SEATTLE | 23/09/2019 | 05:19

Seattle-Budapest Grunge Magazin

Dolgok, amik nem változnak sohasem – Eddie Vedder, Glen Hansard koncert (Berlin, Max-Schmeling-Halle)

Szerző:

Mindössze tizenkét koncert. Ennyit vállalt 2019-ben Eddie Vedder, pedig minimum háromszor ennyit is simán elbírt volna Európa. A licitháborút a szokásos városok nyerték, köztük Berlin, ahová a 2017-es szólókoncert és a 2018-as Pearl Jam buli után három éven belül harmadszor látogatott el az énekes. Helyszíni koncertbeszámolónk a Max-Schmeling-Halléból. (A koncert előtt megkérték a nézőket, hogy ne fotózzanak. A mellékelt fotót a Max-Schmeling-Halle Facebook oldaláról szereztük, Markus Werner készítette.)

A Max-Schmeling-Halle

__

“Ennélfogva újraterveztem a történelmetek alapján, hogy pontosabban tükrözze természetetek változó groteszkségeit.”

(Az Építész)

__

Max Schmeling híres német bokszoló volt. 1930 és 1932 között egyenesen a nehézsúly királya. Igazi nemzeti hősként gondoltak rá az akkori Németországban és ahogyan a példa mutatja később is. Schmeling a második világháborúban a Luftwaffénél szolgált, ennek ellenére majdnem száz évig élt, pár hónappal a századik születésnapja előtt hunyt el. A róla elnevezett csarnokot a 2000-es berlini olimpiai játékokra építették. Illetve csak építették volna, mert a rendezés jogát abban az évben Sydney nyerte el. Az eredetileg boksz arénának megálmodott csarnok a Füchse Berlin férfi kézilabdacsapatának otthona lett. Az 1996-ban átadott létesítmény ma is Berlin egyik legnagyobb fedett terme: legjobb esetben 12.000 ember tud részt venni az itt rendezett zenei- és sporteseményeken.

Glen Hansard

__

“Az Isten verjen meg, Morpheus, te nem változol. Mindig mész a saját fejed után!”

(Niobe)

__

Nem tudom. Illetve Eddie Vedder tudja. Mármint azt, hogy miért szorult bele Glen Hansard az állandó vendégszerepbe a Pearl Jam énekesének európai szólókoncertjein. A sokéves barátság, a közös színpadi produkciók lehetősége, a hasonló zenei hozzáállás – talán ezek azok a szempontok, amelyek miatt Vedder annyira ragaszkodik az ír előadóhoz. Talán segíteni akarja őt abban, hogy jobban menjenek a dolgai és ezek klassz dolgok, de jól jött volna végre valami/valaki más. Sokadszorra már nem működtek annyira Hansard ordításai és őrült sikálásai. A világfájdalommal kevert szomorúság és a társadalmi problémák iránt érzet aggodalom nekem most valahogy nem jött át, de a közönség reakciója is fura volt: a dalok alatt nagyobb alapzaj volt a csarnokban, mint egy random iskolai zsibongóban, amikor viszont vége lett egy-egy számnak, az ováció egy vébémeccsen lőtt német Özil vagy Podolski gól hangerejét idézte. Ki érti ezt? Glen – akinek a nevét a Judas Priest gitárosa miatt állandóan két ’n’-nel írom – még megköszönte a közönségnek, hogy adtak neki esélyt, és felvezető produkcióként ilyen türelmesen és lelkesen végighallgatták őt, aztán elhagyta a színpadot. Kíváncsi vagyok, hogy pár nap múlva Dublinban, hazai pályán mennyire más lesz a produkció és annak fogadtatása.

Eddie Vedder

__

“Vannak olyan dolgok ezen a világon, Niobe kapitány, amelyek soha nem változnak!”

