Akár az is lehetett volna a cikk címe, hogy „Seattle titkos szupergruppjai, 1. rész”. Merthogy a Spys4Darwint sajnos csak nagyon kevesen ismerik a nagyvilágban. Pedig…
június
Még soha életemben nem láttam élőben a Pearl Jamet. Pedig középiskolás korom óta az egyik legnagyobb kedvencem. Imádom a dalaikat, lemezeiket, mégse megyek el a…
Egy lemez, amit valaki vagy nagyon szeret, vagy teljes szívéből gyűlöl. Bruce Dickinson, az Iron Maiden énekese harmadik szólóalbumával a nehezebb utat választotta: megpróbált szakítani…
Középiskolásként került a kezembe először az eredeti album, amelynek elülső borítóján egy idegen tárgy, egy űrpisztoly látható. Olyan, mint amilyennel a Bolondos dallamokban Dodó kacsa…
A Pearl Jam legutóbb 2014-ben járt Európában és hiába a tavalyi, egyébként zseniális Eddie Vedder szólóturné, azért a teljes zenekart látni mégis más. Eltelt tehát…
A Facelift sikere után, az Alice in Chains teljesen váratlanul egy akusztikus EP-vel jelentkezett. A SAP fél évvel a nagy grunge áttörés előtt jelent meg, mégis ugyanúgy…
Hatalmas szenzációnak szánták, óriási költségvetéssel, első ligás szereplőkkel dolgoztak – és a számításuk bejött. 2016 októberében robbant be a sorozatfüggők életébe az HBO brutális költségvetésű…
“Tizenöt éves korom óta úgy éltem, hogy amíg nem lesz egy kurva jó lemezünk, addig engem nem érdekel semmi. Ettől vártam, hogy az egész életem,…