Akár az is lehetett volna a cikk címe, hogy „Seattle titkos szupergruppjai, 1. rész”. Merthogy a Spys4Darwint sajnos csak nagyon kevesen ismerik a nagyvilágban. Pedig valójában Sean Kinney, Alice in Chains dobos és Chris DeGarmo, ex-Queensryche gitáros zenekaráról van itt szó, akikhez időközben Mike Inez, az Alice in Chains basszusgitárosa és Vinnie Dombroski, a Sponge énekese is csatlakozott. A rövid életű projekt egyetlen kiadványa, a 2001-es Microfish EP, a mai napig is igazi kuriózumnak számít, de vajon jó-e annyira, mint amennyire arra a zenészek neve alapján számítani lehetett?
Spys4Darwin: Microfish (2001)
A Boggy Depot turné
Jerry Cantrell nem tudott tovább várni Layne Staleyre. Dalokat akart írni, zenét szerezni és kiadni a fiókban heverő rengeteg ötletét. Nem számolhatott többé a drogoktól teljesen kiszámíthatatlanná vált, inaktív énekessel. Első szólólemeze, a Boggy Depot, 1998. március 31-én jelent meg. Lemezbemutató körút ürügyén becsatlakozott a Metallica Poor Re-Touring Me turnéjára, James Hetfieldék és a kiakadt szemű, post-grunge Days of the New mellé (később a Van Halennel is játszottak Jerryék).
Ahogyan várható volt, a vendégzenészek (Les Claypool, Rex Brown, John Norwood Fisher, Mike Inez és Angelo Moore) egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudtak részt venni a bulikon, a gitárosnak ezért egy fix csapatot kellett maga mellé toboroznia. A választás az Old Lady Litterbug basszusgitáros Nick Rhinehartra, az ex-Fishbone billentyűs Chris Dowdra, valamint a régi seattle-i barátra, a Queensryche korábbi zenei agytrösztjére, Chris DeGarmo gitárosra esett. A lemezen és a turnén a régi harcostárs, Sean Kinney dobolt, a koncerteken pedig Alice in Chains dalokat is elővett a zenekar. Szinte minden este felcsendült a No Excuses, a Got Me Wrong, a Brother és a Them Bones. A Devil By His Side/No Excuses kezdés, és a Pink Floyd Brain Damage/Eclipse zárás sztenderd volt.
Az egyébként is jó viszonyban lévő Chris DeGarmo és Sean Kinney a turné alatt annyira összehaverkodott, hogy úgy döntöttek, hogy saját zenekart alapítanak. Mindkettőjüknek volt ideje a dologra: az Alice in Chains 1996 óta nem lépett fel, DeGarmo pedig 1998. január 28-a óta már hivatalosan sem volt a Queensryche tagja (valójában már előző év végén, a Hear in the Now Frontier turné végén kiszállt a bandából). Az első ötleteiket 1999 októberében kezdték el cserélgetni egymás között, ezek a szalagok jelentették az alapot a később megjelenő EP dalaihoz.
A duóhoz szinte azonnal csatlakozott Mike Inez, az Alice in Chains basszusgitárosa, valamint nem sokkal később a Sponge énekese, Vinnie Dombroski is. Utóbbi neve ott szerepelt a többiek shortlistjén, mint potenciális jelölt. Márpedig, ha létezett egy ilyen lista, az azt jelenti, hogy nem kizárólag benne gondolkodtak Sean Kinneyék. Inezt valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, viszont Dombroskiról ejtsünk néhány szót.
Sokan gondolhatnák, hogy mivel a post grunge/alternatív Sponge csak 1994-ben jutott lemezszerződéshez, Dombroski jóval fiatalabb a másik három tagnál. Pedig a detroiti énekes ugyanannak a generációnak a képviselője, mint Chris DeGarmóék, sőt, ő a legidősebb tagja a formációnak. Az 1962-ben született frontember, eredeti nevén Mark Dombroski, rengeteg helyi, michigani bandának volt a tagja, mire 1991-ben megalapította haverjaival a Sponge-ot. Debütalbumuk, a Rotting Piñata, kereskedelmi szempontból nagyon sikeresnek bizonyult annak köszönhetően, hogy az MTV 1994-ben, új (post) grunge bandák után ácsingózva, szanaszét játszotta a klipjeiket (két legismertebb daluk a Plowed és a Molly). 1996-ban felkérést kaptak a Kiss reunion turnéján való előzenekarosdira, ahova alapból a Stone Temple Pilotsnak kellett volna mennie, de Robert DeLeónéknak Scott Weiland drogproblémái miatt le kellett mondaniuk a körutat. A Sponge-nak eddig nyolc lemeze jelent meg és úgy tűnik, hogy a történet 2018-ban is folytatódik: az online streaming oldalakon meghallgatható már egy új dal, Fight Your Way Outta the Room címmel.
