„A csúcsra jutottam, bébi, de ez innentől kezdve már a lejtmenet” – énekli Kevin Martin a Candlebox új lemezének nyitódalában. A kiválóan sikerült utolsó lemez, a 2016-os Disappearing in Airports kiadása óta öt év telt már el, de úgy néz ki, a frontember kedve azóta sem lett jobb. A Wolvesra ennek ellenére 2021 egyik legkiválóbb alkotásaként fogunk visszaemlékezni!
Kevin Martin, az örökifjú
Kevin Martin, a Candlebox énekese, dacol az évekkel, képtelen megöregedni. Hangja mit sem kopott, dalai ugyanannyira ötletesek és valódiak, mint amilyenek mondjuk 1993-ban, az első lemez idején voltak Seattle-ben.
Örökifjúságának opozitja, hogy az élet dolgaival kapcsolatos gondolatait még soha nem mondta el olyan kifejezően és bölcsen, mint a Wolveson és ez valahol túlmutat a tapasztaláson meg az érettségen. Kevin az életéről mesél tizenegy dalon keresztül, és ennek támogatásához nagyszerű partnerekre talált Brian Quinn és Island Styles gitárosokban, Adam Kury basszusgitárosban és Dave Krusen (ex-Pearl Jam) dobosban.
A lemezen többen is közreműködtek az ötös mellett, de Peter Cornellt és Sean „Memphis” Henneseyt külön is érdemes kiemelni közülük. Chris Cornell öccse a Let Me Down Easy slide gitáros bevezetőjét írta, míg a Candlebox és a Gracious Few korábbi gitárosa hat (!) másik dalban vendégszerepelt. A lemez nagyon szépen szól és azért kell ezt külön kiemelni, mert bármennyire is rutinnak tűnik, hogy 2021-ben megdörrenjen egy új album, egyáltalán nem az. A producer Dean Dichoso volt, egy fiatal Los Angeles-i arc és kiváló munkát végzett!
Ha már az érettség és a kifejezőség szóba került a bevezetőben, van még valami, ami nagyon markánsan rányomja a bélyegét a Wolvesra. Baromi szomorú ez a lemez és szimplán a zenére koncentrálva ez talán nem is annyira szembetűnő. Bezzeg, ha elmélyedünk a szövegekben! Komolyan aggódhatnánk, ha nem tudnánk, hogy egyébként Kevin Martin imádja a feleségét és a kisfiát, mert túlságosan is egy másik, családos, Los Angelesben letelepedett, seattle-i ikon utolsó dalszövegei juthatnak eszünkbe az olyan sorok hallatán, mint:
„Az életem egyik felét egy rock and roll zenekarban töltöttem, egyik felében éltem, a többségében viszont halott voltam (…) Igen, rengeteg arcot láttam és néhányezer várost is, a csúcsra jutottam, bébi, de ez innentől kezdve már a lejtmenet.”
„Nem hogy könnyű, de b…ott nehéz itt, folyamatosan jár az agyam, hogy tisztán lássak.”
„Nem igazán akarok élni, hogy elviseljek valamit, amit nem tudok elengedni. És nem igazán akarok élni, hogy üldözzek valamit, amit nem tudok megfogni, nem tudok megfogni (…) Ó, bébi, haldokoltam, szóval csak kapaszkodj és kapaszkodj, ne hagyj elmenni.”
„Kedves élettelen önmagam, hazugságokkal eltakarva (…) Addig hazudunk, amíg már észre sem vesszük. Nem tudjuk, hogy mit jelent szeretni önmagunkat.”
„Tehetetlenül vagyok szemtanúja az alattomos gyűlöletnek. Azt aratjuk le, igen, azt, amit elvetettünk. Ki tör ki majd? Ki fázik? Ki szabad most? Ne számolj rám! Nem tarthatsz lent!”
„Bűnözők. Mindannyian bűnözők vagyunk. Megtörtek és cinikusak. Tartsatok velem, bűnözők. (…) Nem kapok levegőt. Nem tudok létezni. Nem tudom elérni, nem tudom elérni a trónod.”
És így tovább. Kevin kinyilatkoztatásai zenei szempontból ennél sokkal heterogénebbek és valójában ez teszi különösen érdekessé a lemezt!
Wolves
Az All Down Here From Here középtempója például nem egy tipikus albumindító groove, de a dal loados/reloados nyitóriffjéhez és torzított basszustémáihoz tökéletesen passzol az énekes szándékosan kicsit rekedtesre vett hangja. A magas tartományokban, a kitartott hangoknál egyértelműen Chris Cornellt idézi, óriási erő van benne!
