A Grunge-set Strip | 2. rész: a Troubadour és a Roxy

Share Button

A Sunset Strip híres klubjainak története nem elsősorban a grunge zenekarokról szól. A következő két koncerthelyszínen azonban történt pár olyan fontos esemény, ami örök nyomot hagyott a seattle-i zenekarok történetében. A Whiskey A Go Go és a Viper Room bemutatása után jöjjön a legendás Troubadour és a Roxy Theatre. A háromrészes sorozat második fejezete.

IMG_6710 A Troubadour, a Santa Monica Boulevardon (Fotó: Pintér Miklós)


A Troubadour és a grunge


 

A Troubadour rövid története

 

A Troubadourt egy Doug Weston nevű, New York-i születésű fazon alapította, 1957-ben. Eredetileg kávézóként üzemelt a La Cienega Boulevardon, csak három évvel később, 1960-ban költözött a jelenlegi helyére. 

 

Míg a többi, legendás Sunset Striphez tartozó klub a Sunset Boulevardon sorakozik egymás mellett, addig a Troubadour jó pár utcával lejjebb, a Santa Monica Boulevardon található, közvetlenül West Hollywood és Beverly Hills határán.

 

Az éjszakai mulató olyan tehetséges, pályájuk elején lévő zenészeknek és zenekaroknak biztosított fellépési lehetőséget a kezdetekben, mint Elton John, Joni Mitchell vagy az Eagles, de fellépett itt már Liza Minelli, Bruce Springsteen, Rod Stewart és persze a Guns N’ Roses is.

 

Talán ma már mindenki tudja, hogy itt volt Axl Rose-ék első koncertje, ha másért nem, hát azért, mert a rajongók által évtizedek óta várt, kitűnően menedzselt reunion első buliját stílszerűen ugyanitt itt tartották 2016. április 1-jén. És az sem ismeretlen sokak számára, hogy annak idején itt fedezte fel a zenekart David Geffen, az úriember nevét viselő Geffen lemezkiadó tulajdonosa is.

 

 

A ’80-as években a Troubadour a glam rock szcéna egyik központi helyszíne volt, a Guns mellett olyan bandákkal a színpadon, mint a Mötley Crüe, a Poison, vagy a Warrant.

 

Nem véletlen tehát, hogy ahogyan a többi, Sunset Stripen található éjszakai klub, úgy a Troubadour sem kifejezetten egy grunge-szentély, de talán az összes közül mégis ez az, amelyik említésekor a legtöbb seattle-i kapcsolatot jegyezhettük fel az utóbbi évtizedekben.

IMG_6714 Knockin’ on Heaven’s Door, avagy a Troubadour bejárata (Fotó: Pintér Miklós)

 

A kimaxolt Ten és Dave Grohl visszatérése

A Mudhoney 1990. március 23-án vette be először a Troubadourt. Mark Armék teltházas bulija jelzés volt a glam zenekarok számára, bár akkor valószínűleg senki sem gondolta volna azt, hogy másfél év múlva a Nirvana átrendezi majd a világ zenei térképet a Nevermind megjelenésével. A zenekar 13 dalt vezetett elő, és csupán egy feldolgozást, a záró Hate the Police-t (The Dicks) játszott el. Érdekesség, hogy 19 év telt el már, amikor a Mudhoney újra a Troubadour színpadára állt, és a zárásnál megint csak ez a dal került terítékre.

A Pearl Jam a Ten megjelenése után valamivel több, mint egy hónappal, egészen pontosan 1991. október 10-én (1991.10.10, azaz Ten.Ten) lépett fel itt, mindössze 450 ember előtt. Eddie Vedderék stílszerűen 10 dalt játszottak a Tenről – csak az Oceans maradt ki -, helyette viszont volt a Singles (Facérok) filmzene albumon nem sokkal később debütáló, zseniális State of Love and Trust. Nem rossz csere! Ha tehát valami különleges dolgot akarnánk találni az estében, az csupán annyi lenne, hogy az egyetlen Troubadour-beli koncerten a srácok egyészen jól kimaxolták a tízest aznap este!

