Kurt Cobain háborúja

Share Button

Oké, azt szinte mindenki tudja, hogy Kurt Cobain világ életében utálta a Pearl Jamet. A Nirvana frontember halála előtt nem sokkal ugyan több olyan dolog is történt, ami miatt enyhülni látszott a viszony, de azt már soha nem tudjuk meg, hogy vajon hosszú távon is sikerült-e volna békét kötnie Kurtnek… leginkább önmagával. A Kurt Cobain háborúja betekintést ad a háttérben zajló folyamatokba a főszereplők nyilatkozatain keresztül. Az öveket kérem becsatolni, az időutazás – a ’80-as évek végére és a ’90-es évek elejére – indul!

Kurt Cobain háborúja 2 Kurt Cobain (1967-1994)

Bevezetés

Elsőre talán sokaknak bulvárszerűnek hangzik ez az egész. Mivel a háború nagy része a szemünk előtt zajlott, sok részlet valahonnan már lehetséges, hogy ismerős lesz. Hiszen volt már MTV, írtak a grunge-ról Magyarországon is a zenei magazinok sőt, azóta számtalan olyan könyv jelent meg a nagyvilágban Kurtről, a Pearl Jamről, a grunge-ról, amit többé-kevésbé érintette a témát. Ahogy azonban egyre mélyebbre ástam a főszereplők motivációjának megismerésében, egyre inkább azt éreztem, hogy egy sokkal fontosabb, a Pearl Jam teljes zenei munkássága szempontjából például alapvető, hosszútávon is meghatározó sztoriról van szó.

Érdemes tehát jól körüljárni a témát.

A Pearl Jam a helyi zenei színtéren ugyanis nem csak Kurt Cobain, hanem mások számára sem volt feltétlenül szimpatikus. Az okok megértéséhez pedig egészen a Green River időkig kell visszamennünk.


Green River

Az ős-grunge/punk rock alapbandát Mark Arm énekes/gitáros, Steve Turner gitáros, Alex Vincent dobos valamint Jeff Ament basszusgitáros alapította 1984-ben. Még ugyanebben az évben Turner régi zenésztársa, Stone Gossard gitáros is beszállt a zenekarba, hogy Arm kizárólag az éneklésre koncentrálhasson. A zenekar első felvételeit 1985-ben rögzítette, de addigra Steve Turner kilépett a bandából, mivel szerinte a zenekar tagjai egy metalosabb irányba fordultak, amitől ő kifejezetten undorodott. Az új gitáros Bruce Fairweather lett a Deranged Dictionből, Jeff Ament korábbi zenekarából.

A Come On Down című 6 számos EP-t sokan máig az első grunge kiadványnak tartják, mivel valamivel korábban jelent meg, mint a C/Z Records legendás Deep Six válogatása – a Soundgardennel, a U-Mennel, a Skin Yarddal, a Malfunkshunnal, a Melvins-szel illetve a Green Riverrel – és előbb jött ki a Melvins debütáló EP-jénél, a Six Songs-nál is.

A Green River egyre népszerűbb lett Seattle-ben, és a Sonic Youth-szal közös turnénak köszönhetően már a nyugati parton is egy viszonylag nagy rajongótábort tudhatott a magáénak. 1986-ban Jack Endinoval rögzítettek a Dry As A Bone EP-t, ami viszont a Sub Pop Records financiális problémái miatt csak egy év múlva tudott megjelenni. Ez volt az akkoriban induló, azóta kultikussá vált független lemezkiadó első önálló zenekari – azaz nem válogatás – kiadványa. A Sub Pop az albumot az „ultra-laza GRUNGE, ami elpusztította egy generáció erkölcseit” szlogennel reklámozta.

Ez volt az első alkalom, hogy valaki a grunge szót használta egy seattle-i zenekar promóciójához.

Green River 200Green River (b-j): Jeff Ament, Bruce Fairweather, Mark Arm, Alex Vincent, Stone Gossard

A Green River addigra megint megírt egy teljes nagylemeznyi dalt, és újra stúdióba vonult. Mire azonban kijött a Rehab Doll, a zenekar tagsága két részre szakadt. Mark Arm tűzzel-vassal hadakozott az ellen, hogy feladják a függetlenségüket, míg Ament és Gossard nagykiadós szerződésért ácsingózott.

Alex Vincent, a Green River dobosa: Mark szerette volna a Green Rivert két lábbal a földön tartani, míg a többiek sokkal nagyobbak akartak lenni. A dolog odáig jutott, hogy Jeff és Stone azt mondta, hogy költözzünk Los Angelesbe, és próbáljunk szerencsét ott. Erre Mark azt válaszolta, hogy “Isten ments!”

Az énekes karrieristának titulálta Gossardékat. 1987 októberében, egy Los Angelesi koncerten Arm számára betelt a pohár. A Green River a Junkyard és a Jane’s Addiction előtt nyitott, Ament pedig a zenekar vendéglistáját a többiekkel való egyeztetés nélkül, a haverok helyett nagykiadós arcok neveivel töltötte fel. Az A&R emberek közül azonban csak az az Anna Statmen jelent meg, aki akkoriban Slash-sel dolgozott együtt. A konfliktust követően Gossard, Ament és Fairweather a Halloween napjára időzített Green River próba előtt jelezte Armnak és Vincentnek a kilépési szándékát.

Mark Arm: Tisztességtelen dolognak tartom, hogy Jeffel és Stone-nal szembeállítanak. Ezzel az erővel ez egész zenekarral is szembe állíthattak volna. Emellett viszont az is igaz, hogy valóban nem lógtam túl sokat a banda többi tagjával. Kezdtem rákattanni a heroinra.


Kurt Cobain első számú célpontjai: Jeff Ament és Stone Gossard

A Green River feloszlása után az underground körökben elkezdett terjedni az a nézet, hogy Jeff Ament és Stone Gossard duó a lelkét is eladná az ördögnek, csak hogy sikeres lehessen. Tovább táplálta az irántuk érzett ellenszenvet, hogy mindketten normális körülmények között nőttek fel, rendezett családi hátterük volt, azaz alapból különböztek a lecsúszott, drogos környezetben szocializálódott többségtől.

Köztudott volt, hogy Stone egy rendes, középosztálybeli családból érkezett, apja jól menő ügyvédként, anyja pedig hivatalnokként tevékenykedett. Jeff Montanában nőtt fel, egy Big Sandy nevű, rendkívül vallásos, mindössze 700 lelket számláló faluban. Apja a település polgármestere volt 15 évig. Sokan elfelejtik azonban ehhez hozzátenni, hogy csak mellékállásban, mert egyébként az öreg Ament buszsofőrként és borbélyként kereste meg a kenyérre valót. A kemény, katolikus neveltetést kapott basszusgitáros esélyei a komolyabb sikerek elérésére lehetetlennek tűntek Big Sandy-ből, ezért Seattle-be költözött, hogy hardcore bandáját, a Deranged Dictiont sikerre vigye. Jeff egy kávézóban kapott állást. Ezután indult el csak a Green River történet.

Évekkel később, a GR feloszlása körüli pletykákat tényként elfogadva, Kurt Cobain is beszállt Amenték szapulásába.

Kurt Cobain: Biztosan tudom, hogy ha Stoney nem is, de Jeff kimondottan karrierista. Bárki seggét kinyalja, csak hogy a zenekarra népszerű, ő pedig gazdag lehessen.

Amenthez persze eljutottak Kurt szavai, és egy rendkívül kijózanító, és fanyar választ adott.

Jeff Ament: A feloszlás után elindultak a rosszindulatú pletykák, hogy Stone és én karrieristák vagyunk. Ezek a híresztelések szolgáltattak Kurt Cobainnek alapot a sárdobálásra a későbbiekben. De a helyzet az, hogy én voltam az egyetlen a zenekarban, akinek nem voltak megtakarításai. Azt gondolom, hogyha az, hogy nem akartam a hátralevő életemben egy étteremben dolgozni azt jelenti, hogy karrierista vagyok, akkor Cobainnek igaza lehetett.

Mielőtt nagyon a dolgok elébe mennénk, érdemes már az elején tisztázni azt, hogy óriási tévedés azt gondolni, hogy Kurt Cobain ne vágyott volna a sikerre. Tracy Marander, Kurt első komoly barátnője szerint ez pont ellenkezőleg történt.

Tracy Marander: Igyekeztem őt támogatni, mert zenész akart lenni és be akarta indítani a bandáját. Voltak ambíciói. Nem egy bárban akart zenélni, ennyivel nem érte be. Vágyott a sikerre.

Vajon jogosan nevezte Kurt Cobain karrieristának a Green River tagjait, miközben ez volt az a zenekar, ami a kulcsszerepet játszotta az egész grunge mozgalom kialakulásában?


 

Green River/2 = Mother Love Bone + Mudhoney

 

A feloszlás után a Green River tagjai nem sokáig tétlenkedtek.

 

1988 januárjában Mark Arm, a régi baráttal és zenésztárssal, Steve Turnerrel Mudhoney néven egy új formációt hozott létre, így még ugyanabban az évben megjelenhetett a Superfuzz Bigmuff című EP, rajta a Touch Me, I’m Sick című grunge alapvetéssel. A Mudhoney apróbb változtatásokkal bár, de a Green River által kitaposott utat követte.

 

 


Mother Love Bone

Jeff Ament számára az ominózus, utolsó Green River koncert utáni történések meghatározóak lettek a későbbi bandáinak zenei irányvonalára.

