GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Nem értem se a szöveget, se a klipet – Fish!: Pozitív (2021)

A Fish! a 2016-os legutóbbi sorlemeze óta kiadott jó pár dalt (Semmi Extra) és EP-t (Nem jó, de nem is tragikus; Felemás 1-2.), de való igaz, hogy így közel öt év után Idő van, vagyis ideje volt már egy teljes értékű dalcsokor megjelentetésének. Még úgy is, hogy a most megjelent Pozitív anyaga nagyban épít az eddig megjelent tartalmakra. Három, már megjelent felvétel összefésülése és további hét új szerzemény megjelenése Ráadás a pandemikus Vészhelyzet utolsó perceiben (most már viszont tényleg Jöhet a tánc és a koncertek).

Fish! – Pozitív (2021)

Pozitív

Elég sajátos helyzetben van a zeneipar napjainkban (na jó, mondjuk ki, az egész szektor a túlélésért küzd), így számos banda használta ki a kényszerpihenőt arra, hogy lemezt készítsen. A Halak a Pozitív megjelenése kapcsán azonban többször is hangsúlyozták, hogy ez nem egy kényszer szülte karantén lemez.

A lemez

A Fish! zenei hatások tekintetében mindig is sokszínű volt, a raptől a rockon át az elektronikus dolgokig sok minden megjelent már az elmúlt év(tizedek) folyamán, de most leginkább a klasszikus punk/grunge/rock irányból közelítettek a srácok. A hangzás szándékoltan recsegős-ropogós, a ’90-es éveket idézi: túlzás nélkül mondhatjuk, hogy néhol kifejezetten nirvanás, a banda tagjainak életkorát és zenei szocializációját tekintve abszolút önazonos.

A zenekar fő dalszerzője mindig is az énekes/gitáros Kovács Krisztián volt, a dalvázak és szövegek minden esetben az ő keze alól jöttek ki, a banda hangszeresei pedig ezeket színesítették és tették teljessé. Ezen a metóduson a jelenlegi helyzet sem változtatott: a most megjelent dalok 90 százalékban a főhős keze nyomát viselik, őt lehet dicsérni (vagy ízlés szerint szidni) a végeredmény miatt.

A bulizós-bólogatós muzsika most sincs túlbonyolítva (ez nem a Tool, hanem egy másik négybetűs zenekar), de van néhány olyan váratlan átmenet és oldalba baszott akkord, ami ad egy komolyabb, ha úgy tetszik, grunge-hangulatot az egész anyagnak. Ennek tükrében vélhetően az sem véletlen, hogy az anyag fizikai hanghordozó formában először a (h)őskorszakot idéző fehér (!) bakeliten jelent meg. 

A Megint káosz szentimentális be- és levezetője például simán odafért volna a 2006-os First of Many című angol nyelvű korai zsengére (aki esetleg olyan fiatal, hogy nem érti az utalást, bátran túrja fel az interneten a zenekar hivatalos felületeit egy kis időutazásért). Az Ahogy volt című szerzeményben pedig – talán a zenekar történetében először – egy visszhangosított gitár ad visszafogottan pszichedelikus hangulatot egy punkos nótában. Ez egy új szín a banda zenei palettáján, de bőven odafér. Jöhet a jövőben több Visszhang!

A lemezt felvezető két dal (Pozitív, Vészhelyzet) publikálása után sok rajongó (főleg a Fish! Fan Club Facebook-csoport tagjai) egyöntetűen arra  a következtetésre jutottak, hogy Senior a dalszövegek terén szintet lépett. Krisztián textusai mindig is tartalmaztak egyfajta rétegzett humort, amit az ember vagy értett vagy nem (utóbbi esetben a rajongói bázis növekedése elmaradt, de nem való ez a zenekar mindenkinek).

Egyiket sem, semmit sem (Forrás: YouTube)

A Fish! írt már pozitív dalt – több mint 20 évvel ezelőtt jelent meg a Pizzás című válogatáson, Positivo címmel –, de ez egyáltalán nem önismétlés, inkább egyfajta életfilozófia, ami folyamatosan visszaköszön a zenekar munkásságában. Bőven vannak a zenekartól megszokott vóóó-váós csordavokálos koncerten együtténeklős dalok, szokásosan csípős, odamondogatós szövegekkel, de az „Olyannal tele a padlás / Az ereszen lóg / Vagy kiutat ás” vagy a „Maradnak parázs viták / Garázskoncert / Varázsszavak” sorok hallatán nehéz azt képzelni, hogy a költő nem a közelmúlt közéleti eseményeire reagált a maga pikírt módján. 

Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy Hámori „Mezítlábas Dobos”Dávid – aki egy folyamatosan gyakorló, egyre inkább fejlődő #országegyiklegjobbdobosa csávó -, szintén magasabb lécet tett fel a ritmusképletek tekintetében, és ez nagyon sokat hozzá tesz a zene élvezhetőségéhez.

A Fish! tagjai korlátozottan tudtak találkozni a karantén helyzet miatt, a felvételek home studio körülmények közt készültek, a végső keverést pedig szokás szerint Vári Gabi végezte Szegeden, a Miracle Soundban, aki most is kiváló munkát végzett!

Összegzés

A Pozitív rövid, tömör, alig fél órás hosszával is egy homogén, a zenekar teljes eddigi történetét és munkásságát kontinuitásba helyező, minden tekintetben mérföldkő lemeznek tekinthető. Bár ez a banda mindig is a közönség szeretetéből és támogatásából élt, és messzire elkerülte őket a díjátadók világa – szóval, Oszkár bácsi nem ’gyütt eddig -, de ideje lenne már annak is.

A Black Stone Cherry Family Tree (2018) lemezének címadójánál írta Pintér Miki annak idején, hogy az egyetlen kérdés egy ilyen mestermű kapcsán, hogy hova van feljebb? Nos, ugyanez a kérdés a Fish! új lemezével kapcsolatban is: bár ez még a jövő zenéje, kérdés, hogy mikor lesz már megint minden olyan, Ahogy volt, turnéügyileg…

Pontszám: 10/10

___

Fish! – Pozitív (LP, 2021)

Megjelent: 2021. május 3.

Kiadja: Gold Record

Dallista:

  1. Pozitív
  2. Zárójel
  3. Megint káosz
  4. Vészhelyzet
  5. Tovább van
  6. Jöhet a tánc
  7. Semmi extra
  8. Jó vagy így
  9. Ráadás
  10. Ahogy volt

___

___

Bővebben