Miután a Jeff Ament-Stone Gossard-Mike McCready trió az Eddie Vedder által visszaküldött, Momma-Son névre elkeresztel kazettát meghallgatta, nagyon gyorsan felpörögtek az események a formálódó banda körül. A Pearl Jam zenészeinek egymásra találását követően – amiről a „Pearl Jam Tenology | 1. rész: A kazetta” című első epizódban írtam – már itt is van a folytatás, a sztori második része: a történet további alakulását kronológiai sorrendben, a Ten megjelenéséig követhetjük figyelemmel.
Pearl Jam 1991 (Photo credit: Lance Mercer)
1990 szeptember közepe
Amikor a Los Angelesi szállodában Jack Irons összehozta a találkozót Eddie, Stone és Jeff között, még csak az volt biztos, hogy a zenekar öttagú lesz. Eddie-nek azonban kétségei voltak afelől, hogy valóban ötösben kellene zenélniük. Sőt, egészen pontosan Mike McCready elküldése mellett kampányolt.
Eddie Vedder: Mindig is trióban vagy kvartettben játszottam korábban. Ha öten vagytok, akkor már az is kihívás, hogy mindenki nevét megjegyezd. Az egyik dolog, amire emlékszem abból a beszélgetésből, hogy azt mondtam Jefféknek: „Mivel soha nem én vállaltam a gitárszólókat az eddigi bandáimban, most sem én akarom játszani őket. Viszont szívesen megtanulom Stone ritmusgitáros részeit, és akkor szólózhatna ő.” Azt javasoltam, hogy szabaduljunk meg Mike McCreadytől, habár nem is ismertem őt, és azt sem tudtam, hogy hogyan gitározik. Azt mondtam, hogy mindig is jobban szerettem négyesben zenélni. Nem tudtam, hogy ezzel nem csak a Mother Love Bone-t, hanem az új zenekarukat is minősítettem. Ők meg valószínűleg azt kérdezték magukban: „Ki ez a hülyegyerek?” Bocs, Mikey! (nevet)
Szeptember 13.
A Momma-Son demó – rajta az Alive-val, a Once-szal és a Footstepsszel – megérkezik Seattle-be. Az anyag mindhárom zenészt elbűvöli, így nem is húzzák az időt, azonnal telefonálnak Eddie-nek. Arra kérik Veddert, hogy repüljön át hozzájuk egy meghallgatásra.
Jeff Ament: Megkaptuk a kazettát rajta a három felvétellel, amik aztán később szinte teljesen ugyanabban a formában kerültek fel a Tenre, mint ahogyan Eddie első felvételein szerepeltek. Ed egész éjszaka fent volt, és ezt az egész őrült trilógiát a dalokban szereplő különös karakter köré írta. Első hallásra azt gondoltam az anyagról, hogy nagyon jó. Másodszorra azt, hogy zseniális. A harmadik után pedig rácsörögtem Stone-ra.
Stone Gossard: Eddie teljesen máshogy közelített a dalokhoz, mint ahogyan azt vártuk: mindig a szövegekből indult ki, és ahhoz kereste meg a megfelelő dallamokat. A korábbi énekeseinknél ahhoz voltam szokva, hogy a dolog pont fordítva történik.
Mike McCready: Ebben az egészben volt valamiféle sorszerűség vagy valami ilyesmi. Egyszerre kellett hozzá jókora szerencse, a kitűnő időzítés és a sors keze. Adtunk egy kazettát Jack Ironsnak, aki véletlenül ismerte Eddie-t egy túráról. Aztán Eddie elment szörfözni, és ezalatt három dalra is megírta a szöveget. Van valami az univerzumban, ami miatt másképp történnek az ilyen dolgok, mint ahogyan az meg lett tervezve. Kitalálsz valamit a legjobb tudásod szerint, de az élet úgyis úgy alakítja a dolgokat, ahogyan azoknak meg kell történniük. Egyetlen egy srác volt csupán, akit Eddie előtt kipróbáltunk. Nem tudsz ilyen sztorit magadtól kitalálni. Túl hihetetlen ahhoz, hogy megtörténhessen.