Jeff Ament: Stone és én álltunk a színpad szélén, és teljesen megbabonázott minket a közönség és a Jane’s Addiction közötti interakció. Azon az estén a Jane’s megmutatta nekünk, hogy hogyan lehetséges másképpen hozzáállni a dolgokhoz úgy, hogy azok működjenek. Amikor visszamentünk Seattle-be már tudtuk, hogy mi is valami mást akarunk csinálni, kevesebb korláttal. Valamit, ami végtelen lehetőséget rejt a számunkra…

Bruce Fairweather, Stone Gossard és Jeff Ament – a Green River utolsó hónapjaiban összehozott feldolgozásbanda, a Lords of The Wasteland után – Duff McKagan korábbi zenésztársával és közeli barátjával, az akkoriban Seattle legjobb dobosának tartott Greg Gilmore-ral (ex-10 Minute Warning, ex-Living), valamint a hihetetlenül tehetséges és karizmatikus Malfunkshun énekessel, Andy Wooddal megalapította a Mother Love Bone-t. (Csupán érdekességként: Mark Arm és Steve Turner Green Rivert megelőző iskolai formációja, a Mr. Epp and the Calculations az utolsó koncertjét pont a Malfunkshun előtt adta 1984-ben.)

A nagy lemezkiadók eközben már az új Guns n’ Rosest keresték, és a Mother Love Bone-ban egyértelműen a következő nagy durranást vélték felfedezni. A Seattle-ben csak rock-szupergruppnak titulált Mother Love Bone azonban sok ősrajongónál kiverte a biztosítékot.

A Green Riverhez képest jelentősen megváltozott a zenekar arculata: megjelentek a sminkek, az extravagáns, glames ruhák, és a koszos, zajos, punk-rockos attitűd feladásával Amenték egyértelműen a rock és a pszichedelikus glam felé fordultak. A Mother Love Bone pedig – az új zenei irányt képviselő seattle-i zenekarok közül elsőként – szinte azonnal nagykiadós szerződéshez jutott. Míg Stone Gossardék major dealjét újra csak erős kritikák érték a helyi zenei színtér egyes, a sikerekre féltékeny tagjainak részéről, addig érdekes módon a Soundgarden nem sokkal később kötött A&M szerződése miatt egyáltalán nem esett csorba Chris Cornellék hírnevén. A Polygram labelje, a Stardog/Mercury gyorsan ki is hozta a Shine Ep-t, majd a zenekar stúdióba vonult, hogy rögzítse első nagylemezét.

A felvételek után pedig Amenték a Warrant vendégeként USA turnéra indultak, de mire az debütalbum Apple a boltok polcaira kerülhetett volna, Andy Wood heroin túladagolásban életét vesztette.

Minden idők egyik legzseniálisabb albuma, így csupán Andy halála után 4 hónappal kerülhetett a lemezboltok polcaira.


Pearl Jam

A tragédia és a várva-várt siker kapujában való elbukás után Jeff Ament komolyan elgondolkodott a zenei karrierjének feladásán. Később azonban – Stone Gossard új dalainak hallatán – mégis a folytatás mellett döntött.

1991. április 16-án megjelent a Temple of The Dog időtlen, halhatatlan albuma. Az Andy Wood emlékére létrehozott projektben Gossardhoz és Amenthez csatlakozott Mike McCready, a Shadows gitárosa, valamint Matt Cameron dobos (Soundgarden) és Chris Cornell énekes (Soundgarden) is. Utóbbi nem csupán Wood jóbarátja, hanem albérlőtársa is volt egyben. Az 1990 novemberében és decemberében rögzített anyag felvételeire azonban Bruce Fairweather nem kapott meghívást. Ő némi kihagyás után, 1992-től a zseniális Love Battery nevű seattle-i grunge zenekarban folytatta a pályafutását, a csapat basszusgitárosaként. Az album szintén egy nagykiadónál, a Soundgardent is képviselő A&M-nél látott napvilágot.

Gossard, Ament és McCready – Dave Krusen dobossal kiegészülve – egy új zenekart alapított. A srácoknak már csak énekest kellett találnia. Jack Irons, a Red Hot Chili Peppers korábbi, és a Pearl Jam későbbi dobosának közvetítésével Irons régi haverját, a Kaliforniában (egészen pontosan San Diegóban) élő szörfmániákus benzinkutast, a különc Eddie Veddert (ex-Bad Radio) választotta énekesének. Eddie már szerepelt a Temple Of The Dog lemezen is: a Hunger Strike-ban duettezett Cornellel illetve a Pushing Forward Back című dalban háttérvokálozott. Így 1991-ben megalakulhatott a Mookie Blaylock, a teljesen átlagos New Jersey Nets kosaras nevét viselő formáció, amit nem sokkal később – Vedder nagymamája és hallucinogén főzete alapján – Jeff javaslatára Pearl Jamre kereszteltek át.

A zenekar még 5 hetes sem volt, amikor nyolc albumra szóló szerződést kötött a Sony label Epic-kel, ami miatt aztán újra a támadások kereszttüzébe került a banda. A Ten munkálatai azonnal kezdetét vették. Dave Hillis – aki Rick Parashar producer asszisztense volt az első Pearl Jam album felvételeinél -, a következőket mesélte azokról a napokról.

Dave Hillis: Sokan kérdezik tőlem, hogy milyen volt a Tenen dolgozni. ’Varázslatos lehetett!’ Hogy őszinte legyek egyáltalán nem volt az. A zene és minden más hatalmas volt, de Eddie nem volt még Eddie igazából. Egy sárga kisteherautóval járt, aminek le voltak sötétítve az ablakai, azzal a nagy San Diegói dizájnnal, amilyet nem láthatsz az esős Seattle-ben. Egy teljesen más személyiség volt még akkor. Nem volt olyan borongós kedvű és komoly, ahogyan az emberek elképzelik őt. Küzdött az énektémákkal és ettől a többiek idegesek lettek. Nem is teljesen kapta el a dolgot eleinte. Gondolj csak bele: Andy Wood árnyékában volt, egy vadonatúj bandában, és még mindig kereste a hangját. Plusz még ott nyomta a vállát a súlya annak is, hogy egy nagykiadóhoz került.

Eddie Veddernek a seattle-i zenei szcénába való beilleszkedésben sem volt könnyű dolga. Nagyon sokan, nagyon sokáig csupán kívülállónak tartották őt, egy srácnak Kaliforniából, akinek semmi kötődése sincs Seattle-höz, és az ottani zenei kultúrához. Sokan még azt is a zenekar szemére vetették, hogy hogyan fordulhatott elő az, hogy egy outsider mellett döntöttek, a helyi zenészek kárára. Ami nyilván nonszensz és nevetséges ok a támadásra. Eddie mindent megtett azért, hogy elfogadtassa magát. Rengeteget beszélgetett a seattle-i zenészekkel és rajongókkal, koncertekre járt, és kisebb-nagyobb gesztusokat tett a zenészek felé. A Fastbacks énekesnője/basszusgitáros Kim Warninck szerint a probléma abból is adódott, hogy a váratlanul érkező, és ultrasikeres potenciállal bíró zenekar rajongóit „hamisnak” érezték a Seattle University alternatív bulijain felnövő arcok.

Kim Warnick: A Pearl Jamet kezdettől fogva a közönsége alapján ítélték meg, akik nem punkok voltak, hanem kertvárosi, metalos kölykök.

A Mother Love Bone-t még „csupán” a nagykiadós szerződés miatt és a zenei stílusváltás miatt támadták. A Pearl Jamről viszont már azt tartották, hogy a sikerüket kizárólag annak köszönhetik, hogy hetekkel a megalakulásuk után egy befolyásos barát révén lemezszerződést kaptak a Sony/Epictől, akik hatalmas marketing befektetések árán rajongótábort generáltak köréjük, amit a többi bandának a semmiből elindulva, saját magának, hosszú évek alatt kellett megteremtenie.

Az igaz, hogy a Pearl Jam sikeréért egy nagyon komoly stáb dolgozott a háttérben: marketingesek, pr-esek, jogászok, különböző ügynökök és ügynökségek. De senki ne gondolja azt, hogy ez másképp lett volna a Nirvanánál, az Alice in Chains-nél vagy éppen a Soundgardennél.

A Pearl Jamre teljes össztüzet zúdítottak Seattle-ben. A lángoló ellenszenv tüzének táplálásában pedig hatalmas szerepe volt Kurt Cobainnek, és a botrányra mindig is kapható bulvársajtónak.


Kurt Cobain: Twin Peaks… mindenféle izgalom nélkül

Kurt Cobain a Seattle-től dél-nyugatra, 175 kilométernyi autóútra található Aberdeenben töltötte gyerekkorát. A mindössze 17 000 főt számláló kikötőváros lakosainak nagy része fafeldolgozásból élt, emiatt Kurt csak „favágógettónak” hívta a lakhelyét, ha nem éppen Twin Peaks-hez hasonlította: „Twin Peaks… mindenféle izgalom nélkül.”

 

Aberdeen első kézből

 

Szakácsi Greg (Sledgeback, C.A.F.B.), 1999 óta Seattle-ben élő magyar punk-rock zenész többször is járt Aberdeenben, így saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy milyen a város hangulata. A nyáron sokat beszélgettünk Kurt Cobain szülővárosáról Seattle-ben.

 

Szakácsi Greg: Többször is koncerteztünk a Sledgeback-kel Aberdeenben, legutóbb úgy 7-8 évvel ezelőtt. Egy igazán ködös, szürke, lepusztult, barátságtalan települést képzelj el. Bárhova nézel, gyárkémények látszódnak. Ha nem tudnád, hogy kinek a szülővárosában vagy, a helységnévtábla segít neked: a Welcome to Aberdeen alatt ott áll, hogy Come As You Are.

 

Az utcán nagyon sok, az amerikai szlengben csak white trash-ként emlegetett, lecsúszott fehér embert lehet látni. Igazi, súlyos arcot. Sok a dokkmunkás vagy az annak látszó fickó. Ezeknek az embereknek a többsége elvesztette a munkáját, nem találják a helyüket, sokan közülük alkoholisták vagy drogosok lettek. A ’90-es években sok volt ott a heroinista, de manapság inkább a metamfetamin pörög a városban. Amikor ott jártunk, belebotlottunk punkokba, gördeszkásokba, meg grungerekbe is, akik ugyanúgy kockás flanelinget hordtak, mint ahogyan 25 évvel ezelőtt a videókban látni lehetett. Egyébként pedig teljesen kihalt a város. A jobb esélyekkel induló, tehetősebb fiatalok amint tehetik, elköltöznek.

