GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Grunge Hollywood ’89-99 – 1. rész: Mondhatsz bármit (1989)

Grunge Hollywood ’89-99 címmel új sorozatot indítunk, melyben a seattle-i zenekarok hollywoodi filmekben való megjelenését és az ott betöltött szerepét vizsgáljuk a grunge-korszak legfontosabb éveiben. A nyitórészben terítékre kerülő, 1989-es Mondhatsz bármit (Say Anything…) Cameron Crowe első forgatókönyve és rendezése. A John Cusack, Ione Skye és John Mahoney nevével fémjelzett amerikai tini dráma a közönség és a kritikusok elismerését is elnyerte. A Rolling Stone korábbi szerzője mindjárt történelmet is írt: ez lett legelső mozifilm, amelyben grunge dalok betétdalként szerepeltek. Illusztráló Mother Love Bone és Soundgarden, valamint egy nagyszerű film története.

Cameron Crowe: a Rolling Stone-tól Hollywoodig

Cameron Crowe neve minden Seattle-rajongó számára ismerős lehet a Singles (Facérok) című 1992-es grunge-alapfilm miatt, de neki köszönhetjük az Alice in Chains Would? című dalának videóklipjét és a Pearl Jam Twenty-t (2011) is.

Az író-rendező 1957-ben született a kaliforniai Palm Springsben, pályafutása elején zenei újságíróként vált ismertté. Már 13 éves korában kritikákat írt egy San Diegó-i iskolai lapnak, majd útja egészen a Rolling Stone magazin külsős szerkesztői székéig vezetett. Újságíróként arról volt híres, hogy jól megértette magát mindenkivel, a Rolling Stone például őt küldte azokhoz az előadókhoz és zenekarokhoz, akik szívből gyűlölték az újságot (voltak jó páran ilyenek). 15 évesen ő volt a magazin történetének legfiatalabb külsős szerzője. Amikor a lap 1977-ben Kaliforniából New Yorkba tette át a székhelyét, Crowe úgy döntött, hogy marad, nem költözik át a Keleti partra. Továbbra is bedolgozott szabadúszóként a lapnak, de figyelmét innentől kezdve inkább saját könyve megírására fordította.

Azt találta ki, hogy Dave Cameron néven beiratkozik egy San Diegó-i középiskolába (Clairemont High School) és az ott szerzett élményeit egy könyv formájában megjelenteti majd. Egy kiadó azonnal lecsapott az ötletre, így kerülhetett a boltokba Cameron 1981-es Fast Times at Ridgemont High: A True Story című műve. Sőt, a hat fiatalról szóló történetből egy filmváltozat elkészítésére is lehetősége nyílt. A mozi nem lett siker, nem is lehetett, mert a stúdiótól semmiféle promóciót sem kapott és egyetlen népszerűbb színész sem szerepelt benne. Jennifer Jason Leigh, Eric Stoltz, Anthony Edwards, Nicolas Cage, Forest Whitaker és Sean Penn: hihetetlen, de ezek a nevek a nagyközönség számára akkoriban többé-kevésbé ismeretlenek voltak.

A kritikusok szerették a filmet, így Crowe 1984-ben újabb lehetőséget kapott, ezúttal a Wild Life című film forgatókönyvének a megírására. A sztori a Ridgemont High: A True Story ál-folytatása pár tinédzserről, akik a középiskola elvégzése után egy apartmanházban laknak. Ismerős alaphelyzet, ugye? A film zenéjét Eddie Van Halen és Donn Landee szerezte, a szereplők között újra ott találjuk Eric Stoltzot, de feltűnik két későbbi korszakos tinibálvány, a Twin Peaks Audrey Horne-ját alakító Sherilyn Fenn, valamint a Vissza a jövőbe trilógiában Marty McFly édesanyját, Lorraine Baines-t megformáló Lea Thompson is.

