A Faith No More utolsó meghirdetett világkörüli turnéját a koronavírus járvány, a 2021-es újraindulást pedig Mike Patton énekes mentális állapota húzta keresztbe. Azóta a zenekarról keveset hallani, ezért Pintér Miklós, a Grungery főszerkesztője felhívta a magyar származású zenekarvezető/basszusgitárost, Billy Gouldot, hogy megtudja, mi a helyzet jelenleg a zenekar táján. A HammerWorld magazin frissen megjelent, július-augusztusi számához készült beszélgetésből közlünk egy részletet plusz egy exkluzív, csak itt olvasható részletet.
Igazán különleges lehetett számodra, amikor 1992-ben a Guns N’ Roses és a Soundgarden társaságában először látogattál el hozzánk!
„Az a koncert azért is volt izgalmasabb a többinél, mert érezni lehetett, hogy a rendőrök mennyire feszültek és idegesek a buli miatt. Ha jól tudom, akkoriban nálatok nemigen gyűlt össze ilyen sok ember egy helyen, ők meg nem tudták, hogy hova futhat ki a dolog, mi történhet, ha a tömeg megindul. Emiatt egy csomó vízágyú állt a stadion környékén.”
Lénárd László, a HammerWorld magazin főszerkesztője azt mesélte, hogy teljesen véletlenül belétek botlott a Keleti Pályaudvarnál, ahol akkoriban dolgozott, aztán kivitt benneteket az újpesti piacra, mert szerettetek volna körülnézni és venni emlékbe egy-két dolgot. Rémlik erről valami neked?
„Persze, nagyon pontosan emlékszem rá! A várba is elmentünk vele. Ahogy felfelé baktattunk, rágyújtottunk pár jointra. Egy csomó rendőr sétálgatott arrafelé, de fogalmuk sem volt arról, hogy mit csinálunk. Nyugodtan pöfékelhettünk, mert nem ismerték a fű illatát! (nevet) Éjszaka aztán a szerkesztőtök elvitt minket bulizni egy klubba. Óriási volt!”
Jóval korábban is játszottatok már a Soundgarden társaságában. 1989-ben például egy amerikai Voivod-turnén nyitottatok a kanadaiak és Chris Cornellék előtt. Barátok voltatok?
„Régóta jóban voltunk Chrisékkel, talán 1985-ben vagy 1986-ban léptünk fel először együtt. Emlékszem arra is, amikor egy évvel később a seattle-i Central Tavernben nyomultunk velük. Senki sem ismerte még a Faith No More-t és a Soundgardent. Lehetett vagy tíz ember a bulin!” (nevet)
Másnap aztán átugrottatok Ellensburgbe. Abba az Isten háta mögötti kisvárosba, ahonnan Mark Lanegan és a Screaming Trees indult.
„Kim Thayil azt mondta nekem, hogy hatalmas dolog volt az ottani egyetemistáknak, hogy koncerteztünk náluk. Ha már megemlítetted őket, a Screaming Trees-es srácok is lejöttek a bulira. Akkoriban minden arról szólt, hogy legyél gyorsabb és gyorsabb, játssz úgy, mint a Black Flag vagy a hardcore bandák. A Soundgarden zenéje ezzel szemben lassú és sötét volt. Más volt a végeredmény, pedig mi is és ők is ugyanazokat a zenéket hallgattuk.”
Együtt kezdtétek a klubokban, aztán együtt érkeztetek meg a Guns N’ Roses-turnén a stadionokba. A Soundgarden nagyon rosszul, igazi outsiderként élte meg azt a körutat, de mi volt a helyzet veletek?
„Tényleg ezt mondták?”
Tényleg.