 

Utolsó alkalommal egy régi, lelakott könyvesboltból átalakított helyen játszottunk. Ahogyan kerestük a helyet, szinte csak olyan városrészeken haladtunk át, ahol biztosan nem szállnál ki önszántadból az autóból, ha nem lenne muszáj. Egyáltalán nem mondhatom, hogy biztonságban éreztem magamat azon a környéken. Könnyen belekerülhetsz verekedésbe vagy szurkálódásba.

 

Amikor láttam, hogy Kurtnek hol kellett felnőnie, akkor értettem meg igazán, hogy miért volt Kurt Cobain olyan, amilyen.

 

Welcome to Aberdeen

 

„Itt gondok lesznek!”

Don Cobain, Kurt apja Hoquaimben dolgozott egy benzinkúton. Kurt anyja Wendy, fiatalon ment hozzá anélkül, hogy – saját elmondása szerint – valójában találkozott volna a szerelemmel. Ahogyan ő fogalmazott: „ezt is letudtam”.

1967. február 20-án aztán megszületett a család első unokája, akit emiatt mindenki körberajongott. A kis Kurt tele volt energiával, emiatt anyja orvoshoz vitte, aki egy zseblámpával (!) elvégzett teszt után felállította a diagnózist: „Itt gondok lesznek!” Az orvos Ritalint nyomott Wendy Cobain kezébe. Azt a gyógyszert, amit a hiperaktívnak titulált gyerekeknek írnak fel, és aminek megítélése finoman szólva sem egyöntetű az orvosok között. Már csak azért sem, mert tapasztalatok szerint hallucinációt, öngyilkos gondolatokat és pszichotikus viselkedést okozhat, valamint agressziót vagy erőszakos viselkedést válthat ki.

Wendy Cobain: Aznap este beadtam Kurtnek, és… Uramisten. Teljesen bekattant tőle.

Kurt apja sem tudta kezelni az energikus kisfiút. Kritizálta és gúnyt űzött belőle. Kurt pedig szégyellte magát emiatt. Nagyon szívére vette, ha megszégyenítették – mondta el a Montage of Heck című dokumentumfilmben Wendy.

Kurt kilenc éves volt, amikor a szülei elváltak. A kissrác legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Kurttel nem bírt az anyja, ezért Wendy az apjához költöztette őt. Don Cobain – Kurtnek tett ígérete ellenére – újranősült, majd a második feleségétől, Jennytől három gyermeke született.

Jenny Cobain, Kurt mostohaanyja: Kurt azt akarta, hogy őt szeressék a legjobban és szerintem nem ilyennek képzelt el egy ideális családot.

kurt cobain young A gyerek Kurt Cobain

A tinédzser elkezdett gonoszkodni a féltestvéreivel. Rövid időn belül pedig már nem fogadott szót senkinek, így újra költöznie kellett. Hol az anyja testvérénél, hol nagyszüleinél húzta meg magát, aztán megpróbálta újra az apjáéknál, de a dolog többé nem működött.

Jenny Cobain: Nem is tudom, hogy hogy lehet feldolgozni, ha valakit, az egész családja eltaszít magától.

Kurt a megoldást a marihuánában találta meg. Később egy zűrzavaros iskolai történet után besokallva az újbóli megaláztatástól Kurt egy sikertelen öngyilkossági kísérletet hajtott végre: egy éjszaka a vonat elé feküdt, de a szerelvény a másik vágányon robogott el mellette. Ezután Kurt kezdett rendbe jönni, összeszedte magát, de így sem voltak barátai. Soha nem érezte úgy, hogy a többiek elfogadják őt. Szülei sem, és az iskolatársai sem, akik folyamatosan csúfolták amiatt, hogy volt egy homoszexuális barátja. „Annyira másnak éreztem magam, hogy a végén már hozzám sem szóltak”- kesergett egy interjúban. Pár héttel érettségi előtt Kurt otthagyta a gimnáziumot.

Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy lássuk: Kurt gyerekkori frusztrációi, a valódi otthon hiánya, a szégyenérzettől való rettegés és menekülés, a depressziós kisváros kilátástalansága mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy átlagembernél sokkal kritikusabban szemlélje a világot. Támadásainak hátterében sokszor a félelem, a bizonytalanság, és a csalódásoktól való félelem állt. A későbbi sikereiből nem sokat profitált, az interjúkban ugyanaz az érzékeny, bizalmatlan, kitaszított srác benyomását keltette. Önbizalma a Nirvana népszerűsége idején sem állt helyre.

Sőt.

Rettenetesen gyűlölte magát, és ezzel együtt az embereket is megvetette a felszínességük miatt.

Ez pedig egész életében hatással lett az emberi kapcsolataira.


Kurt Cobain háborúja | 1991

Augusztus 27.

1991. augusztus 27-én, mindössze öt héttel a megalakulás után megjelent a Pearl Jam debütáló albuma, a Ten. Az első héten az Epic mindössze 25 000 példányt szállított ki az amerikai lemezboltok számára. Egészen 1992 januárjáig kellett várni, hogy a kiadvány felkerüljön a Billboard 200-as listájára, akkor is csupán a 155. helyig jutott az album. Később aztán 13 szoros platina lett, világszerte több, mint 13 millió példány talált belőle gazdára.

Eddie Vedder: Olyan naiv voltam, amikor kijöttünk a Tennel. Csak énekeltem és teljesen kinyíltam, amit aztán mindenki cinikus szemmel nézett, vagy elkezdte másolni azt.

Szeptember 24.

Szeptember 24-én, azaz majd’ egy hónappal a Ten megjelenése után aztán a Nirvana második kiadványa is kijött, de míg a Bleach-et a független Sub Pop dobta piacra, a Nevermind immár egy igazi major, a Geffen égisze alatt jelent meg. Az első két hétben alatt 400 000 darabot adtak el belőle. Jelenleg 30 milliónál tart.

Kelly Curtis, a Pearl Jam menedzsere: A mi albumunk majdnem egy időben jelenet meg a Neverminddal, de akkor még az összes felhajtás a Nirvana köré csoportosult. A Nirvana azonnal sikeres lett vele, és ez 6 hónappal később minket is magával húzott. A kiadónk nem tudott minket hova besorolni – ha mi rock vagy alternatív skatulyában lettünk volna, ők nem tudták, hogy valójában mi is az – úgyhogy azok kemény idők voltak. A Nirvana talán kinyitotta a rádiók ajtaját számunkra, ez igaz és ezért hálásak vagyunk nekik.

 

Nevermind?

 

“Lejön a lépcsőn a fehér fecskéjében. Póló nélkül, mezítláb. Ott áll egy kazettával a kezében. Kérdem őt:

– Mi az?

– Az új albumom masztere.

– Berakhatom a hifibe?

– Persze, jól hangosítsd fel!

És csak néztem rá.

– Úristen! Uramisten!

Majdnem elsírtam magam. Nem a boldogságtól, hanem a félelemtől. Ez félelem volt. Mondom neki:

– Ez mindent meg fog változtatni.

És azt is mondtam:

– Kösd fel a gatyád, mert erre nem vagy felkészülve.”

 

(Wendy Cobain, Kurt édesanyja, a Montage of Heck című dokumentumfilmben)

 

Október 16.

Október 16-án a Red Hot Chili Peppers két hónapos Észak-Amerikai turnéra indult. Anthony Kiedisék két feltörekvő zenekart vittek magukkal, a Smashing Pumpkinst és a Pearl Jamet. Eddie Vedder határtalanul boldog volt. „Én vagyok a legszerencsésebb RHCP rajongó a Földön” – nyilatkozta, és megjegyezte azt is, hogy nagyszerű dolog, hogy Flea-ék két, még a befutás előtt álló bandát választottak előzenekarnak a turnéra, nem pedig olyanokat, akik a hírnevük alapján nagyobb jegybevételeket garantáltak volna.

A srácok december 15-től egy rövid karácsonyi szünetet tartottak – ekkor jött ki az első Ten Club single, a Let Me Sleeppel és a Ramblinggel -, majd december 27-én a karaván újra útnak indult.

A Smashing Pumpkinst a hátralévő négy koncertre a Nirvana váltotta. Ez volt az első alkalom, hogy a Pearl Jam és a Nirvana egy színpadon, egymás után lépett fel. Dave Grohl, a Nirvana dobosa a következőket nyilatkozta az aznapi Los Angeles-i koncertről.

Dave Grohl: Meghallottam az Alive-ot, és akkor esett le, hogy ez az a banda. Kisétáltam, hogy megnézzem őket. Eddie fent mászkált valamelyik tetőgerendán. Biztos voltam benne, hogy hamarosan hatalmas nagyok lesznek. Volt valami abban, ahogyan kapcsolatot létesítettek a közönséggel. A zene vagy a szöveg vagy az energia oda-vissza áramlott közöttük. Csak idő kérdése volt, hogy berobbanjanak.

Kurt Cobain háborúja azonban Dave Grohl kedves szavai ellenére addigra már nem csupán elkezdődött, hanem  már javában tartott. Az ellenségeskedés valójában Kurt Cobain és Courtney Love valamint Jeff Ament és Stone Gossard között zajlott. Nem nehéz kitalálni, hogy ki lehetett az négyük közül, aki a viszályt folyamatosan szította…

December 28.

A Red Hot Chili Peppers, Pearl Jam, Nirvana turné Eddie Vedder otthonába, San Diegóba ért. A hazai pálya, az otthoni barátok, ismerősök mellett a koncerten Eddie édesanyja is megjelent. Az énekes talán minden addiginál jobban oda akarta tenni, de eközben jócskán túlvállalta is magát. A sztori – ismerve Eddie őrült mászásait – akár vicces is lehetne, de ő maga is kikészült a történtekről.

