Nyolc évig publikált a Metal Hammerben, hat és fél évet dolgozott újságíróként a Blikkben, neki köszönhető, hogy a legolvasottabb hazai bulvár napilap címoldálára először rockzenekar kerülhetett. A Fülesbagoly Alapítványon keresztül elindította az Él a zene! napját és ő szervezi hazánk legnépszerűbb könnyűzenei versenyét, a Fülesbagoly Tehetségkutatót is. Nagy Szabolccsal Pintér Miklós beszélgetett. Nagyinterjúnk.
Egy Korn-koncert hozadékai
Újságírói pályafutásod nem mindennapi módon kezdődött, talán nem túlzás azt állítani, hogy mindenről egy Metal Hammer-es Korn-nyereményjáték és Lénárd László, a magazin egykori főszerkesztője tehet. Mikor járunk ekkor az időben?
„1997 februárja lehetett és én akkor már jó ideje vásároltam az újságot. Másodmagammal nyertem belépőt a Korn bulijára, Lénárd Laci a saját autójával vitt ki minket Bécsbe. Nagy élmény volt, a koncert előtt például lepacsizhattunk a zenekar egyébként eléggé szétcsúszott tagjaival, valamint kaptunk egy ajándékcsomagot is, ami többek között egy dedikált Life is Peachy CD-t és egy a.d.i.d.a.s. pólót is tartalmazott. Utóbbit aztán rengetegen meg akarták venni tőlem, szinte zaklatva voltam, amikor például azt viseltem az akkori Szigeten.” (nevet)
Hogyan lett ebből újságírás?
„Ahogy jöttünk hazafelé, kérdeztem Lacit, hogy ki fogja megírni a kritikát a buliról? Mondta, hogy írjam meg én. Ez így is történt, a beszámolóm meg is jelent a lapban. Néhány hónappal később aztán a Metal Hammer külsős újságírókat keresett, Laci pedig emlékezett rám és arra kért, hogy kezdjek el anyagokat küldeni neki. Ekkor már 1997 novemberében járhattunk, vagyis eltelt némi idő az első cikkem megjelenése óta. Úgy éreztem, érdemes ezt a vonalat folytatnom, úgyhogy jelentkeztem egy médiasuliba, ami elég nagy váltás volt, ugyanis építésznek készültem. A főiskola után pár hónapig még rajzoltam is egy építészirodában.”
Honnan jött a zene szeretete?
„Zenei általánosba jártam, de nem csak emiatt kezdtem el érdeklődni iránta. Az iskola mellett volt egy szolgálati lakás, amiben az unokatestvéremék laktak. Emlékszem, az egyik nap a nyitott ablakukon keresztül valami számomra teljesen ismeretlen stílusú zene hangjaira lettem figyelmes. Korábban nem hallottam még csak hasonlót sem. Ja, hogy ez a metal? Onnantól kezdve minden egyes családi látogatáson elvonultunk a nagyobbik unokatestvér, Krisztián szobájába és bár ő nem volt otthon, Isti öccsével Accept, Helloween és Beatrice lemezeket hallgattunk megállás nélkül. De a nagybátyámnál, Szilárdnál is egy igazi kincsesbányára leltem: Van Halen, AC/DC és Kraftwerk bakelitek sorakoztak nála a polcokon. Jöttek minden irányból az impulzusok, sehogyan sem kerülhettem el, hogy beleszeressek a rock és metal zenébe. Ez a szerelem annyira mélyen bennem van, hogy sohasem fog megszűnni. A metal örök!”
Ehhez képest egyáltalán nem egyértelmű, hogy a pályafutásod a bulvár felé vegye az irányt. Hogyan kerültél a Blikkhez?
