Két hete indult el hatrészes sorozatunk, amelyben az NBA, vagyis az amerikai kosárlabda-bajnokság csapatai, játékosai és a grunge-bandák közös történetét meséljük el. Kiss Ákos ötletéből egy rendkívül izgalmas kutatómunka kerekedett, amibe Ákos mellé egy idő után Pintér Miklós is beszállt. Cikksorozatunk kettejük koprodukciójának eredménye. Az első részben a Seattle Supersonicsszal foglalkoztunk, a másodikban Mookie Blaylock és a Pearl Jam közös sztoriját vettük elő, most pedig a Nirvana és Charles Barkley közös Saturday Night Live-beli szereplését idézzük fel.
A Nirvana első szereplése a Saturday Night Live-ban
Az NBC televíziós csatorna Saturday Night Live című műsora 1975. október 11-én indult útjára. 2023-ban már a 49. évadát tapossa, ezzel mára az egyik legrégebben futó televíziós műsor lett az Egyesült Államokban. A humoros, zenés est New Yorkból jelentkezik hétről-hétre, minden egyes alkalommal más és más híresség műsorvezetésével. Ők mondják a felkonfot és szerepelnek a műsor különböző, humoros jelenteiben is. Az egyes adásoknak mindig van zenei vendége: az előadók részt vesznek az adások promóciójában, gyakran kisebb-nagyobb szerepeket is elvállalnak, valamint eljátszanak élőben két-két dalt is.
A Nirvana 1992. január 11-én lépett fel először a műsorban. A zenekar menedzsmentje mindent megtett azért, hogy a Nevermind eladásaiból a lehető legtöbbet kihozza, emiatt úgy gondolták, a Saturday Night Live-ban való szereplés rengeteget dobhat az 1991 decemberében a Billboard-lista hatodik helye körül mozgolódó lemeznek. Az műsor egyes epizódjait a műsorvezetők és a zenei produkciók után nevezték el, így ez lett a Rob Morrow/Nirvana adás, amelyben olyan hírességek szerepeltek még, mint Mike Myers, Chris Rock, Adam Sandler és Rob Schneider.
Kurt Cobainék nem voltak annyira boldogok a fellépés miatt, bár akkor már a fülükbe jutott, hogy a lemez a következő hetet az első helyen nyitja majd, pont az adás napján leszítva a csúcsról a popmilliárdos Michael Jackson Dangerous című albumát, ami teljességgel szürreálisnak tűnt az aberdeeni nihilből érkező, lepukkant srácok számára. Becslések szerint heti 300.000 (!) példány fogyott a lemezből!
Cobain ekkor már egyre jobban kezdett belecsúszni a heroinozásba, az anyag már arra kellett neki, hogy egyáltalán „működni tudjon”. Úgy gondolta, hogy időben, még a délután folyamán belövi magát, hogy estére megfelelő állapotban legyen ahhoz, hogy gitározzon és énekeljen. Azzal azonban nem számolt, hogy a New York-i cucc erősebb a megszokottnál, így borzalmas rosszullét közepette, a nap második felét végighányva próbálta összekaparni magát a fellépésre.
Az aktuális műsorvezetőről, Rob Morrow színészről (lásd később a Gyilkos számok című sorozat főszereplőjeként) nem vett tudomást, az NBC-elnök lányának meg egészen egyszerűen nem adott autogramot.
A zenekar a Smells Like Teen Spiritet és – a műsor készítőinek tiltakozása ellenére – a Territorial Pissings című dalokat adta elő. Kurt valahogy összekapta magát, így a Teen Spirit kicsit mechanikus és lélektelen előadása az átlagnéző számára kifejezetten erősnek tűnhetett.
„Egész életemben arra a pillanatra vártam, hogy játszhassak a Saturday Night Live-ban” – vallotta be évtizedekkel később Dave Grohl. „Néha, amikor izgulsz és felmegy benned az adrenalin, a szart is elkezded kiverni a hangszeredből. Belevágtunk a Smells Like Teen Spiritbe, és azonnal eltört az egyik dobverőm. Eltörtem a dobverőmet a pergőmön.”