Bár a Nirvana soha nem lépett fel itt, Dave Grohl számra mégis fontos helyszín a Troubadour. Kurt Cobain halála, és így a Nirvana megszűnése után nyolc évvel, 2002. március 7-én ugyanis itt ült először Dave újra a dobok mögé, a Queens of the Stone Age tagjaként. A fellépésen való részvétel egy deal része volt Josh Homme-ék és Grohl között, amivel a dobos a zenekar iránti tiszteletét kívánta kifejezni (ő dobolt a Song for a Deaf című, talán legerősebb QOTSA lemezen). A Troubadour közönsége szerencsésnek mondhatja magát, mert Dave csak ezt az egy koncertet vállalta el az amerikai turnén!

A Melvins viszont szinte már hazajár a Troubadourba: Kurt Cobain egyik kedvenc zenekar 19-szer (!) lépett fel a helyen, amivel második helyezettnek számít a helyi összevetésekben (az első egyébként Blackie Lawless csapata, a W.A.S.P.). De szintén meglepően sokszor, egészen pontosan 14-szer játszott itt az Alice in Chains 2009-es, Black Gives Way To Blue című visszatérő albumának iTunes verzióján szereplő, a Troubadour kapcsán már az előbb is emlegetett Sir Elton John is!

Mark Lanegan is többször koncertezett már a Troubadourban (legutóbb 2013-ban), de talán ennél is emlékezetesebb az 1998. november 15-i fellépése, ahol éppen a júliusban, a Sub Pop gondozásásban megjelent Scraps at Mindnight című, harmadik szólóalbumát turnéztatta. Lanegan kísérőzenekarában ugyanis Dave Krueger, Marc Olsen, Mark Boquist, Mike Johnson mellett ott volt Ben Shepherd, az akkoriban éppen inaktív Soundgarden basszusgitárosa is!

És ha már Soundgarden: bár a teljes zenekar nem lépett itt fel sohasem, Chris Cornell a 2010-es, akusztikus szólóturnéján igen, egészen pontosan 2010. január 29-én. Szerencsére az ekkor előadott, a Cornell első szólóalbumán, az Euphoria Morningon szerepelő When I’m Downról egy viszonylag jó minőségű, az énekes hivatalos YouTube csatornáján is fellelhető videó is készült.


A Roxy Theatre és a grunge


 

A Roxy rövid története

 

A Roxy Theatre 1973-ban nyitott meg, az akkor már javában működő, klasszikus Rainbow Bar tőszomszédságában.

 

Az öt vállalkozó szellemű tulaj – az első részben a Whiskey a Go Go alapítása kapcsán már említett Elmer Valentine, a zenei menedzser Elliot Roberts (többek között Neil Young és Joni Mitchell “útnak indítója”), a zenei rendező/producer Lou Adler, Peter Asher brit zenész-producer, valamint David Geffen a Geffen lemezkiadó vezetője – egy korábbi sztriptízbárt, a Largót alakította át a Sunset Strip egyik legfontosabb élő-zenés klubjává. A tulajdonosi viszonyok az elmúlt évtizedek során átrendeződtek, napjainkban Lou Adler és fia, Nic birtokában van a hely.

 

A koncertszervezők alaposan belehúztak: nyitás első hetében a fiatal Neil Young és zenekara, a Santa Monica Flyers lépett fel, míg három hónappal később az eredeti felállású Genesis (Peter Gabriellel) koncertezett a Roxyban. A bár olyan fantasztikus zenészeknek vált a törzshelyévé, mint John Lennon, Keith Moon (The Who) vagy Alice Cooper. A későbbiekben aztán játszott itt a Guns N’ Roses, a Ramones (az első kaliforniai koncertjük a Roxyban volt), a Nirvana és a U2 (!) is.