„Rengeteg vendégelőadó járt hozzánk a médiasuliba, többek között Bóday Pál is, aki akkoriban a Blikk vezető szerkesztője volt. Ő hívta meg a diákokat, hogy próbálják ki magukat náluk, bár én erre nem emlékszem, talán aznap nem voltam bent. (nevet) Egy társam javasolta, hogy menjünk el és nézzük meg a dolgot. Semmi kedvem nem volt az egészhez.
Úgy voltam vele, hogy nem akarok ötlábú kecskékről írni, aztán mégis beadtam a derekamat.
Nagyon megtetszett az ottani légkör, kiderült, hogy korom béli fiúk és lányok készítik a lapot. Félévig külsőztem, aztán további hat évre ott ragadtam.”
A hammeres időszak párhuzamosan ment ezzel?
„Igen, nyolc évig publikáltam a magazinban. Az első gyermekem születésekor köszöntem el Laciéktól. Nem fért már bele az időmbe, hogy olyan mennyiségben hallgassak zenét, mint amennyire szükség volt, azt pedig egyáltalán nem szerettem volna, hogy az olvasók tájékozottabbak legyenek, mint én. Nem akartam elveszíteni a hitelességemet, úgyhogy inkább megköszöntem az addigi nyolc évet. A zenei újságírás azóta is megmaradt valamilyen szinten, de a Hammer nem, csak olvasóként.”
A kapitányság Hammer-olvasó osztályvezetője – történetek az aranykorszakból
Az ott töltött időszak pont a Metal Hammer aranykorszaka volt.
„Hihetetlen történetek voltak! A Blikknél sokszor előfordult, hogy rendőrségi ügyekről kellett írnom. Egyszer például bementem a IX. kerületi kapitányságra, hogy egyeztessek egy nyomozóval, majd miután befejeztük a beszélgetést mondta, hogy az osztályvezető is szeretne velem beszélni, legyek kedves befáradni hozzá. Nem tudtam mire vélni a dolgot, mondtam is magamban, hogy oké, nem lehet gond, hiszen nem csináltam semmit (nevet). Erre azzal fogadott, hogy ő hatalmas Hammer-olvasó, mennyire jó, hogy ott vagyok náluk, csak kezet akar rázni velem. Lepacsiztunk és eljöttem.” (nevet)
Ilyen szituációkban is előjött?
„Még a legfurábbakban is! Egyik alkalommal balatoni vízirendőrökkel járőröztem és megállítottunk a tó közepén egy vitorlást. Iratokat kérem, legyen kedves megfújni a szondát és így tovább. Az egyik srác rám nézett. Figyelj már, te nem Nagy Szabolcs vagy a Hammerből? De, de, te vagy az! (nevet) Nagyon sok visszajelzést kaptunk akkoriban. A koncerteken például rengetegen megtaláltak, de az semmi nem volt ahhoz képest, ahogyan Lénárd Lacin csüngtek az emberek!”
Rengeteget emlegeted őt.
„Nem véletlenül, Lacinak hatalmas szerepe volt abban, hogy ezen az úton induljak el és jelenlegi is itt legyek rajta. Felkarolt és teret biztosított a Hammernél számomra. Talán enyhe kifejezés a sokk, ami akkor ért, amikor értesültem a haláláról. Borzasztóan szíven ütött és a mai napig is szíven üt. Nagyon nehéz ez.”
Mi a legjobb emléked abból a korszakból?
„Óriási volt azokat az éveket megélni, nehéz lenne csupán egyet kiemelni. A Hammernél alapvetően a magyar vonalat vittem, és rengeteg olyan zenésszel készíthettem interjút, akiknek a lemezeit korábban rongyosra hallgattam vagy éppen abban az időszakban ismertem meg.
Kowalsky például a délegyházi otthonában fogadott, ahol megmutatta a fegyvergyűjteményét és jókat beszélgettünk azon túl is, ami az újságban megjelent.
Mivel Tankcsapdán nőttem fel, Lukácsékkal is nagyon szerettem interjúzni.”