Darwin haver kémei
A Spys4Darwin mindössze egyetlen kiadványt, a Microfish című, hatszámos EP-t hagyott az utókorra (eddig). A lemez dalait egy hét alatt írták meg és öntötték formába Kinneyék. A zenei részeket főképpen ő és DeGarmo, a szövegeket Dombroski hozta.
A próbák egy elhagyatott, seattle-i festéküzemben, a Binge Studios-ban folytak, majd Sean Kinney és Chris DeGarmo házában díszítgették tovább az alapokat. A produceri feladatokat ők vállalták, a felvételekért az Alice in Chains unplugged kisegítő gitárosa, Scott Olson (Heart, Deftones) volt a felelős, a keverést pedig Adam Kasper (Pearl Jam, Soundgarden, Foo Fighters) végezte, a Stone Gossard tulajdonában lévő Studio-X-ben. A Queensryche-ból való kiválása óta ez volt az első zenével kapcsolatos, kreatív munkája a civilben kisebb utasszállító gépek (business jet) pilótájaként dolgozó Chris DeGarmónak (tele vagyunk mostanában pilótákkal a Grungeryn, lásd még Bruce Dickinson, akiről a Skunkworks lemez kapcsán írtunk).
A festéküzem épülete mellett, egy lépcső alatt több hajléktalan lakott. Egyikük, egy meglehetősen furcsán viselkedő férfi, akit Darwinnak hívtak, felajánlotta, hogy önkéntes alapon vállalja a stúdió őrzését addig, amíg a zenekar tagjai odabent próbáltak. Egy napon Darwin azt mondta Seannak és Chrisnek, hogy „útnak indul” és megkérte őket, hogy vigyázzanak a holmijára. A történet szerint DeGarmo a dobosra nézett és azt mondta: „azt hiszem, hogy mi lettünk Darwin kémei (spies for Darwin)”. Ezzel meg is lett a zenekar neve.
Elvárások nélkül
A Microfish pont úgy indul a Submission in Love-val, ahogyan elképzelnénk egy lemezt, amit a Queensryche gitárosa az Alice in Chains ritmusszekciójával írna. Zenei szempontból a Promised Land utáni Queensryche bármelyik kiadványára ráférne, bár a sokszor ötlettelenséggel vádol Geoff Tate azért ennél valószínűleg jobb énekdallamokat hozott volna. A dal flangeres, brekegő gitárhangjaira beúszó, Scott Weiland-os frazírok nem annyira meggyőzőek első és második hallgatásra sem. Nem rossz, de azért kezdésnek egy kicsit több mélységre számítana az ember a nevek alapján.
Chris DeGarmo: Gitár-vezérelt anyag, de Vin miatt van egy kis punk-pop éle a dolognak. Van valami mély, dörmögés a hangjában. A hangzás vastag, a súlyosabb, keményebb dalok mellett légiesebb, könnyedebb akusztikus dolgok is találhatóak rajta. Általánosságba véve van egy sötét tónusa az egésznek, de egyben nagyon dallamos is.
A másodikként érkező Insomnia Station viszont annál jobb! Vinnie Dombroski továbbra sem tudja elengedni a Stone Temple Pilots dolgot, de annyira erős szerzemény, hogy az ember legszívesebben végtelenre állítaná a walkmanjében a kazettát. A ritmusszekció itt nagyon egyben van, Chris DeGarmo pörgő-forgó akkordbontogatós dallamai pedig a seattle-i bandákra oly jellemző lebegést kölcsönöznek neki. Hatalmas dal!
A Spys4Darwin belső borítója
Vinnie Dombroski: Olyan, mintha a Devo lenne – csak vicceltem. Egy gitáralapú rockzene, a hagyományos ének-gitár-basszus-dob felállásban. Nagyon organikus. Jó sok középtempóval természetesen.
A Dashboard Jesusban szintén Scottot hallani, a vicc az, hogy inkább a Velvet Revolver-es, mint az STP-s korszakából. Sőt, a következő, szerintem az előzőnél sokkal jobb Chain Letterre is igaz a megállapítás. A probléma meg onnan jön, hogy a Velvet Revolver első lemeze, a Microfishez képest, csak egy évvel később jelent meg. Most akkor hogy is van ez? A szájharmonika sokat hozzá ad az akusztikus, néha country-s szerzeményhez, többet is hallgattatja magát, mint a Chain Letter. Dave Atkinson, egy gitárszóló értékű harmonika szólót tol a dal végén. Zseni! Csak azért rugózok ezen ennyit, mert a Classic Rock újságírója pont a lánclevéltől volt elájulva, szerintem viszont messze nem az a legjobb dal az EP-n.
