a Pearl Jam Nothing As It Seems című dalának Mike McCready-féle recsegős gitárbetéteihez hasonló, zajongó díszítések és szólók benne. A Nine Pins szintén olcsó videós és szintén country vagy valami ilyesmi, az amerikai közönség ezt a dalt is imádni fogja (az európai kevésbé). A harmadikként érkező On viszont végre kiszakít ebből a fura, poros világból. A zongorabetétek, a szép akusztikus szóló és a kétszólamú vokálok nagyon sokat segítenek abban, hogy az hallgató ne skatulyázza be elhamarkodottan a lemezt.
A címadó Dusty Notes szintén cowpunk, azonban az azt követő The Great Awakening igazán különleges, hangulati szempontból egyértelműen ez a lemez legkiemelkedőbb dala. Teljesen más vonalról, de művészeti megközelítésben a Queensryche Della Brown című felvételével érzek rokonságot. A szerzők a zenét hívták segítségül, hogy saját univerzumot teremtsenek: a szenzitivitásuk (értsd: a külvilág eseményeire való fokozott figyelmük), a környezeti ingerekre való reakciójuk és a belső, intim világuk leképezése köszön vissza mindkét dalban. Bár a Great Awakening a „nagy ébredésről” szól, mégis valahogy álmodozós-utazós amellett, hogy a folyamatosan vibráló zongoradallamoknak köszönhetően visszafogottan impulzív. Az ilyesmire nyitott, befogadó hallgatók nagyon szeretni fogják!
Vámpír-fantázia
A Nightcap szintén a jobbak közül való. Az ének miatt olyan, mintha valami Simon & Garfunkel dalt grunge-ba oltottak volna. Hogy ez pozitívum vagy negatívum, mindenki döntse el a saját ízlése szerint. De nem is ez a fontos, hanem a másik abszolút csúcspont, a Vampyr’s Winged Fantasy. Emlékszem, amikor először hallottam a dalt, azonnal felkaptam a fejem a fantasztikus billentyűs kezdésre és azon rimánkodtam, hogy nehogy elrontsák a folytatást, nehogy jöjjön valami fura, country-s galoppozás. De nem, a dal egy brutál zajos, nyikorgós, modern prog-metal zúzdaként folytatódott. Nem hiszem, hogy bárki is számított volna ilyesmire a Meat Puppets-től! Talán a fiatal Elmo fejéből pattant ki az ötlet? Hiába írt szinte minden dalt az elmúlt évtizedekben a fater, a Vampyr’s Winged Fantasy-nál kivételesen nem rá tippeltem volna. De hiába, bármennyire is friss, mai a megközelítés, nincs kivétel, a Dusty Notes összes szövegét és zenéjét újra csak Curt jegyzi.
Az Outflow lassú levezetése és a ¾-es ritmusképlet szépen lenyugtatja a vámpír-fantázia által felkorbácsolt kedélyeket. A pulzus visszaáll, a lemez pedig szép lassan belekeringőzik a végtelenbe.
Az első 40 év után
A Meat Puppets jövőre lesz 40 (!) éves. Spotify vagy Apple Music felhasználóknak érdemes a zenekar lemezeire rákeresni és végigböngészni a kiadványaikat (a diszkográfia nagy része elérhető). Valószínűleg sokak, sokunk számára ez lesz az igazi Great Awakening, azaz a nagy (rá)ébredés! Amit sajnálok, hogy a Dusty Notes-on nyoma sincs olyan daloknak, mint a már említett Too High To Die-nyitó, grunge-os húzású Violet Eyes, a legnagyobb sikert arató, slágeres Backwater vagy a 2000-es kiadású Golden Lies album-kezdő Armed and Stupid. Nem beszélve a Rise To Your Knees (2007) lemezes Fly Like The Wind-ről. És még milyen sok más Meat Puppets szerzeményről nem esett szó!
Friss információk szerint a Meat Puppets a Mudhoney Morning in America lemezbemutató turnéjának állomásain fog tavasszal vendégeskedni. Micsoda párosítás! Jó lenne, ha ősszel Mark Arméknak újra Európában lenne dolguk (mondjuk egy Morning in Europe elnevezésű körúttal) és Kirkwoodékat sem hagynák otthon. Remélhetőleg nem telik el a következő anyag megjelenése és a Dusty Notes között hat év, mint most. Ez a lemez, de főleg a Great Awakening és a Vampyr’s Winged Fantasy című dalok újszerű megközelítései bizonyítják, hogy van még ötlet bőven, érdemes várni a zenekar jövőbeli munkáira is.
Kit tudja, mit rejtegetnek a tarsolyukban Curt Kirkwoodék még?
___
Meat Puppets – Dusty Notes (2019)
Megjelent: 2019. március 8.
Kiadja: Megaforce Records
Producer: Meat Puppets, Jeremy Parker
Meat Puppets:
Curt Kirkwood – ének, gitár, thumb piano, percussion
Cris Kirkwood – ének, basszusgitár, bendzsó
Derrick Bostrom – dob, percussion
Ron Stabinsky – billentyűk
Elmo Kirkwood – gitár
Tracklist:
- Warranty
- Nine Pins
- On
- Unfrozen Memory
- Dusty Notes
- The Great Awakening
- Sea of Heartbreak
- Nightcap
- Vampyr’s Winged Fantasy
- Outflow
___