Melyik az a három zenekar, amelyeket ma is hallgatsz és a hammeres időkben jött be az életedbe?
„Black-Out, Bedlam… az Inside Ash-t a mai napig is gyakran előveszem, de például Subscribe-albumokat is előfordul, hogy előkapok. A zenei ízlésem eléggé szerteágazó lett, ami annak is köszönhető, hogy a feleségem tíz évvel ezelőtt belépett az életembe, és általa sok jazz és komolyzene szól otthon. Ezzel együtt manapság is heti rendszerességgel mennek nálam Faith No More-, Metallica-, Pantera- és System of a Down-lemezek. Edzeni például csak metálra tudok.”
A grunge-dzsal milyen volt a viszonyod?
„Amikor a mainstream-vonalra betört a grunge, én egy teljesen más filmet néztem. A punk rockon és az olyan metal zenéken kívül, ahol üvöltenek, más zenét nem tudtam befogadni. Ráadásul úgy éreztem, hogy le akarják tolni a torkunkon ezt az egész seattle-i vonalat. Házibulikban én is örültem a Smells Like Teen Spiritnek, de érdekes módon én csak a lecsengés után, a kilencvenes évek második felében fedeztem fel magamnak a Nevermindot, a Bleach-et, a Tent és a Badmotorfingert.
Lehet, hogy nem hangzik ez majd jól az olvasóknak, de számomra az első számú grunge-zenekar a Black-Out volt.
A legjobban ők találtak meg annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nem ők születtek Seattle-ben. Egyébként, ha a hangzást nem nézzük, akkor az Ember tervez idején a Tankcsapda is elég rendesen belenyúlt a dologba. A Magzat a méhben simán születhetett volna odaát is.”
Rockzene és bulvárújságírás: Tankcsapda a Blikk címlapján!
Emlékszem, hogy amikor publikálni kezdtél a Blikkben, azon gondolkodtam, miképpen juthatna be rajtad keresztül a rock és a metal az ország legolvasottabb bulvárlapjába. Tudtál tenni valamit ennek érdekében?
„A bulvár arról szól, hogy könnyedebb formában megfogalmazzuk azt, ami a szeriőz lapokban megjelenik. A Blikk abban az időszakban eszerint működött. Nem volt még Való világ, nem voltak mai értelemben vett celebek, engedték, hogy értéket képviseljünk. Én annak idején a Budapest rovathoz kerültem, hozzám tartozott a Fővárosi Tűzoltóság, az Országos Katasztrófavédelem, írtam a Fővárosi Önkormányzat tevékenységeiről, bíróságokra jártam – ezek pedig elég messze voltak a zenétől, arról a szórakoztató rovat újságírói írtak. A változást az hozta, amikor 2001. január 2-án Zámbó Jimmy meghalt.”
Miben nyilvánult ez meg nálatok?
„Akkoriban még rengeteg fizikai formátumú zenei kiadvány – kazetta, CD – fogyott. Amikor Jimmy elhunyt, olyan felhajtás lett körülötte, hogy a MAHASZ listán a 13 lemeze az első 13 helyet foglalta el.
Ez az állapot egészen február 20-ig tartott, amikor megjelent a Tankcsapda Agyarország című lemeze, ami átvette az első helyet, a másodiktól a tizennegyedikig pedig Zámbó Jimmy albumai sorakoztak.
Az énekes halála után hetekig-hónapokig róla szóltak a hírek, én pedig a reggeli értekezleten beajánlottam a Tankcsapdát. Ez volt az első alkalom, hogy a Blikkben egy rock/metal zenekar címlapra tudott kerülni és számomra is fordulópont volt, mert innentől kezdve zöld lámpát kaptam zenei témájú cikkek írására. Ezzel pedig elindult egy folyamat.”
Mégpedig?
