Mit tegyen egy zenekar, ha úgy érzi, hogy az új dalok már egy merőben más, egy sokkal változatosabb irányt képviselnek a korábbiaknál? Mi legyen, ha azok már nem férnek bele abba a kategóriába, amit az elmúlt években megismert és megszeretett a rajongótáboruk? A VL45 tagságának egy része úgy döntött, hogy inkább tiszta lappal indul, és a friss szerzeményeket más néven, egy teljesen új szemléletmóddal viszi a közönség elé. Itt van tehát a Slowmesh, a Something New című debüt, és egy valóban teljesen új kezdet!
Slowmesh: Something New (2017)
Valami új
Jó világot élünk.
Zenei szempontból legalábbis biztosan jót.
Elkezdődött egy rendkívül pozitív folyamat itthon, ami remélhetőleg előbb-utóbb meg is hozza az eredményét. Eddig sem voltunk híján kiváló hazai, angol nyelvű zenekaroknak, de ami az utóbbi hónapokban kijön a magyar underground berkekből, az talán minden korábbinál több reményt adhat alkotónak és rajongónak egyaránt.
Annak idején ott volt a ’90-es években a Bedlam, a Slogan, a Rain, aztán később jött a Flop, és azt mondtuk, hogy igen, nem csak nekünk jelenthetne olyan sokat az Inside Ash vagy a Voluntary Swoon, hanem akár a határon túl is szép sikereket érhetnének el ezek a lemezek, ha valahogy el tudnának jutni az értő hallgatósághoz. Nem volt internet, nem volt YouTube, nem voltak olyan lehetőségeik a zenekaroknak, mint amilyenek most a rendelkezésükre állnak.
A digitális jelen viszont sokat segíthet abban, hogy a jelen magyar grunge/rock/metal bandái a határon túl is megmutathassák magukat. Merthogy lenne mit. Olyan, nemzetközi szinten is kifejezetten erős lemezek jönnek ki mostanában a hazai próbatermekből, amik simán felveszik a versenyt nagyjából bárkivel a nagyvilág hasonló lehetőséggekkel bíró produkciói közül.
Végre felnőtt egy generáció, amelyik már nem csak jól beszéli az angolt, hanem a magyarhoz nagyon hasonló minőségben meg is tudja fogalmazni a gondolatait egy idegen nyelven. Eltűnni látszik a zavaró akcentus, a halálosan közhelyes mondanivaló, és megjelent helyette az önkifejezés igénye, a koncepcióban való gondolkodás, azaz a zene és az azt kísérő anyagok művészeti egységként való értelmezése. Csak, hogy néhány példát írjak az utóbbi időből: Ozone Mama – Sonic Glory, Angertea – Snakes in Blossom, Alone in the Moon – Collection of Great Generational Anthems, Trillion – Dreaming Black, River Of Lust – Chewing Gum, stb.
És most itt szól a fülemen a Slowmesh 11 dalból álló bemutatkozó albuma, a Something New, és ha nem tudnám, akkor tényleg csak nagyon nehezen hinném el, hogy egy magyar zenekart hallgatok éppen. Olyan hihetetlenül lazán, szinte csuklóból hozzák a sokat emlegetett nemzetközi szintet Szabó Dávidék, hogy az már-már pofátlanság.
Pedig tudom, hogy a háttérben valójában iszonyú sok munka és jól felépített gondolatiság áll a produktum mögött.
VL4/5
Itt van tehát egy banda, amelyik a stoner-rocker VL45 tagságának 4/5-e alkot (micsoda új értelmezése lett egyből a 45-nek, ugye?), a fülesből meg egy zseniálisan kidolgozott szövegekkel és énekdallamokkal operáló, gőzmozdonyszerű, amerikai, kicsit grunge-os, kicsit Lynyrd Skynyrdös/Black Stone Cherry-s, kicsit Foo Fighters-ös, kicsit rockos, kicsit grunge-os, irtó feelinges, de mégis tökéletesen egyedi zene szól!
Oké, akkor nagyjából itt végeznem is kellene a kritikával, mert legszívesebben azt írnám, hogy most pedig tessék beszerezni a HammerWorld magazin április számát, amiben ott van mellékletként a Slowmesh CD, vagy lehet megvenni a jegyeket a május 6-i lemezbemutató koncertre (Gozsdu Manó Klub, Budapest), ahol majd beszerzhető lesz a digipack verzió is.
