Dave Grohl kifejezetten szerette volna, és sokat is tett azért, hogy a Foo Fighters ne a Nirvana árnyékában működjön. A küldetés sikerült neki: napjainkra a Foo Fighterst sokan az utolsó nagy stadion rock bandának tartják – saját jogán. Legújabb, tizedik sorlemezük, a Medicine at Midnight február 5-én jelent meg, 9 dalt tartalmaz 37 percben. Lemezkritikánk.
Előzmények
A Foo Fighters tagsága csupa magasan képzett multiinstrumentalistából áll. Dave Grohl mellett ott van például Taylor Hawkins, aki dobos létére bármikor lazán elénekel egy Queen-dalt; a banda bármelyik tagja egy emberként áll oda David Lee Roth mellé, hogy egy kis jammelés keretében elnyomjanak egy Van Halen dalt.
Bár esetükben alapvetően egy rockzenekarról van szó, már rég túlmutattak a műfaj határain. Ezt leginkább a Sonic Highways projekt keretében tudták kidomborítani, amikor egyenesen lubickoltak a különböző stílusú zenei irányok és muzsikus társak hatásai között. Gyors, intenzív élmény: pont olyan, mint az elkészültének körülményei.
Grohlék legutóbbi lemeze 2017-ben jött ki Concrete and Gold címmel. A megjelenést követően egy turné keretében mutatták be az anyagot (Budapestet is érintve), ezt követően azonban a főnök alkotói szabadságra küldte a csapatot.
Medicine at Midnight
A Foo Fighters tagjai 2019 végén gyűltek össze újra egy Los Angelesben található öreg házban, amely az 1940-es években épült. Itt rendeztek be maguknak egy stúdiót és Grohl-kapitány kiadta a parancsot: egy gyors, naturalisztikus hangzású, vidám hangulatú lemezt szeretne készíteni. Kapaszkodónak David Bowie Let’s Dance című lemezét jelölte meg. Taylor Hawkins pedig egy interjúban „pop-orientált rocklemezről” beszélt az anyag kapcsán. Bowie öröksége kétségtelenül érezhető az anyagon, de nem csak az övé: gyakorlatilag a rocktörténelem összes hatása fellelhető az új dalokban. Érdekesség, hogy a „rock and roll nem agysebészet” gondolat jegyében nagyon gyorsan végeztek a felvételekkel, és már indultak is volna turnéra vele 2020-ban, ezt a tervet azonban a pandémiás helyzet keresztül húzta. Közel egy évig pihent a fiókban a lemez, ami végül most megjelent.
A nyitódal Making a Fire refrénje egyszerre idézi a nyolvanas évek könnyed rádió slágereit és a templomi gospel kórusokat. A Shame Shame – amely egyébként két hónappal ezelőtt a dalcsokor első fecskéje volt -, furcsa ütemével és akusztikus nyitányával a Jane’s Addictiont juttatja eszünkbe, de a refrénnél már bejön a világ legjobb „koncerten összebújós” érzése, ami olyan, mint a The Cars, csak még annál is jobb.
A Cloudspotter riffje és hangzása Hendrixre hajaz, de pár bevezető taktus után egy könnyen táncolható groove következik (a középrésznél pedig egy „Excuse Me, When I Kiss The Sky” kikacsintás, csak hogy tényleg meglegyen a hendrixes geg a dalban): aki nem ismeri a zenekar eddigi munkásságát, annak ezt a dalt mutatnám meg először. A lemez leginkább Foo Fighters-es nótája ugyanis ez. A Waiting on a War egy akusztikus ballada, amely gyönyörű vonósokkal és angyali kórussal megspékelve az anyag legintimebb tétele lett. A címadó Medicine at Midnightot hallgatva a hallgató megérti, hogy miért vont párhuzamot Bowie irányába Dave. Tényleg, mintha a Pop Kaméleonjának elveszett dalát hallanánk egy Tarantino filmbe illő hangszereléssel. A No Son of Mine viszont már inkább egy pszichedelikus rockabilly zenekar által eltolt Iron Maiden feldolgozásra hajaz.
A Holding Poison egy igazi abbás ritmusképlet, egy Weezert idéző gimizenekaros, kvintelős témával, és egy kis nyolcvanas évekből származó szintetizátorral. Talán ez az a dal, amely négy percbe a legtöbb eltérő hatást sűríti magába, mégis egységes egészet alkot. A Chasing Birds egy lassú, elveszett Beatles-dal a Grohl-műhelyből, a Love Dies Young a zárótétellel el is értünk abba a valószínűtlen világba, ahol a skandináv galopp metálosok megmutatják, hogy amúgy tudnak tánczenét is játszani, ha akarnak.
Összefoglalás
A fent írtakból talán nem egyértelmű, de nekem ez a lemez az elsőtől az utolsó hangig tíz pontos. A Foo Fighters már negyed évszázada szórakoztatja a zenebarátokat, nem igazán kell megfelelniük semminek és senkinek. Sokadjára és minden korábbinál mutatták meg, hogy ők a skatulyákra fittyet hányó zenebohócok, akik most egy kifejezetten mókásnak szánt lemezzel próbálnak mosolyt csalni a cirkuszon kívül rekedt közönség arcára – ha másért nem, legalább ezért legyünk hálásak. Talán furcsa egy grunge magazinban egy kifejezetten vidám és „diszkós” lemezt éltetni, de ez az a zenei élmény, amire most mindenkinek szüksége van – még azoknak a rock/metal arcoknak is, akik első hallgatásra nem vallják ezt be maguknak.
Pontszám: 10/10
__
__
Foo Fighters – Waiting on a War (LP)
Megjelent: 2021. február 5.
Kiadja: Sony Music
Dallista:
- Making a Fire
- Shame Shame
- Cloudspotter
- Waiting on a War
- Medicine at Midnight
- No Son of Mine
- Holding Poison
- Chasing Birds
- Love Dies Young