„Nem akarok nagyképűnek tűnni, de az egymillió olvasottságú Blikk újságírójaként sikerült a közvéleményt formálni. Amíg a Népszabadságban egy egy kolumnás cikkben foglalkozott Szigettel azzal a címmel, hogy „Drogsziget”, addig én már a kulturális jelentőségéről, teljesen pozitív színben feltüntetve írtam a rendezvényről a Blikkben. A mainstream média eközben vagy nem foglalkozott vele, vagy ütötte-vágta. Időközben a Hegyalja fesztivál és a Blikk egy komoly médiamegállapodást kötött, majd a Sziget és a Blikk is leült tárgyalni egy lehetséges együttműködésről. Akkor már az én cikkeim hevertek a tárgyalóasztalon, az volt a tárgyalási alap. Egyre többször jelentek meg a Blikkben kulturális és zenei témák, de már nem csak olyan kontextusban, hogy valamelyik zenész épp kivel feküdt le vagy melyikük hunyt el éppen. De ez nem csak az én érdemem volt, több újságíró is dolgozott az ügyön, például Szép Zoltán János, Kozák Iván vagy Máté Sanyi.”
A pályafutásodat ezután a Mai Napnál folytattad, ahova a szórakoztató rovat vezetőjének hívtak át.
„Ez mindössze egy évig tartott, mert aztán megszűnt a Mai Nap. A napilapos korszakomnak ettől függetlenül ez volt a legjobb időszaka.”
Miért?
„Maximális egyetértésben dolgoztam a főszerkesztővel, ráadásul teljesen szabad kezet kaptam. Ha például azt akartam, hogy Zenthe Ferenccel jelenjen meg egy egyoldalas interjú, akkor így lett. Nyilván bulvártartalmak is kellettek, de a közép- és magaskultúrát is sikerült bevinni, és még több zene került be a rock/metal vonalról is.”
Milyen meghatározó újságírói élményeid vannak a bulvárlapos időszakból?
„Zenthe Ferenc egy nagyon jó példa. Amikor vele interjúztam, akkor már rovatvezető voltam és sokkal kevesebbet írtam. Kijött a hír, hogy a nemzet színészei közé választották és felhívtam őt.
A felesége vette fel, aki nagyon aranyos volt, mondta, hogy Ferenc most éppen az ünnepi húslevesét kanalazza, amitől nagyon boldog, úgyhogy legyek már kedves, és hívjam vissza negyedóra múlva.
Abból például egy különösen jóízű beszélgetés kerekedett.” (nevet)
Politikusok is kerültek a látókörödbe?
„Igen, Göncz Árpáddal például szintén telefonon interjúztam. Amikor befejeztük a hivatalos részt, egy kis személyes dolgot is belevittem a dologba, mondtam neki, hogy azért is nagyon boldog vagyok, hogy beszélhettünk, mert gyerekkoromban a kedvenc mesekönyvem az általa fordított Pitypang, a hiú oroszlán volt, amit a mai napig is különös becsben tartok. Nevetett, nagyon jó fej volt, ahogyan lereagálta!”
Kilépett az elnöki protokollból?
„Egy másodpercig sem éreztem a beszélgetés során, hogy egy köztársasági elnökkel beszélek, igazán közvetlenül viselkedett! Aztán készítettem a Blikknek nagyinterjút Dávid Ibolyával, az akkori igazságügyi miniszterrel. Egyébként pedig kerültem a politikát, és ez a mai napig így van.”
Miután megszűnt a Mai Nap, a Színes Mai Lap utódjához, a Borshoz csábítottak a szórakoztató rovat szerkesztőjeként.
„Na, ott már nem is egy-, hanem kétoldalas Sziget anyagokat hoztunk le! (nevet) Végül a Bors Online főszerkesztői székébe ültem be egy évre, ezt követően fejeztem az újságírói pályafutásomat 2007-ben, saját döntésből.”
Él a zene! – Egy nap a magyar előadókért
Látszólag jól mentek a dolgaid, mi állt a döntésed hátterében?