A nézők persze semmit sem vettek észre a dologból.
A Nirvana tagjai nem hazudtolták meg magukat most sem. A Territorial Pissings zajongása végén csupán rommá tört színpadi cuccok maradtak utánuk, majd a szokásos búcsúzáskor – amikor a zenei vendégek általában mosolyognak és integetnek a kamerának – Krist Novoselic teátrálisan szájon csókolta Kurtöt, hogy „felpiszkálják a redneckeket és a homofóbokat”. Az SNL stábja az élő műsorban nem tudott közbelépni, de az ismétlésekből kivágta a jelenetet.
És ez még csak ez első grunge-előadás volt a híres Studio 8H színpadán!
Charles Barkley, a kórház első fekete újszülöttje
Charles Barkley az alabamai Leedsben született 1963. február 20-án, Birminghamtől 25 kilométerre (azért az amerikai települések névválasztásában tényleg nem túl sok kreativitás szorult). Ő volt az első (!) fekete újszülött egy csak fehérek számára működtetett városi kórházban, általános iskolájában pedig az első fekete tanulók csoportjába tartozott.
Karrierje során mindössze három NBA-csapatban játszott: 1984 és 1992 között a Philadelphia 76ersben, 1992 és 1996 között a Phoenix Sunsban, végül 1996 és 2000 között a Houston Rocketsban. A tipikus erőcsatároknál ugyan alacsonyabb volt, erejét és agresszivitását használta arra, hogy az NBA egyik legdominánsabb lepattanózójává váljon. Tizenegyszer szerepelt az NBA All Star csapatában.
Barkley nem csupán a kilencvenes évek egyik legnagyobb kosárlabdázója volt, hanem az egyik legizgalmasabb egyénisége is. Másképp akasztotta ki a médiát és a közönséget, mint a kor legnagyobb botrányhőse, Dennis Rodman, de ő sem simult bele a píszí világba. Hogyan is tudott volna, amikor Alabamában nőtt fel?
Az emberek imádták őt, Larry King például egyszer azt nyilatkozta róla, hogy „nem találni még egy hozzá hasonló embert a televízióban, amikor kimondjuk a nevét, az emberek elmosolyodnak”.
A nem-példakép affér
Charles Barkley 1993-ban a bajnoki döntőig vezette a Phoenix Sunst és bár Michael Jordanék Chicago Bulls-át nem tudta csapatával legyőzni a döntőben, az alapszakasz MVP-je így is ő lett. (Jordant nagyon bosszantotta a dolog, a Suns sztárjának díja plusz motivációt jelentett számára a döntőre.) A figyelem minden korábbinál jobban Barkley-ra ráirányult, mondatainak és tetteinek a korábbiakhoz képest is jóval nagyobb súlya lett.
Úgy gondolta, ha már a Nike reklámfilmet akar vele forgatni, akkor csináljanak valami mást, valami szokatlant a sok cukormázas spottal szemben. A kisfilm üzenete pontosan szembe ment mindazzal, amit a sportszergyártók üzenni akartak a vásárlóiknak, amire az NBA vagy bármelyik major sport irányítása kereskedelmi szempontból berendezkedett.
„Nem vagyok példakép. Nem azért fizetnek, hogy példakép legyek. Azért fizetnek, hogy pusztítsak a kosárlabdapályán. A szülőknek kell a példaképeknek lenniük. Csak azért, mert bezsákolok egy labdát, még nem kell felnevelnem a gyerekeidet.”
A szöveg Barkley ötlete volt, a Nike pedig nem ellenkezett, mert bár a kilencvenes évek elején még mindig az övék volt a legnépszerűbb sportcipő márka a tinédzserek körében, az eladási adatok folyamatosan csökkentek, többek között a Reebok előretörésének és hatalmas kampányainak köszönhetően.
David Stern, akkori NBA-vezér azonban egyáltalán nem volt elragadtatva az ötlettől. Ő úgy gondolta, hogy az NBA-játékosoknak bizonyos szempontból kötelessége, hogy példaképek legyenek, így megtagadta, hogy Charles Barkley hivatalos NBA-engedéllyel rendelkező ruhát viseljen a reklámban.