Eddie Vedder: Felmásztam egy fémgerendára, és felkapaszkodtam rajta egészen a plafonig. Amikor felértem azt gondoltam, hogy jól van, most már itt vagyok, de hogyan fogok lejönni? Vagy feladom, és totális idiótának fogok látszani, vagy megpróbálok valahogy lejutni. Úgy döntöttem, hogy nekiveselkedem, pedig tényleg nevetségesen magasan, 100 lábnyira [kb. 30,5 méter – PM] voltam a színpadtól. Eszembe jutott, hogy a mamám ott van a nézőtéren, és nem karom, hogy lásson engem meghalni. Mire a dalt befejeztük, valahogy lejutottam a színpadra, oldalra sétáltam és hánytam egyet. Bár most már nevetek rajta, de azt tudom, hogy teljesen őröltség volt oda felmennem. De legyünk őszinték, a Nirvana előtt játszottunk. Valamit tennem kellett. A mi lemezünk jó volt, de az övék még jobb.

December 31.

December 31-én a kaliforniai Daly Cityben, a Cow Palace-ban, a Porch előtt Mike McCready a Smells Like Teen Spirit riffjét kezdte el játszani, ez pedig felbosszantotta a Nirvana stábját. A koncert igazi zeneipari ünnep volt, a nézőtéren olyan elsőligás színészekkel, mint Keanu Reeves vagy River Phoenix (RIP). Temrészetesen a rockszíntér legnagyobb nevei is jelen voltak, de Kurtöt teljesen hidegen hagyta a dolog. Courtney-vel egy táblát akasztottak az öltöző ajtajukra, a következő felirattal: „Hírességek kíméljenek! Kefélünk.”

Dave Abbruzzese, a Pearl Jam dobosa: Amikor a Cow Palace-ban a Nirvana ment fel a színpadra, odaszóltam Kurtnek, hogy szép estét, mire ő odamordult, hogy baszd meg. Erre megragadtam őt, odahajoltam az arcához, és a turnémenedzserünk lépett közbe, mielőtt nagyobb baj lehetett volna.

Jeff Ament: Ott voltunk, a Nirvana és mi, versenyképesek voltunk mindketten, és emiatt volt némi feszültség közöttünk. Krist Novoselic kijött hozzánk, és azt mondta, hogy idegesíti őt, hogy a backstage-ként szolgáló lakókocsik között felállított, közös zenegépen Crosby, Still, Nash & Young, meg Beatles dalokat hallgatunk. Úgyhogy bejelölte a masinán, hogy milyen dalokat nem indíthatunk el. Mi persze azonnal készen álltunk, hogy zűrt csináljunk. Azonnal betöltöttük a gépbe azokat a dalokat, amiket felcetlizett, erre Kris újra megjelent, és ütlegelni kezdte a gépet. Végül aztán kihúztuk a konnektorból.

Mark Kates, a Geffen alternatív rockért felelős vezetője: Könnyű azt mondani, hogy a Nirvana és a Pearl Jam rivalizált egymással. A mi nézőpontunkból, nem hittük azt, hogy bármilyen kapcsolat lenne zenei szempontból közöttük, hiába érkeztek ugyanabból a városból és ugyanarról a színtérről. Legyünk korrektek, azok a srácok a Pearl Jamből előbb jutottak egy jelentősebb szintre, mint a Nirvana zenészei, hiszen ők korábban a Green River és a Mother Love Bone tagjai voltak.

Kurt Cobain: Kimondom, amit gondolok, és általában csúnya dolgokat nyilatkozok a Pearl Jamről, ami miatt sokat piszkálnak. Az igazat kell mondanom, ki kell mondanom, amit érzek, őszinte vagyok, és az emberek nincsenek hozzászokva ehhez, különösen az üzleti világban.

A turné utolsó állomása 1992. január 2-án lett volna az Oregonban található Salemben, azonban Kurt Cobain és Anthony Kiedis megbetegedése miatt a buli elmaradt. Így Eddie Vedderék Seattle felé vették az irányt, és a RKCNDY-ben egy önálló koncerttel zárták a rövid, közös kalandot.


Kurt Cobain háborúja | 1992

Január

1992 januárjában a Nevermind a Billboard lista élére ugrott, Michael Jackson Dangerous című albumát taszította le a trónról. Az album eladási adatai mára már meghaladták a 30 millió példányt is.

Mike McCready: „Az egyik koncertünk után éppen a turnébuszon ücsörögtünk, amikor hallottuk a hírt, hogy a Nevermind letaszította Michael Jacksont a slágerlisták az első helyéről. Úgy éreztem, hogy vagyunk mi is olyan jók, hogy mindazt elérjük, ami a Nirvanának sikerült.”

Június 26.

A Pearl Jam február 3-án európai turnéra indult.

Az első koncertet negyven mérföldre Londontól, Southendben tartották, majd ezt követően a zenekar 20 nap alatt még 13, rendkívül intenzív bulit játszott végig, aminek következtében egyre jobban úrrá lett McCready-éken a kimerültség. Június 26-án, a dániai Roskilde Festivalon Eddie a Deep alatt a tömegbe ugrott, de a biztonságiak nem ismerték fel őt, ezért nem engedték vissza a színpadra, emiatt pedig a Pearl Jam néhány tagja összeverekedett a securityval. A srácok idegileg teljesen kikészültek. A következő fellépés Finnországban, Turkuban lett volna a Ruisrock fesztiválon, ahol a Nirvana is a line up része volt.

Jeff Ament: Ez az a pillanat volt, amikor a Nirvana vs. Pearl Jam dolog a tetőfokára hágott. Courtney Love egész idő alatt ott telefonált mellettem. Véletlenszerűen hívogatott fel embereket. Minket baszogatott a telefonban. Szürreális volt. Stone és én átbeszéltük a dolgot, majd felhívtuk Kellyt [Kelly Curtis, a Pearl Jam menedzsere – PM], hogy hazamegyünk.

A Kurthöz közelálló újságíró, Everett True szerint Kurt nagyon irigyelte Gossardékat, hogy le merték mondani a további fellépéseiket.

Június 27.

Ruisrock Fesztivál, Turku, Finnország

A sors furcsa fintora, hogy bár aznap este a Pearl Jam már nem lépett fel, Kurtöt ismét sikerült kihozni a rajongóknak a sodrából. Az egyik rajongó egy táblával érkezett a koncertre, aminek az egyik felére az Even Flow, a másik felére pedig a Negative Creep feliratot pingálta. Miközben a Smells Like Teen Spiritet játszotta a Nirvana, a tábla – valószínűleg véletlenül – az Even Flow oldalával nézett Kurt felé. Cobain egy szempillantás alatt feltalálta magát, és az eredeti refrén helyett azt énekelte, hogy „Even Flow / Even Flow / Even Flow / Even Flow”.

Arra kérdésre, hogy mit szeret a legkevésbé abban, hogy híresek, a Nirvana frontembere a következőt válaszolta.

Kurt Cobain: Azt, hogy Bryan Adams- és Bruce Springsteen pólós srácok jönnek oda hozzám autogramot kérni. Vagy amikor a közönségből feltartanak egy táblát, és az egyik oldalán az Even Flow, a másikon pedig a Negative Creep szerepel.

A Pearl Jam tehát megszakította az európai körútját, viszont ezzel párhuzamosan Kurt Cobain támadásai minden korábbinál intenzívebbé váltak. A Nirvana frontembere egyáltalán nem akarta, hogy a zenekarát egy kategóriába sorolják a Pearl Jammel. Szerinte ugyanis Stone Gossardék zenekarát lehet felelőssé tenni az egész „üzleties, alternatív cock-rock (fasz-rock)” trend kialakulásáért.

Kurt Cobain: Kötelességemnek érzem felhívni a srácok figyelmét arra, hogy mennyi silány zenét adnak ma el azzal a címszóval, hogy underground vagy alternatív. Sokan csak kihasználják ezt az irányzatot.

A Pearl Jamet megdöbbentette a támadások hevessége, de a srácok nem szálltak bele az adok-kapokba. Ha az interjúkban szóba került a Nirvana, minden esetben kifejezésre juttatták tiszteletüket, és kőkeményen dolgoztak azon, hogy a vádakat megcáfolják. És ez bizony hatással volt a későbbi albumok stílusbeli változásaira.

A zenekar ugyanis szinte már-már görcsösen szerette volna elfogadtatni magát Kurt Cobainnel, és az egész ellenséges seattle-i közeggel. A zenekar tagjainak – de főképpen az outsidernek gondolt Eddie Veddernek – olyan mértékű megfelelési kényszere lett, aminek zenei következményeit megdöbbenve fogadták a rajongók. És hogy ez a fajta görcs még távol Amerikától is érzékelhető volt, arra a legjobb példa Lénárd Lászlónak, a Metal Hammer Hungarica alapító-főszerkesztőjének visszaemlékezése, a vele készült Grungery interjúban.

Lénárd László, a Metal Hammer főszerkesztője: A Green Rivert én már csak a Pearl Jam után ismertem meg. Az egy nagyon underground dolog volt, ráadásul egy teljesen más színtéren. (…) A Pearl Jam eleve az MTV-n nyitott, és nekem az jött le, hogy valamiért iszonyatosan, görcsösen akarták bizonygatni, hogy ők alternatívok, és az nekem nem volt valami szimpatikus. Nekem a Pearl Jam nagyon sokáig műanyag volt. A Vs-nél viszont azt mondtam, hogy ezt most komolyan veszem, és ezt az albumot jóra fogom hallgatni. És jóra is hallgattam. A Mother Love Bone miatt mindig furcsa érzéseim voltak velük kapcsolatban. Jöttek azzal, hogy mekkora alternatívok. Az MLB után? Nem nagyon lehetett elhinni.

Nem véletlen, hogy a Ten – sokszor csak (szerintem tévesen) rádióbarát aréna rockjának tartott dalai – és a szintén tökéletes Vs. után Gossardék felhagytak a riff központú dalok írásával, és egy jóval egyszerűbb, zajosabb, punkosabb irányt vettek. Utólag visszagondolva kicsit talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy mintha menekülni kezdtek volna az általuk létrehozott, csodálatos zenei világból.

Valójában azonban saját maguk zsenialitása elől menekültek.