Jack Irons: Már úton voltunk az Elevennel a Red Kross turnén, amikor hallottam, hogy Ed már Seattle-ben van. Ennyire egyszerűen ment az egész.
Matt Cameron: Ez egy vicces történet. Sohasem kaptam meg a rendes felvételeket a srácoktól. Miután felvettük a demót, nem hallottam a végeredményt, így nem is nagyon tudtam megállapítani, hogy mi volt a különbség közte és aközött, amit Eddie csinált. Aztán Vedder megérkezett Seattle-be, és immáron együtt, zenekarként kezdtek el dolgozni az anyagon. Akkor tudtam meg, hogy ő lett az új énekes. Amikor először megismertem – még instrumentális formában – az Alive-ot, úgy éreztem, hogy nagyon-nagyon jó lesz a dal énekkel együtt. Amit végül Eddie hozzátett, azzal már-már tökéletes volt!
Október 7.
Egy nappal azelőtt, hogy Vedder Seattle-be utazott volna, még elment a kaliforniai Costa Mesára, hogy részt vegyen a Gathering of Tribes fesztiválon. Az eseményt a Cult énekese, Ian Astbury szervezte, még a Lollapalooza előtt egy évvel. A Pacific Amphitheatre-ben olyan előadók léptek fel, mint Iggy Pop, a Cramps, Ice T, az Indigo Girls, a Public Enemy és a Soundgarden. Eddie a színpad előtti moshpitből, mindössze 15 méter távolságból nézte Matt Cameronék koncertjét. Meg sem fordult meg a fejében, hogy 24 óra múlva már Chris Cornell-lel fogja a mikrofonját megosztani.
Október 8.
Eddie megérkezett Seattle-be, hogy életében először együtt játsszon Stone Gossarddal, Mike McCreadyvel, Jeff Amenttel és Dave Krusennel. Csupán egy hétre érkezett, hiszen mindössze ennyi szabadságot kapott a főnökétől a benzinkúton, ahol akkoriban dolgozott. A session alatt, az Alive, a Once, a Footsteps mellett játszották már az Alone-t, a Just a Girlt, a Blacket, a Breath-et, az Oceanst és a Release-t is.
Jeff Ament: Emlékszem rá, amikor Eddie először jött a városba. Mielőtt felszállt volna a repülőgépre, azt mondta: „Amikor megérkezem, azonnal vegyél fel, menjünk egyenesen a próbaterembe. Kibaszottul nem akarok körülnézni a városban. Nem akarok kajálni menni, egyszerűen csak be akarom dugni a kábeleket az erősítőbe, és játszani szeretnék.” És tényleg így is lett. Öt vagy hat napon keresztül ezt csináltuk. Felkeltünk, megittunk egy kávét, lementünk a próbaterembe, és egészen addig zenéltünk, amíg meg nem éheztünk. Elugrottunk enni egy vega burritót, aztán folytattuk, amíg bírtuk. Néha kiugrottunk egy gyors vacsorára a Cyclopsba, aztán egy üveg borral a kezünkben mentünk is vissza. Ez volt a napi rutinunk. Öt napon keresztül, napi 16 órán át ezt csináltuk.
Stone Gossard: Odamentünk és megnéztük a listát a készülő dalainkról. Eddie 5-6 számon dolgozott, miközben mi meg másik 4-5-ön agyaltunk. Aztán összeraktuk őket. Játszottunk neki valamit, mire ő azt mondta, hogy másnapra hozza is hozzá az ötleteit. Jeff azonnal lekötött egy bulit a következő hétvégére. Nem volt időnk aggódni amiatt, hogy mit fogunk játszani: egyszerűen szükségünk volt nyolc dalra. Kikapcsoltuk a zavaró tényezőket, folyamatosan dobáltuk be az ötleteket, jammeltünk és nyomkodtuk a felvétel gombot.
