Death Trip To Buda | Mark Lanegan koncertbeszámoló – Budapest, A38

Share Button

Mark Lanegan nekem még mindig a Screaming Trees, meg a Mad Season énekese elsősorban. Szólóalbumai sohasem kerültek igazán közel hozzám, talán ezért is lehet, hogy eddig elkerültük egymást a mélyhangú zsenivel. A Phantom Radio elég jó lett, de azt azért biztosan tudtam, hogy valahogyan rá kell majd hangolódnom a koncert mélabús atmoszférájára. Ahogy február 23-án közeledtünk az A38-hoz, egyre inkább azt éreztem, hogy teljesen felesleges volt Screaming Trees-t meg Alice In Chains-t hallgatnunk a kocsiban. Mark jelenlegi érzelmi állapotához képest ugyanis a Seattle-i legendák szerzeményei vidám, hétfő esti dallamoknak bizonyultak.

Mark Lanegan Budapest A38 2

Judgement time is near

A hajó roskadásig megtelt a Phantom Radio turné budapesti állomására. Az előzenekarokról sajnos lekéstünk, cserében viszont egészen gyorsan el tudtuk foglalni a megfelelő pozíciót a nézőtéren.

Aztán valamivel 21:30 után Mark Lanegan és gitárosa, Jeff Fielder besétált a szinte teljes sötétségbe burkolózó színpadra, majd Mark belebúsult a mikrofonba a When Your Number Isn’t Up-pal. Ahogyan az egy szál gitár és Mark hangja valahol a félhomályban összefonódott, az valami hátborzongatóan gyönyörű volt. A Phantom Radio-s, beszédes refrénű Judgement Time-on át, és az első komoly katarzist okozó Low-ig csupán ők ketten álltak odafent, a közönség pedig lélegzetvisszafolytva hallgatta az előadást.

A varázst csupán a pult felől érkező hangok zavarták meg, de azok nagyon. Valaki éppen koktélt (WTF?) rendelhetett a Judgement alatt, és hát eléggé idegesítő volt az az ütemes csörgés-zörgés a jobb hátsó sarokból. Még szinte el sem kezdődött a koncert, de lehet, hogy el is jött az ítélet ideje – gondoltam magamban, és nagyon reméltem, hogy jól esett a Mojito a kedves vendégnek.

Lassan csak beindul a buli.

Buli?

Na ha valami, akkor buli az nem volt. Aki még nem látta színpadon a világ legszomorúbb előadóművészét, az nem tudja elképzelni azt, amit egy Lanegan koncerten kap az ember. A fényeket mindössze néhány piros lámpa képviselte a színpadon, amitől kizárólag a basszusgitáros sziluettjét lehetett érzékelni. Mark végig tök sötétben ácsorgott a mikrofonállványba kapaszkodva, amit valószínűleg akkor sem engedett volna el, ha a hajó süllyedni kezd. Sőt, először a ráadás második dalában jelezte némi vízszintes irányú vállrángással, hogy rá is hatással van valamennyire a saját zenéje. Az is lehet, hogy koncepció, hogy csak a dalok számítanak, az előadó nem, de azért volt valami egészen különös abban, ahogy csupán egy-egy telefon vakuja villantott bele az énekes arcába random időközönként.

Mark Lanegan Budapest A38Halálcsillag tónusú színpadkép

Aztán a zenekar a színpadon termett, és belekezdett az egyik legjobb Lanegan szerzeménybe, a Gravedigger’s Song-ba, amitől a rajongók nagyrésze teljesen lázba jött, hogy aztán a nagy kedvencemben, az új abumos Harvest Home-ban nálam is tetőzzön a hangulat. Nem tehetek róla, de a dal verzéire állandóan a Temptation nevű ezüstöltönyös emberek „Papa Was A Rollin’ Stone”-jának a szövegét van késztetésem énekelni, ami egészen érthetetlen a fennálló körülmények között.

Mielőtt a rossz irányba kanyarodtam volna, gyorsan helyre is tett a zenekar az est legdinamikusabb dalával, a nagyszerű Quiver Syndrome-mal. A már-már punkosan húzós dal élő verziójáról valamiért a Backyard Babies jutott az eszembe, ami nyilván nonszensz, bár egy nálam sokkal felkészültebb Jedi testvér is a svéd bandát emlegette a koncert után a büfében. A Blues Funeral-on meg mintha egy Queens Of The Stone Age kiadatlan lenne. Élőben nyakletépős volt!

