„A krízishelyzet semmilyen módon nem volt kezelve” – mondta Bőhm Kornél kríziskommunikációs szakértő, amikor a dániai Roskilde Festivalon 15 évvel ezelőtt történt tragédiáról kérdeztem. A Pearl Jam és a rendezők reakciója azóta is témát szolgáltat a sajtó számára. A fesztiválszervezők és a fellépő művészek felelősségéről, valamint a sztárvilágban felmerülő krízisek kezelésének módjáról beszélgettem a Magyar PR Szövetség Kríziskommunkációs tagozatának elnökével.
Bőhm Kornél: „Az életet nem lehet előre kitalálni, azt semmilyen forgatókönyv nem fedi le.”
A kríziskommunikáció fontosságáról dióhéjban
Vajon mi jut az eszünkbe először akkor, amikor egy zenekar vagy egy híres ember körül tevékenykedő kommunikációs szakemberek feladataira gondolunk? Egy frissen megjelenő album bevezetése? Egy nagyszabású koncert promotálása? A sajtókapcsolatok kezelése?
Ha ezek lennének az első gondolataink, talán nem is sokat tévednénk.
A dolgok azonban nem minden esetben mennek az előzetes tervek szerint. A legváratlanabb pillanatokban is előfordulhatnak problémák, meglepetésszerű krízishelyzetek. Kell lennie valakinek, aki ilyenkor döntéseket hoz, és meghatározza a követendő irányt. Ha hibázik, azzal akár a művész(ek) pályafutását is veszélybe sodorhatja.
Roskildre hangolva
A Nap az első tavaszi életjeleit adta aznap, amikor a körúton araszolgatva közeledtem a találkozónk helyszíne felé. A környéken lomtalanítás volt, a szemetet néha fel-fel kapta szél, és a sétálgató emberek lába elé fújta. A Roskilde-i képek jutottak eszembe a koncert másnapjáról. Az autóban három Pearl Jam dalt hallgattam meg újra meg újra, a Love Boat Captain-t, az I am Mine-t és a Come Back-et. A dalokat, amiket a dániai események hatására írt a zenekar. Figyeltem Eddie Vedder dalszövegeit, próbáltam ráhangolódni arra a bizonyos esős, szürke, ködös éjszakájára.
Szürreális volt az egész.
Kornéllal a Vígszínház mellett található Kino kávézóban ültünk le beszélgetni. Elősorban a Roskilde tragédiáról akartam őt kérdezni, de a beszélgetés során rengeteg más, érdekes dolgot érintettünk, így az eredeti elképzeléshez képest egy jóval átfogóbb interjút sikerült vele készítenem.
Gyorstalpaló
A krízisekhelyzetek kezelésének fontossága létkérdés minden produkció számára. Arra kérlek, hogy rögtön a beszélgetés elején nézzük meg azokat a fogalmakat, amiket később, az egyes esetek elemzésénél használni fogunk.
„Amikor a krízishelyzet megtalál minket, akkor alapvetően két dolgot kell elválasztanunk egymástól: a krízis kezelését, illetve a krízis kommunikációját.
Mondok is egy egyszerű példát.
Egy raktártűz esetében természetesen az életeket kell először megmenteni, aztán a vagyontárgyakat célszerű kimenteni, és a tüzet szükséges minél előbb eloltani. Ezeknek a tevékenységeknek az összességét hívjuk a krízis kezelésének. A helyzet normalizálása után – vagy ezzel párhuzamosan – viszont a lehető leghamarabb szükséges tájékoztatni az érintetteket a történtekről. Ez a lépés már a krízis megfelelő kommunikációjáról szól, és az előbb említett ‘tűzoltó’ tevékenységekhez mérten, egy teljesen különálló műfaj.
A krízis teljes körű kezelése tehát nem kizárólag kommunikációs ügy. Nem csupán a hírnév megtartásáról szól. A tűzoltóság feladatát egy kommunikációs szakember nem tudja átvenni. Ezért a két dolgot élesen ketté kell választani.”