„Azt kérdeztem tőle: ‘David, érted, hogy Charles miért akarta ezt a reklámot elkészíteni?’ Azt szerette volna elmondani a szülőknek: Nem lehetek példakép a gyereked számára. A gyereked nem ismer engem. Lehetek sportolóként hős, de a példaképnek anyának, apának, nagynéninek, nagybácsinak, vagyis valakinek olyannak kell lennie, akivel a gyerek kapcsolatba kerül” – mesélte később Mark Thomashow, a Nike marketing igazgatója.
A sportszergyártó fel akarta rázni a dolgokat, ez pedig sikerült, mert a reklámfilm kétségtelenül megosztó lett. Néhányan egyetértettek Charles Barkley álláspontjával, néhányan nem. Utóbbiak egyik szószólója Karl Malone, Barkley Dream Team-béli csapattársa volt. A Utah Jazz játékosa a Sports Illustrated nevű magazinnak azt mondta, hogy az NBA-játékosok példaképek, de mindenki eldöntheti, hogy jót vagy rosszat választ magának.
„Komolyan belém álltak az álláspontom miatt. Néhány újságíró megvédett, de a többség kicsinált. Nincs bajom ezzel, mert azóta sem tudott meggyőzni senki arról, hogy helytelen azt mondani a gyerekeknek, hogy a szüleikre hallgassanak és ne egy kosarasra, akivel még sohasem nem találkoztak” – tartott ki álláspontja mellett később is Barkley.
A Chicago Bulls ellen három hónappal korábban elveszített döntő után jártunk csupán, amikor a kosaras életében újabb komoly megmérettetés következett, de már egy teljesen másik területen: Amerika egyik legnézettebb, legnépszerűbb televíziós műsorát kellett élőben vezetnie és annak különböző jeleneteiben szerepelnie.
Nem-példaképek egymás között: Charles Barkley és a Nirvana
A Nirvana 1993. szeptember 25-én vendégeskedett másodszor a Sturday Night Live-ban. Legutóbb, a Nevermind kapcsán már bejött a dolog, így logikusnak tűnt, hogy az ősszel megjelenő In Utero lemezüket a műsor segítségével is promotálják. Az eredeti tervek szerint a Nirvana tagjai önmagukat alakították volna a Gap Girls című vicces jelenetben, de aztán úgy döntöttek, mégsem vállalják a szereplést, és visszaléptek a dologtól. A helyükre a műsorban szintén fellépő Skid Row zenészei ugrottak be.
Dave Grohl a Medicine at Mindnight című Foo Fighters lemez kapcsán a Late Night with Seth Meyers című műsorban vendégeskedett 2021. május 6-án, ahol többek között a Nirvana SNL-szereplése is szóba került. Meyers abban az időben a Saturday Night Live-ban dolgozott, így kézenfekvő volt, hogy felidézzék az adást, amelyet Charles Barkley vezetett.
„A basszusgitárosunk, Krist Novoselic 2 méter 1 centiméter magas. Emlékszem, amikor a műsort megelőző csütörtökön elkezdtük forgatni a promóvideókat az adáshoz. Krist Charles Barkley fölé tornyosult, én pedig azt gondoltam, ez kezd egyre furcsább lenni, sőt, mostantól hivatalosan is az” – mesélte nevetve Grohl.
Meyers erre megjegyezte, hogy emiatt még nagyobbra tartja Barkley lepattanózó képességeit, tekintve, hogy alacsonyabb a Nirvana legmagasabb fickójánál. A műsorban a Heart-Shaped Box és a Rape Me hangzott el élőben, utóbbival kapcsolatban a műsorvezető elmesélt Grohlnak egy történetet, amit Barkley osztott meg vele még korábban.
„Charles az öltözőjében tartózkodott, amikor belevágtatok a dalba. Azt mondja nekem: ‘Ott ültem és azt kérdeztem magamtól, tényleg azt éneklik, hogy ‘rape me’ (erőszakolj meg)?!” – mosolygott a műsorvezető.