Hanem az eddigiekhez képest jóval keményebb, totál Alice in Chains, Flood (mondjuk ezzel a címmel nem véletlen). Mintha csak Layne Staley énekdallamait adták volna oda Weilandnak, hogy tegye már meg, hogy olyan Staley-sen felénekli, Layne most nem ér rá. A refrén az új Alice in Chains lemezt idézi (már megint ezek a fura idősíkok), a hangszerelés tiszta Jerry Cantrell, a vokálokban pedig tényleg olyan, mintha Scott és Layne két szólamban énekelne. Talán ebben a dalban a legjobb Vinnie Dombroski, akit egyébként a zenekar legkevésbé erős pontjának érzek. Mike Inez, a Floodban hozza a legjellegzetesebb basszusgitár dallamokat, a ritmus pedig annyira jellemző Sean Kinenyre, hogy akár csukott szemmel is megmondaná bárki, hogy az ő keze nyomát viselik. A záró Cold Dead Hands újra csak tipikus Alice in Chains/Stone Temple Pilots ötvözet, lebegését tekintve viszont érdekes módon inkább Queensryche (Della Brown). Remek, akusztikus dal, unplugged koncertre való!
Dombroski szerint ez volt a legtermékenyebb környezet, amiben valaha is dolgozott. Nem volt nyomás, nem voltak elvárások.
Chris DeGarmo: Nem húztuk meg a határokat, ami mindannyiunk számára nagyon vonzó volt. Mindegyikünknek van egy saját karaktere, ha összejöttünk, nem tudtuk, hogy éppen akkor mi fog kisülni a dologból.
A sok jó mellett azért mondjuk el azt is, hogy azért minden idők legbénább borítójáért (és tipográfiai megoldásaiért) nyugodtan indulhatna az Spys4Darwin. Úgy tűnik, hogy nem nagyon érdekelte a zenészeket a külcsín, pedig Seattle-ben mindig is fontos szempont volt a zene és az artwork kapcsolata. Pláne ilyen kaliberű zenészek esetén érthetetlen kicsit a dolog. A név szándékos elírása (spys vs. spies) meg nyilván művészi megnyilvánulás.
___
Just like the Pied Viper
A lemezt a zenekar saját kiadója, a vicces nevű Pied Viper jelentette meg. A Pied Piper, egy mesebeli hős, ismertebb nevén a „hamelni patkányfogó”. A monda szerint „1284 júniusában a patkányoktól hemzsegő, alsó-szászországi Hameln városába egy köpönyeges idegen érkezett, aki egy bizonyos összegért elvállalta, hogy megszabadítja a várost a patkányoktól. Bűvös erejű sípjával a Weser folyóba csalogatta az állatokat, ezzel teljesítette a feladatot, de a bérét megtagadták tőle”. (Forrás: Wikipédia)
___
Egyetlen koncert
A 2001 tavaszán boltokba kerülő, hatszámos EP-t túl nagy promóció nem kísérte. A híres, seattle-i KISW rádióban párszor ugyan lejátszották az anyagot, de nemhogy lemezbemutató turnét nem szerveztek, de élő fellépésre is csak egyszer került sor, 2001. augusztus 4-én, a Brementonban rendezett Endfesten (Scottie Olson egyszerűen csak a „badass” jelzővel illette a performanszt). Az eseményt egy másik seattle-i rádió, a KNDD, ismertebb nevén a 107.7 The End rendezte meg 1992 és 2009 között minden évben, különböző helyszíneken. (Érdekesség, hogy 2001-ben a Seattle-től csupán huszonhárom kilométerre fekvő, bremertoni Kitsap County Fairgrounds volt a soros. Az egynapos fesztivál fellépői többek között az Offspring, a Stabbing Westward, a Sum 41, valamint egy Nickelback néven futó, fiatal, feltörekvő banda, valamint a Spys4Darwin voltak abban az évben.)
Chris DeGarmo: Valójában csak összejöttünk, felvettünk pár dolgot, készítettünk egy mixet a barátainkkal, és nagyon kicsi hírverés mellett kiadtuk azok számára, akik érdeklődtek irántunk. Ez rólunk szólt, arról, hogy próbáljunk meg dalokat rögzíteni a stúdiónkban a legjobb tudásunk szerint. Sokkal inkább azért, hogy büszkék lehessünk, ne pedig, hogy versenyre keljünk a Creeddel.