Minden krízishelyzetre fel lehet készülni?
„Az életet nem lehet előre kitalálni, azt sajnos semmilyen forgatókönyv nem fedi le. Egy alapos kockázatelemzés után azonban viszonylag jó közelítéssel, típusra el lehet találni a szóba jöhető problémákat.
A kríziskommunikáció folyamatának lépései – jó esetben – egy előre elkészített forgatókönyvre épülnek. A forgatókönyv megírása egy egyszerű listakészítéssel kezdődik. El kell képzelnünk azt, hogy milyen különböző problémás helyzetekbe kerülhetünk. Ezekre a nehézségekre kell felkészülnünk valamilyen elgondolás, valamilyen rutin szerint. A fellistázott problémákat aztán osztályozzuk az alapján, hogy milyen kategóriába esik (pl. nagyon nagy veszély, egy bagatell dolog, stb). Amikor megtörténik a baj, akkor a szakértő mondjuk azt mondja, hogy ’vegyük elő a táblázatunkat, úgy tűnik piros kategóriánk van’, majd megkeresi az arra az adott konkrét helyzetre előre megírt közleménysablonokat.
A tapasztalat egyébként az, hogy nem az fog történni, ami a forgatókönyvben szerepel.”
A gyorsaság mennyire fontos az ilyen esetekben?
„Krízishelyzetekben az idő mindig nagyon drága, de ilyenkor a legdrágább. Az első 24 óra szerepét nem lehet eleget hangsúlyozni. Ha van kéznél egy forgatókönyv, egy sajtólista, a legfontosabb érdekeltek elérhetőségei, akkor legalább a vészhelyzetben ezen nem kell gondolkodni. Valójában ennek a felkészültségnek a megteremtése a zenekarok és a menedzsment számára az előzetes tennivaló. He pedig bekövetkezik a krízis, akkor a forgatókönyv alapján megtervezett, megfelelő lépések lebonyolítása a feladat.”
Akik maguk keresték a bajt: Michael Jackson és a Red Hot Chili Peppers
Fel lehet-e készülni az olyan típusú helyzetekre, mint ami Michael Jackson körül alakult ki, a halálát megelőző években? Ott volt az a pedofil vád, amiről a mai napig nem tudjuk, hogy igaz volt-e vagy sem. Gondolhatott volna-e arra a menedzsment vagy MJ, hogy előbb-utóbb meg fogják egy hasonló típusú dologgal támadni, hiszen köztudott a gyerekekhez való viszonya?
„Én azt gondolom, hogy a veszélyeket nagyjából mindenkinek fel kell tudnia mérni. Az egyik kríziskommunikációs kollégának volt ezzel kapcsolatban egy nagyon frappánsan megfogalmazott gondolata, ami így szólt:
’Ha nem akarod, hogy olyan fotó jelenjen meg rólad, hogy meztelenül fetrengesz egy nyilvános szökőkútban, akkor ne fetrengjél nyilvánosan meztelenül egy szökőkútban.’
A Jackson menedzsmentnek mérlegelnie kellett volna a rizikófaktorokat az énekessel kapcsolatban. Ezeket a potenciális veszélyforrást jelentő pontokat viszont éppen azért hívják rizikófaktoroknak, mert ezek mindig benne vannak a pakliban. Ráadásul fontos megjegyezni, hogy a Michael Jackson ügyben a peren kívüli megegyezés sem segítette a tisztánlátást.
Ha valaki közlekedési balesetet okoz, vagy olyan helyzetbe kerül, ami nem az előzetes felkészülésen múlik, akkor a rutin segíthet az elkövetőnek. Az illető nem megy el a helyszínről, együttműködik, elismeri a tettét. Az ilyen helyzetek kezelése viszont nagyrészt már a kommunikációs tapaztalatokon múlik.”
Volt mostanában olyan krízishelyzet a mainstream zenei közegben, amiről mindenképpen érdemes lenne beszélnünk?
„A tavalyi Superbowl-on volt olyan eset, ami egy zenekar hírnevére rövidtávon hatással volt. Rengeteg támadták őket akkoriban, erről írtam is egy cikket (katt ide).”