Cameron Crowe 1986-ban feleségül vette Nancy Wilsont, a legendás seattle-i Heart gitárosát. A két fiatalt még 1981-ben mutatta be egymásnak Nancy egyik barátja, bizonyos – Pearl Jam rajongók, figyelem! – Kelly Curtis. Crowe csalódott a Los Angeles-i zenei színtérben („hajbandák… srácok, akik a barátnőiknél laktak”), úgyhogy otthagyta Kaliforniát és Nancyvel Seattle egyik külvárosi részébe, Woodinville-be költözött. A korábbi Rolling Stone zsurnaliszta szép lassan megismerte a seattle-i színtér minden egyes szereplőjét és a legtöbbjükkel szoros baráti kapcsolatba került. Crowe a szívébe zárta a várost, imádta a fiatal zeneőrülteket, akik napközben kávézókban és éttermekben dolgoztak, majd a munka végeztével rohantak próbálni vagy fellépni és egész éjszaka játszottak.

James L. Brooks, Oscar-díjas producernek (lásd például The Simpsons) nagyon tetszettek Crowe korábbi munkái, így 1989-ben felkérte őt, hogy készítsen el – azaz írjon és rendezzen meg – egy saját filmet. A mozi címe Say Anything…, azaz Mondhatsz bármi lett.

A még mindig csak 32 éves Cameron Crowe első saját filmje Seattle-ben készült el, és ott is játszódik.

Én szenvedni akarok!

Lloyd: Felhívom!
Corey: Diane Court nem járna veled, ő egy észlény…
D.C.: … egy tévésztár bőrébe bújva. De fel se’ fogja, milyen jó az a bőr.
Lloyd: Ilyen lány kell nekem, igenis felhívom!
Corey: A tojásfejűek összetartanak. Abba a klikkbe nem tudsz betörni!
D.C.: Én nem reménykednék, Lloyd.
Corey: Ne haragudj! Te helyes fiú vagy, mi csak nem akarjuk, hogy szenvedj.
Lloyd: Én szenvedni akarok!

__

A csinos Diane Court (Ione Skye) végzős a középiskolában. Szülei 13 éves korában elváltak, jómódú édesapja, Jim (John Mahoney) egyedül neveli őt. A lány nagyon jó tanuló, megvalósítva apja álmát felvételt nyer Anglia legjobb egyetemére.

Lloyd Dobler (John Cusack) szintén végzős, de ő egy laza fiú, egy mindenki által kedvelt srác, a társaság középpontja. Egy manuális váltós Ford Tempóval rohangászik, ő a kulcsos ember a házibulikban, a tipikus sokkal több van benned fiam, mint amit kihozol magadból” prototípus megtestesítője. Igazi lázadó, de emellett – ahogyan Crowe fogalmazott – az optimizmus harcosa”. Lloyd szülei a hadseregnél szolgálnak és a történet idején épp Németországban tartózkodnak, így a fiú a nővérével, Constance-szal (Joan Cusack) és annak kisfiával él együtt Seattle-ben. A szinte az egész filmben The Clash-pólóban járkáló fiú nem nagyon akar továbbtanulni, nem tudja, hogy a kick-boxon kívül mihez lenne kedve, csak azt, hogy mihez nem: apja akarata ellenére esze ágában sincs beállni a seregbe. Egy dologban biztos csupán: meg szeretné szerezni az elérhetetlennek tűnő Diane-t.

A gyermekét megszállottan támogató apa – „az apád és a jó barátod is vagyok” – nem örül a lánya körül legyeskedő Lloydnak. „Miről tudtok beszélgetni? Mi bennetek a közös? Te bekerülsz a nemzetközi tudományok vérkeringésébe, ő meg reggeltől estig püföl egy zsákot!” – hangzik el a bűvös mondat Jim szájából. Crowe lépésről lépésre, szisztematikusan építgeti a háromszög három csúcsán álló főszereplők (Diane, Lloyd és Jim) karaktereit. A konfliktust és a feszültséget a féltő apa észszerű megközelítései és az életében először felszabadulttá váló, a végre a szívére hallgató lány döntései táplálják. Ahogyan megyünk előre az időben, egyre többször és egyre komolyabban merül fel a kérdés: Diane zavarba ejtően őszinte és egyenes apjával, de vajon maradhat-e ez így örökké? Megoszthat vele bármit, de vajon eljöhet-e az a pillanat, amikor semmit sem akar már elmondani neki?