Welcome To Twin Peaks!

A Deepest Shade-nél kezdtem el először fáradni. Akár a Twin Peaks harmadik évadjában is felhasználhatnák Laura Palmer tinédzseréveinek felidézéséhez a dalt, helyenként annyira Angelo Badalamenti. Ezen a ponton fogalmazódott meg először a gondolat a fejemben, hogy Mark Lanegan talán egy kicsit túlzásba viszi a szomorkodást. Vagy csak én fásultam túlzottan bele az estébe? Egyáltalán miért gondolkodom ilyeneken egy koncerten?!

Az Ode To Sad Disco-ból még ennyit sem viszek magammal a jövőbe. Mondhatnám akár azt is, hogy szerencsére, mert az már nekem disco, mondjuk a Frisco. A többiek amúgy nagyon örültek valamiért ennek a dalnak is. Aztán némileg váratlanul, ipari zúzás jelleggel jött a Riot In My House. Hurrá, kellett is már egy kis vért pumpálni a karokba. Megérkezett az első igazán feelinges gitárszóló Jeff-től, vártam már nagyon, bárcsak lett volna több ilyen!

Az ügyeletes idióta

Egyébként iszonyú statikus volt a buli, zenekar és közönség all together. Ha már a nagyérdeműt említettem, azt azért némileg szomorúan (Lanegan-en hogyan máshogy) kell megjegyeznem, hogy mindig van legalább egy idióta, aki valami furcsa indíttatásból, igazán koncertidegen módon tud viselkedni. Legutóbb is belefutottunk egy ilyenbe Bécsben a Monster Magnet-en, és hát most is volt valaki, aki nem bírt magával. Ráadásul még a koncert elején, valamelyik ultralassú dalnál kezdhetett bekeményedni az úriember bicepsze, de aznap rossz célpontot választott. Nem tudhatta, hogy teljesen feleslegesen kóstolgat minket, mivel egyáltalán nem vagyunk fogékonyak az ilyesmire. Bocs öregem, de ez nem az a koncert, ahol összepogózzuk egymás fogsorát.

Mark Lanegan-en vagyunk, tudod.

A Harborview Hospital-ról ezek után inkább nem írok semmit, nehogy én is a hoszpitálban végezzem. Maradjunk annyiban, hogy nem vagyok célcsoport. Egyébként ennél a dalnál újra leesett az állam, hogy milyen gyönyörűen szólalnak meg a hangszerek. Persze a jó hangzás A38 védjegy lett, de akkor is: ez itt ma már-már cd minőség.

Jeff Fielder Budapest A38 PedalsJeff Fielder kisvasúttal érkezett a hajóra

Jeff Fielder

 

Jeff-ről meg majdnem megfeledkeztem. Az egész koncerten fantasztikusan gitározott, szinte együtt lélegzett Mark-kal, néha kísérte, néha vezette őt. Olvastam egy interjút vele, ahol többek között a Mike McCready-vel kapcsolatos barátságáról kérdezték. A rendkívül szimpatikus Seattle-i gitáros elmondta, hogy 1994-ben még a Paramount erkélyéről csodálta Mike és Stone Gossard játékát, ahogyan ő fogalmaz: „those guys were like my Rolling Stones”. Aztán később rengeteget jammeltek együtt McCready-vel, és Jeff számára a mai napig hihetetlennek tűnik, hogy ez megtörtént. Jó fej, nem?

 

Jeff Fielder Budapest A38 Pintér Miklós Fazekas RichiePM, Jeff Fielder, FR

Death Trip To Buda

A Torn Red Heart utolsó másfél perce megint elkalandozós, arra éppen a Patience végét éneklem („…need a little patience, yeah, yeah, just a little patience, yeah, yeah…”). Azt hiszem, hogy ez nem valami normális dolog. Viszont a Death Trip To Tulsa nálam ma este mindent visz. Valami előjön Mark rockosabb múltjából, bár azért még mindig hihetetlen abba belegondolni, hogy ha csak egy kicsit is tenne valamit Mr. Lanegan az egyébként nagyon elkötelezett és felettébb hálás közönség megmozdításáért, akkor nem csak a hajó, de lehet hogy még a Petőfi híd is víz alá kerülne. Az albumverzióhoz képest egyébként sokkal gitárközpontúbb a Death Trip így élőben. Csúcs lenne, ha valaki megosztaná az itthoni verziót a YouTube-on, már linkelném is ide a posztba.