„Amikor megírtam a Tankcsapdáról a Zámbó Jimmy-s cikket, a zenekar megkérdezte, hogy tudnék-e máskor is segíteni blikkes megjelenésekben. Persze, miért ne! Aztán egy idő után már amiatt érdeklődtek, hogy tudok-e tenni valamit azért, hogy más újságokban is cikkezzenek róluk. Mivel akkoriban a baráti köröm 99 százaléka újságírókból állt, nem volt nehéz dolgom. A következő megkeresésük a dupla Petőfi Csarnok béli koncertjük kapcsán érkezett, majd jöttek sorban a nagyobb megmozdulásaik. Szép lassan a sajtókommunikációs pályára sodródtam. Miután a Tankcsapda-együttműködéseknek híre ment, bejelentkeztek más bandák is nálam, így 2007-re már annyi telefont kaptam, hogy úgy döntöttem, ezt fogom a továbbiakban csinálni. Átültem a másik oldalra.”
Egyfajta pr-ügynökségként?
„Igen. Ahogy mondtam, aztán jöttek más zenekarok is, fesztiválok, rendezvények és sok-sok más terület: sport, plázák, gazdasági szereplők, CSR-kampányok és így tovább. A mai napig is ezt csinálom, ebből élek.”
A tavalyi évben, május 12-én Él a zene! néven megszervezted a magyar könnyűzene napját, amikor is közel ezer üzletben, hipermarketben és szállodában egy napon keresztül kizárólag magyar zene szólt a hangfalakból. Honnan jött az ötlet?
„Még 2021-ben, a karácsonyi időszakban egy zuglói bevásárlóközpontban vásárolgattam. Hétköznap délelőtt volt és kizárólag kortárs amerikai popzene szólt a hangfalakból. Először azt gondoltam, hogy ez így van rendjén. Aztán körbenéztem, és azt láttam, hogy én vagyok a legfiatalabb, a hely csupa hatvan év feletti emberrel van tele, vagyis egyáltalán nem az adott dalok célcsoportjával.
Akkor ugrott be, hogy milyen jó lenne, ha inkább magyar zenétől lennének hangosak az üzletek!
Elkezdtem megkeresni különböző háttérzene-szolgáltatókat, hogy legalább legyen egyetlen nap az évben, amikor kizárólag magyar előadók dalai szólnak ezeken a helyeken. A legtöbbjüknél sikerrel jártam, így rengetegen csatlakoztak a kezdeményezéshez, olyanok többek között, mint a Möbelix, a CBA, a Burger King, a Yettel, különböző szállodák, rengeteg rádiócsatorna, határon innen és túl működő adók is. Ami a legjobb az egészben, hogy ezt követően több helyen is bent ragadtak a lejátszási listákban a különböző magyar zenék.”
Mire lehet számítani idén?
„Most úgy tűnik, hogy még több háttérzene szolgáltató áll a dolog mögé, az Artisjus is támogat, de például megkerestem a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget is, és úgy néz ki, hogy a szegedi világkupán, az Él a zene! napján szintén kizárólag magyar zene szól majd, ahogy a Tour de Hongrie-n is. De lesznek még további csavarok is a dologban!”
A Fülesbagoly Tehetségkutató
Pár évvel ezelőtt Fülesbagoly néven elindítottál egy zenei blogot. Újra igényed támadt a zenei újságíráshoz?
„7-8 évvel ezelőtt felhívott egy volt kollégám, aki annak idején az Origónál volt szerkesztő, hogy gyártsak neki zenei tartalmakat, de azon nyomban mondtam neki, hogy köszönöm a felajánlást, nem élnék a lehetőséggel. Aztán ahogyan letettem a telefont beugrott, hogy saját felületen viszont szívesen publikálnék újra! Úgyhogy harmadmagammal elkezdtünk teljesen tét nélkül a kedvenc zenéinkről írni, ez lett a Fülesbagoly blog. Aztán mivel egyre többször kerültek ki a cikkeink az Index nyitóoldalára, elkezdett tétje lenni a dolognak.”