Mookie Blaylock (1990)
Dave Krusen: Stone-nak volt néhány feldemózott dala, így először azokon, majd pár új ötleten kezdtünk el dolgozni. Eddie-nek megvolt a szövege az Alive-ra, és talán még egy dalra. Amilyen gyorsan csak lehetett, elkezdtük kidolgozni őket. Ez volt a leggyorsabb, legkreatívabb dolog, amiben valaha is részt vettem. Az ötletek csak úgy dőltek belőlünk. Emlékszem, hogy egész helységben, mindenhol talpalatnyi helyen Eddie papírjai hevertek szétterítve: folyamatosan írta rájuk a szövegötleteket.
Mike McCready: Eddie fél feje le volt borotválva, a bőrdzsekije alatt egy Butthole Surfers pólót hordott, és egy fehér Martens bakancs volt rajta. Nagyon izgatott voltam a vele való találkozás miatt, mert teljesen lenyűgözött, amit a Momma-Son demóra felénekelt. Túl szép volt, hogy igaz legyen.
Október 13.
Az új, még név nélküli zenekar tíz dalt rögzített úgy, hogy a srácok csak hat nappal korábban kezdtek el próbálni. Az első hét után az alábbi dalokat rögzítették Gossardék:
- Even Flow
- Once
- Breath
- Release
- Girl
- Alive
- Goat
- Alone
- Oceans
- Black
- Improvizációk (például a Yellow Ledbetter egy korai verziója)
Másnap Mike McCready kivitte Eddie-t a Sea-Tac Airportra, a kora hajnalban induló repülőjárathoz. Miután hétközben zseniális dolgokat hozott össze Vedder az újdonsült seattle-i társakkal, 14-én este már újra San Diegóban dolgozott egy James Taylor koncerten, az egyetem campusán. Hat nap múlva aztán az énekes visszatért Seattle-be, hogy folytassa a munkát Gossardékkal.
Október 22.
A friss formáció a legendás Off Rampben tartotta első koncertjét, körülbelül 200 (egyes források szerint 155) ember előtt. Jeffék az alábbi setlisttel álltak ki: Release /Alone/Alive/Once/Even Flow/Black/Breath és a ráadás Just a Girl. Utóbbit csak egyszer játszotta el a zenekar azóta.
A zenekarnak gyorsan nevet kellett találni, és mivel jobb nem jutott a Jeffék eszébe, ezért a korai, instrumentális demókba tett rajongói kártyákon szereplő, New Jersey Nets kosaras után, a borzasztóan hangzó Mookie Blaylockként léptek fel. Eddie és Jeff is nagy kosárlabda rajongó volt, így ez akár logikus döntésnek tűnhetett volna amellett, hogy azért egy képzeletbeli „hogyan válassz rosszabbnál is rosszabb zenekarnevet” versenyen valószínűleg a Mookie Blaylock, akár a végső győzelemre is esélyes lett volna.
Dave Krusen: Egy héttel később már fel is léptünk az Off Rampben. A nevünk az volt, hogy Mookie Blaylock. Semmit sem tudtam a kosárlabdáról, így azt sem tudtam, hogy ki az a Blaylock. Emlékszem, hogy valaki megkérdezte, hogy „Miért éppen Mookie Blaylock a nevetek?”, mire Jeff: „Azért, mert a Michael Jordannek nem valami király a hangzása!”