Van egy-két szerzemény azonban, amiről egyszerűen írni kell. (A dalokról egyesével már meséltek a zenészek a Lángoló Gitárokon, ha valaki szeretne végigmenni az albumon, kattintson ide, nagyon érdekes információkat osztottak meg a srácok a szerzeményekről a cikkben!)
Tennessee
Úgy kezdődik a lemez a Spinning Around című dallal, mintha az valami Vs-korabeli, de a jelennek megfelelően mélyre hangolt, tempósabb Pearl Jam szerzemény lenne. Mire azonban a gyors slowmeshedés után a refrénhez érünk, már sokkal inkább modern, dallamos rockzene az, amit hallunk. Ezt a lendületet viszi végig a „stoneres” munkacímmel futó, de hasonló mértékben Foo Fighters-hatású Low’n’Slow is. A Spinninghez hasonlóan itt is felsír a szólóban a wah-pedál Süle Tamás gitáros talpa alatt: de jó ilyet hallani 2017-ben! És ez a fajta jó érzés ott van a február elején nálunk debütáló Masterpiece-ben is.
Úgy isten igazából először mégis a Tennesse Shootout taglózott le.
Ha kapna egy jó klipet, hatalmas sláger lehetne: az Egyesült Államokban egy ilyen szintű dal simán el tud juttatni egy tapasztalt, de az adott helyzetben mégis csak első lemezes formációt egy következő, magasabb szintre. A bakeliten sercegő tű hangja, Tamás remek, akusztikus, blues-os, délies, downos kezdése messzire repít a hazai sztenderdektől (lásd még a One Direction Wayt): a skynyrdes dallamok nagyon amerikaiak, a mindent elsöprő refrén (Dávid Zac Brownt idéző üvöltésével – lásd Chris Cornellel közös dalukat, a Heavy is the Headet, itt) pedig kitörölhetetlenül költözik be az ember fejébe. A helyzet azóta sem változott: ha már egyszer lepörög, valamiért vissza kell léptetnem a végén, és újra meg kell meghallgatnom a dalt.
Az évvégi toplistámon egészen biztosan ott lesz a Tennessee!
A dal zsenialitása miatt egy ideig tényleg nem tudtam továbbmenni a lemezen, szegény Lava Bubble, a következő track, még napokig csak az első pár taktusig tudott megszólalni. Pedig ez a szám nem csak zenei szempontból, de a névadást tekintve is erősen köthető a grunge-hoz.
A Lavát a basszusgitáros, Mészáros-Komáromy Dénes hozta, aki korábban a zenekar dobosával, a Monster Magnet fanatikus, és a Something New-n változatosan és jókora húzással ütő Apró Tonyával együtt az egy lemezt megért grunge banda, a Bálnalovas tagja volt. Az ötletre azonban a Slowmesh lecsapott, és mivel a Bálnalovas története nem sokkal később sajnos véget ért, így már lobbyzniuk sem kellett a többieknek Dénes szerzeményéért.
A Lava Bubble kifejezést egyébként a Foo Fighters Sonic Highway című dokumentumfilm sorozatának egyik részéből implementálták Dávidék, egészen pontosan a Queens Of The Stone Age sivatagi stúdiós részében hangzott el a kifejezés, egy basszusgitár-hangzás leírására. De ha már itt tartunk, a Seattle Seahawks tavaly visszavonult legendája, Marshawn Lynch is adott ihletet a dal szövegéhez: az ő beceneve volt a „Beast Mode” (még egy ilyen divatmárkát is csinált az ex-ikon), és bár majdnem ez is lett a szám címe, végül a jogi problémákat megelőzendő, csupán a szövegbe került bele a kifejezés („when you switch yourself into beast mode, get ready to explode…”).
A lemez különleges tétele az On and On, amelyben egy finn zenekar, a Nicumo énekese, Hannu Karppinen szerepel. Nicumóékkal egy lettországi turnén keveredtek össze a srácok: az egyik nap az egyik, a másik nap a másik zenekar koncertje maradt el, így a zenészek egymás kisegítve beengedték a hoppon maradt társaságot nyitóbandának a saját bulijuk elé. A véletlen találkozásból aztán barátság lett, az akkori ígéretüket – miszerint ha lesz új lemez, akkor meghívják Karpinnent – a srácok betartották, a dal pedig egészen egyedi lett Hannu Nick Holmest (Paradise Lost) és Burton C. Bellt (Fear Factory) idéző, öblösebb énekével! A refrén itt is nagyon szépen ki van dolgozva, a szólamok dallamossága pedig már első-második hallásra könnyen megjegyezhetővé teszi a dalt úgy, hogy közben legalább akkorát zúznak a gitárok, mint az említett zenekarok dalaiban. A wah-pedálos szóló pedig már megint nagyon erős!