Ébredj, Seattle!

Corey: 63 dalt írtam idén, és mind Joe-ról szól! Egytől egyig eljátszom őket ma este!
Rebecca: Az előbb láttam Joe-t. Itt van.
Corey: Megtudhatnám, hogy miért mondod ilyen drámaian?
D.C.: Öngyilkos akartál lenni miatta!
Rebecca: Milyen volt, Corey? Milyen volt az öngyilkosság?
D.C.: Arról is van egy dala, az „Ébredj, Seattle!” Hallgasd csak meg!

__

A film legfrissebb karakterei Lloyd lány barátai, D.C. és Corey Flood (utóbbit Lili Taylor alakítja, lásd például az Átok című horrorban Catherine Zeta-Jones, Liam Neeson és Owen Wilson társaságában). A fiú velük beszéli meg a szerelmi ügyeit, a lányok pedig megértik és mindenben támogatják őt. Egy alagsori gitárboltban dolgoznak és mindig készen állnak arra, hogy meghallgassák Lloydot. Az egyik legerősebb jelenet a filmben, amikor a fiú a szakadó esőben céltalanul autózik a seattle-i utakon. A lányok nincsenek vele, de a kezében tartott diktafonba Diane-ről mesél Coreynak. Autóban használt diktafon, Diane, egy történet Washington államban. Talán a véletlen műve, talán nem, de egy 1990-es, ikonikus sorozat kísértetiesen hasonló dolgokat használt fel alapelemként.

 Lloyd és Diane (Forrás: IMDb)

A főszereplők: John Cusack, Ione Skye és John Mahoney

A férfi karakterről határozott elképzelése és egy végleges, kialakult képe volt Cameron Crowe-nak, egészen addig, míg nem az egyik nap kopogtattak az ajtaján. A rendező felállt az asztalától és az ajtóhoz sietett.

Cameron Crowe: Ott állt egy srác és azt mondta: „Itt lakom a szomszédban. Szerettem volna megismerkedni veled. Arkansasból jövök.” Majd megtörölte izzadt kezeit a nadrágjába, olyan ideges volt. Aztán így folytatta: „Kick-boxolok. Ez a jövő sportja. Szeretném neked megmutatni.”  Azt válaszoltam, hogy bocs, de vissza kell mennem dolgozni. Később meséltem erről a srácról, aki a szomszédba költözött Jimnek [James L. Brooks producer], ő elkezdett röhögni és azt mondta: „Haver, menj haza és kezdj el írni róla!”

Miután megkeresték őt, John Cusack óvatos volt a szereppel kapcsolatban. Megnézte a Ridgemont High: A True Story-t, de elbizonytalanodott attól, hogy egy újabb tini filmben kellene társ-főszereplőt alakítania. És hogy mi győzte meg mégis őt?

John Cusack: Tetszett, hogy nem úgy kezelte a szereplőket, mintha tizenévesek volnának, hanem úgy, ahogyan az irodalom kezelné őket.