Mike McCready: Emlékszem, hogy nem annyira akartuk megcsinálni a koncertet, mert Jeff és Stone még szerződésben állt a Polygrammal [a Mother Love Bone kontraktus miatt Gossardot és Amentet nem akarta elengedni a lemezcég, szemben Bruce Fairweatherrel és Greg Gilmore-ral, akikkel simán felbontotta a megállapodást Andy Wood halála után a kiadó. Jeffben és Stone-ban viszont komoly potenciált láttak, így kellett némi trükközés, hogy végül el tudjanak jönni, és a Polygramból a Sony Epic labeljéhez távozó kapcsolatuk után tudjanak menni – PM]. Azt gondoltuk, hogyha megmutatjuk az embereknek, hogy milyen jók vagyunk, akkor nem fogják hagyni, hogy felbontsák a szerződést. De Stone azt mondta, hogy mindenképpen csináljuk meg a bulit. A Release-zel nyitottunk, ami nagyon furcsa volt nekem, mert azt gondoltam, hogy majd valami húzósabb dallal fogunk kezdeni. Eddie egy helyben állt, és hihetetlenül visszafogott volt. Ezzel együtt elkapott az érzés, hogy az álmaim kezdenek megvalósulni.
A nézőtéren ott volt a Seattle Mariners baseball-csapatának néhány játékosa – köztük a hatalmas sztár, Randy Johnson -, valamint a Soundgarden tagjai is.
Dave Krusen: A legelső koncert előtt nagyon ideges voltam. Leginkább azért, mert a dalok még formálódóban voltak. Gyorsan haladtunk a dalírással, és attól féltem, hogy néhány dolgot el fogok felejteni, de ezzel együtt nagyon izgatott is voltam. Emlékszem, hogy Eddie hihetetlenül félénk volt a színpadon.
Stone Gossard: Nem gondolnám, hogy annyira jól tudtuk volna a dalokat. Kim Thayil, a Soundgarden gitárosa a koncert után bejött az öltözőbe, és azt mondta, hogy nagyon tetszett neki az „Evening Flow”. El tudod képzelni, hogy az „esték hogyan áramlanak”? (nevet)
Chris Cornell: Egészen biztos, hogy az volt a legjobb első koncert, amit valaha életemben láttam. Pontosan emlékszem, hogy azt abban a pillanatban azt gondoltam, hogy ez már-már abszurd módon zseniális. Tudtam, hogy a Pearl Jam fenomenális zenekar lesz.
Nancy Wilson (Heart): Eddie igazán jól énekelt, de az egész koncerten a cipőjét bámulta. Be volt dobva a mélyvízbe, a seattle-i közönség előtt. Éppen csak elvesztették Andy Woodot, és most ott álltak a pontozóbírák előtt. Pengeélen táncoltak. Méltóak akartak lenni a saját örökségükhöz.
A zenekar első koncertje tehát 26 és fél évvel ezelőtt volt. E sorok írásának idején a Pearl Jam már 968 fellépésnél jár.
November 13.
Miután október végén a Mookie Blaylock újabb demót rögzített a Galleria Potatoheadben, a srácok a párhuzamosan futó Temple of the Dog projekt részeként, a lemezfelvételek kellős közepén, az egyetlen teljes setlistes fellépésüket adják az Off Rampben.
December
Eddie végleg Seattle-be költözik. Felpakolja a cuccait a kisteherautójára, és felutazik a Mookie Blaylock székhelyére. Veddernek nincs hol laknia, ezért az éjszakák nagy részét Kelly Curtis menedzser házának alagsorában, valamint a zenekar próbahelyén tölti.
Jerry Cantrell: Abban az időben Kelly Curtiséknél éltem. Befogadtak a házukba, ahol az alagsorba laktam, egy külön lakásban. Emlékszem, amikor Eddie feljött. Ő is a házban aludt, egy ideig ott vertünk tábort mindketten.
Eddie Vedder: Már nem dolgoztam a benzinkúton. Seattle-ben laktam, és heti 700 dollárt volt a bevételem. Nem volt megtakarított pénzem, ezért nem is tudtam lakást bérelni: egy alagsorban laktam egy kisebb művészeti galéria alatt. Néhány naponta átjártam Kellyékhez zuhanyozni, és akkor ott is aludtam náluk.