 

Interjú Kurt Cobainnel

(részlet)

Megjelent: a Flipside Magazinban

Dátum: 1992 május/júniusi

Készítette: Al és Cake

 

A Flipside Magazin május/júniusi számában megjelent egy interjú, Kurt Cobainnel, amiben a frontember újra kifejezte az ellenérzéseit a Pearl Jammel kapcsolatban. Érdekes megfigyelni, hogy az újságíró mennyire a téma alá kérdez, folyamatosan dobálgatja a magas labdákat a Pearl Jam vs. Nirvana konfliktus felturbózására. Nyilvánvaló, hogy a sajtó katalizátorként működött az egész ellenségeskedés felszínen tartásában.

 

Mit gondolsz erről az egész Pearl Jam-Soundgarden dologról? Én utálom, hogy a Soundgardent egy kalapba teszik a többiekkel, mert amikor az első EP-jük megjelent, olyanok tűntek, mintha Robert Plant énekelne a Butthole Surfersben. Szerintem ők zseniálisak voltak.

 

Régebben, úgy ’85 környékén még jobbak voltak, amikor Chris Cornell még olyan Flock of Seagullos [egy liverpooli new wave zenekar – PM] frizurát viselt. Tényleg pont olyanok voltak, mint a Butthole Surfers. Csodálatosak.

 

Most pedig teljesen benne vannak ebben a metal dologban, a Guns n’ Roses-szal turnéznak. Ez az a turné, amit visszautasítottatok?

 

Így van, visszautasítottuk a Guns n’ Rosest. Csak az időnket pazaroltuk volna vele. Nem akarom kommentálni a Soundgarden döntését, mert személyesen is ismerem a tagokat és igazán bírom őket, viszont erőteljes ellenérzéseim vannak a Pearl Jam, az Alice in Chains, és a hasonló bandákkal szemben. Ők csupán a kiadók bábjai, akik próbálnak felugrani erre az alternatív vonatra, és egy kalap alá próbálják venni velünk magukat. Ezek a zenekarok évekig a hajlakk/cockrock színtéren mozogtak, majd egyszer csak leálltak a hajmosással, és elkezdtek flanelingeket hordani. Számomra nincs ennek semmi értelme. Ezek a bandák Los Angelesből jöttek, és azt állítják, hogy egész életünkben Seattle-ben éltek, majd emiatt rekord összegű szerződésekhez jutottak. És ez bánt engem. (…)

 

Kik játszanak rajtatok kívül még a Lollapallosa turnén?

A Mudhoney, a Sonic Youth, remélhetőleg a Pixies vagy a The Breeders, a Shonen Knife, talán a Jesus Lizard, de ha ők nem elérhetőek, akkor vagy a Melvins vagy a Bjorn Again. Ők mind csodálatosak. Meg akarjuk mutatni, hogy van alternatívája a hamis, alternatív macho metalnak.

 

Akárcsak a Red Hot Chili Peppers…

Igen, és különösen a Pearl Jam. Én nem igazán hívnám egyébként a Pearl Jamet machonak, de ebben a dologban én nem vagyok érintett.

 

Én úgy hívom, hogy béna macho.

Nem értem, hogy miért savazom őket annyira, de egyszerűen nem tehetek róla. A Pearl Jam igazán az agyamra megy, mert az MTV ugyanabba a kategóriába sorolja őket, mint minket.

 

Augusztus 22.

1992. augusztus 22-én, a Downtown Edition nevű, Milwaukee hetilapban egy rövid interjú jelent meg Eddie-vel. A riporter rákérdezett arra, hogy mit szól Eddie ahhoz, hogy sokan – élükön Kurt Cobainnel – hamis rockzeneként aposztrofálják fel őket.

Eddie Vedder: Hogy lehet az ember híres és alternatív is egyszerre? Ez a kérdés. Ha a vádak azok után érnek minket, hogy látták egy koncertünket, akkor lehet, hogy egy kicsit el leszek keseredve. A mi zenénk tiszta, őszinte forrásból ered. Azt hiszem, hogy Kurtöt az aggasztja, ami engem is: hogy Seattle image-e, legyen az bármi is, inkább a rock zene irányába megy el, mint a punkéba. Én személy szerint nem akarom, hogy bármi közöm legyen a rock irányhoz, ha erre gondol. Amikor egy színpadon játszottunk, nagyon jól kijöttünk a Nirvana tagjaival, de soha nem beszélgettem még Kurttel valójában.

Jeff Ament: Kurt egy csomó szar dolgot mondott ránk, és volt, hogy mi is rosszat mondtunk róla. Visszagondolva a történtekre, mi szinte mindig megkaptuk az interjúkban második vagy harmadik kérdésként a Nirvanát. És biztos vagyok abban is, hogy ők ugyanúgy jártak a Pearl Jammel. Az ilyen interjúk százai után azt válaszolja az ember, hogy tudod mit? Basszák meg azok a srácok!

Neil Young: Amikor a grunge mozgalomról szólt minden, egy csomó zűrzavar volt körülötte. Ott volt az a Nirvana vs. Pearl Jam dolog. Azt mondtam a srácoknak, hogy felejtsék el. Teljesen hagyják figyelmen kívül és ne fordítsanak rá figyelmet. Nem számít, hogy mások mit gondolnak.

Kurt és Courtney soha nem hagyott ki egyetlen ziccert sem, hogy borsot törjön Jeff Ament és Stone Gossard orra alá. Stone-ékat kertvárosi metalkölyköknek tartották, akiknek az égadta világon semmi közük sincs a punkhoz.

Steve Turner, a Green River és a Mudhoney alapító-gitárosa: Mi ismertük Jeffet, és amiatt, amit Kurt mondott később a Pearl Jammel kapcsolatban, hogy nincsenek punk gyökereik, azt kérdeztem, hogy… te egy kibaszott hülye vagy? Hello! Jeff ott volt ennek az egész Seattle dolognak az első napjától kezdve.

Mark Arm (Green River, Mudhoney): A Pearl Jam zenéjének legalább kétötöde a punk rockból származik. Jeff mindenképpen onnan jön. Stoney metalos kölyök, de punk rock koncerteken játszott. Azt hiszem nagyon sok helyi ember – punk rock ízlésűek, de mások is – az elejétől kezdve látta a Pearl Jam és a többi zenekar közti különbséget. A Mother Love Bone nagykiadós szerződésre hajtotta Green River feloszlása óta. De bassza meg, majdnem az összes Sub Pop-banda a nagy kiadóknál végezte! Ez nem normális.

Jeff Ament: Basszus ember, mi lemezt adtunk ki a Homestead Recordsnál [Green River: Come On Down, 1985 – PM], amikor Kurt még Sammy Hagar [Montrose, Van Halen – PM] koncertekre járt. Ha beszélgetni akarsz a punk-rock hitelességről, akkor tudok neked mesélni róla. Ott voltam, amikor ez az egész elindult.

Szeptember 9.

Fegyverszünet – MTV Video Awards 1992 – Pauley Pavilion, Los Angeles

Kurt megvetette az MTV-t, folyamatosan ellenállt a csatorna kívánalmainak. Emellett viszont Danny Goldberg, a Nirvana korábbi menedzsere arról mesélt egy interjúban, hogy Kurtnek nagyon komoly teljesítménykényszere volt. Előfordult, hogy egész nap a televízió előtt ült, és gondosan feljegyezte, hogy a Pearl Jam vagy a Nirvana klipjeit játsszák-e többször az MTV-n, amikor a rivalizálás a csúcspontjára hágott.

A díjátadóra való felkészülés sem zajlott zökkenőmentesen. Kurt a Rape Me-t akarta eljátszani, viszont az MTV programingja természetesen inkább valamelyik klipes dalukat szerette volna a képernyőn látni. A csatorna menedzsmentje ezért megtiltotta a zenekarnak, hogy a Rape Me-vel álljanak színpadra. A Nirvana azt válaszolta, hogy ebben az esetben lemondják a fellépést. Végül Cobainék a Lithium lebutított verziója mellett döntöttek. A fellépés végén a zenészek törtek-zúztak, Krist a levegőbe dobta a basszusgitárját, ami aztán jól fejbe vágta, Dave Grohl pedig önkívületi állapotban azt kiabálta a mikrofonba, hogy „Szia Axl! Hol van Axl? Szia Axl!”.

Az MTV Video Awards Kurt Cobain ugyanis új ellenséget talált, ami a Pearl Jamhez való viszonyára érdekes módon pozitív hatással volt. A célpont Axl Rose és a Guns n’ Roses lett.

 

A Guns n’ Roses affér, avagy mondd meg a ribancodnak, hogy kussoljon, vagy leütlek!

 

A Guns n’ Roses nagyon szerette volna, ha az 1992-es turnéjára megnyerheti előzenekarnak a Nirvanát. Kurt Cobain azoban élből visszautasította a lehetőséget, mivel a Guns számára megtestesítette mindazt, ami ellen harcolt. Emiatt Rose nagyon berágott a zenekarra, és amellett, hogy elismerte a zenei teljesítményüket. Később, a Chinese Democracy elkészítése során állítólag a Nevermind dob-soundját mutogatta a hangmérnököknek, olyat szeretett volna hallani a saját lemezén is. Egy héttel a gála előtt, Floridában Axl így szólt a közönséghez: „Kurt Cobain egy rohadt narkós, egy narkós feleséggel. Ha a gyerek fogyatékos lesz, azt hiszen mindkettőjüknek börtönbe kell vonulniuk.”

 

Az MTV Video Awards-on aztán Axl Rose és barátnője, a November Rain klipjében is látható modell barátnője összefutott a backstage-ben Kurttel és Courtneyvel. A floridai történések után Love-ot ismerve talán nem is olyan meglepő, hogy így kiáltott oda a vörös hajú frontemberhez: „Szia Axl, nem akarsz a gyerekünk keresztapja lenni?” Rose nem vett tudomást Courtney-ről, hanem Kurthöz fordult, aki a kis Frances-t tartotta a kezében: „Mondd meg a ribancodnak, hogy kussoljon, vagy leütlek!” Erre Kurt halálos nyugalommal odafordult a feleségéhez és azt mondta: „Kussolj, ribanc!” Amire egy rövid, pár másodperces, kínos csend után a jelenlévők hangosan nevetni kezdtek. Kurtöt most sem hagyta cserben a humorérzéke, és a verbális harcban fényes győzelmet aratott.