Az akkor már tizenkét filmet a háta mögött tudó színész professzionális módon állt hozzá a munkához. A történet szempontjából inkább csak másodlagos információval bíró, a képi megvalósítás szempontjából pedig szinte teljesen irreleváns kick-boxos háttér miatt például a sportág korábbi világbajnokától, Benny Urquideztől vett leckéket, ezen felül pedig néhány plusz dologgal is hozzájárult a végeredményhez: a Lloyd által viselt ballonkabát és a Clash-póló is a sajátja volt eredetileg, ő hozta be ezeket a filmbe kellékként. Akármennyire is elkötelezett volt, akármennyire is nagyszerű alakítást nyújtott Cusack, Cameron Crowe-ék nem Lloyd, hanem Diane karaktere köré szerették volna felépíteni a történetet. A központi figura számukra mindig is a barátok nélkül, kicsit burokban élő, de szép és okos gimnazista lány volt, aki életében először szerelmes lett.

Cameron Crowe: A film egy népszerű és sikeres lány ünneplésébe fordult. Az ötlet az volt, hogy találja meg azt a fiút, aki valóban tiszteli őt. James Brook azt mondta: Alkossunk meg neki egy olyan hőst, amilyet még nem láttunk!”

A kémia nagyon jól működött a filmvásznon, pedig a valóságban a két főszereplő között lévő korkülönbség számottevő volt: John Cusack huszonkét éves, Ione Skye pedig csak tizenhét volt a forgatások idején. Messze Ione volt a legfiatalabb a főszereplők között és emiatt rengeteg gátlás volt benne. Attól félt, hogy kudarcot vall a jóval tapasztaltabb színészek között.

Ione Skye: Nagyon meg voltam rémülve. Emlékszem az érzésre, hogy „ó, ne, most jön az a nagyjelenet, remélem elég jó leszek majd”.

Crowe szerint a lány izgalma csak jót tett az alakításának.

Cameron Crowe: [Diane szerepe] eredetileg nem ennyire törékenynek volt megírva. [Ione Skye] magányos alakítása igazán fiatalnak és éretlennek mutatta a karaktert. Attól, ahogyan játszott, nagyon erőteljesen olyan érzésem támadt, hogy Lloyd tényleg az lesz, aki mindenkinél jobban megérti őt.

A rendező nem tévedett, ráadásul a történet a mozivásznon túl is folytatódott. Cusack és Skye a való életben is randevúzni kezdett egymással. A kapcsolat még évekig folytatódott és a két színész barátsága a mai napig is megmaradt.

A fiatalok mellett kulcsfontosságú szerepet szántak Crowe-ék Jimnek, Diane édesapjának. Az apakarakter ötlete James. L. Brooks-tól jött. Egy napon a producer az egyik forgalmas manhattani utcán meglátott egy, a gyerekét a gyalogátkelőhelyen átkísérő édesapát. Látszott, hogy különleges a kapcsolat közöttük. Aztán a következő pillanatban beugrott neki valami: mi lenne, ha ez a szuper kedves, gondoskodó apa minden jósága mellett egy csaló lenne? Brooks gyorsan meg is osztotta Crowe-val az ötletét, aki azon nyomban el is kezdett dolgozni a figurán. Sok név felmerült Diane apjának szerepére, a stáb több, igazán komoly múlttal rendelkező színészt is megnézett: Danny DeVito, Randy Quaid, Dick Van Dyke, John Mahoney, Jeff Goldblum és Richard Dreyfuss mind-mind járt meghallgatáson. A legviccesebb Dreyfuss volt, aki azt mondta Crowe-nak, hogy őt inkább Lloyd karaktere érdekelné.

Cameron Crowe: Dick Van Dyke eljött, le volt gyengülve, de meg akart győződni arról, hogy tényleg az potenciális esélyesek között van. Sok olyan meghallgatáson járt, ahol nem ez volt a helyzet, csak találkozni akartak vele. Nagyon izgatta a szerep. Tudta, hogy egy kicsit öreg hozzá, de megtiszteltetésnek vette, hogy gondoltunk rá.

A Jim Court szerepét végül John Mahoney kapta meg.