December 22.
A Mookie Blaylock az Alice in Chians előzenekaraként lépett fel a Moore Theaterben. Még december 19-én, a Vogue-ban játszottak Amenték, a Bathtub Ginnel és El Steinterrel.
Eric Johnson: Az volt az egyik első koncertjük. Vedder igazán félénk volt. Teljesen máshogy nézett ki, mint a seattle-i srácok. Rövidnadrágot viselt, és úgy nézett ki, mint egy szörfös. A hangja kezdettől fogva hihetetlenül jó volt. A városban mindenki ismerte Jeffet és Stone-t, de Eddie volt a legújabb srác, és az összes szem rászegeződött.
A Moore-koncert nem egy szokványos buli volt.
A szett végén Chris Cornell felment a színpadra, és néhány Temple of the Dog dalt adtak elő Matt Cameronnal és a Mookie Blaylock többi tagjával, a közönség legnagyobb örömére. Ez volt az a legendás koncert, amikor a Hunger Strike alatt Cornell a nyakába vette Veddert (vagy Eddie mászott fel rá, de végül mindegy is), és az erről készített fotó az egyik legnépszerűbb, legtöbbet felhasznált kép lett a Temple of the Dog projekttel kapcsolatban
Nancy Wilson: Seattle-ben nagyon érzékeny volt a zenei közösség, nem volt verseny a zenekarok között. Chris nagyon sokat segített Eddie-nek a beilleszkedésben.
A srácok és a közönség jól érezték magukat, de a Seattle Times újságírója nagyon lehúzta a fellépést. Egyszerűen csak „rossz, ’70-es évekbeli country rock”-ként definiálta a látottakat.
Chris Cornell és Eddie Vedder (1990. december 22.)
December 31.
A szilveszter estét a Mookie Blaylock tagjai a híres újságíró-rendező, Cameron Crowe (lásd később Singles/Facérok mozi) és felesége, Nancy Wilson házában töltötték. A buliban ott volt az Alice in Chains és a Soundgarden legényége is [de mi nem, hogy a fene vinné el – PM]. Tábortüzet gyújtottak, körülülték, egész éjszaka zenéltek, és rengeteg pezsgőt ittak.
Jeff Ament később azt nyilatkozta, hogy 1993 előtt valójában nem is akartak kiadni lemezt, és ezt el is mondták a kiadói tárgyalásokon. De 1991 aztán mindent megváltoztatott.
1991. január 29.
A Mookie Blaylock felvett néhány dalt a London Bridge Studiosban, Rick Parashar producer irányításával. Az időközben a Sony Epic labeljéhez szerződött zenekar egy háromdalos promóciós kislemezt adott ki, amin az Alive, a Wash, valamint egy Beatles feldolgozás, az I’ve Got a Feeling szerepelt.
Jeff Ament: Tudtuk, hogy az Alive szerepelni fog az albumon. Éreztük, hogy van lehetőség a Washban is, de azon még egy kicsit dolgoznunk kellett volna. A legelső bakelit, amit életem során megvettem magamnak, a Let it Be volt a Beatles-től. Ha bármelyik dalt meghallom róla, visszarepít azokba az időkbe, amikor még nyolc éves voltam.
Február 7.
Pár nappal a demó rögzítése után a Mookie Blaylock – négy otthoni koncertet követően – először hagyta el a hazai pályát. A srácok úgy érezték, hogy ez volt a legjobb, amit abban a helyzetben tehettek. Míg Seattle-ben mindenki az új fiúra volt kíváncsi, és emiatt hihetetlen nyomás volt Vedderen, addig a városon kívül teljesen ismeretlenek voltak. Az Alice in Chains vendégeként Los Angelesben, a Florentine Gardensben léptek fel.