 

A Guns n’ Roses affér azonban aznap este még korántsem ért véget.

 

Earnie Bailey, a Nirvana gitártechnikusa: Krist Novoselic és én kimentünk a főépületből a lakókocsinkhoz, mire Duff McKagan, a Guns basszusgitárosa közeledett felénk. Több testőr kísérte, és az egyik kamerázott, mintha csak egy Guns n’ Roses filmhez készítene felvételeket. Duff odament Kristhez, és azt mondta, úgy hallotta, hogy hülyeségeket beszélt a zenekaráról, mire Krist azt válaszolta neki, hogy semmi ilyesmi nem történt. Duff kötötte az ebet a karóhoz, mire Krist azt mondta neki: „Nyilván azt akarod kiprovokálni, hogy verekedjünk össze, amit le akarsz filmezni a rajongói filmedhez. Könnyedén szét tudnám rúgni a seggedet, de azután a négy testőröd a szart is kiverné belőlem. Szóval menjünk be a busz mögé, csak te és én. Végtelenül boldogan kiállok veled!” Erre Duff: „Nem. Itt és most.” Esélye sem lett volna… Úgy értem, hogy Krist olyan, mint az a kurva Paul Bunyan, a legendásan tagbaszakadt favágó, Duff pedig sovány volt, és bűzlött az alkoholtól. Így aztán semmi nem történt. Továbbmentünk, és azon nevettünk, mennyire abszurd volt az egész jelenet.

 

duff krist live Krist és Duff a színpadon (2015) – Szent a béke

 

A nagy kibékülés

A Pearl Jam kénytelen-kedvetlen eljátssza a Jeremy-t az MTV Video Music Awards díjátadón, miután korábban kijelentették, hogy a Sonic Reducer cover változatával lépnének színpadra.

A műsor egy későbbi, az évek során mitikus jelentőséget kapott pontján, Kurt Cobain odament Eddie Vedderhez, és együtt táncoltak a színpad alatt, miközben Eric Clapton a Tears in Heaven című számát énekelte.

Eddie Vedder: Sok minden elhangzott, de igazán semmi sem számít. Volt egy közös ismerősünk, aki mesélte, hogy Kurt sokat kérdez rólam, tudni akarja, hogy vagyok és milyen vagyok. Ennek örültem, mert tengernyi baromságot leírtak rólunk. Később beszélgettünk néhányszor. És az egyik ilyen alkalommal teljesen nyíltan elmondta a véleményét, egy egész kis beszédet tartott arról, hogy mennyire tiszteli, amit csinálok, és rájött, hogy őszinte és tiszta a zeném. Az MTV díjátadót követő délelőtt elmentem szörfözni, és eszembe jutott, hogy milyen jóleső pillanat volt az, és azt gondoltam: „A francba is, ember! Ugyanazt a szart kellett lenyelnünk mindkettőnknek. Ha beszéltünk volna, talán tudtunk volna egymásnak segíteni.”

Dave Grohl: Ez az egész helyzet olyan volt, hogy én azt mondtam, „Te, jó Isten! Továbbléphetünk végre? Jézus Anyám!”

Kelly Curtis, a Pearl Jam menedzsere: Óriási dolgok történtek velünk, de ez a bandát, különösen Eddie-t, halálra rémítette.

 

Kurt Cobain és az Alice in Chains

 

1992 Karácsonyára Kurt és Courtney levelet küldött „a kedvenc belső forrásuknak”, azaz Susan Silvernek, az Alice in Chains menedzserének. Kurtéknek ugyanis szent meggyőződésük volt, hogy Susan volt az az anonim forrás, akire hivatkozva a Vanity Fairben megjelent egy cikk arról, hogy Courtney Love heroinozott a terhessége alatt. Danny Goldberg a Nirvana és a Hole menedzsere emellett telefonon is odaszólt Susannek Kurt nevében, hogy „ők csak annyit akarnak, hogy fejezd be a róluk való pletykálkodást”. Susan nem szerette, hogy Courtney felvételeket készít más zenészekről a média számára, de megtagadja a velük való kommunikációt. Love egy gyalázkodó üzenetet hagyott Susan Silver üzenetrögzítőjén.

 

Silver a mai napig sem törölte le róla.

 

Mark Arm: A Pearl Jam legalább annyit tett az ismeretlen zenekarokért, mint a Nirvana. Sokkal többet, mint a Soundgarden vagy az Alice in Chains. Tudom, hogy nagy vita volt Kurt és a Pearl Jam között, de az emberek egyáltalán nem pikkeltek például az Alice in Chains- re. Az Alice in Chains-t sok tekintetben jelentéktelennek tartották.

 


Kurt Cobain háborúja | 1993

Február 12-26.

Február 12-én elkezdődtek Minnesotában a várva várt harmadik Nirvana album, az In Utero felvételei. A producer Steve Albini volt, aki a felvételek első napjáig szándékosan nem találkozott a Nirvana tagjaival. A dalok rögzítésére két hetet adtak maguknak, míg a mixelés mindössze öt napig tartott. Persze mint minden hasonló szituációban, most sem maradhatott el némi viccelődés a felvételek közötti unalmas órákban.

Míg a zenekar egyik fele stúdióban volt, a másik fele David Attenborough természetfilmet nézett, majd úgy döntöttek, hogy telefonon megviccelik egy-két zenészkollégájukat. Steve Albini felhívta Eddie Veddert, és úgy tett, mintha David Bowie legendás producere, Tony Visconti lenne. Azt mondta neki, hogy boldogan dolgozna vele együtt, ha Eddie otthagyná a Pearl Jamet. Dave Grohl pedig azzal szórakoztatta a többieket, hogy John Silvát, a Nirvana menedzserét tárcsázta, majd úgy csinált, mintha pánikrohama lenne amiatt, hogy Krist Novoselic az előző éjszaka vért hányt.

Október 18.

A viszony mintha tényleg enyhülni látszott volna ezekben a hónapokban. Az MTV News egy interjút készített Kurt Cobainnel, amiben a frontember azt mondta, hogy bár mindig is utálta a Pearl Jam zenéjét, de…

Kurt Cobain: Néhányszor beszélgettem Eddie-vel telefonon, és rájöttem, hogy ő egy igazán szeretetre méltó fickó. Nem szerettem őt, ezért mindig egy csomó szarságot mondtam róla. Nos, most már tudom tisztelni őt. Rájöttem, hogy ugyanolyan emberek vannak az ő zenekarában is, mint a miénkben. Akkor meg miért kellene ellenségeskedni?

Dave Grohl: Amikor a Nirvana kezdett egyre inkább a figyelem középpontjába kerülni, fontos volt számunkra, hogy megpróbáljuk elmagyarázni mindenkinek, hogy lehetséges másképp is csinálni a dolgokat. Nem kell sminket hordanod. Nem kell színpadi öltözetet viselned. Nem kell a szokások rock n’ roll kliséket játszanod. Ily módon mi egy anti-zenekar voltunk. Néha viszont ez a fajta makacs erkölcsösség a zene tiszteletének útjába állt. Úgy gondolom, hogy ami történt az úgynevezett Pearl Jam viszályunkkal kapcsolatban, miszerint Kurt azt hangoztatta, hogy nem szereti a zenéjüket, arra a pontra jutott, hogy úgy tűnt a kívülállók számára, hogy a zenekaraink gyűlölik egymást. Kurt zenei ízlése egy dolog volt. De azt gondolom, hogy más emberek, így egy másik banda tagjai felé mutatott tisztelet megint csak egy másik dolog. Kurt extrém módon makacs volt, nagyon hangoztatta ezt a fajta szarságot, és ezzel hibát követett el.

Jack Endino (Seattle első számú grunge producere, dolgozott a Mudhoneyval, a Soundgardennel és a Nirvanával a Bleach-en, a korábban pedig a Skin Yard gitárosa volt): Ez az egész dolog a Nirvana és a Pearl Jam között egy furcsa félreértés volt. Azt kívánom, hogy legyen esélyük arra, hogy ezt kibeszéljék. Mert tudod, Eddie Vedder egy igazán klassz srác. Úgy értem mindannyian klassz fickók. Az egész Pearl Jam nagyon kedves emberekből áll.

Szeptember 2.

A Nirvana az In Bloommal megnyeri az MTV Video Awards legjobb alternatív zenei videójának díját. A tavalyi évhez képest a rendezvény – Nirvana szempontból is – rendben lezajlott. Talán csak az okozott némi szívdobogást, hogy a zenekart szállító kisbusz későn került elő, Krist Novoselic pedig a nagy sietségben majdnem elgázolta Jeff Amentet – ki mást – a Pearl Jamből.

Azonban ekkor már az eladási adatok alapján nem a Nirvana volt a világ legnagyobb rock bandája. Az In Uteróból csupán 180 000 darab talált gazdára, míg a Pearl Jam második albumából, a Vs-ből 950 000 példány ment el. Ezzel egyébként Eddie Vedderék mindent csúcsot megdöntöttek, és 5 évig nem is tudták őket senki lekörözni ebben.

 

Az új barát, aki jobban utálta a Pearl Jamet, mint Kurt Cobain

Everett True, a Melody Maker újságírója

 

Érdekes figura ez az Everett True.

 

A grunge mozgalom indulásának hajnalán, 1989-ben járt először Seattle-ben. A Melody Maker küldte őt oda, hogy készítsen egy címlapsztorit a Sub Pop Records-ról, illetve a kiadó zászlóshajójáról a Mudhoney-ról. Ekkor járt először az Egyesült Államokban, és lenyűgözte őt a hely varázsa. Flanelinges rock zenészekkel ivott olcsó, mexikói sört a Pike Place Market közelében, és csodálta a ’60-as évekbeli garázs rock hangzást a korai Black Sabbath zenei világával ötvöző helyi bandákat.