A Red Hot Chili Peppers playback-jére gondolsz?
„A Superbowl rendezői számára túl nagy kockázatot jelentett volna, ha élőben játszanak a zenészek, és ha esetleg emiatt kivánnivalót hagy maga után a hangzás. Ezért a zenei alap felvételről szólt, csak az ének ment élőben. A Chili tagjai azt nyilatkozták, hogy ez egy kivédhetetlen helyzet volt. Nem akartak playback-kelni, de nem lehetett másképp megoldani azt, hogy felléphessenek. És bár ez egy nagyon korrekt, azonnali reakció volt, ennek ellenére szinte azonnal újra a támadások kereszttüzébe kerültek Anthony Kiedis-ék, mivel a közleményben nem hangzott el konkrétan a ’bocsánat’ szó.”
Az segített a továbblépésben, hogy a Red Hot Chili Peppers nem próbálta meg letagadni a történteket vagy esetleg szépíteni valamiképpen a helyzetet?
„A tényszerűség mindig nagyon fontos. Amikor az őszintétlenség kiderül, az sokkal nagyobb katasztrófát okozhat, mint az eredeti probléma maga. Mindenestre én olyanról nem nagyon hallottam még, hogy egy ilyen kaliberű eset hosszú távon is negatív hatással lett volna egy zenekar karrierjére. Playback-ről játszott a Red Hot Chili Peppers? Na és? Ciki, de legközelebb nyilván nem fogják így csinálni.”
Roskilde: „A krízishelyzet nem volt semmilyen módon kezelve”
Térjünk át Roskildre. A fesztiválon történ tragikus eseményekről egy részletes posztot írtunk, ami ide kattintva elolvasható a Grungery-n. Röviden összefoglalva a történteket: 2000. június 30-án a Pearl Jam Dániába játszott a Roskilde Fesztiválon. Az eső egész este esett, a vízelvezetés nem volt megoldva, ezért a színpad előtt hatalmas sár keletkezett. Az esti órákba érve az egyik kisebb színhelyen csúszásban volt a fellépők programja, viszont a Pearl Jam időben elkezdte a műsorát a nagyszínpadon. A tömeg hirtelen elindult az egyik irányból a másikba, a hatalmas tülekedésben az elöl állókra iszonyatos nyomás nehezedett. Az emberek a földre estek, a csúszós, sáros talajon nem tudtak felállni. Kilenc rajongót halálra tapostak. A koncertet azonnal leálltotta zenekar.
Kapcsolódjunk be ettől a ponttól kezdve az események alakulásába. Meglátásod szerint minek kellett volna történnie ekkor egy jól megtervezett forgatókönyv szerint?
„Mielőtt válaszolnék, lépjünk vissza pár lépést. Nézzük meg, hogy ki a felelős a fesztivál működtetéséért.
2014 áprilisában készítettem egy interjút a Spindoc Blogra Vető Viktóriával, a Sziget Fesztivál sajtófőnökével. A címe nem véletlenül lett a következő idézet Vikitől: ’Hálát adok a sorsnak, amikor egy nap úgy megy végig, ahogy terveztem!’ Ugyanis egy fesztiválon nagyon sok mindenre fel lehet, és fel is kell készülni, de rengeteg olyan pont van, ahol az élet átírhatja a legprofibban elkészített forgatókönyvet is.
Egy ekkora méretű rendezvényen mindig az a legnagyobb veszély, hogy tömegkatasztrófa történik. Mire kell itt gondolni? Például arra, hogy mi történik akkor, ha egy nagyszabású ételmérgezés megbetegíti a fesztivál nézőinek egy részét. Mi most Roskilde miatt vizsgáljuk meg inkább azt, hogy hogyan lehet elkerülni, hogy a tumultuózus jelenetek miatt baleset történjen.