A Nirvana tagjai a műsor felvételei előtt sem hazudtolták meg magukat. Az öltözők nagyon közel, Barkley elmondása szerint mindössze karnyújtásnyi távolságra voltak egymástól, és mivel a kosarashoz állandóan ki-be járkáltak a barátai, ezért inkább nyitva hagyta az ajtót.
„Minden alkalommal, amikor a nirvanás srácok kinyitották az öltözőjük ajtaját, úgy éreztem magam, mintha [velük együtt] én is beálltam volna. Olyan volt, mintha egy hatalmas gombafelhő közeledett volna felém. Féltem kimenni a reptérre… ‘Nehogy kimenj a reptérre!’ – mondogattam magamnak” – emlékezett vissza később nevetve a korsaras, aki tényleg attól félt, hogy lekapcsolják a repülőtéren droghasználat miatt.
Szerencsére az internet nem felejt, a promóvideó forgatásáról fennmaradt egy rövid felvétel az utókor számára a kínosan feszengő és a röhögést nehezen visszatartó Kurt Cobainnel, Krist Novoselickel, Dave Grohllal, valamint Charles Barkley kissé erőltetettnek tűnő – a rendező szerint elsőre túl gyorsan elmondott – felkonfjával:
„Sziasztok! Charles Barkley vagyok, a Saturday Night Live Nirvanával induló évadpremierjének házigazdája. Nézd csak, anyu! Itt vannak a kedvenceid, a Nirvana!”
Volt egy másik verzió is, ami viccesen reflektált a Nike-reklámra és a körülötte kialakult botrányra, de ebből a mondatból már a Nirvana is jobban profitálhatott, ráadásul kizárt, hogy Kurték bele tudtak volna kötni Barkley szavaiba.
„Sziasztok! Charles Barkley vagyok, a Saturday Night Live Nirvanával induló évadpremierjének házigazdája. Nem vagyok példakép, és egészen biztos, hogy ezek a srácok sem azok!”
A kosárlabdázó azt állítja, nem ismerte a Nirvanát korábban, de szerinte a zenekar tagjainak sem volt fogalma arról, ki is ő. Előbbi állítás nehezen, utóbbi könnyebben elképzelhető: a Nirvanát szinte lehetetlen volt elkerülni a kilencvenes évek elején, viszont Kurt Cobain és Krist Novoselic tényleg nem voltak valami nagy sportrajongók.
„Semmit sem tudtam róluk, de fantasztikusak voltak. Mindegyik srác nagyon kedves volt, szerintem Courtney [Love] is ott volt velük” – mondta el 2017-ben Danny Patrick sportscaster műsorában a kosaras, akire Adam Sandler elmondása szerint csodálattal néztek a stábtagok.
A Nirvana tagjai végül egészen normálisan lehozták a műsort, csak az okozott némi izgalmat, amikor Sandler azzal fenyegette meg Courtney-t, hogy eljátssza Eddie Veddert, amitől Love hisztériás rohamot kapott, mert azt hitte, Kurt küldte rá a színészt, hogy bosszantsa őt.
A fellépés a Nirvana-sztori szempontjából azért is fontos, mert itt játszott először a bandával élőben Pat Smear (született: Georg Ruthenberg; új nevét a ‘pap smear’, vagyis a ‘méhnyakrák kenetvizsgálat’ kifejezés ihlette), akire a srácok iszonyúan felnéztek a The Germs nevű zenekara miatt, de abba azért nem mentek bele, hogy Smear a saját Charvell Startocasterével játsszon, mert az „túl Van Halen”, így végül Kurt kék Mosrite-jával állt színpadra.
Charles Barkley egyébként további két alkalommal volt még házigazdája a műsornak.
Charles Barkley napjainkban
Charles Barkley szerencsejáték függősége régi téma az amerikai médiában. A kosaras sokáig azzal érvelt, hogy miért ne csinálhatná, ha van pénze és megteheti. Egy 2007-es interjúban 10 millió dollárban becsülte meg az addigi veszteségeit, de ez sem zavarta egészen addig, amíg egy 400 ezer dolláros tartozást ki nem kellett fizetnie egy Las Vegasi-i kaszinónak.