Alapvetően az első kislemez, a Let Me Down Easy sem egyértelmű Candlebox (és nem csak a southern rockos bevezető miatt), ezzel szemben a My Weakness simán felférhetett volna a Disappearing in Airportsra, amíg a We a tipikusan ragadós refrénű, korai Candlebox-vonalat képviseli. Az egyik legjobb teljesítményt itt nyújtja a frontember, különösen a dalvégi „nem tudjuk, hogy mit jelent szeretni önmagunkat” sor ismételgetése hátborzongatóan erős, és mivel addigra Dave Krusen is előveszi a Tenen hallott zsenijét, a lezárás igazán drámaira fordul. Kiváló dal!
A lassú Riptide tipikus amerikai rádiós sláger. Vonósok és zongora egészíti az alaphangszereket és persze a gitárszóló is csodás a dalban. Nekem viszont túl popos, nem ez lesz a kedvencem a lemezről. Ezért is érdekes, hogy a Sunshine, ami szintén nem egy gyors tétel, sokkal jobban működik, mint a Riptide. A ’60-as évekbeli gitársound és dallam különösen ínyencnek számít a Candlebox-katalógusban. Azok a hajlítások, amik a bridge-ben csak nagyon finoman, halkan, a háttérben tűnnek fel, a refrén sorvégeiben különösen jól működnek. Apróságnak tűnhet, de nagyon sokat hozzátesz az összképhez.
Amit hiányolok a lemezről, az egy tempós, seattle-i grunge rock sláger. Valami olyasmi, mint amilyen a How Does It Feel, a Youth in Revolt, a Simple Lesson, az Arrow vagy az I’ve Got A Gun volt a korábbi lemezeken. Ha nagyon akarjuk, ide sorolhatjuk a már-már lemmysen rekedtes, egyszerű és direkt, baromi erős Nothing Left to Lose-t, bár az inkább a Disappearing in Airports-os The Bridge vonala, de Kevin HiWatts-projektjének Telephatic Rock & Roll című felvétele is beugorhat róla. Egy ilyen dal a kilencvenes években simán klipet kapott volna és második trackként büszkélkedett volna a lemez elején, itt meg éppenhogy csak el nincs bújtatva hetedik tételként. A beszédes című Lost Angeline nagyon kaliforniai rockzene, a Trip U2-hangulata pedig inkább kellemes, de aztán szerencsére a lemez vége egy kicsit beborul újra.
A Don’t Count Me Outban és a Criminalsban zenei szempontból is megérkezik Seattle, a borongósság és a düh pedig nagyon jót tesz az albumnak. A Don’t Count Me Outban kellemesen Andy Wood-os a refrén, a Criminalsé meg nagyjából az idei év legjobbja. Belegondolni is libabőr, hogy a mai, koncertlemondós világban mit jelentene teli torokból, elkeseredett dühhel együtt énekelni Kevinnel élőben a „We hide in plain sight right beside like ghosts in daylight, we can try but we won’t, we’re just criminals” refrént!
A dal zenei szempontból kicsit nyitva is hagyja a lemezt, a befejezés drámai és sötét, de nagyívű és epikus, ebben pedig valamennyire a Gigatonra emlékeztet.
Vajon mi jön most, (belső) béke vagy az apokalipszis?
Összefoglalás
A Wolves nem lett tipikus Candlebox-album, kicsit talán kevesebb a dalokban a Seattle, mint eddig bármikor, de nem is várt senki újabb You-t vagy Far Behindot a csapattól. Ezekben az időkben nagyon könnyű azonosulni Kevin Martin gondolataival és talán ez is a lemez legnagyobb erőssége. Az olyan dalok, mint a Sunshine, a We, a Nothing Left to Lose, a Don’t Count Me Out és a Criminals pedig mehetnek az örökkévalóság Candlebox best of válogatásaira.
Miközben elsötétedik az égbolt felettünk, Kevin Martin azt kérdezi tőlünk a Don’t Count Me Outban:
„Észrevesszük vajon a szépséget anélkül, hogy felhívnák rá a figyelmünket?”
Tényleg, vajon észre?
___
Pontszám: 9/10
___
Candlebox – Wolves (LP, 2021)
Megjelent: 2021. szeptember 17.
Kiadja: Pavement Entertainment Inc.
Candlebox:
- Kevin Martin – ének
- Brian Quinn – gitár
- Island Styles – gitár
- Adam Kury – basszusgitár
- Dave Krusen – dob
Tracklist:
- All Down Hill From Here
- Let Me Down Easy
- Riptide
- Sunshine
- My Weakness
- We
- Nothing Left to Lose
- Lost Angeline
- Trip
- Don’t Count Me Out
- Criminals
___
___
___