(Morpheus)

__

Hogy mennyire hatalmas a különbség, az pillanatok alatt kiderült. A turné vendégeként újra Eddie-vel tartó holland Red Limo String Quartett felment a színpadra, majd némi improvizáció (?) után belevágtak az Even Flow-ba. A jelenlévő mintegy 10-11.000 ember azonnal rászállt a dalra, majd egyszer csak megjelent a színpadon Vedder és ezzel nagyjából el is dőlt, hogy túl sok problémánk nem lesz az estével. A Pearl Jam énekesének olyan karizmája van, amilyen talán senkinek a mai Seattle-ből. A közönség azonnal felpattant a székekről (a küzdőtér is így volt kialakítva), felállva tapsolva köszöntötte őt.

A koncert a Far Behinddal kezdődött (lásd Into The Wild filmzenealbum) és azon mosolyogtunk, hogy pár napja a Candlebox koncert is majdnem ugyanígy végződött, mármint Far Behind című dallal, csak egy másikkal. Tartottam tőle, hogy túl sok lesz a feldolgozás az este folyamán, de szerencsére Vedder most inkább a saját és a Pearl Jam dalokat részesítette előnyben. Másodikként érkezett az Elderly Woman, majd egy Jason Isobel dal előadása után sorrendben az I Am Mine, a Whislist és az Indifference. Ennél erősebb kezdést nehéz lett volna elképzelni! Bár Eddie nem mondott róla semmit, de az I Am Mine sajnos időszerű volt: a Roskilde-tragédia két nappal később, június 30-án fordult a tizenkilencedik évébe. (Aznap végül mindenki legnagyobb meglepetésére a Seasons csendült fel az áldozatok emlékére.) A Tom Petty-rajongók örülhettek a Wildflowersnek – a háttérben először Petty fotói váltakoztak, majd egy közös Vedder-Petty kép zárta a dalt -, majd az Immortality, a Just Breathe és a Corduroy következett.

Nem, nem tévedés, a Corduroy! Eddie még a kezdés előtt megjegyezte, hogy épp csak most kezdték el Red Limóékkal összegyakorolni a dalt, nem is tervezték, hogy eljátsszák aznap este, csak majd pár nappal később Düsseldorfban, de most mégis vágjanak bele, lesz, ami lesz, majd szemkontaktussal kommunikálnak egymással. A közönség itt pattant fel másodszor a helyéről. Ami jó, az mindenhogy jó, a dal vonósnégyessel is működött!. Sőt, aznap este mindent vitt még úgyis, hogy a klasszikus Mike McCready szóló azért nyilván nagyon hiányzott a dal végéről.

A koncertet Beatles (Here Comes The Sun) és George Harrison (Isn’t It a Pity) feldolgozások színesítették, na meg egy R.E.M-dal, az It Happened Today az utolsó sorlemezről, a Collapse Into Now-ról, ami azért is kerülhetett be a setlsitbe, mert az Mike Stipe-ék itt, Berlinben, a legendás Hansa Tonstudióban (lásd még David Bowie, Depeche Mode, Nick Cave, Iggy Pop, stb.) rögzítették a dalok egy részét. Bár mindenki jól szórakozott ezeken is, a jelenlévők számára sokkal többet jelentett a Black, a Lukin, a Porch és a Better Man. Glen Hansard ekkor már szinte végig a színpadon volt és kisegített: hol gitáron (Black), hol basszusgitáron (Rockin’ in the Free World),  hol mandolinon, az általa jegyzett két számot, a Song of Good Hope-ot és a Falling Slowlyt pedig együtt énekelte Vedderrel. A színpadi kellékek mit sem változtak a két évvel ezelőttihez képest: Eddie bőröndje, a szalagos magnó, ami a Hard Sun alapjait szolgáltatta, a tekebábú fejű nők Vedder két oldalán és így tovább. Egyetlen dalt nem tudtam csak szeretni az este folyamán, mondjuk azt nagyon nem: a torzított hangszínű (!) ukulelével előadott Should I Stay or Shoud I Go-t. Teljesen indokolatlannak és feleslegesnek éreztem, valahogy nem is illett Eddie-hez. (Mondjuk talán csak a Bohemian Rhapsody-tól tudok csak messzebbre futni, mint az unalomig játszott Clash daltól.)