Jerry Cantrell: A Green River és a Mother Love Bone nagy rajongójaként, és a srácok barátjaként azt gondoltam, hogy talán nem voltak eleinte annyira fókuszban, mint kellett volna, hogy legyenek. Teljesen más hangzást kreáltak, mint korábban. Tetszett a zenekar, és tetszettek a dalaik is. Ezek a srácok teljesen újrakezdték. Mi csak segíteni akartunk nekik a korai időkben azzal, hogy elvittük őket turnézni.
Február 25.
Újra az Off Ramp.
A Mookie Blaylock után az Alice in Chains lépett fel. Most azonban mindenhol kamerák figyelték a színpadon zajló eseményeket. Cameron Crowe rendező akkor forgatta a Singles/Facérok mozi legendás koncertjeleneteit az Alice in Chainsszel. A koncerten a film főszereplői közül ott volt Matt Dillon, Scott Campbell valamint Kyra Sedgewick is. A színészek leültek Cameronnal az egyik sarokba. A helyen totális teltház volt. Aztán az emberek egyszer csak elkezdtek sörösüvegeket hajigálni. Kyra és az öltöztetője besokkalt, és inkább hazament, viszont Dillonnak és Campbellnek nagyon tetszett a show.
Mark Arm: Elmentem megnézni a Mookie Blaylock koncertet az Off Rampbe. Tisztes távolságból figyeltem őket, de ez nem kémkedés volt vagy ilyesmi. Csupán egyfajta ösztönös kíváncsiság azzal kapcsolatban, hogy mit csinálnak a barátaim.
Singles: Jeff Ament, Layne Staley, Chris Cornell, Matt Dillon, Cameron Crowe
Március 10.
Eddie Vedder és Jeff Ament a seattle-i KISW rádióban bejelenti, hogy a zenekar nevét Mookie Blaylockról Pearl Jamre változtatják, és hogy másnap elkezdik a lemezfelvételeket a London Bridge Studiosban, amit az Epic fog megjelentetni.
Dave Krusen: Eljött a pillanat, amikor szükségünk volt egy névre. Valójában sohasem hívtuk egymás között a zenekart Mookie Blaylocknak. Emlékszem, hogy ültünk a próbateremben, mindenki előtt papír volt, amire a névötleteinket írtuk fel. A Pearl jött az egyik kategóriából, a Jam pedig egy másikból.
Jeff Ament: Pár héttel korábban Stone, Ed és én elrepültünk New Yorkba, hogy aláírjuk a szerződést a Sonyval. Egy papíron megláttuk, hogy Neil Young Nassauban lép fel a Sonic Youth-szal és a Social Distortionnel, február 22-én. Kibéreltünk egy kisteherautót és elmentünk megnézni a koncertet. Neil mindössze nyolc számot játszott a három óra alatt. Mi akkoriban teljes pánikban voltunk amiatt, hogy nincs a zenekarunknak rendes neve. Valamit ki kellett találnunk. Miután láttuk ezeket a hosszú jammeléseket, ezért bedobtam a „Jam”-et a Pearl után: „Mit gondoltok a Pearl Jamről?” Ez egy hülye név, de nagyon sok jelentéssel bír. Néhány évvel később, amikor először játszottunk Neil Young előtt, megláttam Neil hatalmas, fekete ’55-ös Chevyjének a rendszámát, amire a következő volt írva: PEARL 10. Azt hittem, hogy álmodom. Megkérdeztem őt, hogy mióta ez a rendszáma. Azt válaszolta, hogy 15 éve.
Veddernek nagyon tetszett a név mögé kitalált sztori, mármint hogy a Pearl nevű, indiánszármazású nagymamájának volt egy speciális receptje, egy hallucinogén főzetről, és hogy innen jött a név. Eddie aztán rátett még egy lapáttal, amikor a hitelesség látszatának erősítésére olyan részleteket is elkezdett taglalni, minthogy „sohasem kóstoltam”, meg hogy „még mindig keresem, bárcsak megtalálnám valahol a receptjét”. A Tenhez megjelent promóvideóban egy tábortűz mellett ül az énekes, ahol elcsukló hangon meséli a fiktív családi történetet, ami a mai napig is rengeteg rajongónak ragadt meg az emlékezetében.