 

Pár nappal az érkezése után Everett egy koncerten találta magát a Seattle University-n. Négy zenekar lépett fel aznap este: a Girl Trouble, a Fluid, a Skin Yard és a Nirvana. Az akkori találkozásból barátság lett, és pár évvel később, 1992-ben ő volt az a fickó, a Reading fesztiválon Kurt Cobaint a színpadra tolta egy kerekesszékben, a több tízezer, őrjöngő fanatikus előtt.

 

 

Everett olyan közel került Cobainhez, hogy a frontember bizalmasának számított, és az egyik legrészletesebb Nirvana könyv megírását is neki köszönhetjük.

 

Ezzel együtt True sokszor átesett a ló túloldalára, és néha már-már beteges ellenszenvvel viseltetett a Pearl Jam, és különösen Jeff Ament iránt. A brit, aki aztán tényleg nagyon jól ismerte Amenték múltját. Na, ne vicceljünk már! A könyvéből sok helyen kiderül, hogy bizony rengeteg esetben ő volt az, aki Kurt Cobain – Jeff Ament és a Pearl Jam iránt táplált – ellenszenvét tovább gerjesztette. Nem találni olyan momentumot az írásaiban, ahol ne használná ki a lehetőséget arra, hogy lehetőség szerint minél jobban megalázza vagy belerúgjon egy jó nagyot a Pearl Jambe.

 

Az érdekesebb viszont az, hogy az ellenszenve Kurt halála után sem csökkent. Kiváló példa az a 2011-ben jegyzett, Guardiannek írt cikke a grunge mozgalomról, amiben a következőket írja: „A grunge nem külvárosi metal volt, annak ellenére, amit az Alice in Chains és a Pearl Jam el akart hitetni magáról.” De nem kevésbé alattomosak, és teljesen komolytalanok azok az állításai is, miszerint a Pearl Jamet a grunge követői közé sorolja, a Silverchair, a Smashing Pumpkins, a Stone Temple Pilots, a Bush, a Muse, a Candlebox, és a Puddle of Mudd mellé.

 

Everett True Kurt Cobain Krit Novoselic SF Kurt Cobain, Everett True és Krit Novoselic San Franciscoban

 

A szándékos lehúzásra és az erre való büszkeségére kiváló példa az alábbi megnyilvánulása: „Volt egy híres eset, amikor Eddie Vedder kirohant egy rivális magazin címlapfotózásáról, és nem volt hajlandó visszajönni, miután meglátta a kritikát, amelyet én írtam egy héttel korábban az egyik koncertjükről a Melody Makerben. Vedder hangját a hátfájós Phil Collins-éhoz hasonlítottam.”

 

Szegény Kurt.

 

Hát nem volt elég baj neked Courtney?!

 

Október 25.

Eddie Vedder a Time címlapján

Amikor már úgy tűnt, hogy a viszály lecsendesedik, a sajtó újra bekavart. Egészen pontosan a Time Magazin, ami a borítójára Eddie Vedder fotóját tette, ahogyan az énekes lehunyt szemmel üvölt a mikrofonba, a következő főcímmel: „Mindenki ezért bolondul: dühös rockerek – mint a Pearl Jam – hangot adnak egy generáció szenvedélyének és félelmének”

Eddie Vedder: Kurt és én beszéltünk párszor erről telefonon. A Time mindkettőnkkel interjút akart készíteni, de mi úgy döntöttünk, hogy nem akarjuk megcsinálni ezt. Egyetértettünk abban, hogy nem akarunk több figyelmet ezen a ponton, erre ők még mindig a kibaszott címlapra tettek engem. A Time… tudod, a szüleink magazinja, amit az orvosi rendelők várójában szoktak olvasni. Később hallottam, hogy a címlap kihozta Kurtöt a sodrából, ami még jobban feldühített abban a helyzetben.

Leighton Breezer, a Thrown-Ups gitárosa: Amikor megláttam, az, mondtam, istenem, valaki rettenetesen mellényúlt! A grunge az örömködésről szólt. Úgy értem, Eddie-nek biztos volt valami mondanivalója a tömegek számára, de… az emberek nem voltak dühösek Seattle-ben. Nem volt semmi erőszak, düh, vagy harag a grunge-ban.

Everett True: Ezen a ponton a Nirvana tévedett. Túlságosan komolyak lettek.

Time EddieEddie Vedder a Time borítóján

December 13.

Pier 48, Seattle

Úgy nézett ki, hogy az 1993-as év nagyon jól fog végződni, hiszen Seattle, de könnyen lehet, hogy az egész világ két legnagyobb bandája az egymás iránti tisztelet különleges megnyilvánulásaként közös koncertre készült. Az MTV már forgatta a Live and Loud New Year’s Eve, azaz a szilveszteri különkiadását, amiben a Nirvana, a Pearl Jam, a Breeders és a Cypress Hill lépett volna fel. Kurt Cobain az utóbbi hónapokban egyre ritkábban tett bíráló megjegyzéseket a Pearl Jamre, és ez a közös fellépés lett volna a legjobb alkalom arra, hogy a fiúk végképp fátylat borítsanak a múltra. Pár órával a felvétel előtt azonban Vedder rosszul lesz, így a Pearl Jam lemondja a koncertet. Stone Gossard elmeséli a Melody Maker fotósának, hogy Eddie rettenetesen beteg, és hogy a hangja szörnyű állapotban van.

Mindenki megtesz minden tőle telhetőt, hogy Eddie hiánya ne törje le Kurtöt. Az MTV munkatársai őrjöngenek, de a srácokat – Stone-t és Jeffet – nem aggasztja túlságosan a dolog.

Everett True: Miért aggasztaná? Ingyen mehetnek be és a Nirvana egyik legjobb koncertjének lehetnek szem- és fültanúi.

Ament és Gossard tehát ellátogatnak a stúdióba, és beszállnak a Cypress Hill mellé a „Real Thing” előadásakor. A Nirvana rettentő jó bulit nyom, ami a Pearl Jam hiánya miatt a tervezettnél félórával hosszabbra nyúlik. Ha Vedder aznap este nem betegen fekszik otthon, utoljára találkozhatott volna Kurt Cobainnel.

Jeff Ament: Mi Stone-nal csak valamilyen módon részesei szerettünk volna lenni a műsornak, ezért játszottunk a Cypress Hillel. Odamentem Kurthöz és Courtney-hoz, és kérdeztem őket, hogy mi a helyzet. Courtney meg csak ennyit mondott: „Te mit keresel itt? Miért nem kosarazol?” Erre én csak annyit válaszoltam, hogy „oké, sziasztok”. Ilyenek voltak általában a Kurttel való találkozásaim. Egy darabig néztem a Nirvana koncertjét, aztán eljöttem.”

A koncert után Kurt a Pearl Jam Jeremy című dalát énekelgeti a pihenőben, Eddie Vedder maszkkal az arcán.

Everett True: Amikor [Karácsonykor] megérkeztem a városba, az egyik első dolog az volt, hogy felhívtam Kurt Cobaint. A bizonytalanságról beszélgettünk, amely az időeltolódás és az alkohol okozta alváshiány miatt lép fel. Arról, hogy milyen fáradtak vagyunk, és mennyire gyűlöljük Jeff Amenet a Pearl Jamből. Még egy ilyen színtiszta amerikai barmot!


Kurt Cobain háborúja | 1994

Március 4.

1994-ben a Nirvana európai turnén volt. Március 1-jén Münchenben az orvosok hörghurutot és súlyos gégegyulladást diagnosztizáltak Kurt Cobainnél. Kurt másnap Rómába utazott, hogy szakemberek kezeljék a problémát. Aztán március 3-án csatlakozott hozzá Courtney is. 4-én a Hotel Excelsiorban Kurt kómába esett egy Rohypnol nevű gyógyszer és pezsgő keverékétől. Kurt öngyilkossági kísérletét követően Courtney felhívta Susan Silvert, az Alice in Chains menedzserét: „Segítened kell, Kurt meg fogja ölni magát. Mit tegyek?”

Március 30.

Március 30-án Kurt – Courtney nyomására – elvonóra vonult egy Los Angelesben található drogrehabilitációs központba, a Exodus Recovery Centerbe, de két nap elteltével megszökött, és hazarepült Seattle-be. Majd eltűnt.

Április 3.

Április 3-án, egy koncert utáni DJ session során Vedder arra kérte zenésztársát – akinek a hollétéről még mindig nem tudott senki semmit – hogy vigyázzon magára.

Április 8.

Április 8-án Seattle környéki házában, a 171 Lake Washington Boulvard Easten egy villanyszerelő, aki a riasztót ment javítani, holtan találja Kurt Cobaint. A halottkém szerint akkor már három napja halott lehetett. A zenész saját kezével, egy Remington M-11-es puskával vetett véget életének.

Patriot Center, Fairfax, Virginia

A halálhír estéjén a Pearl Jam megdöbbent tagjai feszes, érzelemmel teli, és a megszokotthoz képest komor koncertet adtak. Eddie Vedder közben így szólt a közönséghez: „Előfordul, hogy tetszik, nem tetszik, az emberek piedesztálra emelnek… ahonnan nagyon könnyű leesni. Ha Kurt Cobain nem lett volna, ma mi sem lennénk itt.”

Miután a hír hallatán összetöri szállodai szobája berendezését, Vedder elfogadja Ian MacKaye, a Fugazi énekes-gitárosának meghívását, és az éjszakát a Virginia állambeli Arlingtonban található híres Dischord Records házban tölti.

Ian MacKaye: Arra emlékszem, hogy zenét hallgattunk, teáztunk, és rengeteget beszélgettünk. Eddie-t nagyon elszomorította Kurt halála, és szerintem megpróbálta elképzelni, mi minden fog óhatatlanul megváltozni emiatt.