 

IMG_6605 A Roxy Theatre és a Rainbow Bar (Fotó: Pintér Miklós)

 

A koncerteken túl, élő lemezfelvételekhez is használták a helyet. Bob Marley, Frank Zappa, Bruce Springsteen – hogy csak a legnagyobb neveket említsük meg.

 

Számos klipben is feltűnik a Roxy, a teljesség igénye nélkül: Ratt – Back for More (1984), Korn – Narcissistic Cannibal (2011), Sum 41 – Screaming Bloody Murder (2011), de például a Ramones előbbiekben említett, 1978-as koncertjének képanyaga szerepel a zenekarról szóló Rock N’ Roll High Scool című filmben.

 

És hogy a metal rajongók számára a Kornon túl is is legyen egy igazi mérföldkő a Roxyval kapcsolatban: pályafutása során a Roxyban lépett fel először a System of a Down, akiknek aztán az egyik kedvenc klubjává is avanzsált a hely, alakulásuk óta több mint tizenötször játszottak már a Sunset Strip legendás klubjában.

 

Men of Golden Words: Mudhoney, Mark Lanegan, Chris Cornell

Seattle legnagyobb bandái közül többször is fellépett itt a Mudhoney, akik az 1988-as fellépésükön egy Sonic Youth feldolgozást (Halloween) is eljátszottak Kim Gordonnal, a SY énekes-gitárosával a ráadásban, de megfordult a klubban Mark Lanegan szólóban, a Gutter Twins-zel és az Alice in Chians-zel is. És bár a Soundgarden nem, de Chris Cornell végül 2010. május 2-án szintén tiszteletét tette Adleréknél. Chris akusztikus műsorában a saját dalok mellett ott szerepelt a Fell on Black Days, a Like Suicide és a Mother Love Bone eredetileg zongorakíséretre írt, hallhatatlan Man of Golden Words című dala is. A legemlékezetesebb grunge-vonatkozású, zenetörténeti jelentőségű fellépések azonban az Alice in Chains és a Nirvana nevéhez fűződnek.

Alice in Chains: itt jön a Rooster

2002. Layne Staley halála után kétségessé vált az Alice in Chians jövője. A “Van-e élet Layne után?” kérdésre már megkaptuk a választ az elmúlt években (hogy igen vagy nem, azt mindenki döntse el maga), a visszatérésre mégis egészen 2005-ig kellett várni. Jerry Cantrellék visszatérése egy Seattle-ben megrendezett segélykoncerten történt meg.

A Dél-Ázsiában pusztító cunami áldozatainak támogatására rendezett eseményen a Damageplan énekese, Pat Lachman állt a mikrofonnál, de Maynard James Keenan (Tool) és Ann Wilson (Heart) is beszállt pár dal erejéig a fiúkhoz. 2006 március 10-én aztán a VH1 Decades Rock Live koncerten szintén megjelent az akkor még mindig énekese nélküli banda, hogy a Wilson-testvéreket és a Heartot ünnepeljék. A Would?-ot Phil Anselmo (Pantera, Down) és Duff McKagan (Guns N’ Roses, Velvet Revolver, Walking Papers), a Roostert pedig William DuVall (Comes with the Fall), Ann Wilson és Nancy Wilson közreműködésével adták elő.

A fellépések olyan jól sikerültek, hogy az Alice in Chains tagsága a folytatás mellett döntött.

Első lépésként, egy ötállomásos (Los Angeles, San Diego, Chicago, Boston, New York) amerikai miniturné mellett döntöttek Kinneyék, amit csak “We’re back rocking hard as ever tour“-ként emlegettek. A zenekar William DuVall személyében egy fix énekest vitt magával, míg az egyes állomásokon különböző vendégek szálltak be a dalokba.

A körút nyitókoncertjét 2006. május 18-án tartották a West-Hollywoodi The Roxy Theatre-ben.