A lemez alapból VL45 kiadványnak indult, csak aztán annyira sokszínű lett az anyag, hogy bőven túlmutatott az anyazenekar alapstílusán. Itt van például a hihetetlenül fogós verzékkel és bridge-dzsel megtámogatott, lendületes Alice in Queue, amiben azt énekli Dávid, hogy „I don’t wanna stay in the line”, és tényleg azt kívánja az ember, hogy álljon ki a zenekar a sorból, és lépjen tovább.
Az utolsó, a zenekar ars poeticáját közvetítő, hihetetlenül hangulatos, egy agárdi whiskey-s jammelés során született címadó dalban, a Something New-ban, újra ott van a grunge, a verzék Seattle-, a refrének enyhén Stone Temple Pilots-hatásúak (bár a dal munkacíme slow-Tool volt), a szöveg egy bizonyos része („you make always searching for a better view”) pedig visszautal a VL45 lemez utolsó dalára, az A Better View-ra.
Összefoglalás
Változatos, de ezzel együtt végtelenül magával ragadó album lett a Something New.
Egyszerre modern, és egyszerre hozza a ’90-es évek zenei átalakulásának, a grunge, a stoner vonal, a nu metal essszenciális hatásait. A dalok önmagukban is megállnak, de sokkal jobban működik a lemez egészben, az elsőtől az utolsó dalig hallgatva.
A kiadvány brutálisan jól szól, érdemes CD-n is beszerezni, mert tapasztalatom szerint a Spotify-on hifire streamelt verziónál a fizikai formátum sokkal jobban életre kel. A Something New producere Mihalik Ábel (ex-Nomad, Kiscsillag, Kispál dobos) volt, aki alapból nem egy rock/metal arc, de mégis rengeteget hozzátett a végeredményhez. A masterelést és a keverést pedig Sohajda Péter, a Shapat Terror zsenije végezte.
A srácoknak volt egy olyan gondolata, hogy esetleg magyarul jelentetik meg a lemezt (vagy mindkét verzióban elérhetővé teszik), de a végeredményt hallva el sem tudom képzelni, hogy egy ilyen zene hogyan szólalhatna meg másképpen, mint angolul. Ezt a lemezt, a bevezetőben említett digitális lehetőségek segítségével ki kell vinni a nemzetközi színtérre, mert benne van a lehetőség a továbblépésre.
A Slowmesh egyértelműen szintet lépett. Ezzel együtt nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogja a hazai közönség fogadni az albumot. Ez az anyag a határokon túl is értő fülekre találhat csakúgy, mint a bevezetőben említett zenekarok esetén. Nagyon bízom benne, hogy megtalálják Dávidék a megfelelő csatornákat ahhoz, hogy elérjék itthon is a közönségüket. Valami egészen nagyszerű dolog van születőben, nagyon szurkolok, hogy messzire jussanak a srácok!
A Something New az év eddigi legkellemesebb meglepetése!
Slowmesh: Something New (2017)
1. Spinning Around
2. Low’n’Slow
3. Masterpiece
4. Tenessee Shootout
5. Lava Bubble
6. Warning on Time
7. Win or Lose
8. One Direction Way
9. Alice in Queue
10. On and On
11. Something New
Slowmesh:
Szabó Dávid – ének
Süle Tamás – gitár
Mészáros-Komáromy Dénes – basszusgitár
Apró Antal – dob
Producer: Mihalik Ábel
Mix/Master: Sohajda Péter (Standing Waves Studio)
Megjelenés: 2017. május 6. (digipak) – az alapverzió a HammerWorld magazin áprilisi számának mellékleteként, és a Spotifyon már elérhető
Lemezbemutató koncert: 2017. május 6. Gozsdu Manó Klub, Budapest – az esemény Facebook oldala itt található
Instagram – https://www.instagram.com/slowmesh/
Facebook – https://www.facebook.com/slowmesh/
YouTube – https://www.youtube.com/SLOWMESH
Web – http://www.slowmesh.com