A ráadásnál jártunk. A zenekar nem csinált nagy ügyet a protokollból, mintha sípszóra indultak volna le a színapadról, majd a kötelező falérintés és kitámasztás után vissza is fordultak volna, hogy még kétszer elvarázsoljanak. A Metamphetamine Blues-nál Mark mintha végre-valahára bemozdulna (!), az illúziótól megrészegedve akarjuk, hogy ő is szeresse az így élőben egészen jó kis Screaming Trees-es (eredetiben meg egyáltalán nem Screaming Trees-es) hangulatot. Fazekas Richie barátom szerint ennek kellett volna a második track-nek lennie, és akkor ma este minden oké. Önző módon becsukjuk a szemünket a dal hallgatása közben, Seattle-re gondolunk, és az eddigiekhez képest hatalmasat zúzunk. Az I’m The Wolf – ahogyan a Phantom Radio-n – itt is csodás volt, következhetett a sok-sok taps, és pár búcsúintegetés.

Vége.

Szól a Radio

Hardcore Mark Lanegan fanatikusok szerint nem ez volt az énekes legjobb hazai koncertje. Őszintén szólva én sem teljesen azt kaptam, amit vártam, de ebben valószínűleg én is ludas vagyok. Valahogy nem sikerült elég mélyre merülnöm ezekben az ultradepresszív hullámokban. Valami hiányzott, és a hajón úgy éreztem, hogy legközelebb maximum egy Screaming Trees reunion-on nézném meg újra élőben Mark-ot. Aztán ahogyan telnek-múlnak a napok, egyre inkább úgy gondolom, hogy ha mondjuk 2016-ban megint Budapesten járna az énekes, mégis csak ott lennék a nézőtéren. Két napja kizárólag a Phantom Radio-t hallgatom, és időközben nagyon megszerettem az albumot.

Take care!

Koncert után a megbeszéltek szerint összefutottunk Gábor Andrissal és Borbola Katival az Ozone Mamából, lepacsiztunk Mester Csabával – tudjátok, Bedlam meg a Rain, yeeeah! – kattintottunk párat Jeff-fel, és végigálltuk a sort Mark dedikálásához. Póló és cd vásárlás meg ugye kötelező.

Mark Lanegan Pintér Miklós Budapest A38Mark Lanegan és PM

Sokat gondolkodtam azon, hogy leírjam-e, amit ott tapasztaltam, de inkább úgy döntöttem, hogy nem fogom. Nekem ez az ember egy kétlábon járó legenda, örülök, hogy aláírta a Phantom Radio cd-met, meg hogy kezet rázhattam vele.

‘Take care!’ – búcsúzott Mark Lanegan a dedikáláson minden egyes rajongótól. A végtelenül fáradtanak tűnő énekes pontosan annyira volt szűkszavú, mint a színpadon.

Ha rajtam múlik, legközelebb is találkozunk.

Remélem még találkozunk.

Short report

 

Mark Lanegan Band, Phantom Radio Tour

Helyszín: Budapest, A38

Időpont: 2015. február 23.

 

Setlist: When Your Number Isn’t Up | Judgement Time | Low | The Gravedigger’s Song | Harvest Home | Quiver Syndrome | One Way Street | Gray Goes Black | The Deepest Shade | Hit The City | Ode To Sad Disco | Riot In My House | Harborview Hospital | Floor Of The Ocean | Torn Red Heart | Sleep With Me | Death Trip To Tulsa | Encore Break | Metamphetamine Blues | I’m The Wolf

 


Kíváncsi vagy rá, hogy mások mit írtak a koncertről? Kattints!

  • Recorder Blog kritika itt

Ha találtál még valahol az albumról kritikát írj nekem, szívesen megosztom azt is!


 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.