GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Kathleen Hanna: Kurt, neked Teen Spirit-illatod van!

A Nevermind és főleg a Smells Like Teen Spirit születése nagyrészt ismert történetekből áll. Sok van, amelyik annyira az egyetemes Nirvana-ismeretanyag része lett, hogy nehéz elképzelni: nem is biztosan úgy volt minden, ahogyan azt mindannyian tényként fogadjuk el. Cikkünk a Teen Spirit dezodorral kapcsolatos sztorit meséli el, a legfrissebb verzió szerint.

Isten meleg

1990 augusztusa volt.

Kathleen Hanna, a Bikini Kill leendő énekesnője, egy üveg Canadian Club whiskey, egy távcső és jóbarátja, Kurt Cobain társaságában a fák közül, hason fekve figyelt. A szemközti, tinédzserek számára épített terhességi központ bejáratára összpontosítottak. A létesítmény viszonylag új volt, valamikor akkortájt nyitotta meg kapuit, de a két zenész meg volt győződve arról, hogy nem valódi segítségnyújtás folyik az intézményben. Szerintük a konzervatív jobboldali szülők azért küldik oda a lány gyermekeiket, hogy a bent dolgozók megfélemlítsék őket: ha abortuszra adnák a fejüket, biztosan a pokolra jutnak majd! Kurték úgy döntöttek, aznap este csinálnak egy kis felfordulást. Kathleennel nem csak barátok, de harcos feministák is voltak.

Belekortyoltak a whiskeybe és nekiindultak. Először Kathleen sétált át az úton. Kurt eközben a távcsővel figyelte a környéket. A nő az épület falánál megállt és egy festékszóró sprayt vett elő a zsebéből. Sóhajtott és munkához látott. „FAKE ABORTION CLINIC, EVERYONE” (Nem is abortuszklinika, emberek) fújta fel a központ oldalára. A szíve majd’ kiugrott a helyéről, így gyorsan visszaszaladt a fák közé, hogy cseréljen Kurttel. A szőke fiatalember sokkal lazábbnak és kreatívabbnak bizonyult. Széles vigyorral az arcán, lassan dolgozott. A nagyjából kétméteres betűket a szomszéd utcából is látni lehetett: „GOD IS GAY” (Isten meleg)

Kiürítették a whiskeys üveget, és mint akik jól végezték dolgukat, elsétáltak a helyszínről. Útjuk egy bárba vezetett, megittak pár felest és újabb üveg Canadian Clubokat vettek magukhoz. Alig álltak már a lábukon. 

Kurt ekkoriban Olympiában, Washington állam fővárosában élt; a Pier Street 114-es szám alatt bérelt lakást. Eleinte korábbi barátnőjével, Tracy Maranderrel közösen vették ki a házrészt. A fiú hűtlensége azonban sok volt Tracynek, szakítottak, de mivel a Cobainnek üresek voltak a zsebei, így a következő három hónapot még mindig együtt töltötték az olympiai házban, de immáron külön utakon járva. A fura állapot egészen addig tartott, amíg Tracy nem talált magának egy újabb albérletet Tacomában. Kurt figyelme időközben már egy másik lány, Tobi Vail felé fordult.

Tobi és Kurt

Tobi Vail, az új szerelem

Tobira igazán fel tudott nézni: a Kurtnél három évvel fiatalabb lány elképesztő lexikális tudással rendelkezett zenei téren, saját fanzine-t adott ki és Kathleen Hannával arról álmodozott, hogy Bikini Kill néven egy saját bandát alapít majd. Veil hihetetlen hatással volt Cobainre, aki szép lassan teljesen azonosult lány punk rockról és a feminizmusról alkotott nézeteivel.

A randevúkra a Pear Street-i lakás teljesen alkalmatlan volt. Tobinak macskaszőr allergiája volt, de ha ez nem lett volna elég, Tracy távozása után a ház egy hatalmas szemétdombbá változott, romokban állt a rendetlenségtől és a mocsoktól.

Dave Grohl eleinte Krist Novoselic-kel és annak menyasszonyával, Shellivel lakott, majd elhatározta, hogy beköltözik Kurthöz a Pear Street-i lakásba. Kurt magányossága 1990 nyarán tetőzött, így kifejezetten örült annak, hogy Dave odacuccol hozzá. Cobain duplán jól járt: Dave nemcsak a hangulatát hozta rendbe, de mosott is rá. Kathleen Hanna találkozgatni kezdett a dobossal, sokszor igazi dupla randikat tartottak a srácok albérletében. Rengeteget buliztak, és Tobi számára is vonzóbbnak tűnt társaságban lenni, mint kettesben maradni Kurttel.