„Fel kell hagynom a szerencsejátékokkal. Nem fogok többet játszani. A következő egy-két évben biztosan nem fogok játszani. Csak azért, mert megengedhetem magamnak, hogy pénzt veszítsek, még nem jelenti azt, hogy a dolgot meg is kell tennem” – fogadkozott 2008-ban.
Barkley komolyan gondolkodott azon, hogy politikusként folytatja. Kiábrándult republikánusból – „republikánus voltam, amíg el nem veszítették a józan eszüket” – Barack Obama támogatója lett 2008-ban, bár politikai karrierjét mindig független alabamai kormányzóként képzelte el. Az elmúlt évtizedekben republikánus és demokrata jelöltek mellé is odaállt, kritikus szemmel nézve mindkét oldal cselekedeteit. Donald Trump jelölésével nem értett egyet, egyik legfőbb kritikusa lett.
2014-ben nagyon keményen fogalmazott, amikor az Afternoons with Anthony and Rob Ellis című rádióműsorban arra kérték a műsorvezetők, hogy reagáljon a hírre, miszerint a Seattle Seahawks sztárjáról, Russell Wilsonról a csapattársai azt gondolják, „nem elég fekete”.
„A fehér barátaimnak azt szoktam mondani, hogy mi feketék soha nem leszünk sikeresek, de nem miattatok, hanem a többi fekete miatt. Amikor fekete vagy sok olyan szarsággal kell megküzdened az életedben, amit más feketék okoznak. Ez egy mocskos, sötét rejtély; örülök, hogy beszélünk róla. Az egyik ok, amiért soha nem leszünk sikeresek, az a többi fekete ember miatt van. Valamiért agymosottak vagyunk, hogy azt gondoljuk, ha nem vagy gengszter vagy idióta, akkor nem vagy elég fekete. Ha iskolába jársz, jó jegyeket szerzel, intelligensen beszélsz és nem szeged meg a törvényt, akkor nem vagy jó fekete. Sokan vannak közöttünk, aki sikertelenek és unintelligensek. A legjobb nekik, ha pálcát törnek egy sikeres fekete ember felett, mert művelt, jól beszél és jól teljesít az iskolában. Mi vagyunk az egyetlen etnikai csoport, ami azt mondja: ‘Hé, ha börtönbe mész, azzal kreditet szerzel magadnak az utcán!’ Ez egy tipikus baromság a feketéktől” – akadt ki az interjúban.
Barkley, ha úgy tartotta helyesnek, gond nélkül szembe ment a mainstreammel. Nem értett egyet azzal, hogy a sportolók tiltakozásképpen ne állva, hanem féltérdre ereszkedve hallgassák az amerikai himnuszt, és a cancel culture konföderációs szobordöntögetései ellen is szót emelt.
„Soha életemben nem gondoltam ezekre a szobrokra. Azt hiszem, ha megkérnéd a feketéket, hogy legyenek őszinték, a legtöbben azt mondanák, életük egyetlen napján sem jutottak eszükbe ezek a hülye szobrok. Amit nekünk, feketéknek tennünk kell: aggódnunk kell az oktatásunk miatt, abba kell hagynunk egymás gyilkolászását, meg kell próbálnunk megtalálni a módját, hogy több gazdasági lehetőségünk legyen és hasonló dolgok. Ezek a dolgok jelentősek és fontosak. Tudod, csak az időmet és az energiámat vesztegetem, [ha] üvöltözni kezdek egy neonácival, vagy azt mondom, ember, el kell távolítanod ezt a szobrot” – mondta Barkley.
Visszavonulása óta Charles Barkley sikeres elemzőként dolgozik a TNT Inside the NBA című műsorában Shaquille O’Neal, Kenny Smith és Ernie Johnson társaságában.
A Charles Barkley/Nirvana epizódból elsősorban egy mém maradt fent, ami a mai napig is rendületlenül kering az interneten.
A Nirvana már soha nem volt számomra a régi, miután Charles Barkley kilépett.
__
A sorozat eddig megjelent részei:
