A tavaly márciusi HammerWorld magazin mellékleteként jelent meg a hazai undergroundban ismert zenészek Tulpa nevű bandájának első lemeze. Az összhatásában – a nyilvánvaló Red Hot Chili Peppers-es felhangok mellett – bizonyos pillanatokban egy kiadatlan Audioslave-gyűjteményre emlékeztető How to Create… zenei szempontból egy egészen pazar alkotás lett. Kritikánk.
Régóta érett már ennek a kritikának a megírása, de a kiadói érintettség okán furán nézett volna ki, ha a „kereskedelmi” időszakban én írok a lemezről. Majd’ egy év telt a How to Create… megjelenése óta, a mai, A38 Hajón rendezett Tulpa, Nagyúr, Dungaree koncert miatt most mégis alkalmas időpontnak tűnik a pillanat arra, hogy (újra) elővegyük az albumot.
A Tulpa első LP hosszúságú anyaga különleges kiadvány, mivel új felvételt nem tartalmaz, kizárólag a zenekar eddig megjelent két EP-jének, a 2020-as How to Create… Part One-nak és a 2021-es How to Create… Pt. Two-nak a dalait foglalja magában, eltérő sorrendben. A kétszer öt szám némi stúdiómunkával sikeresen homogenizálva lett, a végeredményről nehéz lenne megállapítani, hogy nem egyetlen session során lett rögzítve. A tíz dalt okosan rendezték sorba a srácok, ennek köszönhetően a klasszikus értelemben vett A oldal sokkal erősebb, mint a B, viszont legalább nincsenek hullámvölgyek.
A tinédzser éveik óta együtt zenélő, korábbi Trick gitáros Győri Atilla és Trick dobos Jáger Zoltán, az Ozone Mama kötelékéből ismert Székely Marci énekes, illetve Binges Zsolt Fish! és Storm the Studio basszusgitáros által alkotott csapat bemutatkozó anyaga zenei szempontból a legfelső szintet képviseli hazai és nemzetközi szinten is. A három hangszeres játéka egyszerre idézi a Red Hot Chili Peppers mindenkori gitárosainak szellős és laza témáit, a Mars Volta komplex és progresszív látásmódját, valamint a Rage Against The Machine ritmusszekciójának feszességét.
Felháborító magabiztossággal uralják a hangszereiket a srácok, a lemez hallgatása közben sokszor tűnik úgy nekem, hogy Atilláék tulajdonképpen bármit képesek lennének eljátszani, bármilyen hangulatot, érzetet képesek lennének a hangszereik nyelvére lefordítani.
A lemez összességében olyan, mintha az utolsó Audioslave lemez, a Revelations felvételei után még egy kicsit maradtak volna a stúdióban Morellóék jammelni a szomszéd helységben gyakorló Red Hot Chili Peppers egy-két tagjával. Kétségtelenül jól hangzik a dolog, a Tulpa tagjainak zenei előélete alapján nagyon másra nem is lehetett számítani.
Hiányérzetem csupán az énektémák miatt van. Marci hangját ismerjük régóta, tudjuk, hogy a torkában ott van a késői Cornell, nem is azzal van a bajom, mert azzal nem is lehet. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy hiányoznak az igazán emlékezetes pillanatok a dalokból, az olyan kapaszkodók, amik segítenének egy újabb szintre emelni a Tulpa többi tagjának zsenialitását. Nagy teher hárult a frontemberre azzal, hogy a kifejezetten slágeres, fülbemászó Ozone Mama dalok után most merőben más zenei alapokra kellett énekdallamokat és szövegötleteket hoznia, talán ezért is lehet, hogy a kvalitásaihoz mérten egy-két helyen kicsit rutinszerűnek tűnnek a megoldásai.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy mondjuk a nyitó, első vonalas Audioslave-számnak is beillő Stand Your Ground, a másodikként érkező, a „Revelationsről lemaradó” Mislead, vagy mondjuk a Hideaway ne lenne kiváló dal, sőt, ez a három felvétel (egy kis promóval megtolva) valószínűleg bárhol értő fülekre találna a világon! A Hideawayben Atilla egészen puhán, finoman gitározik, talán John Fruscianténél is jazzesebben, különlegesen zenei, amit abban a dalban mutat, Marci dallamai pedig magától értetődően illeszkednek a pattogós témához.
Ide sorolnám az egyébként zeneileg iszonyú hangulatos Purple-t is, ha nem lenne ott az a már jól ismert americana rock múlt a verze énektémáiban. Egészen konkrétan annyira emlékeztetnek a dallamok (vagy talán csak a hangulatuk?) a Shout at the Sky című, egyébként zseniálisan Led Zeppelin-es, utolsó lemezes Ozone Mama-dalra, hogy képtelen vagyok elvonatkoztatni tőle. Egyébként is, mi máshoz hasonlíthatnánk Marci teljesítményét, mint a Cosmos Callinghoz? Vagy éppen a Superunknowns tribute bulijain hallottakhoz! És talán pont azért, mert annyira jól énekli a súlyosabb Soundgarden-dalokat, szívem szerint sokkal több erőt, dühöt, keménységet hallanék vissza a hangjában (értsd: a Down on the Upside helyett a Louder Than Love-ot vagy a Badmotorfingert)!
A lemez egy idő után szép lassan, dalról dalra pörög le, sokszor kaphatja fel a fejét az ember egy-egy gitártémára, ritmusra (lásd az Out in the Field középrészét), basszustémára (The Deceived), de az említett dallamtapadás, rácsodálkozás sajnos már nem következik be. A lemezről egy kicsit lelóg a pofonegyszerű, cowrock-vonalon mozgó Down the Road We Go, amit valószínűleg sokan szeretnek, nekem azonban nagyon idegen ebben a környezetben.
Csakis ismételni tudom magam: a How to Create… zenei szempontból és a hangzását tekintve is abszolút a legmagasabb szintet képviseli (lassan le sem kellene írnom: természetesen Vári Gábor a tettes most is a Miracle Soundból).
Ez a kiadvány semennyire sem magyar, ilyen zenét szinte lehetetlen az Egyesült Államokon kívül, ráadásul ilyen színvonalon játszani, a Tulpának mégis sikerült.
Ha az énektémákon sikerül még javítani, akkor a zenekarnak minden esélye megvan arra, hogy egy professzionális menedzsmenttel a háttérben, nemzetközi szinten is elismeréseket gyűjtsön be.
Ez most nyolc pontot ér, de a zenészek kreativitása, ötletessége és lazasága miatt továbbra is le vagyok nyűgözve!
Pontszám: 8/10
__
___
Tulpa – How to Create…
Kiadja: HammerWorld
Megjelent: 2022. március 17.
Tulpa:
Székely Marci – ének
Győri Atilla – gitár
Binges Zsolt – basszusgitár
Jáger Zoltán – dob
Dallista:
- Stand Your Ground
- Mislead
- The Hideaway
- Gready Eyes
- Down the Road We Go
- Purple
- Out in the Field
- The Deceived
- Paralyzed
- Light of Day
__
___