Filmtörténelem: a híres boom box-jelenet

A filmtörténet klasszikusává, az amerikai tinédzserek számára pedig örökre meghatározó, romantikus élménnyé vált a Mondhatsz akármit boom box-jelenete. A történet szerint Lloyd egy hajnali órában a feje fölé tartott kazettás magnóval tart szerenádot az álmatlanságtól az ágyában izgő-mozgó Diane ablaka alatt. A hangfalakból Peter Gabriel In Your Eyes című dala szól. Elsőre nem tetszett az ötlet Crowe-nak: az, hogy Lloyd csak áll ott egy helyben és statikusan a feje fölé tart egy hordozható magnót. Meglehetősen unalmasnak tűnt a dolog, de végül a stábnak sikerült meggyőznie őt.

Eredetileg egyébként nem a Peter Gabriel-felvétel, hanem a Fishbone Question of Life című dala szólt volna, de miután egyben látta a jelenetet, Crowe változtatott az elképzelésén. Peter Gabriel először nem akarta odaadni a filmhez a dalt, mert összekeverte a Wired című, szintén akkoriban készülő James Belushi biográfiával. A film költségvetése nem fedezte a Gabriel által kért hatalmas jogdíjat (ahogy James. L. Brooks producer fogalmazott, „Peter Gabriel egy tonnányi pénzt kért”), de Crowe ragaszkodott a dalhoz, és végül mégis találtak plusz forrásokat a dal licenceléséhez.

A forgatás ezen része messze nem volt annyira romantikus, mint a vásznon látható végeredmény. Ione Skye a valóságban nem is hallotta a Peter Gabriel-dalt a felvételek közben és John Cusack-ot sem látta a jelenet forgatásánál. Skye évekkel később őszintén bevallotta, hogy míg a kamera forgott, teljesen hétköznapi dolgok foglalkoztatták.

Ione Skye: Igazi tini voltam. Az járt végig a fejemben, hogy „remélem nem nagy a hasam és nem látszom kövérnek abban a hálóruhában”. 

A két beállítást külön vették fel: Skye hálószobás részét még Seattle-ben, Cusack magnós-alakítását pedig az utolsók között Los Angelesben, egy észak-hollywoodi parkban. Bármennyire is illúzióromboló lehet, de Lloyd valójában nem Diane ablakát nézte, hanem egy vegyesbolt kirakatát.

A film egyes színhelyei alapján könnyedén felismerhető Seattle, de például egyszer sem tűnik fel direktben a város jelképe, a Space Needle. A kevésbé ikonikus színhelyek között ott találjuk a Westlake Centert, amit a filmben Bell Square Mall-ként emlegetnek (itt találkozott először Lloyd és Diane), a Lakeview Boulevard Overpass-t, a Seattle belvárosában lévő hidat és a Waiting For The Interurban elnevezésű szobor-együttest is. És persze ott volt a város két ikonikus zenekara: a már nagykiadós szerződéssel rendelkező Soundgarden, valamint a Green River, Malfunkshun és 10 Minute Warning tagokból verbuválódott, az első nagylemez kiadása előtt álló, helyi szupergruppként emlegetett Mother Love Bone is.

Mother Love Bone – Chloe Dancer/Crown of Thorns

Constance: Hé, az a piros vonal nem véletlenül van ott!
Lloyd: Honnan tudtad, hol kell bejelölni?
Constance: Ott, ahol a szomszédok már nem szólnak, de még épp hallani lehet.
Lloyd: A mi hangerőnkön nincs piros vonal! Jeee!

__

1989 áprilisában, a Mondhatsz bármit premierjének idején – ha csak nagyon halványan is -, de már látszott, hogy valami új dolog van születőben Seattle-ben. A színtér soha korábban nem látott mozgásba lendült, rengeteg zenekar bukkant fel, egymás hegyén-hátán szerveződtek a helyi bandák koncertjei, de a Soundgarden és a Mother Love Bone messze mindenki előtt járt. A későbbi nagyok közül az Alice in Chains glames-funkos metamorfózisa még javában tartott: az 1988-as The Treehouse Tapes demón szereplő Queen of the Rodeo, I Can’t Have You Blues és társai helyett 1989-re megérkezett a Bleed the Freak és a Sea of Sorrow, de a Facelift megjelenésére még mindig várni kellett egy évet. A Nirvana első lemeze, a Bleach pedig legfeljebb csak Kurt Cobain fejében létezett, a zenekart nagyjából annyian ismerték, mint bármelyik másik kezdő formációt az Aberdeen-Olympia tengelyen.