A Pearl Jam tavaly nyáron a szabadtéri Waldbühne színpadán lépett fel, ami bármennyire is nagy becsben tartott koncerthelyszín, a színpad magassága és a közönségtől való távolsága miatt ma már nem a legideálisabb opció talán a zenekarok számára. Veddernek tetszett a Max-Schmeling-Halle és ennek hangot is adott. A buli végén megkérdezete a közönségtől, hogy mit szólnának ahhoz, ha jövőre visszatérnének ide a Pearl Jammel? A válasz természetesen óriási üdvrivalgás volt.

Összegzés

A környezet teljesen másként festett, mint legutóbb Taorminában, azt a hangulatot lehetetlen megismételni egy rideg kézilabdacsarnokban, de Eddie Berlinben is nagyon kitett magáért. A koncert két és fél órán át tartott és elsősorban a tizenegy Pearl Jam dal, na meg a klasszikussá érett három feldolgozás, a Rockin’ in The Free World, a Society és az Hard Sun miatt működött olyan jól.

Amíg az énekesnek ennyi mondanivalója van, addig nem lehet(ett) hakni ez a turné sem, de azt gondolom, hogy legközelebb már új szólódalok kellenek ahhoz, hogy többször is érdemes legyen megnézni őt. Ennél is fontosabb viszont, hogy a Lightning Bolt (2013) után hat vagy hét évvel jelenjen meg végre új Pearl Jam sorlemez, mert bármennyire is hiánypótlók ezek a fellépések, a valódi mágiát azért csak ők öten (hatan) jelentik. Hiába változtak annyit, bizonyos tekintetben ugyanazok maradtak Vedderék. Az elmúlt majd’ 30 év pillanatok alatt elszállt, de nem múlt el nyomtalanul.

Egyikünkben sem.

__

“Mert vannak dolgok, amik soha nem változnak, Jason! És vannak, amelyek igen.”

(Niobe)

__

___

Eddie Vedder with Glen Hansard European Tour 2019

Időpont: 2019. június 28. péntek
Helyszín: Berlin, Max-Schmeling-Halle

Setlist:

  1. Even Flow (Pearl Jam – csak vonósok)
  2. Far Behind
  3. Elderly Woman Behind the Counter in a Small Town (Pearl Jam)
  4. Maybe It’s Time (Jason Isbell cover)
  5. I Am Mine (Pearl Jam)
  6. Wishlist (Pearl Jam)
  7. Indifference (Pearl Jam)
  8. Wildflowers (Tom Petty cover)
  9. Immortality (Pearl Jam)
  10. I Used to Work in Chicago (traditional)
  11. Just Breathe (Pearl Jam)
  12. Corduroy (Pearl Jam)
  13. Guaranteed
  14. It Happened Today (R.E.M. cover)
  15. Black (Pearl Jam)
  16. Here Comes the Sun (The Beatles)
  17. Lukin (Pearl Jam)
  18. Porch (Pearl Jam)
  19. Alive (Pearl Jam – csak vonósok)
  20. Isn’t it a Pity (George Harrison cover)
  21. Better Man (Pearl Jam song)
  22. Sleepless Nights (The Everly Brothers cover)
  23. Song of Good Hope (Glen Hansard cover)
  24. Falling Slowly (The Swell Season cover)
  25. Society (Jerry Hannan cover)
  26. Should I Stay or Should I Go (The Clash cover)
  27. Hard Sun (Indio cover)
  28. Rockin’ in the Free World (Neil Young cover)

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

*

Legutolsó Koncert

A LAP TETEJÉRE