Gondolj bele, nagyon sok embert kell mozgatni egy nagyon behatárolt területen, egy irányban, egy időben, mert ugye mindig ugyanarra megy a tömeg. A nagykoncertre a nagyszínpad felé. Erre előre fel kell készülni, másképpen szinte borítékolható, hogy valami komplikáció fog fellépni. Mint ahogy a Roskilde fesztiválon sajnos meg is történt a baj.”
Ha már a Szigetet említetted, tudsz hasonlóan komoly beavatkozást igénylő helyzetről itthonról?
„Igen, egy Roskilde-hez hasonló esett megtörténhetett volna tavaly a Szigeten, de a biztonságiak professzionális közbelépésének köszönhetően szerencsére nem lett baj. Egy népszerű előadó fellépése miatt az A38 sátor ugyanis teljesen megtelt. Nem fértek már többen be, ennek ellenére még mindig nagyon sokan akartak bejutni a koncertre. Pillanatok alatt hatalmas pánik kezdett el kialakulni.
A Sziget szervezői fel voltak készülve arra, hogy mi történik akkor, ha ilyen helyzetbe kerülnek. Folyamatosan figyelmeztették a rajongókat a hangosbemondókon keresztül, hogy ne próbálják meg megközelíteni a sátrat, mert nem fogják őket beengedni. Az utólagos beszámolók szerint a sátornál lévő biztonságiak profi módon, de nagyon határozottan akadályozták meg a tömegkatasztrófát. Végül komoly sérülés nélkül meg is oldották a problémát.
Szakmai szemmel nézve ennek a helyzetnek a megoldása nem a katasztrófa pillanatában, hanem jóval előbb, a felkészülési időszakban, a krízishelyzetek forgatókönyvének megírása során lehetett inkább izgalmas.
A fesztiválok népe azonban felvilágosult online fiatalokból áll, akik prompt módon idézik a különböző social media felületeken, hogy mit mondott nekik a biztonsági őr, amikor áttette őket a palánkon. Ez a viselkedés akkor akár arrogánsnak is tűnhet, de a helyezet az, hogy amikor a security-seknek cselekedni kell, akkor nincs nagyon idejük a jelenlévők lelkivilágával foglalkozni.”
Előfordulhat, hogy a dán szervezők nem kalkuláltak azzal a forgatókönyvvel Roskilde-ben, hogy egy egész napos esőzés után, a csúszós talaj milyen veszélyeket hordozhat magában?
„Valószínűleg ezt történt, mert az a szituáció nem volt kezelve semmilyen módon. Így azt gondolom, hogy ezzel az eshetőséggel egészen biztos, hogy nem számoltak. Azért is furcsa ez, mert például a csúszós talajra is fel lehet készülni. Erre megint csak a Szigetet tudom példának felhozni, ahol most már gumilapokat fektetnek le a nagyszínpad elé, és a víz szivattyúzása is folyamatos esős időjárás esetén. Sajnos gyakran a Roskilde-hez hasonló a tragédiák kellenek ahhoz, hogy a következő eseményeknél ezek a problémák már kezelve legyenek.”
Az Orange Stage, ami előtt a tragédia történt
Hogyan fordulhatott elő az, hogy a szemtanúk elmondása szerint nem segítettek a földön fekvőknek azonnal a többiek?
„A szociológiai kísérletek azt mutatják, hogy egészen addig, amíg nem viselkedik valaki adekvát módon – azaz nem lép oda az elesett, földön fekvőt felsegíteni – addig a dolog valamiért senkinek sem fontos. Mindenki tudja, hogy mit kellene tenni, hogyan kellene viselkedni, de mégsem vállalja fel senki a kezdeményező szerepét. De abban a pillanatban, amikor egy valaki megtöri a csendet, hirtelen mindenkinek megjön a józan esze. És akkor pillanatok alatt felemelik a sérültet, odakerül egy pohár víz, egy pokróc, stb.”
A dán rendőrség és a szervezők a Pearl Jam-et nevezték meg a történtek morális felelőseként. A színpadon lévő személy felelős lehet-e a nem általa szervezett dolgokért?
„Kettő megközelítés lehet. Az egyik – és szerintem Eddie Vedderék ebben a helyzetben voltak – hogy akit felkérnek egy feladatra, az kizárólag arra az egy dologra koncentrál: arra, amiért ott van.
Ha például felkérnek téged egy konferenciára előadni, akkor kizárólag arra kell összpontosítanod, hogy a legjobb tudásod szerint prezentálj. De tegyük fel, hogy hirtelen valaki rosszul lesz. Egyáltalán nem lehet elvárás feléd, hogy mondjuk elsősegélyben részesítsd az adott személyt vagy hogy mesterségesen lélegeztesd őt, amíg megérkeznek hozzá a mentők.
Ha elképzelünk egy koncert-szituációt, akkor ott is vannak az eseményeknek irányítói, akik a szervezők, és vannak a többiek, azaz a közönség. Egy tömegrendezvénynél ennek még nagyobb súlya van, mert szinte kizárólag egy pontra szegeződik a figyelem.
A zenekar feladata az, hogy végigjátssza a koncertet. Az énekes nem egyvalaki a szervezők közül. Az egy másik ügy, ha azt látod, hogy ellehetetlenedik a koncert folytatása, mert akkor mondhatod azt, hogy megállunk, de egyébként nem. Mindenki azt várja, mondjuk Eddie Vedder-től, hogy mivel ott áll jól megvilágítva, és ott van a mikrofon nála, ezért mondja be azt, hogy mit kell tenni. De ez nem a művész felelőssége.
Nem szabad, hogy megtévessze a nézőt, hogy a zenekar az irányítója az eseményeknek, mert az együttes valójában nem más csupán, mint az esemény főszereplője.”
Egy kedves példa a felelősségról
„1978-ban a Vígszínházban készültek egy monumentális darab előadására. Azt találta ki Jurij Petrovics Ljubimov orosz rendező, hogy akkor az lesz, hogy a színház hátsó bejáratát majd ki fogják nyitni az utca felé, és azon keresztül vonulnak be a színészek. Az igazgató – aki akkor Várkonyi Zoltán volt – reakciója tudod mi volt erre? Hogy ’köszönöm az ötletet, de január van, megfázik a közönségem’! Ez egy jó példa arra, hogy kinek mi a felelőssége a dologban: a rendezőnek az, hogy egy jó előadás legyen, az igazgatónak meg az, hogy biztosítsa, hogy ne essen bajuk a nézőknek, és hogy legközelebb is eljöjjenek az előadásra.”
Mi a másik megközelítés a felelősséggel kapcsolatban?
„A másik esetre a legjobb példa az, amikor sportközvetítést nézel. Arra az időtartamra a riporter lesz a helyzet irányítója.
Véleményem szerint a magyar riporterek egy része nagyon gyáva népség. Amikor jönnek a különböző rigmusok, akkor a magyar riporter egy picit hangosabban kezd el beszélni, hirtelen elkezd statisztikai adatokat darálni, csak nehogy kommentálnia kelljen az eseményeket. Pedig tudja, hogy a tévénézők hallják ezeket, de nem hozza szóba, mert azt kellene mondania, hogy ’hát ez tényleg nem való futballpályára, és én szégyellem magam, hogy ezt kell hallgatnunk’. De itthon a bíróknál is talán csak két olyan alkalom volt, amikor megállították a meccset, hogy így nem beszélünk, pedig szabály van rá.
The Who koncert, 1979. december 3. Cincinatti
Ami még érdekes a Pearl Jam-es történetben, hogy miután a koncert félbeszakadt, a zenekar lemondta a turné hátralévő részét, és a stábbal még napokig Dániában maradtak. Hasonló eset történt 1979. december 3-án Cincinattiben, a The Who együttes egyik koncertje előtt, ahol tizenegy embert tapostak halálra. A zenészek azonban szinte azonnal elutaztak a koncert helyzínéről, amit később nagyon rossz döntésnek minősítettek ők maguk is. A sajtó nem kímélte őket ezért, megfogalmazásuk szerint pedig „gyávák voltak szembenézni a következményekkel, és a lehető leghamarabb eliszkoltak”.