Crowe részéről bátor és előremutató döntés volt Andy Woodék és Chris Cornellék dalait beemelni a filmbe. Akkor még nem tudhatta, de történelmet írt: ma már úgy is beszélhetünk a Chloe Dancer/Crown of Thorns-ról, mint a grunge-szcéna elsőként felcsendülő hollywoodi filmes betétdaláról. Ha már így alakult, Crowe nem vacakolt sokat: mindössze hét perc telik még csak el a filmből, amikor felcsendül a Mother Love Bone dala. Ha nagyon pontosak akarunk lenni, valójában a Crown of Thorns szólal meg, de mivel 1989-ben még csak a két felvétel összefűzött verziója létezett (Shine EP; megjelenés: 1989. március 7.), emiatt még ezen a néven szerepel a filmben elhangzó dalok listáján.

Cameron Crowe: Mindig szerettem és tudtam is olyan előadókat leleplezni, akiknek a dalai talán nem kerültek volna be olyan gyorsan egy-egy mozifilmbe. Nagyon boldog voltam amiatt, hogy Andy Wood hallhatta egyik dalát egy moziban – és nem csak úgy, hogy mondjuk egy autó elmegy a háttérben, amiben ez szól, hanem egy valódi jelenetben.

A történet szerint Lloyd (John Cusack) hazatér a diplomaosztóról, majd a konyhában tevékenykedik, amikor nővére, Constance (Joan Cusack) betoppan unokaöccsével és sűrű bocsánatkérések közepette mentegeti magát, amiért nem tudott elmenni a ballagási ünnepségre. Lloydot nem nagyon izgatja a dolog, de szó szót követ, a két testvér egymásnak esik, majd a fiú odalép a hifi erősítőjéhez, és felhangosítja az addig halkan duruzsoló zenét. Valószínűleg nem véletlen, hogy ebben a pillanatban a dalban Andy Wood pont azt énekli, hogy leave me alone”, azaz „hagyj békén”.

Cameron Crowe tényleg nagyon odatette magát: a Mother Love Bone valamivel több, mint két percen keresztül szolgáltatja folyamatosan az aláfestő zenét a jelenethez. Nem rossz kezdés!

Soundgarden – Flower

Mimi: Te tényleg Lloyd Doblerrel jöttél? Hány jelentkezőt körözött le?
Diane: Nem számoltam.

__

A történet elején Lloyd elhívja az érettségi partyra Diane-t. A bulin a lány egy volt évfolyamtársával, az egyik legnagyobb sulis vetélytársnővel beszélget. A háttérben az Aerosmith Back in the Saddle című dala után a Soundgarden Flower-je szólal meg a hangfalakból. A zene egy kazettás magnó deckjéből szól.

A Flower a Soundgarden első lemezének nyitófelvétele volt. Az SST Records gondozásában megjelenő Ultramega OK (1988) húzódala maradt az egyetlen, amely a debütalbumról videóklipet is kapott. A szám elején hallható, szitárszerű hangot Kim Thayil egy speciális módszerrel csiholta ki a gitárjából: a hangszert lefektette az erősítője elé a földre és egészen egyszerűen ráfújt a húrokra. A dal egy lányról szól, aki nővé válik, alapvetően mindent a hiúságának rendel alá, de aztán gyorsan kiég” – mesélte a szövegről Chris Cornell 1989-ban, a Sounds-nevű, brit zenei hetilapnak. Később Cameron Crowe azt mondta, hogy a Soundgarden volt a kedvenc zenekara az egész seattle-i színtérről.

Soundgarden – Toy Box

Rádió szpíker: És most hallgassunk három óra hirdetésmentes rock ‘n’ rollt…
Lloyd: Ez kell!
Rádió szpíker: …a Q együttes számaival!
Diane: Szereted?
Lloyd: Aha!

__

A Flower, az Ultramega OK slágereként 1989. május 14-én egy háromdalos EP-n is megjelent. A korongon a címadó mellett a Head Injury és a Toy Box szerepelt még. Utóbbi addig kiadatlan dal volt, lemaradt az Ultramega OK-ról is, pedig már a Sub Pop Records által gondozott első Soundgarden kiadvány, a Screaming Life EP felvételei alatt rögzítették Jack Endinóval. A Toy Box olyan, mint egy Black Sabbath szám, pontosabban olyan, mint egy Black Sabbath szám, amiben Robert Plan énekel. És mindez csak egy maxi B-oldalán szerepel? Érthetetlen, hogy miért szántak neki ilyen mostoha sorsot a Soundgarden tagjai. A zenekar történetében ez az első, de nem az utolsó alkalom, hogy egy méregerős dalt nem szerepeltetnek az aktuális nagylemezen (lásd még Black Rain – Badmotorfinger, Blind Dogs – Superunknowns, stb). A Chloe Dancer/Crown of Thorns és a Flower után  Toy Boxot is gyorsan ellövi Cameron Crowe. Még csupán 32 perc 37 másodpercnél, azaz nagyjából a film egyharmadánál járunk, amikor az érettségi partyról Diane és Lloyd, a buli utolsó résztvevőjét, a meglehetősen rossz bőrben lévő fiút, Mike Cameront hazafuvarozza (Mike-ot Barbara Straisand fia, Jason Gould alakítja). A dal az autó rádiójából szólal meg.

Cameron Crowe: Imádom Mike Cameront. Imádom azt szegény részeg srácot, akit haza kell vinni az érettségi buliból.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért nem arra használta fel a Soundgarden Crowe felkérését, hogy ahelyett, hogy régebbi dalokat szerepeltetne, inkább az 1989. szeptember 5-én megjelenő Louder Than Love-ot promotálja? Logikus lett volna a dolog, hiszen a lemezfelvételekkel már 1989 januárjában végeztek Chris Cornellék, a Mondhatsz bármit premierjére pedig csak április 14-én került sor. A választ egy évekkel később készült Cameron Crowe-interjúban találjuk, amiben a rendező arról mesél, hogy a Soundgarden új kiadója, az A&M egyszerűen nem adta neki oda a dalokat. Emiatt kényszerült Crowe visszanyúlni korábbi felvételekhez, a független SST pedig örült, hogy lehetőséget kapott egy kis ingyen promócióra.

A két, akkor még világviszonylatban kevéssé ismert seattle-i banda három dala közül végül egy sem került fel a hivatalos filmzenealbumra. A kiadványon olyan, akkoriban sokkal népszerűbb zenekarok és előadók szerepeltek, mint Nancy Wilson, a Living Colour, Joe Satriani, a Cheap Trick, a Red Hot Chili Peppers, Peter Gabriel, a Depeche Mode, a Fishbone, a Replacements (Paul Westerberg!) és az Aerosmith.

 A film utóélete

A Mondhatsz bármit olyan 1988-as filmek után érkezett meg, mint a Drágán add az életed, az Esőember, a Koktél vagy a Csupasz pisztoly és olyan alkotások közé, mint az 1989 év eleji Tango és Cash, a Született július 4-én vagy a Vissza a jövőbe 2. Ha pedig a ’80-as évek tinédzser drámáival szeretnék összehasonlítani, akkor a Kívülállók (The Outsiders, 1983), a Tizenhat szál gyertya (Sixteen Candles, 1984), a Nulladik óra (The Breakfast Club, 1985), a Meglógtam a Ferrarival (Ferris Bueller’s Day Off, 1986), a Bérbarátnő álomáron (Can’t Buy Me Love, 1987) vagy a Gyilkos játékok (Heathers, 1988) jelenthetnek viszonyítási alapot. Nem volt tehát könnyű dolga, kereskedelmi szempontból mégis sikeres tudott lenni: a 16 millió dolláros befektetésre 21,5 millió dollár bevételt hozott.

A Crow-alkotás fogadtatása nagyon kedvező volt, sokkal okosabbnak tartották az éppen futó tinédzsermoziknál. A kritikusok 1989 egyik legjobb filmjének választották, minden idők tini drámáinak Top 50-es listáján pedig a tizenegyedik helyre jelölték. A szakértők elsősorban azt emelték ki, hogy amellett, hogy Cameron Crowe kedves, szívmelengető és kellően humoros filmet forgatott és a történet által felvetett problémákba is komolyan belemászott.

Nem sokkal a Mondhatsz bármit bemutatója után Crowe édesapja elhunyt. Az író-rendező és felesége Kentuckyba utazott, hogy jobban megismerje édesapja családjának történetét. Crowe végzetesen beleszeretett a vidékbe: 2005-ös, Elizabethtown című filmje ennek az élménynek a hatására játszódik egy Kentucky-béli kisvárosban. Az író-rendező a Mondhatsz bármit után első vonalas színészekkel dolgozhatott együtt és jobbnál jobb filmeket készített. Az Elizabethtown és a Singles (Facérok, 1992) mellett a Jerry Maguire (1996), a Majdnem híres (Almost Famous, 2000), a Vanília égbolt (Vanilla Sky, 2001), az Igazi kaland (We Bought a Zoo, 2011) és az Aloha (2015) is közönségsiker lett.

2011-ben felreppentek a pletykák, hogy Crowe esetleg visszahozza a karaktereket és egy Mondhatsz bármit 2-t forgat. A rendező azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket: bár pontosan tudja, hogyan folytatódik a történet, nem akarja elmondani, nem akar belőle újabb részt készíteni. Aztán 2019 már árnyaltabban fogalmazott.

Cameron Crowe: Egyszer azt mondtam John Cusacknek, hogy ez az egyetlen történet, amiről azt gondoltam, hogy van még benne több is. Egyetlen filmemet sem akartam folytatni, elég szerencsés vagyok, hogy egyáltalán elmesélhettem őket. De a Mondhatsz bármitot nagyon személyesnek érzem. Érzem, hogyan folytatódhatna. Bizonyos értelemben jó lett volna, ha készítünk még két-három rész Lloyd vagy Lloyd és Diane történetéből. Számomra Lloyd egy olyan figura volt, akinek több életszakaszáról is tudtam volna írni. Kicsit sajnálom, hogy nem folytattuk a sztoriját. Talán [a Mondhatsz bármit] a kedvencem az összes film közül, amit valaha csináltam. És az utolsó dolog volt, amiről azt gondoltam volna, hogy mindig büszke leszek rá.

Akkor még talán senkinek nem tűnt, nem is tűnhetett fel, hogy Cameron Crowe útjára indította a következő évtized legnagyobb felfordulást okozó zenei mozgalmát a mozivásznakon.

A legnagyobb dobása pedig még csak ezután következett.

___

Mondhatsz bármit (1989)

Eredeti cím: Say Anything…
Premier: 1989. április 14.
Forgalmazó: 20th Century Fox

Írta: Cameron Crowe
Rendezte: Cameron Crowe
Fényképezte: Kovács László

Szereplők:

Lloyd Dobler – John Cusack
Diane Court – Ione Skye
Jim Court – John Mahoney
Corey Flood – Lili Taylor
D.C. – Amy Brooks

IMDb: 7,3
Rotten Tomatoes: 98%

___

Bővebben