Az abortusz klinika elleni festékszórós támadás után Kurt és Kathleen ide tartott a bárból. Dave és Tobi már várta őket. Hanna az utcán egészen vállalhatatlanul kezdett el viselkedni. Mindenkibe belekötött, aki szembe jött velük, sőt, egyikük cipőjét is lehányta. Egy tipikusan olyan éjszaka volt, amit mindenki szeretne a lehető leghamarabb elfelejteni.

A buli az albérletben is folytatódott. Kathleen kezébe akadt egy Sharpie filctoll, és mindenféle őrültségeket kezdett Kurt hálószobájának falára pingálni egészen addig, amíg még mindig az írószert szorongatva el nem ájult. Másnap reggel, iszonyatos másnaposságtól gyötörve, különösen rosszul érezte magát a történtek miatt.

Bikini Kill (b-j): Tobi Vail, Kathleen Hanna, Kathi Wilcox

Tobi nem használta, Kurt pedig nem tudta

Hanna gyáltalán nem örült neki, amikor hat hónappal később Kurt felhívta őt telefonon és azt kérdezte: „Szia, emlékszel még arra a bizonyos éjszakára?” Kathleen sóhajtott egy nagyot, kezébe temette arcát, de mire válaszolhatott volna, Kurt izgatottan folytatta: „Szóval volt az a dolog, amit felírtál a falra, nagyon menőnek találtam, fel szeretném használni az egyik dalszövegemhez!” A nő minél előbb túl akart lenni a beszélgetésen, nem akarta, hogy megint szóba kerüljön az az átkozott éjszaka, így azt válaszolta Kurtnek, hogy csináljon vele, amit akar. Miután letette a kagylót, összeráncolta a szemöldökét: Hogy a fenébe fog Cobain dalszöveget írni abból, hogy KURT SMELLS LIKE TEEN SPIRIT (Kurtnek Teen Spirit-parfüm illata van)?

És bár korábban Kathleen Hanna azt nyiltkozta, hogy amikor felfirkálta Kurt hálószobájának falára a KURT SMELLS LIKE TEEN SPIRIT feliratot, valójában Tobira célzott, mert a lány a Teen Spirit nevű parfümöt használta és az illatát még a közös partyk másnap reggelein is érezni lehetett Kurtön, 2016-ban cáfolta a dolgot. Az egyetemes zenetörténet alakulására ugyan nem lesz visszamenőleg hatással ez az információ, de Kathleen azt állítja, Tobi soha nem használta a Teen Spirit parfümöt, csak aznap pont aktuális volt a dolog felemlegetése:

„Emlékszem arra az éjszakára. Együtt lógtunk és részegedtünk le [Kurttel]. Tobival beugrottunk egy vegyesboltba, amikor megláttuk [a dezodort]: ‘Ú, ezt nézd, ez milyen vicces! Az a neve, hogy Teen Spirit (Tini Szellem)!’ Nagyon röhögtünk és ilyeneket mondtunk: ‘Te, olyan Tini Szellem illatú a hónaljad!’ Mindketten elkezdtünk ezen poénkodni, mert annyira röhejes volt ez a név. Úgy értem, ki nevez el egy parfümöt ‘Tini Szellemnek’? Milyen illata van a tini szellemnek? Öltöző illata? Vagy mintha a fűszagot izzadsággal kevernéd? Vagy olyan, mint amikor lehányod a hajadat egy buliban? Kurt egyébként nem tudta, hogy ez egy dezodor neve. Egy kicsit seggfejnek is érzem magam, hogy nem mondtam neki el!”

Eközben a Nirvana növekvő népszerűsége egyre több Los Angeles-i zeneipari szakember figyelmét kezdte el felkelteni. Hiába alakult azonban jól Kurt karrierje, mégis végtelenül magányosnak érezte magát. A legmélyebb pont akkor jött el, amikor Tobi kiadta az útját. A magába roskadt énekes számtalan dalt írt róla ekkoriban: az Aneurysm, a Drain You, a Lounge Act, a Lithium végső verziója, és a Smells Like Teen Spirit egyes sorai, főképpen a korai változatban egyaránt erről az időszakról szóltak.

A Teen Spirit 1991-es TV reklámja

__

A teljes cikk a HammerWorld Magazin szeptemberi, Jinjer-borítós számában (HW.337, 2021/9) olvasható. A Nevermindról szóló, sztorimesélős, négyoldalas visszatekintés a lemez készítésének folyamatát idézi fel pár olyan történettel, amely nem a zenei szempontokra, hanem a húszas éveik elején járó Kurt Cobain, Krist Novoselic és Dave Grohl emberi oldalára fókuszál elsősorban.

A HammerWorld Magazin szeptemberi száma szeptember 28. keddig még elérhető az újságárusoknál, a benzinkutakon és a hipermarketek polcain!

Bővebben