GRUNGERY

Seattle-Budapest Grunge Magazin | Alapítva: 2015-ben | Alapító: Pintér Miklós

Március 15-én, a Cinego felületén debütál a BP Underground – Rock dokumentumfilm!

A Koltay Anna-Turán Eszter alkotópáros 2020-ban készítette el a BP Underground dokumentumfilm sorozat negyedik epizódját, amely a budapesti rock színteret mutatja be. A kétrészes dokumentumfilm március 15-től, a Cinego nevű online platformon lesz látható.

2017-ben indult útjára a nagysikerű BP Underground című dokumentumfilm sorozat, melynek első része a hardcore-punk szcénát mutatja be, ezt követte 2018 a budapesti hip hop közeg története, 2019-ben pedig a Telekom Electronic Beats-en debütált a harmadik epizód, amely az elektronikus zenei szcénába kalauzolta a nézőket. Volt olyan fesztivál, ahol külön színpad viselte a BP Underground nevet, a hip hop film országos moziforgalmazásban volt látható, és a rangos Highlights of Hungary kreatív gyűjtés díjazottja lett, míg az elektronikus zenei rész – amely szintén országosan elérhető volt mozikban -, több rangos amerikai filmfesztiválon is díjat nyert. 

A BP Underground dokumentumfilm sorozat tisztelgés a város underground szubkultúrái előtt. A különböző epizódok célja az adott szcéna kialakulásának és közösségépítő erejének bemutatása. A filmek a szubkultúrák meghatározó figuráin keresztül kalauzolják el a nézőt a legfontosabb zenéktől a közvetített üzenetig, az ikonikus lemezbolttól a kultikus klubig, a kezdetektől indulva, nagy hangsúllyal a ’90-es évek „aranykoráig”, eljutva a 2000-es évekig, végül kicsit a mára is reflektálva.

Mindegyik epizód sajátos képi világgal és értékes archív felvételek segítségével idézi meg az épp bemutatott közeg kialakulását és virágzását.

Az alkotók: Koltay Anna és Turán Eszter (Fotó: Barta Imre)

A BP Underground Rock része, mint egyfajta korlenyomat, visszahozza a kilencvenes évek életérzését, a nyugati hatások korlátok nélküli beáramlásának korszakát, amikor mindenki az MTV Headbangers Ballt nézte és kazettákat másolt, miközben a Metal Hammert bújta, vagy a Garázs rádióműsort és benne Ferót hallgatta. A sorozat negyedik része olyan csomópontokat érint többek között, mint az E-klub, a Thrash Mosh Club, a Tüzesvíz, a Petőfi Csarnok, a Total Car, a Süss Fel Nap, vagy a legendás Wigwam klub. Bemutatja a kiterjedt zenei szcéna irányzatait; hogyan csapódott le itthon a brit heavy metal új hulláma, hogyan létezik 35 éve a Metal Hammer/HammerWorld, kiből lett thrasher, grunger, Csihar Attila hogyan lett a black metal szcéna hazai megalapítója, vagy épp kik csavarodtak rá a lehangolt gitárra és mi az a nu metal?

Fontos szerepet kap a dirty rock a legendás Sex Actionnel és az egész óbudai színtér. Thrash vonalról a Thrash Mosh Club és az ott játszó zenekarok szólalnak meg, mint pl. a Bedlam. Megtudható, hogy milyen volt itthon a grunge közeg és ebben hogyan találta meg magát például Kowalsky a Black Outtal és ahogy a többi epizódban, így ebben a részben is szó lesz vidéki zenekarok fővároshoz való viszonyáról, ebben segít eligazodni Lukács és Fejes a Tankcsapdából mások mellett.

Kikerülhetetlen az ikonikus Total Car, elmesélik a FreshFabrik sztorit, illetve a 2000 körüli nu metal vonulatot többek között a Subscribe-bal és az Insane-nel. Szerepet kap a Junkies és a női zenészek elfogadottsága is. Mások mellett Apey elmondja mit is jelent rockernek vagy metálosnak lenni, vajon a zene szeretetén túl ez sokaknál egy életre szóló kötelék? Milyen ma az itthoni underground rock-metál közeg, kik az új zászlóvivők és van-e létjogosultsága, hangja és ereje a kemény műfajoknak a digitális világban?

A stáb 2020 márciusában kezdte forgatni a rock epizódot, melyet a korlátozások miatt nyáron fejeztek be. A rendezők soha ennyi alanyt még nem ültettek kameráik elé: több, mint félszázan segítik a nézőt a ’90-es és a 2000-es évek underground rock közegének rekonstruálásában. Mindkét rendező számára ez a legszemélyesebb film, ez számukra a legkedvesebb közeg, így már csak a téma szerteágazó jellege miatt is sok a szubjektum és személyes történet az epizódban.

Az alkotás életérzés és korlenyomat is egyben, mely a téma gazdagsága miatt két, 80 perces részből áll. A film, mint a BP Underground filmsorozat többi része is a Moviebar Productions gyártásában készült el.

A dokumentumfilm hivatalos plakátja

__

A korábbi BP Underground filmek már március 11-től elérhetőek lesznek a Cinego platformon!

Bővebben