A Fülesbagoly azóta annyira kinőtte magát, hogy már egy ideje nem csak blog, hanem egy alapítvány is ezt a nevet viseli, többek között a Fülesbagoly Tehetségkutatókat is ezen keresztül szervezed. Mi ennek a sztorija?
„Sajtókommunikációs szempontból a kezdetek óta én csináltam a Hangfoglalást, későbbi nevén Budapest Music Expót. Pár évvel ezelőtt kezdtünk el beszélgetni a BME főszervezőjével meg pár kollégájával arról, hogy az Öröm a zene nevű tehetségkutató rendszernek legyen egységes kommunikációja, közös támogatottsága. A cél az volt, hogy minden megyében, sőt határon túl is találjon a kezdeményezés fiatal, tehetséges előadókat. Amikor szóba került, hogy Fejér megyében nincs még tehetségkutató, felajánlottam, hogy szívesen megcsinálom, mivel én magam is onnan, egészen pontosan Martonvásárról származom. Akkor már futott a blog, úgyhogy egyértelmű volt, hogy a Fülesbagoly nevet adom a rendezvénynek is.”
2023-ban pedig a martonvásári mellett már te szervezed a debreceni, a keszthelyi és a budapesti eseményeket is.
„Így van, ugyanis olyan jól sikerült a rendezvény, hogy felkértek, hogy csináljak egy tehetségkutatót Budapesten is. Majd ezek után két fontos zeneipari szereplő, Bakó Csabi, a Campus Rádió főnöke és a Tankcsapda sajtósa, valamint Süli Andris, a Campus fesztivál programigazgatója egymástól függetlenül felhívott, hogy megcsinálnám-e Debrecenben is a rendezvényt. Így lényegében egy tehetségkutató hálózat lett a dologból. Azóta stratégiai partnerünk lett a Sziget, a Művészetek Völgye, a Fezen és így tovább.
Évente 300-400 jelentkezőnk van, mára a legnépszerűbb könnyűzenei versennyé váltunk Magyarországon.”
Erre hoztad létre a Fülesbagoly alapítványt?
„Tulajdonképpen igen, de az alapítványon keresztül rengeteg más, könnyűzenével kapcsolatos projekteket is csinálok. Ilyen a már említett Él a zene! kezdeményezés is. Tavalyelőtt pedig a Fedél nélkül című lapnak készítettünk el egy zenei különszámot sok kedves újságíró barátommal.”
Mi motivál a tehetségkutatással kapcsolatban?
„Középiskolás koromban rengeteg osztálytársamat fertőztem meg olyan bandákkal, mint a Metallica, a Pro-Pain, a Pantera vagy a Sepultura. Már akkor megvolt bennem a késztetés, hogy zenéket mutogassak másoknak. A tehetségkutatóknál ugyanez történik, csak nem egy kazettát adok, hanem a színpadon állva kínálok lehetőséget a bandáknak a bemutatkozásra.”
A „Legnagyobb hatású projekt” kategóriában az Utcáról Lakásba! Egyesület és az Amnesty International mellett Civil Díjra jelölték a Fülesbagoly Tehetségkutatót is. A május 11-i díjátadó gálán derül majd ki, hogy ki nyeri az elismerést. Mit éreztél, amikor megérkezett az értesítő arról, hogy short listre kerültetek?
„Libabőr volt! A jelölés rangját emeli, hogy az általam is támogatott Utcáról Lakásba! Egyesület és az Amnesty International társaságában említik a Fülesbagoly Alapítványt. Nézd, ez az egész a zene szeretetéből, szerelemből indult és most is az tartja életben. Ez az, ami működteti!”
___
Jelentkezés a 2023-as Fülesbagoly Tehetségkutatóra: itt!
___