Cantrellék nem bízták a véletlenre.

Hét dal (Sludge Factory, Dam That River, Rain When I Die, We Die Young, Love Hate Love, Again, Junkhead) ment le a tizenháromból, amikor színpadra szólították Billy Corgant (The Smashing Pumpkins), hogy vele adják elő az élőben egyébként nagyon ritkán játszott Down in a Hole-t. A hangfelvétel szerencsére fennmaradt az utókor számára, ide kattintva lehet meghallgatni a végeredményt. A folytatásban a következő négy dal erejéig, Duff McKagan is beszállt gitározni a srácokhoz (Rooster, Would?, Angry Chair, Man in the Box).

A Roostert pedig a zseniális Mark Lanegan énekelte.

Talán az egyetlen olyan ember, aki tényleg hitelesen – és itt nem csupán a hangok megfelelőségére, hanem a két ember sok-sok hasonlóan kemény, személyes sztorijára is gondolok – el tudja énekelni Layne Staleyt.

A dal alaplebegését Lanegan fájdalommal teli, pokoli mélységekből feltörő, szívbemarkoló hangja – DuVall magasaival, a pillanat hatása alatt álló, fanatikus közönség lassú megőrülésével, a drámai gitárok és a refrének előtt fenyegetően fokozódó dobtémákkal kiegészülve – minden idők legsúlyosabb Rooster-performanszává alakította a dalt aznap este.

A hihetetlen estét a Them Bones-zal zárták le Jerry Cantrellék.

Nirvana

A Nevermind felvételei 1991. május 27-én fejeződtek be Van Nuysban (LA, California).

Június 10-én Kurt Cobainék útrakeltek: a The Jesus Lizard társaságában, a Dinosaur Jr. előzenekaraként, egy kéthetes nyugati-parti turnét daráltak le. Júliusban, a körút befejezése után, Dave Grohl végre Seattle-be költözött, Barrett Jones producer/jó baráttal béreltek egy közös lakást a városban.

A Nirvana a nyár végén visszatért Los Angelesbe, hogy augusztus 15-én, egy nyolcdalos minikoncertet adjon a Roxyban. A fellépés célja elsősorban az volt, hogy bemutassa a zenekart az új lemezkiadó, a Geffen munkatársainak.

A nyolcszámos szett a Schoollal kezdődött, a maradék hét dalból hat pedig a szeptemberben megjelenő Nevermindról hangzott el: a Drain You, a Smells Like Teen Spirit, a Lithium, a Polly és a Territorrial Pissings. Utolsóként a Bleach nyitódala, a Blew érkezett. A kiadói emberek teljesen odavoltak a produkcióért.

A színpad előtt állva a Geffen művészeti igazgatója, Robert Fisher szórólapokat osztogatott, hogy a két nappal később esedékes Nirvana klip forgatásához szereplőket találjanak. A Smells Like Teen Spirithez kerestek statisztákat. A kliphez az alapötletet az ultimate Ramones mozi, a Roxy történeténél már említett Rock N’ Roll High School című film adta.

IMG_8866 Szórólap a Smells Like Teen Spirit klipjének forgatásához (Forrás: feelnumb.com)

Danny Goldberg, a Nirvana menedzsere később azt mesélte, hogy a koncert után a kiadós vezetőkkel a Sunset Stipen sétálva arról beszélgettek, hogy akár az 500 000 darabos eladást is elérhetik a Neverminddal. Az új lemeztől azt remélték, hogy az majd a Jane’s Addiction, a Pixies és a Sonic Youth szintjére emeli a Nirvanát. A lemez a Roxy-fellépés után másfél hónappal, 1991. szeptember 24-én jelent meg.

A menedzserek nem is sokkal lőttek mellé.

Csupán 30 milliónyit tévedtek.


(folyt. köv)

 

Az első rész linkje: A Grunge-set Strip | 1. rész: a Whiskey A Go Go és a Viper Room