Pedig az egész egy hatalmas nagy blöff volt.
Március-Április
Eddie, Stone és Jeff a Singles filmfelvételein dolgoztak. Mivel Eddie-nek nem volt rendes állása, ezért nagyon rossz anyagi helyzetbe került. Egy 1991 júliusi bankszámlakivonata szerint, mindössze 10.99 dollár volt a vagyona. Jól jött neki, hogy Matt Dillon gitárleckéket vett tőle: 1000 dollárt kapott cserébe, ami nem volt rossz pénz a három alkalomért. Dillonnak Jeff is sokat segített. Ruhákat adott neki az általa játszott karakter – Cliff Poncier – megformálásához, emellett a művészeti részekbe is bevonta őt Cameron Crowe.
Április 16.
Megjelent a Temple of the Dog album az A&M Records gondozásában.
Jeff Ament: Nem volt semmilyen elvárásunk az első Pearl Jam lemezzel kapcsolatban. A Temple of the Dog album segített nekünk abban, hogy újra megmutathassuk magunkat. Mindkét kiadvány jól sikerült, nagyon szeretem őket. Néhány hónappal korábban még abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán folytatni akarom a zenélést.
Május
Elkészült az első Pearl Jam hírlevél a rajongók számára. Jeff Ament kézzel írta, és az új fiúkat – Veddert, McCreadyt, és Krusent – mutatta be elsősorban. A borítót is Jeff rajzolta. Az azóta mindenhonnan visszaköszönő pálcikaember szerepelt rajta.
Jeff Ament: A pálcikaembert az egyik éjszaka rajzoltam, miután Kelly Curtis szólt, hogy kell valami borító az Alive promókazettájának. Mindannyian egy nagyon kreatív időszakot éltünk meg. A „mű” pontosan visszaadja azt, amit akkoriban éreztem: ez volt a legjobb banda, amiben valaha játszottam és a jövő is egyre ígéretesebbnek tűnt. Így éltük akkoriban a mindennapjainkat: egy csomó 24 órás határidővel.
A pálcikaember
Május 25.
Dave Krusen utoljára lépett fel a Pearl Jammel, a RKCNDY-ben. A buli a Singles forgatásának záróeseménye volt.
Dave Krusen: Rengeteget ittam, és ezzel együtt nagyon rossz alkoholista voltam. Nem tudtam keveset inni, és rengeteg hülyeséget csináltam emiatt. A Pearl Jambe való belépéssel egy új lehetőséget kaptam. A srácok kedvesek voltak és soha nem ültek le, hogy konfrontálódjanak velem az alkoholizmusom miatt. Adtak nekem egy esélyt, de nem tudtam élni vele. Rossz kapcsolatban éltem és volt egy kisgyerekem is. A buli után megint sokat ittam, és az afterpartyn összeverekedtem pár másik sráccal, ami miatt aztán ki is kellett hívni a rendőröket. Két napig teljes filmszakadás volt. A többiek azt mondták ezután, hogy segítségre van szükségem, mert nem tudom kontrollálni magamat, ha iszom. Én erre azt válaszoltam, hogy igazatok van, elmegyek egy rehabra.
Mike McCready: Kipróbáltuk Brad Wilket a Rage Against The Machine-ből, aki akkoriban Eddie barátja volt [korábban játszottak is egy zenekarban – PM]. Brad igazán keményen játszott. A RATM-ból azóta már mindenki megismerhette. Úgyhogy a dobos kérdés csak nem akart megoldódni.