Kríziskommunikációs szempontból hogyan oldotta meg ezt a helyzetet szerinted a Pearl Jam onnantól kezdve, hogy kiderült számukra, hogy itt nagyon nagy baj van, valószínűleg emberek haltak meg?
„Nagyon nehéz ilyenkor hűvös racionalitással elemezni a történteket. Minden utólagos reakcióban – a tíz évvel későbbi berlini koncerten tapasztaltak, vagy hogy a zenészek a családtagokkal együtt koszorúznak – egy nagyon mélyen megélt együttérzés következményeiként látszanak megnyilvánulni a Pearl Jam részéről.
A kríziskommunikációnak lehetne egy számító oldala – és most egy kicsit magam ellen beszélek – hogy ’akkor itt van ez a helyzet, nézzük meg, hogy mit kell tennünk, mit ír a forgatókönyv. Aha, hogy el kell menni az áldozatok családjához, bármennyire kellemetlen is, stb.’
De ki akarna egy ilyen helyzetbe kerülni? ’Elküldöm az ügyvédemet, és majd rajta keresztül kifejezem az együttérzésemet.’ Egy forgatókönyvben meg az van, hogy nekem el kell mennem, bocsánatot kell kérnem, ott kell maradnom. Ez lehetne a kommunikáció számító része, hiszen tudja, hogy hogyan kezeli a majd a sajtó, hogyan kezeli az internet népe.
Viszont a Pearl Jam-nél azt érzékeltem, hogy ez őket tényleg megfogta. Ezek művészemberek. A dalaik is nagyon érzelemgazdagok, és azt éreztem, hogy őket itt is a valódi emóciók mozgatták, és nem az, hogy mit illik vagy mit szükséges ilyenkor tenni.”
Még tíz év múltán is döbbenetes, hogy milyen hatással vannak rájuk a történtek. Ráadásul azzal is meg kellett küzdeniük, hogy a sajtó bedobta, hogy a Pearl Jam-et terheli a morális felelősség a kilenc ember haláláért.
„Ennél annyival súlyosabb volt a helyzet, hogy nem a sajtó hozta fel a témát először. A nyomozás haladt abba az irányba, ami a zenekar felelősségét firtatta. Egy ilyen kaliberű menedzsment ismeri a sajtó működési mechanizmusát, így könnyedén kezelni tudja az úgynevezett kiszerkesztést, meg a bulvárhíreket.
Arra viszont nincsen senki felkészülve, hogy egy ilyen drámába illő vádponttal szembesüljön. ’Álltam a színpadon, játszottam a dalomat, történt ez a baleset, és valaki azt mondja, hogy nekem kellett volna azt elérni, hogy ne következzen be a dolog. Valaki szerint nekem kellett volna tenni valamit.’
Ez mindenkit sokkol. Nincs az a felkészült, dörzsölt ember, akit ha megkérnek, hogy számoljon el azzal, hogy hol volt és mit csinált az adott estén, ne érezné rosszul magát egy ilyen helyzetben. Egy hatósági eljárásnak – pláne egy katasztrófa esetén – megvan az az aurája, ami még lejjebb nyomja az embert.”
Mit csinált jól a Pearl Jam?
„Egy ilyen helyzetben egyértelművé kell tenni a közvélemény számára a helyzet abszurditását, minden lehetséges információáramlás útján bele kell tenni az emberek fejébe a cáfolatot. Nem lehet benne hagyni azt a levegőben, hogy „ha lehet, hogy mást csináltunk volna, akkor…”
Ez egy nagyon súlyos állítás, amit nagyon határozottan vissza kell utasítani. A Pearl Jam ezt kiválóan kezelte a gyors reakcióival és a sajtóközleményeivel.”
Volt abban valami szerinted plusz hozzáadott érték, hogy a zenekar költségén elhívták a dán szervezőket és rendezőket tanulmányútra az Egyesült Államokba egy fesztiválra?