Eddie Vedder: Kurt a mai napig jelen van az életemben. Időről időre csakúgy előjön a dolog, amikor a tábortűznél ülünk, vagy pár sráccal zenélünk egy garázsban vagy másutt. Vagy van néhány ember egy pincebuliban, amkiket ő is ismert. Akkor mindig az jut eszembe, hogy mennyire tetszett volna ez neki. Ha még élne, itt biztosan nagyon jól érezte volna magát. Persze nem ismertem őt nagyon közelről, de ugyanazokon a dolgokon mentünk keresztül. És értem, hogy megjelentek bizonyos dolgok a sajtóban, amik között volt olyan, amit talán a sajtó tálalt egyfajta módon, meg mások, amiket Kurt őszintén mondott. Tiszteletben tartom, amit mondott, mert én is hasonlóan éreztem, és azóta is hasonlóan érzek azok iránt, akik az ő útjukat járják. Ha nem a Nirvana lett volna az első zenekar, amelyik Seattle-ből indult, és ekkora port kavart, én akkor is azt hiszem, hogy ezen a helyen történtek volna meg a dolgok, csak nem éppen így. Én mindig is csodáltam és tiszteltem őt, és egyfajta lelki rokonságot éreztem vele kapcsolatban. Rebesgették, hogy konkurenciának tartott, de szerintem ez jó volt.

Jeff Ament: Stone egyszer mondott valamit arról, hogy Kurt kritikái hatással voltak ránk és arra, ahogy a dolgainkat csináltuk. Lehet, hogy ez rá igaz volt, de rám semmiképp. Sok zenésztárssal voltam kapcsolatban akkoriban, és sokakat tiszteltem, de Kurt nem tartozott közéjük. Nem is igazán ismertem. A legnagyobb csalódás az volt akkor, hogy én szerettem volna közelebb kerülni hozzá. Ő is egy elkúrt, homofób kisvárosból származott, mint én. Úgy éreztem, hogy jó pár dolog köthetett volna össze minket. Több alkalommal próbáltam beszédbe elegyedni vele, de rám se hederített. Aztán meghalt, és én elveszett esélyként tekintettem az egészre. Andy pár évvel korábbi elvesztése miatt volt egy késztetésem, hogy megkeresem Dave Grohlt és Krist Novoselic-et, hogy elmondjam nekik, hogy minden rendben lesz.

Mike McCready: Én sokáig haragudtam rá. Nem is ismertem, de láttam a Nirvanát, és szerintem nagyon jók voltak. De aztán elkezdtek minket pocskondiázni, és nem tudták abbahagyni. Jeff and Stone mindig csitítottak, hogy „nem mondj semmit, engedd el a füled mellett”. És jó volt a megérzésük, mert a sajtó arra nagyon vevő lett volna. Kurt a Poisonhoz hasonlított minket, és ez nekem nagyon rosszul esett. Szomorú, hogy így állt hozzá a dologhoz. Úgy éreztem, hogy miért ne férhetnénk meg mindannyian. A Soundgardennel nagyon jól megvoltunk. Mind sikeresek akartunk lenni, mindannyiunknak megvoltak az ambíciói, de nem egymást letarolva akartuk valóra váltani őket.

Stone Gossard: Ez a dolog mindvégig fájt nekünk. Minden szó, amivel a Pearl Jamet leírta – hogy pózerek vagyunk, hogy minket a kiadó emelt fel, vagy hogy úgy jellemezzen minket, mint olyanokat, akik inkább manipulatívak, mint tehetségesek – nem egy valóságos dolog, pláne ha a Nirvanával akarja összehasonlítani a Pearl Jamet. Azt gondolom, hogy egyszerűen csak kihívások elé állítottuk őket.

 

Jeff Ament szürreális élménye Krist Novoselic-kel

 

Jeff Ament: Kurt halála után kb. 8 vagy 9 hónappal láttam újra Krist-et. Éppen Curtis barátommal mentünk snowboardozni. Curtis-nek volt egy vadi új Ford Explorere, és megígérte, hogy felvisz a Washington állambeli Cascade hegységben található Stevens Pass-re.

 

Monroe után [itt lakik Geoff Tate, a Queensryche korábbi, legendás énekese – PM] nagyon rosszak lettek az útviszonyok. Jégre hajtottunk, és nagy sebességgel elkezdtünk hátrafelé csúszni egy árok irányába. A kocsi felfordult, és mi ott voltunk fejjel lefelé, és egymást kérdezgettük, hogy minden rendben van-e. Felmásztunk az út szélére, és akkor gyönyörű nagy pelyhekben elkezdett esni a hó. Egy teremtett lélek sem volt a közelben. Visszanéztem a kocsira, és arra gondoltam, hogy „lehet, hogy meghaltunk. Mi a fene folyik itt?”

 

Egyszer csak megállt egy autó, amit nem más vezetett, mint Krist. Én megint arra gondoltam, „lehet, hogy tényleg meghaltunk”. Krist egy kicsit ottmaradt velünk, aztán bement a városba, és szólt a rendőröknek. Sokszor gondolok erre az esetre, hogy micsoda véletlen volt, hogy pont ő volt az első, aki ez után a szerintem halálközeli élmény után ránk talált.

 

Április 9.

A Pearl Jam elfogad egy meghívást a Fehér Házba, ahol személyesen találkoznak Bill Clintonnal, a hivatalban lévő amerikai elnökkel. Bár Kurt haláláról kezdtek el beszélgetni, a társalgás gyorsan a kosárlabdára terelődött.

Április 10-11.

A Pearl Jam Bostonban játszik mindkét napon. Az első koncerten Eddie elmondja a közönségnek, hogy még mindig a történtek hatása alatt állnak. „Be kell vallanom, hogy rengeteg dolog kavarog a fejünkben. Nem könnyű játszanunk ma. Személy szerint azt gondolom, hogy soha többé nem kellene játszanunk.”


Zárógondolatok

A Vitalogyt közvetlenül Kurt Cobain öngyilkossága után fejezték be, és ez jócskán hatással volt a az albumkészítés folyamatára. Az album Immortality című dalának szövegével kapcsolatban a Pearl Jam rajongók nagy része azt gondolta, hogy azt Kurt halála inspirálta. A szövegben felbukkanó „cigar box on the floor” részről pedig egyértelműen a Nirvana énekes öngyilkosságának helyszínén talált szivardobozra asszociáltak. Eddie Vedder azonban cáfolta ezeket az állításokat.

Eddie Vedder: Nem, ezt akkor írtam, amikor Atlantában voltunk. Az Immortality nem Kurtről szól. Semmi nem szól az albumon közvetlenül róla és nem érzem azt, hogy beszélgetnem kellene róla, mert úgy tűnne, hogy ki akarnám használni a halálát. Az kizsákmányolás lenne. De azt gondolom, hogy lehet néhány dolog a szövegekben, ami talán választ fog adni néhány kérdésre, vagy segít megérteni azt a nyomást egy olyasvalakin, aki egy vele párhuzamosan haladó vonaton utazik…

“Cannot find the comfort in this world”

Stone Gossard: Kurt kritikái arra sarkalltak minket, hogy minden alaposan átgondoljunk, mielőtt cselekszünk. Az ő korai kriikái miatt tudtunk jó döntéseket hozni. Mindent alaposan átgondoltunk: „Miért tesszük ezt most?” Ha jó volt az, amit csináltunk, akkor az részben neki is köszönhető!


Kurt Cobain emlékére

Nyugodj békében, Kurt Donald Cobain!

11 hozzászólás

  1. jódemér

    jó írás, kösz! alapos. és nagyon jók a sztorik!
    erről a szájkaratéról sem tudtam anno csak hallgattam mindkettő zenéjét.
    szeretem a régi ügyekről szóló cikkeket mert újra kockásinges leszek egy pár percre.
    szerintem, természetes alter-tini jelenség az “ő nem is igazi alter” vagy punk vagy metálos… aztán rájövünk, hogy ő mégiscsak az vagy nem is az számít hanem, hogy milyen ember. ésatöbbi
    ENtombed:
    igen ez igaz csak lehet te félreértetted a kurt gyereket. szerintem ő azt mondta, hogy nem őszinték és játszák csak az “autentikus seattleit” amiben persze nem volt igaza. inkább itt az a kérdés, hogy mit jelent “befutni”? egyáltalán ez alatt ki mit ért? meg még egy rakat kérdés ezzel kapcsolatban..

  2. guest

    ez hülyeség, kurt cobain szerette az alice in chainst és a layne-vel is jóba volt amennyire ismerték egymást. innentől a cikk többi részét nem tudom komolyan venni. a pearl jam meg zseniális, nyilván a nirvana volt a legjobb és azt bőven megtudom érteni hogy a guns n roses-t utálta de a pearl jam nagyon ott van.

  3. Meli H

    Szerintem minden máshogyan alakult volna ha nincs Courtney, sajnos volt és ezen már nem lehet változtatni. Ez az íràs pedig igazán tetszett, köszönöm.

  4. Szili Ádám

    Először is gratulálok az íráshoz még nem nem igazán sikerült ennyire részletesen olvasnom erről az időszakról és viszályokról csak foszlányokban. A két zenekar viszályáról meg annyit hogy szerintem hamarabb rendeződött volna ha nincs az az egy-két ember és a média. Még egyszer gratulálok és Köszönöm!

  5. Entombed

    Szerintem a zenei hozzáállás a lényeg. Ez az egész ki grunge, ki metal, rock, vagy punk témakör meg annyira felesleges. Ilyen óriási, széles, és egymást nagy részekben lefedő kategóriáknál, mégis mitől lenne egyik stílus a másik felett álló?
    Egyébként ez a fajta gyűlölködés, mert valaki metalos, vagy külvárosi, vagy gazdag, nem sokkal kevésbé ordenáré, mint a bőrszíne miatt köpködni egy zenészt. Én nem szeretem a Pearl Jamet, ellenben a Nirvanával, mégis úgy gondolom, minden szeretetem ellenére, hogy Kurt egy kakaskodó hülyegyerek szintjén kezelte az egészet, aki azt hitte, mindenkitől okosabb.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.