GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Storm The Studio: Szellem a gépben – Dalpremier a Grungery-n!

Valamivel több mint négy év után, 2023. április 21-én, a GrundRecords gondozásában jelenik meg a Storm The Studio második lemeze, a II. A Fodor Zoltán énekes, Hankó ‘Judy’ Zoltán gitáros, Csányi Szabolcs gitáros, Binges Zsolt basszusgitáros, Újvári Péter dobos felállású zenekar új kiadványa 11 dalt tartalmaz majd, amelyről a Szellem a gépben című felvétel először itt hallható a Grungery-n. A dallal kapcsolatban Pintér Miklós hívta fel a zenekar Japánban élő frontemberét, Fodit.

Az első lemez megjelenése óta négy év telt már el. Miért kellett ennyit várni a folytatásra?

„Az első lemez megjelenése után azonnal nekiláttunk az új dalok megírásának. Ezek közül kettőt be is mutattunk még 2020 augusztusában, az A38 Hajó-s bulin. Ezt követően voltak időszakok, amikor jobban haladtunk és voltak, amikor szinte semmi sem történt velünk. A Covid nagyon lelassított mindent és a figyelmünket is elvette a munkáról. A Szellem a gépben – pár másik számunk mellett – pont egy termékenyebb periódusunkban született, úgy 2021 márciusának környékén.”

Újra megcsináltátok azt, mint az első albumnál: te Japánban élsz, míg a többiek Magyarországon, a távolság azonban most sem okozott problémát.

„Ez egy furcsa állapot számomra, de én eleve így gondolkodtam a zenélésben, amikor eljöttem otthonról. Akkoriban az mondtam Cicónak, hogy folytassuk a Nomádot ily módon, de ő – jogosan – nem tudott várni, szerette volna élőben is nyomni a dalokat. Ez a tempó, amiben a Storm The Studióval alkotunk, mindannyiunknak fekszik a zenekarban. Nem teljes intenzitással zenélünk, mindenkinek megvan a maga civil munkája, elfoglaltsága.”

Négy év hosszú idő, még akkor is, ha nem éjjel-nappal a lemezen dolgoztatok. Mennyire ütött ez vissza a dalírási metódusban?

„Vissza nem ütött, de az tény, hogy egyes dalok nagyon gyorsan megszülettek, míg mások csak a stúdióban álltak össze úgy, ahogyan az a lemezen is hallható lesz. Utóbbiaknál előfordult, hogy nemhogy a felvételkor, de még a keveréskor sem tudtuk, milyen lesz a végleges formájuk. Négy évvel ezelőtt a Bolond leszek című dalunkkal is pont ugyanez történt, most pedig az Egó Rádió járt hasonlóképpen, de a Fehér tulipánnal is nagy birkózások voltak. A Szellem a gépben viszont hamar összeállt.”

Az első hivatalosan publikált második lemezes dalotokat, a Meztelent, Csányi Szabi írta. A Szellem a gépben esetén mi a helyzet?

„A gitártémát itt Judy hozta. Alapból mindig vele kezdek el dolgozni a dalokon, bár való igaz, erre a lemezre már Szabi is hozott két számot. Ahogy mindig, akkor is volt úgy ötven szövegem, próbálgattam, hogy melyik illene a legjobban Judy riffjéhez. Aztán amikor Zsoltival és Petyával a srácok otthon tovább dolgoztak a saját részeiken, Zsolti azt javasolta, hogy a Szellem a gépben legyen a második premieres dalunk. Én ugyan a Narancs napfényt szerettem volna, de a zenekar többsége erre szavazott.” (nevet)

A dal címe elég beszédes.

„A téma még az első lemez gondolatmenetét követi. Akkoriban sokat filozofálgattam azon, hogy mi a különbség az ember és a gép között. Ma már minden online történik. Van is egy sor a szövegben, ami úgy szól, hogy ’költözünk a kibertérbe’. Egyszer bevillant, hogy tulajdonképpen lassan fel is telepíthetnénk magunkat, az elménket, a tudatunkat az internetre. A következő lépés az lesz, amikor már talán nem is lesz szükség a létezéshez testre. Ezt boncolgatja a dal.”

Az általad is említett Bolond vagyok szövegébe belecsempészted Philip K. Dick Álmodnak-e androidok elektromos bárányokkal? című klasszikusának címét. Most is jött valamilyen hasonlóan konkrét ötlet valahonnan?

„A ’szellem a gépben’ egy koncepció, amivel nagyon sokan foglalkoztak már, ott van például a Ghost in the Machine, ami a Police 1981-es lemezének a címe, illetve létezik egy japán anime is, amit Ghost in the Shell néven ismer a közönség. Számomra is érdekes téma volt ez. A refrén egy paradoxon: ’Sosem voltam ilyen távol tőled. Sosem voltam hozzád ilyen közel.’ Most is ez van: itt vagy a szobámban, dumálunk, miközben 15.000 kilométer választ el minket. De több rétege is van a gondolatmenetnek.”

Mire gondolsz?

„A múlt héten elmentünk vacsorázni. A tulaj odajött az asztalunkhoz, hogy milyen jó ez a család, mert egyikünknél sincs mobiltelefon és nem azt nézegetjük evés közben. Közben persze nem látja, hogy otthon mi sem vagyunk mások. A családok együtt vannak fizikailag, de közben mindenki a telefonját nyomogatja. Őszintén szólva teljesen véletlen volt, hogy mi abban az étteremben nem ugyanezt csináltuk.”

Ezt szerintem senki sem ússza meg.

„Nem, bár eleinte, ahogyan többség, én is azt gondoltam, hogy ez egy rossz dolog. Ma már viszont semmiben sem próbálok állást foglalni. Az elmúlt pár év a Coviddal sok mindent megváltoztatott. Vannak a lemezen szövegeim, amik már három-négy évesek. Azért is nyomtam annyira, hogy jöjjünk ki mielőbb a második albummal, mert úgy éreztem, a mondanivalóm lassan kezd elavulni. Ma már néhány dologgal nem is feltétlenül értek egyet.”

Az eddigi pályafutásodat tekintve zenei szempontból hova helyeznéd el a lemezt?

„Szerintem az album egy természetes fejlődés eredménye, egyenes folytatása az első Storm The Studio lemeznek. Két nagy különbség van: az egyik, hogy most Szabi is részt vett a munkálatokban, jól felismerhetőek a vokáljai és a gitártémái, a másik pedig, hogy az első lemezt egy év alatt raktuk össze, ebben pedig négy év munkája van benne, emiatt pedig talán nem annyira egységes a stílus. Sokszínűbb lett, kevésbé homogén, de nem a hátrányára. Négy éve ezekben a dalokban élek, nagyon örülök, hogy végre összeállt a kép és hogy meg tudom hallgatni egymás után a tizenegy számot.” (nevet)

Vannak tervek nyári Storm The Studio koncertekre?

„A nyáron összesen három-négy bulit szeretnénk összehozni, ebből egy augusztusi budapesti fellépés egyre jobban kezd körvonalazódni. Alig várjuk, hogy élőben is bemutathassuk az új lemez dalait!”

(Fotó: Valach Márk)

__

Bővebben