„A Guns N’ Roses-os srácok mindig nagyon jó fejek voltak, egyfolytában támogattak minket. A körülmények és a környezet viszont valóban totálisan más volt, mint amihez hozzá voltunk szokva. Végtelenül különbözött attól a világtól, amelyből jöttünk. Ezt a dolgot ugyanúgy éltük meg, mint a Soundgarden tagjai. Korábban szinte csak klubokban léptünk fel, ahol miután lement a műsorunk, minden egyes alkalommal találkoztunk a közönséggel, akik ugyanolyan részei voltak a buliknak a küzdőtéren, mint mi, a színpadon. Sokkal közvetlenebb volt a kapcsolat velük. A Guns-turnén meg ott volt az a rengeteg biztonsági intézkedés, egy csomó korlátozás. Ide bemehetsz, oda nem! A koncertek előtt egyedül ücsörögtünk az öltözőnkben és utána sem jöhetett be a backstage-be senki. Teljesen el voltunk szeparálva. Számomra nem ez a rock ’n’ roll!”
A kilencvenes évek elején minden megváltozott a zeneiparban, köszönhetően a seattle-i bandáknak, az alternatív rockban utazó Los Angeles-ieknek és az olyan úttörő zenekaroknak, mint ti. Mitől lett egycsapásra minden más a Faith No More körül?
„A korábbi években nem volt elegendő pénzünk. Még Chuck Mosley volt a frontemberünk, amikor a Slash Recordshoz kerültünk. A rendelkezésre álló költségkeret nagyon alacsony volt. Rengeteg turnén vettünk részt, de azok nem nagyon működtek, egyik sem volt sikeres igazán. Viszont szabadon alkothattunk! Később aztán a Slash eladta a lemezeink kiadási jogát a Warner Brothersnek. Hirtelen egy sokkal nagyobb vállalat állt mögöttünk, akiktől rengeteg támogatást és segítséget kaptunk, de ezzel együtt kevesebb megértést is.”
Milyen szempontból?
„A Faith No More értékét ők kizárólag kereskedelmi sikerekben mérték. Sokkal kevesebb szó esett a művészetről és a zenéről, azok szinte nem is voltak fókuszban, a középpontba a pénz került. Azelőtt sokkal inkább zenerajongók voltunk mindannyian. Minden egyes bandát a sokszínűség jellemzett, akikkel játszottunk. Mint például a Soundgardent! Zenei szempontból nem sok közös volt bennünk, de mindketten egyediek voltunk, saját stílussal rendelkeztünk. Aztán egy termékké silányultunk, amit el kellett adni a piacon. Ráadásul ugyanazon a piacon. Emberileg nem változtunk, de ahogyan kereskedelmi szempontból menedzseltek minket, ahogyan a dolgokat működtették, az nagyon más lett.”
__
Billy Gould a mai Egyesült Államokról
„Az elmúlt hónapokban sokat utaztam az ország belül. Jártam New Yorkban, Washington D.C-ben, Missouriben, ami sokkal jobb perspektívát adott, mintha csak San Franciscóban ücsörögtem volna és csupán a híreket hallgattam volna. Nem kétséges, hogy az országunk nagyon el van b…va. Komoly problémák vannak. Nem tudom, hogy megoldhatóak-e. A saját tapasztalatom az, hogy ahol azt gondoltam, hogy a legtöbb probléma van, ott az emberek sokkal pozitívabbak voltak annál, mint amire számítottam. Nem tudom, hogy a média mennyire fújja fel a dolgokat ahhoz képest, amekkorák igazából. De érdekük, hogy balhé legyen, mert akkor olvassák és nézik őket többen, ez pedig több bevételt jelent számukra. De mi tehetnék én? Én csak egy kib…tt basszusgitáros vagyok! Mi földrajzi szempontból egy elszeparált ország vagyunk. Büszkék és patrióták vagyunk, szabadság és demokrácia vesz minket körül, de ezzel együtt félünk is. Félünk azoktól a dolgoktól, amiket nem ismerünk. A világ pedig változik.”
___
(A beszélgetés további részében a magyar felmenőkről, az Angel Dust megjelenésének körülményeiről, az Easy sikeréről, a War Pigs-feldolgozásról, a Cliff Burtonnel való barátságról, az MC50-be való belépésről, Billy Rakijájáról, lemezkiadójáról és Trabant-mániájáról, valamint rengeteg korai Faith No More történetről is szó esik még. A teljes interjút a HammerWorld magazin július-augusztusi számában találod!)