2009-ben Vincze Ádám a Magyar Narancs számára készített egy nagyszerű interjút Sean Kinneyvel, ahol meglepő módon még a Spys4Darwin téma is előkerült.
Sean Kinney: Chris nagyon régi kedves barátom, turnéztunk is együtt Jerry szólólemezével 1998-ban. Amikor kiszállt a Queensryche-ból, néhányszor leugrottunk a házi stúdiójába zenélgetni, és ebből lett a Spys4Darwin. Amikor kész lettünk a dalokkal, lehívtuk Mike Inezt és Vinnie Dobrowskit a Sponge-ból, és felrántottuk azt a hatszámos kislemezt, ami később Microfish címmel jelent meg, és tűnt el a süllyesztőben, mert értelemszerűen jóval kevesebb energiát feccöltünk az egész promotálásába, mint mondjuk Jerry a szólóalbumaiéba. De jó móka volt.
A Microfish után
Miközben Vinnie Dombroski a Spys4Darwinnal volt elfoglalva, a Sponge-ból tíz év közös zenélés után kiléptek az alapító Cross-testvérek, a gitáros Mike és a basszusgitáros Tim, valamint a dobos Charlie Grover is. Vinnie-éknek új tagok után kellett nézniük. A következő lemezeiket már egy teljesen más csapattal jelentették meg.
Chris DeGarmo, 2002-ben meghívást kapott Jerry Cantrelltől, hogy játsszon a második szólóalbumán, a Degradation Tripen. Végül a lemez egyik legjobb dalában, a kislemezes/klipes Anger Risingban hallhatjuk őt, slide gitáron. Egy évvel később, egy Geoff Tate-tel való beszélgetés után, újra csatlakozott a Queensryche-hoz, hogy a Tribe album sessionjei során dalokat írjon a bandával. A tíz dalból hármat (Falling Behind, The Art of Life, Doin’ Fine) ketten hoztak össze Tate-tel, további kettőben (Open, Desert Dance) pedig társszerzőként vett részt. Talán ezek után nem meglepő, hogy lemez társproducere Scott Olson volt, míg a keverést Adam Kaspernek köszönhetjük. Pontosan úgy, ahogyan az a Spys4Darwinnál is volt. Úgy tűnt, hogy Chris nem csak a dalírásban vesz részt, de a lemezen is gitározik és a turnén is csatlakozik majd a bandához. A Geoff-fel való összetűzések miatt azonban otthagyta a zenekart. Bár egyszer azt nyilatkozta, hogy „soha nem mondd, hogy soha”, igazi meglepetés lenne, ha újra összeállna a régi harcostársakkal.
Miután 2001. január 17-én Jason Newsted bejelentette, hogy kilép a Metallicából, a megüresedő poszt egyik esélyese Mike Inez volt. Végül azonban nem ő, hanem a 2002-es második Jerry Cantrell szólóalbumon, a Degradation Tripen hallható, ex-Suicidal Tendencies basszusgitáros, Robert Trujillo kapta meg a melót. Inez 2002-ben csatlakozott a legendás, seattle-i Hearthoz (emlékszünk még Ann Wilsonra? SAP EP, Brother, satöbbi) és 2006-ig a zenekar tagja maradt.
2004. október 22-én Sean Kinney és Jerry Cantrell levelet kapott az Alice in Chains kiadójától, a Sony BMG-től. Az üzenetben az állt, hogy a 1989 szeptemberében megkötött szerződésük lejárt. Az Alice in Chains az utóbbi tizenöt évben először lemezszerződés és kiadó nélkül maradt.
A Spys4Darwin-történet soha nem lett lezárva. Egy 2002-es interjúban Chris DeGarmo azt nyilatkozta, hogy a reméli, hogy meg tud jelenni egy album még abban az évben, egy tucatnyi dallal. Hogy összeállnak-e még a jövőben a tagok, nyitott kérdés maradt. DeGarmót nem felejtették el az Alice in Chains-es haverok: az augusztusban megjelenő, új lemezen, a Rainier Fogon, ismét hallhatjuk őt. Akusztikus gitáron játszik a Drone című dalban.
___
Spys4Darwin: Microfish
Megjelent: 2001. május 5.
Kiadó: Pied Viper
Hangmérnök: Scott Olson
Mix: Adam Kasper
Spys4Darwin:
Vinnie Dombroski – ének
Chris DeGarmo – gitár, vokál
Sean Kinney – dob
Mike Inez – basszusgitár
Közreműködik: Dave Atkinson – szájharmonika (Chain Letter)
Tracklist:
- Submission in Love
- Insomnia Station
- Dashboard Jesus
- Chain Letter
- Flood
- Cold Dead Hands