Július-Augusztus
Míg a zenekar a Ten keverésével volt elfoglalva, Michael Goldstone, A&R vezető javaslatára megkeresték a melóval a dallasi Matt Chamberlaint, aki elrepült hozzájuk, Seattle-be. Amikor Matt megérkezett, megdöbbentő körülmények fogadták. A Pearl Jam Crocodile Café közelében lévő próbahelye akkora volt, mint egy lyuk. Eddie ott élt, és mivel előző nap valami ételtől gyomorrontása volt, szörnyen nézett ki.
A Pearl Jam immáron az új dobosával indult el egy hat állomásos miniturnéra. Augusztus 2-án megjelent az Alive kislemez az Egyesült Államokban, majd másnap a RKCNDY-s koncerten, Josh Taft irányításával felvették a dal klipjét is. Josh, Stone Gossard régi barátja volt, és később az Even Flow és az Oceans videóit is ő rendezte.
Eddie Vedder: Befejezetük az anyag keverését, és készen állt arra, hogy kiadjuk. Kérdeztük, hogy mi a cél vele? Volt egy mágikus szám, a 40 000. „Ha eladtok 40 000 darabot, készíthettek még egy lemezt!” Nem tudom, hogy ez igaz volt vagy sem.
Sean Kinney (Alice in Chains): Fantasztikus volt, hogy hallhattam az albumot még a megjelenése előtt. Azonnal tudtam, hogy Stoneyék nagyon sikeresek lesznek vele.
Duff McKagan (Guns N’ Roses): A lemez gyilkos volt. Többet adott nekem, mint amiben akkoriban benne voltam, többet mint a kibaszott Whitesnake vagy a White Lion.
Augusztus 15.
Matt Chamberlain bejelentette, hogy meghozta a végleges döntést, és nem folytatja tovább a turnét a Pearl Jammel. A megállapodás szerint azonban a még hátralévő, lekötött koncerteket végigjátszotta.
Matt Chamberlain: Nem akartam csinálni igazából semmit a Pearl Jammel. Csak azért voltam ott, hogy kisegítsem őket. Ha tudtam volna előre, hogy milliókat kereshetek a zenekarral, talán még egyszer átgondoltam volna a dolgot, de azt hiszem, hogy jó döntést hoztam. Ők egy küldetést teljesítettek, én meg csak velük voltam.
Matt maga helyett egy régi dallasi zenészhaverját, Dave Abbruzzesét ajánlotta. Dave már a RKCNDY-ben is ott állt a színpad szélén.
Dave Abbruzzese: Aznap érkeztem Seattle-be. Igazából akkor találkoztam a srácokkal először, mindössze egy órával azelőtt, hogy az Alive videóját felvették volna. Megálltam hátul, és figyeltem. A koncert hatalmas volt. Ahogy néztem a fiúkat, azon gondolkodtam, hogy akár én is játszhattam volna velük aznap este.
Augusztus 23.
Dave Abbruzzese először dobol a Pearl Jamben, a Mural Amphithatre-ben, körülbelül 4000 rajongó előtt.
Augusztus 27.
Megjelenik a Ten. Az első körben 25 000 példányt nyomnak a lemezből. A Billboard 200-as listájára azonban csak 1992 januárjának első hetében kerül fel, akkor is csupán a 155. helyre.
Hogy milyen lett a lemez, mindenki tudja. Hogy a Ten milyen hatással volt a rockzene jövőjére, szintén ismert. Az egyes dalokról azonban van még néhány érdekesség, amiben érdemes lesz egy kicsit jobban elmélyedni.
Az első rész elolvasásához kattints ide: Pearl Jam Tenology | 1. rész: A kazetta
A cikk megírásához felhasznált könyvek:
Jonathan Cohen – Mark Wilkerson: Pearl Jam Twenty
Kim Neely: Five Against One – The Pearl Jam Story
Jo-Ann Greene: Pearl Jam – Origins of a Supergroup
Greg Prato: Grunge is Dead – The Oral History of Seattle Rock Music
Mark Yarm: Everybody Loves Our Town – A History of Grunge