„Mindenképpen. A Pearl Jam nagyon nagy gondot fordított a történet utógondozásába. Tudom, hogy úgy tűnik, mintha egy kicsit nyersen fogalmaznék, hiszen egy katasztrófáról meg érzelmekről beszélünk, de ha már szakértőként kérdezel, akkor muszáj néha ebben a kontextusban értekeznünk róla.
Az látszik még, hogy a zenekar tagjai folyamatosan színen tartják a témát. Egy ilyen ügy mítoszává, részévé válik aztán a bandának. Közös legendájukká válik a közönséggel. Ezek a mérföldkövek nagyon fontosak, és ahogy a PJ20 filmben is elhangzik, referenciapontokká válnak az együttes életében.
Ha arra utaltál a kérdéseddel, hogy esetleg az is lehet a meghívás célja, hogy a rendőrségben valamiféle szimpátiát keltsenek… hát ha nagyon racionális vagyok, azt kell mondanom, hogy nem, hiszen annak a hozadéka, hogy valaki együttműködik-e vagy sem, az nem a rendőrség, hanem a bíróság dolga, a rendőrség nem dönt semmiben.”
A biztonság szolgálat tagjainak gyásza a Roskilde tragédia másnapján
Idén lesz a 15 éves évforduló, szinte egészen biztos, hogy lesz most is valamiféle megemlékezés. Meglátásod szerint biztosan jó az, hogy melegen tartják a témát?
„Van arról valamilyen információd, hogy lenne bármilyen kritikus tömeg, aki a mai napig azt gondolja, hogy ők a hibásak?”
Eleinte biztosan volt. De meggyőződésem az is, hogy nem véletlenül nem minden hozzátartozó fogadta Stone Gossard-ot és a barátnőját, amikor teázni akartak velük.
„Igen, de ez már emberi dolog. A baj okozója szindrómára gondolok: nem lehetsz elég ártatlan, igazából már akkor is utálnak, ha a rossz hírt te hozod.
Visszatérek egy picit itthonra és erre a mítoszképző dologra. Stohl András ma már nem tud bemenni úgy egy színpadra, hogy ne mindenkinek az ugorjon be, hogy mit okozott, és mi kapcsolódik még hozzá. Ezek a sztorik mind részei a személyiségeknek, vagy esetünkben a zenekarnak. Az, hogy milyen sűrűn nyúlnak hozzá, az egy döntés kérdése. Nem vagyok benne biztos, hogy jobban tennék, ha nem foglalkoznának vele.”
A Pearl Jam-nél egyértelmű, hogy nem ők a hibásak, a srácok mégis folyamatosan felemlegetik a tragédiát. Stohl Andrásnál viszont elmarasztaló ítélet született.
„Igen, és nála tényleg szinte minden interjújánál előjön a téma. Nem ő hozza fel, hanem megkérdezik.”
Amikor a Pearl Jam ott volt 2010-ben a tíz éves évforduló napján, akkor tudták, hogy elő kell jönniük vele. Ez mennyire tűnik neked programozott dolognak?
„Van egy setlistjük, van legalább három daluk, amiket a tragédia okán szereztek. Alapból azt gondolom, hogy nem biztos, hogy meg kell állítani show-t, és felvezetni a dolgot, hogy „most pedig gondoljunk azokra, akik…” Amikor eljátsszák ezek közül valamelyik dalt, akkor a bennfentes közönség úgyis tudni fogja, hogy miről van szó. És akkor nem kell direkt módon felhozni a dolgot. Viszont itt a Pearl Jam esetén nagyon őszintének tűnt, ami a színpadon történt.”
Névjegy
Bőhm Kornél kommunikációs szakértő, a Spindoc Kommunikációs Hálózat alapítója. Szakterülete a kríziskommunikáció, hírnévmenedzsment, reputációvédelem. A Magyar Public Relations Szövetség Kríziskommunikációs Tagozatának elnöke. Írásai rendszeresen megjelennek a hazai és a nemzetközi médiában, szakblogja a www.spindoc.blog.hu, illetve ingyenes kríziskommunikációs eMagazint is kiad kétheti rendszerességgel.
