GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Tulpa: The Hideaway – Dalpremier a Grungery-n!

A Grungery-n debütál a Tulpa, a sokat látott hazai grunge-arcokból álló kvartett. A napokon belül megjelenő, ötdalos How to Create… Part One EP-ről a zenekar a Hideaway című felvételéhez készített először szöveges videót. Dalpremier a Grungery-n!

Tulpa

Székely Marci, a Superunknowns énekese egy augusztus eleji Grungery-interjúban jelentette be, hogy új formáció alakult Tulpa néven, amit a Trickből ismert Győri Attila gitáros és Jáger Zoltán dobos alapított Binges Zsolttal, a Storm the Studio és a Fish! basszusgitárosával. Hozzájuk csatlakozott az utóbbi időkben szinte csak a jól ismert Soundgarden feldolgozásbandával zenélő frontember.

A „tulpa” név sokak számára ismerős lehet a Twin Peaks című sorozat harmadik évadából (Dale Cooper/Dougie Jones). Alapból a buddhista legendáriumban, miszticizmusban létező fogalom, onnan lett világszerte ismert. Azt jelenti, hogy „a képzelet által teremtett lény”. 

A hazai grunge szupergruppként is jellemezhető formáció nem húzta sokáig az időt, gyorsan összerakott öt dalt, majd azzal a lendülettel levonult Szegedre Vári Gáborhoz a Miracle Sound stúdióba, hogy felvegye első anyagát. Az EP a How to Create… Part One címet kapta.

Tulpa – How to Create… Part One (EP, 2020)

The Hideaway

A Tulpa elsőként megírt és rögzített dala, a most debütáló The Hideaway pontosan megfelel a tagok zenei előélete alapján megfogalmazott előzetes elvárásoknak. A Red Hot Chili Peppers- és Pearl Jam-hatású alapokra Chris Cornell-szerű hang érkezik, emlékezetes gitárdallamokkal és hullámzó tempókkal. A Tulpa első rögzített daláról megkérdeztük a zenekar tagjait is. Ők a következőket mesélték róla.

Győri Atilla: A dal születése részemről egy ritmikai okfejtéshez köthető, ez inspirálta magát a témát, a többi pedig már ment a maga útján. Jammelgetések, plusz Marci hatása a riffekre, meglátásaink, meghallásaink összegzése, rendszerezése és kész is. 

Binges Zsolti: Ez egy olyan dal, amilyenben mindig is szerettem volna játszani! Elég gyorsan összeállt a zenei része annak ellenére, hogy az elsők között van, amit hárman csináltunk. Marci érkezésével az összes kérdőjel eltűnt és ez az egész anyagra igaz. Izgalmas lesz színpadon is megmutatni, reméljük, hamarosan eljutunk odáig! Aki ezt meghallgatja, nagyjából képben lesz, hogy miket várhat tőlünk. De csak nagyjából! (nevet)

Jáger Zoltán: A How to Create… Part One hangulatát és zeneiségét legjobban összefoglaló dal, mely szövegével számomra aktuális témát boncolgat. Az alaptéma egy gitár-dob jammelés alkalmával született, aztán Binges Zsolti hozzátette azt, amit kell. Marci pedig, ha jól emlékszem, már az első próbán megoldotta a vers részt.

Székely Marci: Ez volt a legelső dal, amit a srácok megosztottak velem. A zenei világ betalált, de a saját szerepemet egy darabig kerestem benne. Akkor érett össze igazán, amikor egy napot Atillánál töltöttem. Sokat dumáltunk, mesélt az ő világáról, és ennek hatására kezdtem el megírni a dalszöveget. Több réteget látok bele: reflektál a világ jelenlegi helyzetére, benne van az elvonulás gondolata, de nem akarom túlmagyarázni, mindenkire rábízom, hogy értelmezze úgy, ahogyan szeretné. Az első öt dalunk közül jelenleg ezt érzem a leginkább „tulpásnak”, de minden egyes próba alkalmával formálódik a zenei világunk. Tartogatunk meglepetéseket a jövőre nézve!

A dalhoz a [S]SYNDROME PRODUCTION készített szöveges videót, a zenekari fotót Bobál Kati lőtte, a logó pedig Punger Péter munkáját dícséri.

How to Creat… Part One címre keresztelt EP fizikai formátumban egyelőre nem jelenik meg, de a napokon belül minden online streaming felületen (Spotify, Apple Music, YouTube, Deezer, Tidal, stb.) elérhető lesz.

_

Bővebben